Dunántúli Napló, 1977. augusztus (34. évfolyam, 210-239. szám)
1977-08-09 / 218. szám
Dunántúli napló 1977. augusztus 9., kedd Kiskőrösön van Magyarország és Közép-Európa egyetlen közúti, útépítési emlékmúzeuma. Az útépítés eszközeit, történetét és intézményeit bemutató kiállítást Lévárdi Imre kiskőrösi gyűjtő anyagának felhasználásával létesítette a KPM. A római kori Pannónia útépítési módszereitől napjaink technikájának bemutatásáig gazdag anyagot tár a látogatók elé a múzeum. 1977. AUGUSZTUS 9 KEDD Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából EMÖD nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 4.32 — nyugszik 19.07 órakor. A Hold kél------— nyugszik 15.00 ó rakor. Balázs Anna I I etven évvel ezelőtt, '' 1907. augusztus 9én született Balázs Anna József Attila-dijas Író. A négy középiskola elvégzése után munkás lett, s tagja volt a Kommunista Ifjúmunkás Szövetségnek. Csak 1942-ben jelentek meg első novellái a Népszavában, mig első regénye — Maris címmel — 1944-ben. 1929 óta volt kommunista, s a háború idején aktív részt vállalt a fegyveres ellenállás szervezéséből. A leiszabadulás után sorban jelentek meg regényei, novelláskötetei. Írásában pártos szemlélettel, dísztelen, határozott realizmussal dolgozta fel a munkásmozgalom, valamint a szocialista átalakulás eseményeit. Vadmadár címmel 1955-ben megjelentetett gyűjteményes elbeszélés kötetéért 1956-ban a József Attila- dij első fokozatával tűni tették ki. Jelentős regényei: Homályban, Májusi lakodalom, Mire megjönnek a fecskék, Virágnyitó szerelem. Ma este ti MOZI Park: A zsoldoskatona (n4, fő. hn8) Park-kert: Vértestvérek (8) Petőfi: A legnagyobb barát (2) A zsoldoskatona (n5, f 7, hn9) Kossuth: A zsoldoskatona (hn10, 12) A copfos csoda (f3, f5) Egy romantikus angol nő (f 7, hn9) Komarov-kert: Holtbiztos tipp (S) Kertváros: A stadion őrültjei (8) Fekete Gyémánt: Nyomozás Osztravában (6) Jószerencséi: A Scotland Yard vendége (5, 7). Rákóczi: Indul az űrhajó (10, 2) Flórián kapitány (5) Május 1.: Piros alma (fó) Boly: Talpuk alatt fütyül a szél (8) Harkány: Az Adriától a Jegestengerig (10) Az uta zás (7, 9) Komló, Május 1.: Csempészek nyomában (f5, f7) Komló, Zrínyi: Csendes otthon (4) Kilenc hónap (6, 8) Mohács: Szeress engem, Lily! (6, 8) Mohács-kert: A négy testőr (8) Pécsvárad: A kard (f8) Sásd: Doktor Mladen (Í8) Sellye: Magamra vállalom (8) Siklós: Egészséges házasélet (8) Szigetvár: Az inkák kincse (6) Fiatváros alattvalói (8) Várható időjárás kedd estig: időnként megnövekvő felhőzet, többfelé záporral, zivatarral. A délkeleti szél csak zivaratok idejére erősödik meg. Kedden a Dunántúlon többfelé élénk, időnként erős nyugati, északnyugati , másutt mérsékelt délkeleti, déli szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 12—17, legmagasabb nappali hőmérséklet kedden: 27—32 fok között. A Duna vízállása Budapestnél: 490 cm, a víz hőmérséklete 17,3 fok. Távolabbi kilátások péntek reggelig: időnként megnövekszik a felhőzet, helyenként záporral, zivatarral. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 13 —18 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 25—30 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 40 százalékán várható. ENSZösztöndíjas pécsi mérnök FAO ösztöndíjat kapott Molnár Adóm, a Pécsi Dohánygyár műszaki-fejlesztési csoportjának vezetője. Tegnap regg-l már el is utazott Svájcba, hogy két hónapon keresztül a cigarettagyártás legmodernebb technológiáját tanulmányozza. Augusztus 8. és október 16. között öt cigaretta- és filtert készítő gyárba látogat el a pécsi mérnök. ♦ — Szökőkút a Baloká- nyi tóban. A Bátai János tervezte szökőkút a Balo- kányi tó közepén működik majd. A forgácsoló munkákat a Pécsi Vízmű dolgozói végezték. Különösebb anyagi ráfordítást a szerkezet nem igényelt, mert selejtanyagokból állították össze. A nagy teljesítményű acél szórófejre bronzfúvókákat szereltek, így a szökőkutakat magas vízoszloppal is működtethetik. Ma kezdik meg a szökőkút próba- üzemeltetését. — Segesdy György Munkácsy-díjas szobrász- művész — a szegedi Városi Tanács és a Képző- művészeti Lektorátus megbízása alapján — árvízi emlékművet készít az 1879. évi, híres szegedi árvíz 100 éves évfordulójára. Az emlékművet a tervek szerint 1979. március 1-én, a nevezetes árvíz évfordulóján avatják fel: a tíz méter magas emlékmű a szegedi körút Tisza-parti, déli torkolatánál kap helyet. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügyeletek gyermekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermek- klinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat: Megyei Kórház. . Sebészet, traumatológia: Honvéd Kórház. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya-és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-orr- gégészet: POTE Fül-Orr-Gége Klinika. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től regggel 7 óráig. — Tisztítják a Kálvária dombot. Pécsett, a Kál vária domb Vak Bottyán utca felőli részét takarítják a Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat dolgozói. A lekaszált füvet gyűjtik össze és a lépcsősort csinosítják az asz- szonyok. — A Savaria Nyári Egyetem az idén augusztus 11. és 20. között tizedszer fogadja hallgatóit. Az előadásokat magyar, orosz, angol, francia és német nyelven hallhatják a vendégek szinkron-tolmácsolás útján. Tizennégy országból és hazánk 43 városából várnak szakembereket, érdeklődőket a rendezvényre. — Elkészült az Üttörő- bolt. Pécsett, a Kossuth Lajos utcában átadás előtt van hazánk második úttörőboltja, Az átalakított üzletben az úttörő és kisdobosfelszerelések mellett az ifjúsági turizmus „kellékeit" is árusítják augusztus 10-től. ♦ Eltűnt Zseni Lajos 1977 augusztus 4-én, reggel 9 óra kor otthonából. Utoljára 4-én, délután 2 órakor a misinai tévétorony közelében látták. 165 centiméter magas, erőien kopasz, sovány, fekete keretes szemüveget visel, fülei feltü- tűén nagyok, elállóak. Eltűnésekor zöldes-szürke átmeneti kabátot, sötétkék svájcisapkát, sárga kihajtót! inget, fekete-fehér kötött mellényt, drapp szövetzakót, pepita nadrágot, fekete cipőt viselt. Aki tud valamit róla, értesítse családját: Pécs, József utca — „Vesetáska" az NSZKba. A Pécsi Kesztyű- és Bőrdíszműipari Szövetkezet ebben az esztendőben 25 000 darab sí- sporttáskát gyárt szederkényi üzemében NSZK és osztrák megrendelésre. A magyar „vesetáskák” igen népszerűek az alpesi síelők között. Pécsi kisfilmesek külföldi sikere Spanyolországban, a VI. badalóniai amatőrfilmfesztiválon Pallói Gábor és ifj. Vadász István a környezetvédelem jegyé- bent fogant Pro-natura című filmjükkel a zsűri «ű- löndíját nyerték el. E spanyolországi fesztiválon a pécsieknek már tavajy is babér termett, Pattantyús József Párosítója az animációs kategóriában első díjat nyert, és a fantázia kategóriában ugyancsak első díjjal jutalmazták hármójuk közös munkáját, az Intarzia feketével című filmet. — Jól halad az alagút építése. A hetvehelyi alagút középső része nemrég készült el, megközelítőleg 40 millió forintos költséggel. Jelenleg a Budapest felőli kapuzat földmunkáin dolgozik a Bányászati Aknamélyítő Vállalat 51 fős brigádja, augusztus folyamán pedig a betonozási munkáGépkocsik előjegyzési sorszámai At e!mú'» héten 2036 gépkocsit adott át a MERKUR új tulajdonosaiknak. Ebből legtöbbet, 632-t Zsiguli típusból adtak ki. A gépkocsik előjegyzési sorszámai a következők: Trabant Limousine (Budapest) 10 334, Trabant Limousine (Győr) 3989, Trabanl Limousine Speciál (Budapest) 14 594, Trabant Limousine Speciál (Győr) 6622, Trabant Limousine Hycomat 5916, Trabanl Combi (Budapest) 1961, Trabant Combi (Győr) 460, Wartburg Limousine 5150, Wartburg de Luxe 7011, Wartburg de Luxe tolótetös 2191, Wartburg Limousine tolótetős 1677, Wart- burq Tourist 1883, Skoda 10G 82 993, Skoda 100 L (Budapest) 8953, Skoda 100 l (Győr) 3468, Skoda 110 L (Budapest) 5793, Skoda 110 l (Győr) 1722. Polski FIAT 150C 12 507, Polski FIAT 126 4447, Zaporozsec 25 318, Zsiguli (Budapest) 89 032, Zsiguli (Debrecen) 40 789, Zsiguli Combi 10 356, Zsiguli 1500 8691, Zsiguli 21011 (Budapest) 7815, Zsiguli 21011 (Debrecen) 3732, Dácia 9514, Moszkvics 2140 604. ♦ — Évszázados hagyománya van a hortobágyi csárda mellett megtartott vásároknak. Az idén — a Hortobágyi Intéző Bizottság döntése alapján — ismét megrendezik és felelevenítik a régi hidi vásárt, augusztus ■ 19-én és 20-án lesz a jellegzetes pusztai találkozó. A csárda előtti téren különböző használati cikkeket, népviseleti tárgyakat, edényeket, pásztorbotokat, ostorokat lehet vásárolni. Az ország különböző részeiből csikósokat, gulyásokat és juhászokat is meghívnak. Elhunyt Erdélyi Miklós Életének 49. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Erdélyi Miklós, a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát vezérigazgatóhelyettese. Halálával a hazai nagyüzemi mező- gazdaság egyik közismert és nagyrabecsült vezetője távozott az élők sorából. Elévülhetetlen érdemeket szerzett az iparszerű termelési rendszerek létrehozásában és elterjesztésében. Munkásságáért számos kitüntetést, köztük Állami díjat kapott. ♦ — Idényjellegű szállások. Az idei nyáron csaknem ezer turistát fogadnak a Mecsekvidéki Vendéglátó Vállalat idényjellegű szállásain Pécseit. Fél évtizede minden nyáron július 10-től augusztus 27-ig az Orvostudományi Egyetem, a Műszaki és a Tanárképző Főiskola kollégiumaiban adnak szállást a Pécsre érkezőknek. Főleg a hazai igényeket elégítik ki, így visszatérő vendégek a Magyar Hajó- és Darugyár, a Ganz Mérőműszergyár dolgozói. A fiataloknak 200 férőhelyet biztosítanak. Egyik kedvezmény, hogy egy szobát 35—40 százalékkal olcsóbban kapnak meg, mint a felnőttek. — Diákok az aratáson. A Sellyei Mezőgazdasági Szakmunkásképző és Munkástovábbképző Intézet 48 tanulója vett részt idén a betakarítási munkákban Sellyén és Szigetváron. A két helyen 230 vagon gabonát arattak kombájnokkal. — Középkori csontműhely. Leletmentésen vettek részt a pécsi Janus Pannonius Múzeum dolgozói Kárpáti Gábor régész vezetésével. Középkori csontműhely maradványaira bukkantak Pécsett, a Mátyás király utcában. Többek között csontfűrész, bőrfeldolgozó csontkések és gránit fenőkövek kerültek elő, mintegy 4 méter mélyről. A Felsőmalom utcai piac mellett török korból származó cserépdarabokat, habán kerámiákat, fújt üvegéket és a régi magyar szarvasmarhafajta tülkeit mentették meg hat méter mélyről. Az utóbbi azért jelentős, mert segítségükkel a leletek korát könnyebben tudják meghatározni. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Balázs Anna József Attila-dijas írónak irodalmi munkásságáért születésnapja alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta A kitüntetést Tóth Dezső kultufalis miniszterhelyettes hétfőn adta át. Molnár Eriknek, a kimagasló marxista tudósnak és politikusnak Benczúr utcai egykori lakóházán hétfőn emléktáblát lepleztek le. ünnepi beszédet mondott Ránki György Kossuth-díjas akadémikus, az MTA Történettudományi Intézetének ügyvezető igazgatója. A SZOT Elnökségének meghívására San Marinó-i szakszervezeti küldöttség tett látogatást hazánkban Mario Nanni-nak, a San Marinói Munkásszövetség főtitkárának vezetésével. A küldöttséget fogadta Gál László, a SZOT főtitkárhelyettese. A SZOT és a San Marinó-i szakszervezetek képviselői megbeszéléseket folytattak a két ország szak- szervezetei közötti kapcsolatok továbbfejlesztéséről. A küldöttség hétfőn elutazott. A Hétfőn Egerben megnyitották az ifjú fizikusok országos találkozóját. Az ünnepség után megtartott első foglalkozáson dr. Abonyi Iván, az Eötvös Loránd Tudományegyetem elméleti-fizikai tudományos főmunkatársa a plazmafizikai kutatásokról adott tájékoztatót a fiataloknak. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte dr. B. H. Sheares-t, a Szingapúri Köztársaság elnökét országa nemzeti ünnepe alkalmából. Lapzárta A TASZSZ nyilatkozatot tett közzé, amelyet kivonatosan közlünk: „A rendelkezésre álló adatok szerint a Dél-Afrikai Köztársaságban befejezéshez közelednek a nukleáris fegyverek előállítását szolgáló munkálatok és megkezdődtek e fegyverek kipróbálásának közvetlen előkészületei. A TASZSZ-t felhatalmazták a következők közlésére: nukleáris fegyverek Dél-Afrikában történő előállítása súlyos és messzemenő következményekkel járna a nemzetközi béke és a népek biztonsága szempontjából. A Szovjetunió vezető köreiben úgy vélik, a világ valamennyi országának, az ENSZ-nek és a nemzetközi közvéleménynek sürgősen fel kell lépnie az ellen, hogy a Dél-Afrikai Köztársaságban nukleáris fegyvereket állítsanak elő, fel kell lépnie a nukleáris fegyverek elterjedése ellen. A Szovjetunió következetesen és szilárdan síkraszállva a nukleáris háború veszélyének elhárításáért, a maga részéről kész arra, hogy e cél elérése érdekében minden lehetséges módon együttműködjék más országokkal”. Négy álarcos tizenéves hétfőn kirabolta egy olasz vonat postavagonját Chioggia közelében. A rendőrség a fegyveres banditák zsákmányát csaknem 50 millió lírára becsüli. Olaszországban egy héten belül ez volt a negyedik vonatrablás. kát kezdik el. 11. A rendőrségi bürokrácia ebben az esetben is nagyon lassen működött. Csupán szeptember 3. és 5. között küldtek szét egy körlevelet, amelyben a Los Angeles-i rendőrkapitányság közölte az alárendelt őrszobákkal: a Tate-ügyben keresnek egy Hi Standard Longhorn márkájú, 22-es kaliberű revolvert, amelynek markolata sérüli A körlevél több mint 300 példánya közül egy sem jutott el azonban a „Valley Services Di- vision"-hoz, annak a Watson- nak szolgálati helyéhez, akinek Steven Weiss édesapja a fia által szeptember 1-én talált 22- es kaliberű Hi Standerd Long- hornt átadta. Amikor a lapokban a fegyverszakértők megállapításáról, s a fegyver utáni kutatásról olvasott, Mr. Weiss többször gondolta, hogy fia éppen a Polansiki-villabeli gyilkosok revolverét találta meg. Mérlegelte is, hogy telefonál a rendőrségre, de aztán elvetette a gondolatot. Nem akart fontoskodásával nevetségessé válni. Ha a gyilkos fegyverről lett volna szó, a rendőrség már régen ismét jelentkezett volna, újabb kérdéseket tett volna fel. A rendőrség azonban hallgatott, s a derék Weiss papa végeredményben nem volt detektív. S úgy gondolta, hogy ha valamilyen ügyben a rendőrség teljes erővel nyomoz, akkor pontosan és szervezetlen dolgozik. Álmában sem gondolt rá, hogy a fia által talált Bunt- line békésen porosodik egy borítékban a talált tárgyak osztályán ... A gyilkosokat ekkor már egyébként mindenki kereste. Az a huszonötezer dollár jutalom, amelyet Roman Polanski barátaival kitűzött a tettes kézrekerí- tésére, megtette a magáét. A rendőrség a telefonbejelentések .... . . - ■ tízezreit kapta. Prostituáltak és fodrásznők, színésznők és elmebetegek, kalandorok és mindenképpen az újságokba kerülni akaró sztárjelöltek közölték, milyen „nyomokra” leltek. A lapokból úgy tudták, hogy az augusztus 8-ról 9-re virradó éjszakán megölt nők és férfiak szex-orgián vettek részt, ezért sokan „baráti körük" tagjainak szexuális eltévelyedéseit hozták a hatóságok tudomására, mondván, hogy az indítóok valami ilyesmi, tehát a tettest ebből a körből kell keresni. Megszólalt a televízióban Truman Capote, a Hidegvérrel című könyv világhírű szerzője is. Kifejtette véleményét a gyilkosságról. Szerinte egyetlen ember gyilkolt a Polanski-vilíá- ban, egy magányos, valószínűleg fiatal őrült, aki szexuális kielégülését találta a vérfürdőben. Capote sokkal gyengébb bűnügyi teoretikusnak bizonyult, mint amilyen kiváló író. Időközben Paul LePage és emberei megemberelték magukat. Gondos vizsgálatnak vetették alá a LaBianca-házbeli vérrel írt feliratokat, s rájöttek, hogy azok valami összefüggésben lehetnek a legújabb Beatles nagylemezzel. Azon szerepeltek a „Heiter Skelter", a „Piggies" és a „Blackbird" ci- -mű számok. A Blackbirdben gyakran hangzik el, hogy „Arisé", a helyszínen talált „RISE" ebből származhatott. LePage-ék azonban még mindig nem ismerték fel az összefüggést a Polanski-villa és a LaBianca-ház között. Tény, hogy a két bűntett áldozatai még csak nem is ismerték egymást. Dehát Gary Hinman sem ismert senkit, sem a Polanski- villabeli öt áldozat, sem a La- Bianca házaspár tagjai közül. Mégis, amikor — október 15- én — LePage-ék először hallottak a Hinman-ügyről, azonnal felfigyeltek a Hinman és a LaBianca-gyilkosságok közötti hasonlóságokra. A LePage-csoport fölvette a kapcsolatot a LASO-val, a Los Angeles-i sheriff hivatalával. Whiteley és Guenther őrmestereket ezúttal figyelmesen meghallgatták. A két őrmester elmondta, hogy néhány nappal azelőtt rajtaütöttek a Halálvölgyében egy „hippy-csalá- don". Huszonnégy tagját vették őrizetbe. A 34 éves, többszörösen büntetett előéletű Charles Manson „családja” szeptember első napjaiban költözött oda az úgynevezett Barker-tanyára, egy elhagyott parasztházba. A rajtaütésre az adott okot, hogy a család tagjai rablásokat és lopásokat követtek el, gyújtogatásokat kíséreltek meg. (Folytatjuk)