Dunántúli Napló, 1977. szeptember (34. évfolyam, 240-269. szám)
1977-09-19 / 258. szám
) Hétfőtől hétfőig Szomszéd megyénk bemutatkozása Gyermekkorom múlhatatlan emlékei közé tartozik a faborítású, kerekalakú Philips-rádiónk. A hangszórót barna szövet és fa- rócs borította, alatta egy nagy, kerek műanyag-gomb volt az állomáskereső. Rendszerint a konyhában hallqattuk, hiszen ott töltöttük a nap nagy részét. Nem sok állomást lehetett a készülék segítségével megtalálni, külföld inkább csak este jött be. A háborús évek napjaiban leginkább a hírek, a katonadalok, a frontüzenetek érkeztek el hozzánk. A technikai haladással együtt sokat fejlődött a rádiózás is. A sztereó-készülékek, az URH-adások, a táska- és zsebrádiók korában muzeális darab már a mi régi családi rádiónk, melyet egyébként is elsöpört egy fővárosi bombázás pusztítása. Napjainkban a rádió nemcsak szórakozás, hanem a gyors hírközlés egyik fontos eszköze. Szinte nincs is olyan háztartás, ahol legalább egy rádió ne lenne. A rádiók számának gyarapodásával növekedett az adóállomások száma is, nem kis feladat biztosítani, hogy a hazai és külföldi adók megférjenek a mind szűkösebb hullámsávokon. Ez segítette elő, hogy mind korszerűbb vevőkészülékeket készítsenek a gyárak, nagyobb hatósugarú rádióadók épüljenek. Gondoljunk csak arra, hogy milyen minőségi változást jelent a hazai rádiózásban a solti adó megépülte! Az emberek nem kis mértékben a rádióból értesülnek mindazokról az országos és helyi eseményekről, intézkedésekről, melyek mindennapi életükben közvetlenül is érintik. Nagy bosszúság, amikor a rossz vételi lehetőség miatt valamit nem tudnak jól megérteni! Ezért helyes felkelteni az igényt a jobb, a korszerűbb vevőkészülékek vásárlása iránt. A Magyar Rádió az elmúlt években tizenhárom olyan akciót szervezett, amikor közel másfél hónapon keresztül egy-egy megye nagyobb mértékű bemutatkozását tette lehetővé. Ilyenkor a tudósítások, riportok, művészeti műsorok segítségével lehetőséget adtak az ott élőknek, hogy eredményeiket, sikereiket az egész ország előtt bemutassák. Ez kétségtelenül a helyi érdeklődést is felkelti, jól összekapcsolható egy olyan akcióval, mely lehetővé teszi a régi készülékek kicserélését, vagy újak vásárlását kedvezményes akció keretében. Ez történik most szomszédunkban, Tolna megyében. Szeptember 15-től október 30-ig ők kapnak nagyobb szót a Magyar Rádió adásaiban, ők mutatkozhatnak be szélesebb- körűen az ország közvéleménye előtt. Mint az egy nyilatkozatból kiderült: a fejlődő megyének van mit az ország elé tárnia! Minden bizonnyal ez a mostani akció egyaránt szolgálja majd az ismeretek bővítését és a szomszéd megyében a rádiót jobb, korszerűbb készülékeken hallgatók számának növekedését. Mitzki Ervin Olietfföi íllilliliMi íiiMlitti éta é&'&z ólomkatonák Készüljön fel a legrosz- szabbra az, aki a kőbányai vásárvárosba gyerekkel megy. Az őszi BNV ugyanis egy régi adósságot is törleszt, az első magyar- országi játékkiállítás megrendezésével, s ha betéved a kölyök a D-pavilon- ba, nehéz lesz kiráncigál- ni. Különösen azért, mert a pavilon egyik sarkában játékszobák várják az apróságokat, nagyobbakat: fél órára tiéd a játék jelszóval. Az ötlet kiváló, csak ember legyen a talpán, aki fél óra végeztével el tudja venni a gyerek kezéből a fapacit. Az adósságtörlesztés szerény: nem hasonlítható ugyan a bemutató a néhány európai országban immáron hagyományos játékkarneválokhoz, parádékhoz, de a látogatók elé tárja mindazt, amit a magyar játékgyártás produkál. Hozzá kell tennem, hogy kimondottan játékgyárunk nincs, s amolyan melléküzemágként szolgáltunk szövetkezeteinkben, gyárainkban a „játszás istennőjének” oltárán. Ez a melléküzemágjelleg adja a kiállítás egy részének arcát, ugyanakkor örömmel fedezhetünk fel külföldi kiállítókat is, Nyugatról, Keletről, sőt Távol-Keletről egyaránt. Minden vonalon hódítanak a Mörklin-típusú, kézügyességet és ötletet igénylő játszószerek, s e sorban is az élre tenném a dán Lego-system apró építőelemeit. Főleg azért, mert nálunk is kapható a TRIAL jóvoltából. Szépülnek a babák: új arcot, hajat és színt kapnak, automatizálódnak a holdjárművek, egyre hangosabban kattognak a pléh-géppisztolyok, s visszamasíroznak az ólomkatonák. 1 ________ j átékszoba a BNV-n Hogyan lehet falovat faragni? A bemutatóról a szakember így vélekedik: szükség van rá, mert babafronton is lemaradtunk, s végre képet kaphat a gyártó, a szülő és a gyerek arról, hogy mi minden hiányzik a tarsolyunkból. Kevés a konstrukciós építő és politechnikai játékunk, amelyek a gyermek testi és szellemi fejlődését segítik. S ha gyártunk is sok szép dolgot — mint például a szarvasi SZIRÉN Szövetkezet — belföldre alig jut belőle. Jellemző, hogy a szarvasiak csodálatosan szép színű-anyagú- formájú „kócbabái” Nyugat- Európában sikert sikerre halmoznak, idehaza nem. (Igaz, csak jövőre kap nagyobb tételt belőlük a kereskedelem.) Tanulni lehet a Fiatalok Népművészeti Stúdiójától is: ők azt mesélik el szemléletesen a látogatóknak, hogy miként lehet falovat, furulyát és „bodza- sípot" faragni. S közben a gyerek fantáziájára bízzák: tigrist, lovat, avagy sárkányt lát-e a faragványban. Szépek és hasznosak a tatabányai Mikrolin Ktsz kézügyességfejlesztő, úgynevezett Modul építőkockái, logikai játékai. S végül, hogy Baranyáról is ejtsek néhány szót: a háziipari szövetkezetünk műanyag dolgai — vödör, lapát, miegymás — szintén az 1—3 évesek nélkülözhetetlen játszószerei. Persze a hazai termékek lépéshátránya a tőkés országok — NSZK, olasz, osztrák, angol, mexikói — termékeihez képest jól észrevehető. Elég utalni a hamburgiak pavilonjára: a Playmobil vagy a Playbig „ólom-katonáira”, vagy az LBZPLAYA Play-big focicsapatát ki más reklámozhatná, mint a Beckenbauer család: az apa és az egyik fiú cég többszáz féle búgócsigájára. Az EFES osztrák gyár minden szakmát és nációt felvonultató műanyag emberserege, ha akarom, az indiánok világába kalauzol, ha akarom, rögbicsapatom lesz vagy vikingflottát küldhetek a tengerre. Az olasz Raffaelle cég az ötéveseknek Forma 1-es, lábhajtásos műanyagautót kínál vagy éppen hosszúcsápú katicabogarat — négy kerékkel. Szép a Szovjetunió pavilonjában a „Keljfeljancsik” sora, s a hosz- szú évek után először kiállító Kína elektromos játékai. A mi- litary-play mellett ott a villogó szemű, fullánkos darázs, vagy a kötélen táncoló zenebohóc. (Megkapóak a sajátos hangulatot idéző, mosolygós arcú kimonós babák.) Mindent összevetve főleg a szülőknek ajánlom a D-pavi- lont, amolyan ízlésfejlesztőnek. Persze, vigyék magukkal gyermekeiket is. Hiszen a játszósarkokban pszichológusok is ülnek majd, akik a gyerekektől kapott vélemények alapján megmondják: hol kell a hazai gyártáson javítani, s mit kell az import nyomán idehaza közkinccsé tenni. Kozma Ferenc I | a héten A Pécsi Ifjúsági Házban Peterctt Pál vezetésével az úszó és vízilabda Európa-bajnokság résztvevőivel szerveznek találkozót 20-án este 7 órakor. Bujtor István és Madaras József előadóestjét rendezik meg a mesze- si József Attila Művelődési Házban, 21-én este. Gershwin-est lesz Nagykanizsán a Hevesi Sándor Művelődési Házban 21-én este fél 7-kor. Juhász Előd zenetörténész közreműködésével Bornemissza Mária énekel és a pécsi és szekszárdi dzsessz kamaraegyüttes játszik. Ugyanott, ugyanakkor Rétfalvi Sándor szobrászművész Amerigo Tot, vagyis Tóth Imre szobrá- szatáról tart előadást. Baján, a Kirakatgalériában Naná- siné Radóczy Mária iparművész ba- tikkiállítása látható ezen a héten. A művésznő emellett tűzzománcait is bemutatja. Pécsett Bánky József ad hangversenyt Vivalditól Kurtágig címmel 25- én, vasárnap délelőtt 10 órakor a Csontváry-matiné sorozat keretében. UDU EES tlDll EEH HDll Kocsiátvételi sorszámok Trabant Limousine (Budapest) 10 547 Trabant Limousine (Győr) 4 196 Trabant Lim. Speciál (Bp.) 15 807 Trabant Lim. Speciál (Győr) 7 784 Trabant Lim. Hycomat 6 050 Trabant Combi (Budapest) 2 052 Trabant Combi (Győr) 566 Wartburg I ;mousine 6 352 Wartburg de Luxe ♦ 8 159 Wartburg de Luxe tolótetős 2 191 Wartburg Limousine tolótetős 1 896 Wartburg Tourist 2 234 Skoda 100 82 933 Skoda 100 L (Budapest) 8 953 Skoda 100 L (Győr) 3 468 Skoda 110L (Budapest) 5 793 Skoda 110 L (Győr) 1 722 Polski FIAT 1500 12 507 Polski FIAT 126 5 673 Zaporozsec 25 600 Zsiguli (Budapest) 90 893 Zsiguli (Debrecen) 42 508 Zsiguli Combi 10 653 Zsiguli 1500 8 691 Zsiguli 21011 (Budapest) 7 982 Zsiguli 21011 (Debrecen) 3 762 Dácia 9 772 Moszkvics 2140 613 — Iskolai múzeum. A dombóvári Gőgös Ignác gimnáziumban, a korszerűsítés után az alagsori pincehelyiség lett az otthona a helytörténeti szakkör értékes gyűjteményének. A mintegy 1700 darabból álló „kollekció” rendkívül változatos: a régészeti és néprajzi jellegű tárgyak mellett jelentős az iratanyag és a pénzgyűjtemény. ♦ — Szerződés Baja és Zom- bor között. A kilencéves testvéri kapcsolatok jegyében a bajai városi tanácson a közelmúltban újabb három évre meghosszabbították a két város kulturális, gazdasági és kereskedelmi szerződését. — Festéköntőgép Simontor- nyán. A napokban helyeztek üzembe -a Simontornyai Bőrés Szőrmefeldolgozó Vállalatnál egy új berendezést, amit a bőrök festéséhez használnak. A gépet Lengyelországból vásárolta a vállalat. — Bonyhádon, a Fáy lakótelepen műszakilag átadták a város új ABC áruházát. A közel 2 millió forint értékű kereskedelmi egységet a Bonyhádi ÁFÉSZ üzemelteti várhatóan október elejétől. SZARVASBŐGÉS DE-05-07 Felfújják a graboplan sátrat A hét végén felfújják a Hullám fedett uszodájának sátorkupoláját. A látványos akció alig húsz percet vesz igénybe, az előkészületek azonban sok száz munkaórát jelentenek. A nagymedencében kiterítették a hét graboplan-elemet és megtisztították a nyári idő alatt lerakodott szennyeződéstől. Hétfőn hozzákezdenek a lámpaoszlopok felállításához és folytatják a ventillátorok működésének ellenőrzését. Nylonkötéllel összefűzik az elemeket, 400 csavarral a betonhoz rögzítik a sátor széleit, majd beindítják a ventillátorokat, melyek sok ezer köbméter levegő befújásával a magasba emelik az 50 mázsás szerkezetet. Alatta melegített vízben lubickolhatnak majd a kicsinyek a tanmedencében és úszhatnak a gyakorlottabbak az 50x21 méteres nagymedencében. Nyitás: október 1-én, fél 8-kor. E. A. Nem szabad elaludni a BaltOrient Expressen Ketten utaztak a nemzetközi expresszvonat I. osztályú kocsijának fülkéjében, Pesic Berevoje jugoszláv állampolgár és a pécsi Fü- löp Péter, aki a Német Demokratikus Köztársaságban dolgozott vendégmunkásként. Beszélgettek, megittak egy-két üveg sört.' A jugoszláv elővette az irattárcáját is, családi fényképeket mutatott útitársának, kö^en pedig eldicsekedett azzal, hogy milyen jól keres az NSZK-ban. A sör és a vonat zakatolása azután álomba ringatta az utasokat. Fülöp Péter hamarabb ébredt, mint Berevoje. Drezda előtt néhány kilométerrel járt a Balt-Orient Express, amikor Fülöp alvó útitársa zsebéből kiemelte annak irattárcáját. A vonattól a taxiállomásig már futva tette meg az utat és autóval utazott a coswigi munkásszállásig Az irattárcában 300 NSZK márkát talált és két takarékbetétkönyvet, amelyekben összesen 50 000 jugoszláv dinár, 12 000 USA dollár és 6 000 NSZK márka betét volt elTolvaj volt a pécsi vendégmunkás Fényképeket mutogatott, Fülöpnek a tárca kellett helyezve. Így alig valamivel kevesebb, mint 400 ezer forint kárt okozott alkalmi ismerősének. A készpénzt értékesítette, a betétkönyveket a házkutatás során az NDK nyomozói megtalálták szekrényében. Fülöpnek nem ez volt az első bűncselekménye. 1973-ban még mint fiatalkorú került a vádlottak padjára lopás bűntettének kísérlete miatt. Ekkor próbára bocsájtották, ám a humánus ítélet nem érte el a nevelő hatást. Üjabb bűncselekményeket követett el. Az NDK-ban tovább folytatta a bűnöző életmódot. Több motorkerékpárt ellopott és azokról kisebb-nagyobb alkatrészeket tulajdonított el. Itt ismerkedett meg Mészáros Józseffel, aki szintén vendégmunkásként dolgozott Coswigban. Egy szobában laktak, együtt jártak szórakozni és együtt jártak lopni. Már nem elégedtek meg az utcán található zsákmánnyal és egy tavaszi éjszakán munkahelyük, a Planéta Gyár élelmiszerüzletébe törtek be. Cigarettát, kolbászt, csokoládét és több üveg szeszesitalt vittek el innen. Ezt az akciót két hét múlva megismételték. Harmadszorra azonban nem járt sikerrel a bűnös vállalkozás és Fülöp Pétert az élelmiszerüzletben tettenérték. A Pécsi Járásbíróság Fülöp Pétert kétévi és 8 hónapi börtönbüntetésre ítélte. Bűntársa, Mészáros József büntetése egy évi és 8 hónapi szabadságvesztés. Az ítélet jogerős. E. A. A motorkerékpár alá esett. Szeptember 17-én 10.50-kor Szigetváron a Széchenyi utcában Orsós Sándor 37 éves bükkösdi lakos motorkerékpárjával haladt, amikor Pefes Sándor 57 éves gyöngyösmelléki lakos ittas állapotban ment, majd a motorkerékpár alá esett. Petes Sándor könnyű sérüléseket szenvedett. — Szalonnasütő a Sötétvölgyben. Esőbeállókat, asztalokat, padokat és szalonnasütőket alakítanak ki Tolna megye népszerű kirándulóhelyén még ebben az évben. A völgyzárógáttal létrehozott kis tó környékén a hétvégeken egyre többen pihennek. — Munkásszálló épül Kaposváron. A Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat közel 40 millió forintért 390 személyes munkásszálló alapozási munkáit kezdte el. Elkészülte után hazánk egyik legnépszerűbb munkásszállója lesz. — Nemzetközi halfogó versenyt rendeztek vasárnap a bölcskei holt-Dunánál. A versenyen a jugoszláv bezdáni, a bajai horgászegyesület, valamint Tolna megye válogatott horgászcsapata és több horgászegyesület vett részt. — Kiállítás. Szombaton délután nyílt meg Siófokon, a Dél-balatoni Kulturális Központban Józsa János festőművész 38 olaj- és olajpasztell képéből megrendezett kiállítás. — Nem bírom már cérnával, hogy folyton ránk lövöldöznek í Erb János rajza — Hűvös idő. A hét végére szokatlanul hűvös idő köszöntött be, a napi hőmérséklet sok helyen alig haladta meg a tíz fokot, pedig a sokévi átlag 20 fok körül lenne ezekben a napokban. Az Országos Meteorológiai Intézet tájékoztatása szerint a hűvös idő az észak felől, a talaj közelében az országba törő hideg légrétegeknek tulajdonítható. Vasárnapra a Földközi-tenger felől nedves meleg légréteg érkezett az ország fölé nagy magasságban, s a hideg és a meleg keverékéből felhős, csapadékos idő alakult ki. A további kilátások sem túl kedvezőek, a hét első napjaiban a hőmérséklet napi középértéke 10—15 fok körül várható, s csak lassú időjárásjavulással számolhatunk. Pécsi Ifjúsági Ház: 18 óra, Budapesti Műhely kiállítás megnyitása. MOZI: Park: A gyémánt-akció (f4, 17). Petőfi: Két amerikai (4, 6, 8) Kossuth: A gyémánt-akció (10). Felkelők álruhában (fél 3, fél 5), Végső leszámolás (fél 7), Dzsamila szerelme (fél 9). — Pénztárosversenyt rendezett vasárnap délelőtt Szek- szárdon a Tolna megyei Népbolt Vállalat. Az izgalmas vetélkedőn a vállalat élelmiszer-, ruházati és vegyes iparcikk üzleteiből hatvannál több pénztáros vett részt. A győztesek képviselik majd Tolna megyét az országos versenyen. — Amatőr csillagászati távcsövet avatnak szeptember 20-án, kedden este 18 órakor a bonyhádi Vörösmarty Művelődési Központban. Az avatón dr. Kulin György, az Uránia csillagvizsgáló nyugalmazott igazgatója tart előadást Mi közünk a csillagokhoz? címmel.