Dunántúli Napló, 1977. augusztus (34. évfolyam, 210-239. szám)

1977-08-28 / 236. szám

1977. augusztus 28., vasárnap Dunántúli napló 3 Egy úttörő vállalkozás nyomában Volán-embléma a vállalati teherautón Nem jó munkamegosztásban fuvaroznak a vállalatok a köz­úton. A szakemberek szerint a jelenleg megmozgatott áruhe­gyeket korszerűbb szervezéssel a gépkocsipark kétharmadá­val is elszállíthatnánk, ami azt jelenti, tulajdonképpen minden harmadik gépkocsink áll. A megoldás? A vállalatok egy ré­sze adja át saját tehergépko­csijait a kimondottan szállí­tással foglalkozó Volán Vál­lalatnak, s kössön vele bérfu­varozásra biztonságos, hosszú távra szóló szerződést. A gon­dolatot felkarolta a megyei pártbizottság is, amikor a nyár elején házigazdája volt a fuvarozók és a fuvaroztatók e kezdeményezést elindító ta­nácskozásának. Mi történt az­óta? Csak kellő garancia mellett Természetesen mindenki tisz­tában volt vele, nem lehet egy tollvonással elintézni az ügyet, itt van könyvjóváírással a te­hergépkocsim, holnaptól ak­kor fuvarozzon a Volán. Szá­mításokat kell végezni, sok-sok részletkérdést megnyugtatóan tisztázni, egészen a kényes kérdésnek ígérkező egziszten­ciális gondokig, hogy mit tud­nak nyújtani azoknak a szál­lítómunkásoknak, akiket a gép­kocsikkal együtt szintén átven­ne a Volán. Az egyik oldalon garanciát kell nyújtani a fu­varoztatónak, hogy a Volán tényleq rendelkezésre áll, ott és akkor, amikor a vele szer­ződésbe lépő vállalat kéri, s hogy ez a fuvar nem lehet drágább, mint amennyibe ed­dig a saját gépkocsival került. Ugyanakkor a Volánnak is mérlegelnie kell. hogy ^való­ban ha’zkonyabban tudja-e elvégezni aT átvállalt felada­tot. A vállalat - hangsúlyozta előttünk ürmös Antal, a 12. sz. Volán gazdasági igazgató- helyettese - így is indult a tárgyalásoknak: csak akkor vesz át vállalattól tehergép­kocsit, ha a feladatot nagy biztonsággal tudja átvállalni, s a fuvaroztató teljes megelé­gedésére el tudja végezni. Egyébként tízéves szerződést ajánlanak fel és teljes garan­ciát adnak. A Volán tehát megkezdte tárgyalásait a vállalatokkal, előzetes tapogatózás után ti­zenhat baranyai vállalatot ke­restek fel és megbeszéléseket folytattak. E megbeszélések eredményeként munkabizottsá­gokat hoztak létre. A közös munkabizottságok a vállalatok­nál most vizsgálódásba kezd­tek, hogy összehozzanak egy- egy tanulmányt. Ha valame­lyik vállalatnál elkészül a ta­nulmány, leteszik a két érin­tett igazgató asztalára, ez lesz majd az érdemi tárgyalások alapja, ezután dönthetnek a szerződés tető alá hozásáról. Miért előnyös? Az említett tizenhat vállalat között találhatjuk többek kö­zött a Mecseki Ércbányászati Vállalatot, az Állatforgalmi és Húsipari Vállalatot, a Bara­nya megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalatot, a Szi­getvári Állami Gazdaságot, a Szigetvári Cipőgyárat, s továb­bi vállalatokat Siklóson és Mo­hácson. Nem akarjuk felsora­koztatni azt a tengernyi előnyt, ami a hivatásos fuvaroztató mellett szól, mindenesetre azonban már eddig is, az el­ső ránézésre is számos előny megmutatkozott. Kitűnt példá­ul, hogy a vállalati tehergép­kocsiknál igen magas az üre­sen futott kilométerek száma. Ha a Volán átlagteljesítmé­nyével számolnak, máris ko­moly megtakarítás érhető el. Hatékonyabban, kevesebb gépkocsival Tárgyalások a jobb munkamegosztásért a közúton Különösen a kisebb, néhány saját tehergépkocsival rendel­kező kis vállalatoknak előnyös, ha inkább a Volánnal fuva­roztatnak, hiszen nem rendel­keznek kellő műszaki bázissal. Márpedig például az úgyne­vezett kettes szemlére való fel­készítéskor a vállalatnak leg­Volánngk kell gondoskodnia, amihez hitel szükséges. A bank pedig tudni akarja, hogy mek­kora összegről van szó. Nyilvánvaló, a kiszemelt ti­zenhat vállalat közül nem mind­egyik bízza magát a Volán­ra, hiszen az is kiderülhet, a A Volán-tehergépkocsik szállítják az árut a MÁV pályaudvarról. — Szokolai felv. — alább húsz-harmincezer forintot bele kell ölnie tehergépkocsi­jába, míg ugyanez a Volán­nál nem kerül többe mint hat­ezer forint. Befejezés előtt áll az érc­bányánál készített közös fel­mérés. Itt is mindjárt kiderült, jó néhány gépkocsit meg lehet­ne takarítani. Nem azért, mert a Volán ügyesebb, okosabb. De mert neki rendszeres já­ratai vannak az oxigén-dissous gázpalackok szállítására, úgy­szintén a téglára, a zúzott kőre, a bányakavicsra, a ce­mentre, a mészre. És kapcsol­ni tudja a feladatokat, tehát az nem fordulhat elő, hogy üresen megy a teherautó anya­gért, mondjuk Budapestre. A Volán vállalatoknak kitűnő hír­összeköttetésük van, a szállí­tásszervezéshez a tröszt már számítógépet is használ. Rendkívül előnyösnek ígér­kezik a pécsi vágóhídnak is, ha a Volán átvenné gépkocsi­jait, átvállalná szállításait. A vállalat jelentős kocsiparkkal, köztük speciális hűtőkocsikkal rendelkezik, karbantartásuk ko­moly feladat, mindez egyre nehezebb kellő műszaki hát­tér nélkül. Azon a bizonyos nyár eleji tanácskozáson ma­ga a húsipari vállalat igazga­tója említette meg, új szerviz­re lenne szükségük, negyven- millió forintba kerülne, de nincs rá pénz. Ha Volán-emb­lémával futnának a kocsik, azontúl már a Volán gondja a szerviz, egycsapásra leven­nék a vállukról ezt a gondot. Munkaerő- megtakarítás A Volán azt szeretné, ha a munkabizottságok szeptember végéig elkészítenék a tanulmá­nyokat, megkezdődhetnének az érdemi tárgyalások, s év vé­géig már több vállalattal meg­köthetnék a szállítási szerző­dést. Erre a bank is szorít, hiszen az elhasználódott gép­kocsik pótlásáról azontúl a saját tehergépkocsival előnyö­sebb, a Volán sem tudná job­ban ellátni. Két-háromszáz gépkocsi van az említett vál­lalatok tulajdonában, akár mindet átvenné a közlekedési vállalat, műszaki bázisa — ki­sebb fejlesztésekkel — ezt a növekményt is elbírná. De eny- nyi gépkocsi átvételéről még- sincs szó. Drmös Antal szerint, ha év végéig száz tehergép­kocsi átkerülne hozzájuk a megbízást adó vállalatoktól, akkor már nagyon sikeresnek könyvelhetnénk el az akciót. Reméljük, a vállalatok az ér­demi tárgyalások során ugyan­olyan jo hozzáállást mutatnak, mint első megközelítésben azon a nyár eleji pártszékhóz- beli tanácskozáson, élnek e munkaerőt megtakarító meg­oldással, a fuvarozónak és az újdonsült fuvaroztatóknak sike­rül biztonságos szerződéseket kötniük, jobb munkamegosztást teremteniük a közúti áruszállí­tásban. Miklósvári Zoltán Visszakerülni az életbe ReHcabilitäciö l. Infarktus, délután fél ötkor. Este szolgálatba készült. Ebéd után lepihent egy kicsit, hogy szunyókáljon egyet. Nehéz a mentősofőr szolgálata, ki tudja, hová kell menni, milyen forgalomban, mennyire kell sietni a bajba jutott beteggel? Fél ötkor ébredt, arra, hogy tiszta víz, s valahogyan nem stimmelt semmi sem. Gyenge volt, remegett. . . Aztán kijöttek a kollégák, hozták a vákuum-matracot, rá­kapcsolták, ne mozduljon. Ak­kor már sejtette, hogy mi van, s amikor az intenzív osztályon kötött ki, már tudta is. Kórlap­jára felkerült: Fehér György, életkora negyven év, diagnózis: infarctus cordis, pariét, ant. — Ideges ember? — kérdezem tőle, jóllehet mindjárt tudom, hogy felesleges kérdés. — Én? — csattan fel. — De­hogyis vagyok ideges! Miért lennék ideges? Egyáltalán nem vagyok ideges. Vagy hót... a fene tudja. Négy évvel a történtek után, egy szombat délután beszélge­tünk, mi, a többiek felhörpin­tünk egy pohárkával, ő nem, egyébként sem ivott. — A cigarettát is abba kel­lett hagynom — mondja szo­morúan —, kevés jó dolog ma­radt. amit büntetlenül csinál­hatok. Az első infarktust további há­rom követte. Négy van tehát a tarsolyban. Amúqy, ránézés­re, amikor kint üldögél az ud­vari pádon, a házbeliekkel be­szélgetve, senki sem mondaná, hogy mi van. Senki sem sejte­né, hogy ez a jól megtermett ember (száznégy kilóról kellett lefogynia) másfél óra alatt jut el a sarki boltig, eqyrészt, mert borzasztó hamar elfárad, meg kell állnia, másrészt, mert fél . . . — Mivel foglalkozik égési nap? Vállat von. — Megvan a garázsmesteri vizsgám, de még telefonosnak sem mehettem vissza a mentők­höz. Próbáltam ilyen falisző­nyeget csinálni, a lányom ilyen tigriseket csinál, dehát az ne­kem nem megy. Odavágtam a falhoz. Időnként elmegyek a kocsival, rövid távon megy a vezetés, hiszen a jogsim még megvan, sétálok az erdőben, gombát szedek, aztán itthon megfőzöm. Nagy konyhamalac lett belőlem, szeretek főzőcs- kézni, a tésztagyúrást kivéve mindent meg tudok csinálni. — Elég a nyugdíj? — Most kettőezerötszázhat- vannyolc forint. Elég-e? Több nincs. Kész. — Van-e olyan tevékenység, ami érdekli, amit szívesen csi­nálna? Imrei Gyöngyi nővér bonyolult berendezéssel, a Master-féle ter­heléses módszerrel vizsgálja a beteget. Erb János felvétele — Engem mindenféle műszaki dolog izgat. Ha azt mondanák, álljak ki az utcasarokra, szám­láljam a forgalmat, szívesen tenném azt is. De például a rádió, televízió szerelést még most is szívesen megtanulnám. Vagy az órásmesterséget. Meg­van a négy polgárim . . . De senki sem szól, hogy áll­jon ki oz utcasarokra, Senki sem szól, hogy tanuljon más szakmát, senki sem kérdezte meg tőle, hogy mihez volna kedve. örüljön, hogy él? Negyven esztendős volt, fia­tal ember, amikor földhöz vág­ta az a sorscsapás. Most négy évvel öregebb. Egyetlen örö­mét az autóvezetésben leli. Van kocsijuk, azzal időnként el­ruccannak.- De ha hosszabb útra' me­gyünk — szól közbe a felesé­ge —, akkor már visszafelé én vezetek.- Hivatásos jogosítványa van? — Igen, bar most, hogy le­jár, azt mondták, a hivatásost elveszik. Az úrvezetőit meg­hagyják. Ha azt is elvennék, nem tudom, mi értelme lenne az életemnek . . . II. Mérges lettem a sok kétkezű­re.. . A galérián sápadt és ijedt arcokat láttam, mozdulatlan alakokat, döbbent-hangulatot. A gép mellett állt J. Jóska, fel- csúti transzformátor gombolyí­tó szakmunkás, jobbkarjára meredve. A kar, vagy aminek nevezhettük, összeroncsolva, vérszutykosan lógott könyökétől lefelé. Szeptember 4-én nagygyűlés Pécsett a sportcsarnokban Bányásznap, 1977 A szén- és ércbányászok tiszteletére, munkájuk elis­merésére a hét végén ren­dezik a hagyományos bá­nyásznapi ünnepségeket. A Mecseki Ércbányászati Vál­lalat dolgozói már szeptem­ber 1-én és 2-án munkahe­lyeiken — röpgyűlés kereté­ben méltatják a nap jelentő­ségét. Az üzemi ünnepsége­ken kitüntetik a legjobb dol­gozókat és a társadalmi munkát végzőket. Átadják a Kiváló dolgozó, a Szolgálati érdemérem kitüntetéseket, valamint a 25 évi föld alatti munkáért a Bányász Szolgá­lati Érdemérmet. Az ércbá­nyászok tiszteletére szeptem­ber 4-én 10 órakor a pécsi Sportcsarnokban nagygyű­lést tartanak, ünnepi beszé­det mond: Lukács János, az MSZMP Pécs városi Bizott­ságának első titkára. A Mecseki Szénbányák Vállalat területén szeptember 2-án és 3-án üzemi ünnep­ségeket rendeznek. Az üze­mi, a vállalati és az iparági ünnepségeken adják át a Bányászat kiváló dolgozója, a Bányász Szolgálati Érdem­érem arany, ezüst és bronz fokozatát. A csertetői diszünnepséget szeptember 3-án este 8 óra­kor tartják az emlékműnél. Az ünnepi beszéd megtartá­sára dr. Kapolyi László ne­hézipari miniszterhelyettest kérték fel. Bányásznapi Randevú 1977 címmel szeptember 3-án és 4-én színvonalas művészi mű­sor köszönti a bányászokat. Szombaton délután 14.15 órakor a Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiója közve­títi a ,,Bácsi kérem, hol le­het focizni?" műsorát. Szeptember 4-én egész na­pos politikai, kulturális és sportműsor nyújt kellemes időtöltést a pécsújhegyi kézi­labda stadionban. Aztán Jóskát elvitte a men­tő, soha többé nem láttuk. Il­letve, az elmúlt hónapban jár­tam az egyik budapesti üzem­ben, s kifelé menet, a por­tán .. . — Nem értettem semmit — emlékezik vissza a balesetre — még fájdalmat sem éreztem Ordítani is csak a mentőkocsí- ban kezdtem el. Látod, le kel­lett venni a kezemet. Könyök­ből. Elveszítettem mindent. Min­dent. Az egész életet. így va­gyok húsz éve. Vagy tizenki­lenc. Már nem is tudom, igen, ötvennyolcban történt, azt hi­szem. Jól hiszi, ötvennyolc tava­szán vitte el a gép a kezét, amikor harminckét éves volt. Felcsúton, a kis Fejér me­gyei községben lábadozott. Sok sajnálatot kapott, jöttek fa­lubeliek, megnézték a csonkot, rábámultak, mint valami egzo­tikus szörnyre. Ö csak üldögélt egész nap, aztán elunta. Munkát keresett. Dehát milyen szakma az, amelyhez elég egy kéz is? Telefonkezelő? Évekig tartott, míg a leszá- zalékolás, a járadék, miegye­bek tisztázódtak. Portás lett. Egyensapkát is kapott. — Nézegettem magam a tükör­ben. Kiültem vasárnap otthon, a sapkát is felvettem, lássák. Rendben is lett volna a dolog, csakhát a kezem is lett volna meg. Ellenőriznem kellett a ki­menőket, piros meg zöld lámpa van a portán, láthatod. Egy szép napon mérges lettem a sok kétkezűre. Minden táskát meg akartam nézni, mert két kézzel lopnak. Tudod minek neveztek el? Vaddisznónak. A hátam mögött. Csaknem egy évig állt ideg- gyógyászati kezelés alatt. De meggyógyították az orvosok. Vajon meggyógyult-e? — Húsz éve hiányzik egy ér­zés az életemből — mondja szomorúan —, az, amikor elké­szültem egy trafóval és szép munka volt. És nemcsak a mű­szakiak dicsértek meg érte, hanem tudod, a többiek is mondták, hogy ez szép munka. Az nagyon jó érzés volt: vala­mit megcsinálni. — Ki a hibás ezért? — Tudom, hogy én is — le­gyint a megmaradt bal kezével - megpróbáltam ám sokmin­dent. De kitartásom nem volt nagy. Csak elkeseredésem. — Beszéltél- erről valakinek? — Csak a kezelőorvosomnak, amig kezelés alatt álltam. Is­ten ments, hogy kiderüljön ró­lam valami ... Ki ne írd a ne­vem, kérlek . . . Eddig is folyton csak problémát jelentettem másoknak. Legyen vége. — Jó. Kampis Péter

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents