Dunántúli Napló, 1977. október (34. évfolyam, 270-300. szám)

977-10-12 / 281. szám

1977. október 12., szerda JDunántüii napló 5 ©ÖlORA A NAGYVILÁGBAN Tito elnök Párizsba érkezik Szerdán délután háromnapos hivatalos látogatásra Párizs­ba érkezik Tito jugoszláv köztársasági elnök. A magas vendég Ciscard d'Estaing francia államfő decemberben Belgrádban tett látogatását viszonozza. A szerdán kezdődő látogatás keretében három négyszemközti találkozóra kerül sor a jugoszláv és a francia elnök között. A napirenden a nemzetközi helyzet és a kétoldalú kapcsolatok kér­dései szerepelnek. Kedden leszállt a Szojuz—25 Moszkva : Kedden, a kora reggeli órák­ban leszállt a Szovjetunióban a Szojuz—25 űrhajó, amely Vla­gyimir Kovaljonok és Valerij Rjumin űrhajósokkal vasárnap rajtolt. Mint jelentettük, az űr­hajó — a megközelítés során észlelt rendellenességek miatt - nem kapcsolódott össze a Szaljut-6 űrállomással. Az űrhajósok visszatérése teljes biztonsággal történt, a pálya alakulásának megfelelő időpontban. Kovaljonok és Rjumin elvégezte a leszállás előtt az űrhajó szükséges orien­tációját, megfelelő beállítását, majd bekapcsolták a fékező­rakétákat. A fékezés folyamata után az űrhajóról levált a visszatérő eqység, amely a megadott pályára tért rá. Az atmoszférában ez a rész a szo­kott módon fékeződött, ezután ejtőernyővel szállt le a Földre. A Föld felszíne fölött közvet­lenül működésbe léptek azok a kisebb hajtóművek, amelyek az űrhajó szilárd talajra ér­kezésénél az ütközésmentes leszállást biztosítják. A Szojuz-25 moszkvai idő szerint reqgel hat óra 26 perc­kor ért földet, Celinográd vá­rosától mintegy 185 kilométer­rel északnyugatra. A Moszkva környéki Csillag- városban meleg fogadtatásban részesítették kedden délután Vlagyimir Kovaljonok és Vale­rij Rjumin szovjet űrhajósokat. A Csillagváros közelében lévő repülőtéren a két kozmonau­tát a kiképzőegység tisztjei, űrhajós kollégáik és család­tagjaik üdvözölték. • Űrhajós­ünnepség ünnepi ülésen emlékeztek meg kedden délután Moszkvá­ban a Szovjet Hadsereg Köz­ponti Színházában az első szputnyik felbocsátásának 20. évfordulójáról. Az ünnepi ülést Vlagyimir Promiszlov, Moszkva polgár- mestere nyitotta meg. Valerij Kubaszov a világűrt eddig megjárt 41 szovjet űrha­jós és az űrhajósjelöltek nagy­számú csapata nevében bizto­sította az SZKP Központi Bi­zottságát és a szovjet kormányt, hogy teljesitik a X. ötéves terv világ űrp rogramját. Az ünnepi ülés befejezése­ként Pjotr Klimuk űrrepülő, a Szovjetunió kétszeres hőse ol­vasta fel azt az üdvözlő leve­let, amelyet az ünnepség részvevői az SZKP Központi Bizottságához, az SZKP KB fő­titkárához és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksé­gének elnökéhez, Leonyid Brezsnyevhez intéztek. ♦ TOKIÓ: Fukuda Takeo kormányfő kedden fogadta Genscher nyugatnémet kül­ügyminisztert, s félórás meg­beszélést folytatott vele. Egyet­értettek abban, hogy mindkét országnak szüksége van a nuk­leáris hasadóanyagok újrafel­dolgozására alkalmas műszaki rendszer kifejlesztésére, s a jövőben együttműködnek e te­rületen. Ugyanakkor hangsú­lyozták, hogy az atomenergiát kizárólag békés célokra hasz­nálják fel. Az 1976. évi (elmaradt) No- bel-békedij egyik kitüntetettje, Miss Mairead Corrigan, észak­írországi békeharcos. + RÓMA: A NATO nukleá­ris tervezőcsoportja kedden kétnapos ülést kezdett az olaszországi Bariban. A terve­zőcsoport 22. ülésszakán részt vesz az Egyesült Államok, az NSZK, Nagy-Britannia, Bel­gium, Dánia, Görögország és Olaszország hadügyminisztere, Joseph Luns, a NATO főtit­kára. MOSZKVA: Kedden Moszk: vában véget értek Gromiko szovjet külügyminiszter tárgya­lásai Owen brit külügy- és nemzetközösségi miniszterrel. Befejeződött a véleménycsere a Szovjetunió és Nagy-Britan­nia együttműködésének ^to­vábbfejlesztéséről politikai, gaz­dasági, kulturális és egyéb te­rületeken. Owen moszkvai lá­togatásáról közös közleményt fogadtak el és hoznak nyilvá­nosságra. + BÉCS: Dr. Willibald Fahr osztrák külügyminiszter kedden a tartományok parlamentje — a Szövetségi Tanács — előtt ismertette a Kreisky-kormány külpolitikáját. Az osztrák—ma­gyar kapcsolatokról szólva Fahr kijelentette, hogy azok „to­vábbra is pozitív irányba fej­lődnek és mintául szolgálhat­nak két különböző társadalmi, gazdasági rendszerű, szom­szédos ország viszonyában". + STOCKHOLM: Az 1977. évi fizikai Nobel-díjat két ame­rikai és eqy anaol tudós kapta meg. A Svéd Királyi Tudomá­nyos Akadémia erre illetékes zsűrije dr. Philip VJ. Anderson- nak (Egyesült Államok), Sir Nevill F. Mottnak (Nagy-Bri- tannia) ás lohn H. van Vleck (Egyesült Államok) juttatta — egyenlő arányban megosztva — a kitüntetést. A három tu­dós a mágneses és rendezet­len rendszerek elektronszerke­zetének elméleti kutatásával ér­demelte ki a Nobel-díjat. A svéd akadémikusok — miután bejelentették a fizikai Nobel- díj idei elnyerőinek nevét — visszatértek üléstermükbe, hogy a kémiai Nobel-díj sorsáról döntsenek. + KAIRÓ: Amerikai millio­mosok csoportja — mintegy ötvenen — kedden érkezett Kairóba. A milliomos küldött­ség azokat a terveket tanul­mányozza, amelyekbe — az AI Akhbar című egyiptomi lap megfogalmazása szerint — az „amerikai tőke be kíván lép­ni". A küldöttség 32 egyipto­mi ajánlatot tanulmányoz, kö­zös vállalatok alakításáról. ♦ WASHINGTON: Keddtől Washingtonban tárgyal Oluse- gun Obasanjo, a Nigériai Szö­vetségi Köztársaság Legfelsőbb Katonai Tanácsának elnöke, ál­lamfő. James Carter amerikai elnök meleg szavakkal üdvö­zölte Obasanjót, aki — mint mondotta — „a gazdaságilag legfontosabb afrikai országot" képviseli. ♦ BRÜSSZEL: A NATO brüsszeli főhadiszállásán nagy­ra értékelik azt a tényt, hogy a görög tengeri haderők részt vettek a legutóbbi „Display determination" fedőnevű föld­közi-tengeri hadgyakorlaton. Ezt fontos lépésnek tekintik a NATO haderőibe való reinteg­rates irányába. + VARSÓ: Piotr larosze- wicz, a Lengyel Minisztertanács elnöke Sztanko Todorovnak, a Bolgár Népköztársaság minisz­terelnökének meghívására rö­videsen hivatalos baráti láto­gatást tesz Bulgáriában. + PÁRIZS: Raymond Barre francia kormányfő október 20- án kétnapos munkalátogatás­ra Bonnba utazik - jelentették be Párizsban. A francia mi­niszterelnök Helmut Schmidt szövetségi kancellárral és a bonni kormány más tagjaival találkozik. + GENF: Géniben találkoz­tak egymással a hadászati tá­madó fegyverek korlátozásáról folyó szovjet—amerikai tárgya­lásokon részt vevő delegációk vezetői. Áttekintették azokat a kérdéseket, amelyeket az Egye­sült Államokban Andrej Gro- miko szovjet külügyminiszter és James Carter amerikai elnök, valamint Cyrus Vance amerikai külügyminiszter között lezajlott tárgyalások nyomán terjesztet­tek eléjük. ♦ BELGRAD: A belgrádi európai biztonsági és együtt­működési találkozó kedden zárt plenáris üléseken folyta...j mun­káját. A délelőtti ülésen Szte- fan Sztojkov, a bolgár delegá­ció vezetője elnökölt, s az ál­talános vitában Ausztria, Bel­gium, San Marino, Svédor­szág, Görögország, Csehszlo­vákia, Írország, Spanyolország és az Egyesült Államok képvi­selője szólalt fel. + ATHEN: Házilag készített bomba robbant kedden hajnal­ban Konsztantin Karamanlisz görög miniszterelnök athéni la­kása előtt. Sérülés és kár nem keletkezett. Az eltelt hónapok­ban több hasonló pokolgépes támadást hajtottak végre a görög fővárosban. A korábbi robbanták közül már bíróság elé került egy szélsőjobboldali csoport. • Terrorista merénylet Rómában Keddre virradóra szélsőséges terroristák merényletet követtek el a torinói Fiat-művek egyik szakszervezeti vezetője, Rinal- do Camaioni ellen. A gépko­csija felé tartó férfit körülfog­ták és ötször a lábába lőttek. A szakszervezeti vezetőt súlyos sérülésekkel kórházba szállítot­ták. A római rendőrség kedden hajnalban tetten ért nyolc „autonomista” fiatalt, amikor fel akarták gyújtani a Keresz- ténvdemokrata Párt egyik kör­zeti helyiségét. A magukat ..új forradalmárokként” feltüntető szélsőséges „autonomisták" — az újfasisztákhoz hasonlóan — máris számos agresszív akció­val hívták fel magukra a köz­vélemény figyelmét. Buszlajev emlékezései 21. A legtöbb kép Marija Trofi- movnáról készült. Egy teljes ke­retet foglaltak el, és aki nem tudta, azt hihette, hogy egy és ugyanazt a képet sokszorosí­tották. Az iskolával a háttér­ben a lócán ült Marija Trofi­movna, körülötte fiúk . és lá­nyok. De ha jól megnézte va­laki a képeket, észre lehetett venni, hogy változtak a gyere­kek és változott Marija Trofi­movna is. Minden harmadik, negyedik képen más-más ru­hát viselt, és egyre kövérebb lett. Szemjon huszonkilenc ké­pet számolt össze. Az általá­nos iskola huszonkilenc évzá­rójáról készültek. — Több mint félezer embert tanítottam — közölte büszkén Marija Trofimovna. Szemjon már Moszkvában is sokat beszélt Nataskának Oszi- povról. Egy könyvet is adott neki a partizánmozgalomról, Oszipov is szerepelt benne né­hány sorban. Nataska csak könyvekben olvasott a parti­zánokról, a földalatti mozga­lomról, s nagyon szeretett vol­na megismerkedni Oszipovval. Elhozta magával a könyvet, hogy Oszipov dedikálja. Ami­kor a könytárukban író—olva­só találkozót tartottak, mindig kért aláírásokat. Sok dedikált könyve volt. Oszipov most megint itt la­kott a járásban egy kisváros­ban, és Szemjon Nataskával elhatározta, hogy elmegy hoz­zá. Marija Trofimovna figyel­meztette : — Oszipovval vigyázni kell. — Miért? — csodálkozott Szemjon. —■ Azt beszélik... — Mari­ja Trofimovna nem tudta, ho­gyan folytassa, — hogy nem bolond ugyan, de kissé meg­hibbant. — És ez miben nyilvánul meg? — kérdezte Szemjon. — Hiszen megírtam neked. Egy szolgáltató üzem igazgató­ja. Csizmát javítanak, alsónad­rágot varrnak, lepedőt szeg­nek. Különben miért engedték volna el a vezető állásából? Majdnem a terület első embe­re volt, a végrehajtó bizottság titkára. Azt is beszélik, hogy kiderült valami ügye policáj- sága idejéből. Oszipovot a szolgáltató üzem udvarán találták. Az ácsokkal beszélgetett, hogyan lenne a legjobb mellékszárnyat építeni a cipőjavító részleghez. Megölelték egymást, és Szem­jon érezte, mennyire örült Oszipov, hogy elhozta bemu­tatni leendő feleségét. Nataska szemlátomást csaló­dott volt. Biztosan magasnak, elegánsnak képzelte Oszipovot, olyasvalakinek, mint a háborús filmekben a német egyenruhá­ba bújt felderítőink. Oszipov mindig is alacsony volt, de most mintha még ala­csonyabbnak tűnt volna: az utóbbi években észrevehetően meghízott. — Hány napot szántatok rám? — érdeklődött tárgyila­gosan Oszipov. — Ma és holnap marad­nánk — mondta Szemjon. — Otthon is van még dolgunk. Oszipov elgondolkozott. — Megpróbáljuk tartalmas­sá tenni az itt-tartózkodásoto- kat; egy kis meglepetést" tar­togatok neked. — Valamilyen iskolába telefonált, az igazga­tót kérte: — Misa, tudsz fo­gadni engem és két moszkva­it? Hogy ki? Majd meglátod. Egy ismerősöd. — Én is ismerem? — kér­dezte Szemjon. — Ismered. Szemjon valamennyi ismerő­sét számbavette, de iskola- igazgató nem akadt köztük. (Folytatjuk) Hatvan év —hatvan kép A RAPALLÓI EGYEZMÉNY 1922 áprilisában összeült a genovai konferencia, amely a sikertelen intervenciós kísérlet után, gazdasági szankciókkal akarta térdre kényszeríteni a Szovjetuniót. A terv azonban bu­merángnak bizonyult. A Szovjetunió és Németország képvise­lői különmegállapodást kötöttek és 1922. április 16-án aláír­ták a diplomáciai kapcsolatok felvételéről és a gazdasági együttműködésről szóló egyezményt. Ezzel megszűnt a Szovjet­unió elszigeteltsége. Képünkön a szovjet delegáció, jobboldalt Csicserin külügyi népbiztos. AZ ELSŐ SZOVJET TRAKTOROK 1924-et írtak, amikor az első szovjet gyártmányú traktorok megjelentek a földeken. Jelentős lépés volt ez a nagyüzemi mezőgazdaság megteremtése, a kollektivizálás felé vezető úton, amelyről 1927-ben a párt XV. kongresszusa hozott határozatot AZ ELSŐ TEHERAUTÓ 1928-ban megjelent az első szovjet gyártmányú teherautó, jelezvén, hogy a szovjet állam biztosan halad a maga válasz­totta úton. Ipari fejlődését semmiféle bojkott sem tudta többé megakadályozni.

Next

/
Thumbnails
Contents