Dunántúli Napló, 1977. szeptember (34. évfolyam, 240-269. szám)
1977-09-23 / 262. szám
Megvan a hiba. Szöcs Béla lippói szerelő már a szelephézagot állítja, Tóth József harmadéves tanuló figyeli a mestert. Fotó: Erb János A kémesi határban megkezdték a szójabab aratását Illést tartott a Meleg fogadtatás a tikvesi kastélyban Megyei Traktorosok és mezőgazdasági gépszerelők szakmai, politikai vetélkedője Sellyén Képünk az elutazás pillanataiban készült, Kádár Jánost és feleségét Biszku Béla, az MSZMP PB tagja búcsúztatja a pályaudvaron. A Kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Lázár György, a Minisztertanács elnöke tájékoztatta a kormányt a Csehszlovák Szocialista Köztársaság párt- és kormányküldöttségének magyar- országi hivatalos baráti látogatásáról. A Minisztertanács a beszámolót jóváhagyólag tudomásul vette. Borbándi János miniszterelnök-helyettes jelentést tett a Magyar-Mongol Gazdasági és Műszaki-Tudományos Együttműködési Kormányközi Bizottság XI. ülésszakáról. A kormány elfogcdta a jelentést, és megbízta a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Bizottságát, hogy dolgozzon ki intézkedési tervet az ülésszak jegyzőkönyvéből adódó feladatok végrehajtására. Az egészségügyi miniszter, valamint a Központi Statisztikai Hivatal elnöke beszámolt a népesedési helyzet alakulásáról és a népesedéspolitikai határozat végrehajtásának tapasztalatairól. A kormány a beszámolót elfoqadta és felhívta az illetékeseket, hogy következetesen folytassák a határozat végrehajtását. A Minisztertanács megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette a nehézipari miniszter jelentését a földgázfelhasználás központi fejlesztési programjának 1976. évi teljesítéséről. A kohó- és gépipari miniszter előterjesztette a mezőgaz- dasáai és^ élelmiszeripari gépgyártás fejlesztésének távjati, az 1975-1990-es időszakra kidolgozott feilesztési koncepcióját. A kormány az előterjesztést elfogadta. A nehézipari miniszter javaslatára a kormány jóváhagyta a szovjet—magyar földgáz- vezeték III. szakasza nagyberuházás első ütemének megkezdését. A kormány, a SZOT elnökségével és a KISZ Központi Bizottságával egyetértésben, határozatot hozott a szocialista munkaverseny egyes kérdéseinek szabályozásáról. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára Jo- szip Broz Titánok, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége elnökének, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnökének meghívására csütörtökön délelőtt Jugoszláviába utazott. Elkísérte Kádár Jánost Gye- nes András, a Központi Bizottság titkára, Horn Gyula, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője és Halász József, hazánk belgrádi nagykövete. Elutazásakor a Keleti pályaudvaron megjelent Biszku Béla, Németh Károly, Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, a Központi Bizottság titkárai, Borbély Sándor és Győri Imre, a Központi Bizottság titkárai, Púja Frigyes külügyminiszter, Berecz János, a KB külügyi osztályának vezetője és Urbán Lajos közlekedés- és postaügyi államtitkár. A búcsúztatásnál jelen volt Bosko Szrdcnov, a JSZSZK budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Kádár János, az MSZMP KB első titkára Joszip Broz Titánok, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság és a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége elnökének meghívására csütörtökön a kora délutáni órákban baráti látogatásra Jugoszláviába érkezett. Az MSZMP KB első titkárát a Baranya megyei Udvar ma- gyar-jugoszláv határátkelőhelyénél Sztane Dolanc, a JKSZ KB elnöksége végrehajtó bizottságának titkára, Beriszlav Badurina, a jugoszláv köztársasági elnök kabinetfőnöke és Vito Gasparevics, a Jugoszláv SZSZK budapesti nagykövete fogadta. Úttörők virágcsokrokkal köszöntötték a vendégeket. Kádár János és a kíséretében levő személyiségek Udvarról személygépkocsikon az Eszék melletti tikvesi vadászkastélyhoz hajtattak. A kastélynál Joszip Broz Tito elnök ünnepélyesen fogadta és meleg szavakkal köszöntötte a magyar párt vezetőjét. Disz- század sorakozott fel, a zenekar eljátszotta a magyar és a jugoszláv himnuszt. A fogadtatáson jelen volt Edvard Kardelj, a Jugoszláv SZSZK államelnökségének és a JKSZ KB elnökségének a tagja, Sztevan Doronjszki, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság államelnökségének al- elnöke, Milka Planinc, a Horvát Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának elnöke, Drago Kovacsevics, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Eszéki Járási Bizottságának elnöke és Gyuka Muri, az Eszéki Járási Tanács elnöke. Délután Kádár Jángs és Joszip Broz Tito Bellye határában vadászaton vett részt. Este Tito elnök díszvacsorát adott Kádár János, az MSZMP KB első titkára tiszteletére. izgatott és magabiztos fiatalok hajoltak a tesztlapok fölé, hogy elméleti felkészültségükről számot adva megkezdjék a Ki minek mestere? megyei döntőjét. Traktorosok és mezőgazdasági gépszerelők - összesen tizenhatan — mérték össze tegnap szakmai-politikai tudósukat a sellyei Mező- gazdasági Szakmunkásképző és Munkástovábbképző Intézetben, hogy eldöntsék: ki köztük a legjobb. A traktorosok először meglepődtek a műszaki vizsgalap és a gyakorló tesztláp láttán, aztán megnyugodtak; nem a jogosítványért, „csak" a pontokért folyik a küzdelem. Azért persze illik becsülettel figyelni, és lehetőleg a megfelelő helyre húzni az x-et. Kint a folyosón az egyik „menedzser", Kerner János, a lippói tsz művezetője izgul a két szerelőjéért: „Csak sikerüljön nekik.” A másik tanteremben a szerelők vallatása folyik: a mezőgazdasági munkagépek tudnivalóiból 20, mig a mezőgazdasági erőgépekből 22 rázós kérdés várja a helyes választ. Tízüknek a tesztekre 40-40 percük van. Nemcsak jól, de gyorsan is kell ac általuk helyes választ bejelölniük. Határozottan szántó tollak, révedező, segítséget kérő tekintetek — vizsgadrukk. A politikai kérdés mindenkinek egységes: mit tudnak az Ifjúsági törvényről? Az elméleti részt a gyakorlati képesség és rátermettség bizonyítása követi. Az intézet gépműhelyében öt MTZ-50-es várja a szerelőket, a vontató- vezetőket, meg egy MTZ—80- as és egy pótkocsi. A szerelők feladata, hogy 40 perc alatt felfedezzék és kijavítsák a gondos kezek által elkövetett motorikus hibát. A vezetőknek szóló traktorral, majd pótkocsit vontatva különféle trükköket kell bemutatniuk, tolatni „kapualjba", slalomozni az oszlopok között, pontosan beállni a járdaszegélyhez és a pótkocsi vonóhorgához. A tolatás a legnehezebb, csak Alföldi Mihálynak és Pintér Józsefnek sikerül szabályosan. A pótkocsi külön életet él. — Arra kormányozz, amerre tolatni akarsz — súgják kiabálva egy nyurga társuknak, de hiába, ő feladja. A szerelők kaptak maguk mellé egy-egy harmadikos tanulót segítőnek. Berregnek a motorok, gyanús a hangjuk, aztán előkerülnek a villáskulcsok. Ez hibás? — kérdi egy tömzsi szinte magától, de matat tovább. Szőcs Béla először a tápszivattyút ellenőrzi, félmeztelenül, aztán szerencséjére a szelephézagra gyanakszik. Berkics György hallgatózik a járó motor mellett, tudja is a megoldást: szelephézagot kell állítani. Az eredményhirdetés és a díjak átadása előtt Győry János, az intézet igazgatóhelyettese értékelte a versenyt, ezt Álló Miklós, a Baranya megyei Tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályvezetőhelyettese, majd Kemény Árpád, a KISZ MB munkatársa egészítette ki. Traktorosok: 1. Alföldi Mihály, beremendi tsz, 2. Pintér József, drávafoki tsz, és 3. Körösi Róbert, Bólyi Mezőgazdasági Kombinát. Gépszerelők: 1. Kapitány István, új- petrei tsz, 2. Peti József, boksái tsz és 3. Berkics György, Szigetvári Állami Gazdaság. A pénzjutalom mellett oklevelet és jelvényt is kaptak. Tanácskozott a Megyei Pártbizottság A Megyei Pártbizottság tegnap dr. Nagy Józsefnek, az MSZMP KB tagjának, a Megyei Pártbizottság első titkárának elnökletével ülést tartott. Az ülésen részt vett és felszólalt Kimmel Emil, a Központi Ellenőrző Bizottság tagja. Első napirendként a pártbizottság meghallgatta dr. Nagy József elv- társnak szóbeli tájékoztatóját a Baranya megyei Pártbizottságnak a XI. kongresszus óta végzett munkájáról. Ezt követően megvitatta és elfogadta dr. Jerszi Istvánnak, a Megyei Pártbizottság titkárának A pártfegyelem helyzete, a pártfegyelmi munka tapasztalatai és feladatai a XI. kongresszus határozatai alapján cimű előterjesztését. Ezután a Pártépítési, valamint az Agitációs és Propaganda Munkabizottság a XI. kongresszus óta végzett tevékenységéről számolt be a pártbizottságnak Bocz Józsefnek és dr. Jerszi Istvánnak, a Megyei Pártbizottság titkárainak Írásos előterjesztésében. A pártbizottság elfogadta Czégény Józsefnek, a Megyei Pártbizottság titkárának tájékoztatóját a megye 1977 első félévi gazdasági helyzetéről. A Megyei Pártbizottság tagjai sorába kooptálta Amigy Antalt, a Sellyei Agrokémiai Szövetkezet villanyszerelőjét. Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli llcmlö Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Kádár János J ugoszláviában XXXIV. évfolyam, 262. szám 1977. szeptember 23., péntek Ara: 80 fillér