Dunántúli Napló, 1977. augusztus (34. évfolyam, 210-239. szám)
1977-08-27 / 235. szám
e Dunántúli napló 1977. augusztus 27., szombat E zt meg, vagyis a „lólábút'', a kis ángyi mesélte — így hívta nagyanyámat min- denkrcBerkesden, hogy kis ángyom. „ . . . Eccör korán hajnába beszól valaki egyik menyecskének, hogy komámasszony, nem gyű kee Pécsre? Mer a menyecske lámpást gyújtott, hogy megnézze, hány óra van. Mer akkor még gyalog jártak és fejükön vitték az árullót... Hát mennek, mennek, osztán a ményecske beszél az asszony- ho, de az csak mindenre aszon- di, hogy „ühü-ühü". Valami furcsa vöt nagyon neki, hogy nem beszil, a lába meg nagyon ropog. Láti ám, hogy kísérőjének lólába van, nagyon megijedt, hogy most mi lesz vele, de okkor má a perekedi erdő felé jártak, osztán kezdőtt má verradni. Eccö csak Perekeden ékezdenek má a kokasok kuku- rikuni. Akkor ékezdött a lólábú szalanni, de vissza kajátotta, hogy ha elgyütté vóna a hídig, apróbb letté vóna a máknál Máskor majd megtudod, hogy hugyan gyüsz ki az első szóra! .. . Intött is a szülém bennünket, hogy ha valaki éjjel beszól az ablakon, az első szóra ki ne szálljunk, mer rossz lélök lőhet, aki osztán écsal bennünket..." — Ezt kinek mesélte a kis ángyi? — Nekünk esténként, jóidőben kint a ház előtt a pádon ültek a felnőttek, mi gyerekek meg csöpügatyásan a földön, ott volt a helyünk. Sok ilyen babonás történetet tudott a szüle, ki nem fogyott ezekből, telente például meg-meghív- ták házakhoz, ahol az asszonyok fonással, szövéssel töltötték el az estéket. Én aztán később följegyeztem ezeket a meséket, népszokásokat, például — a nagyapám révén — az esküvői kikérő strófákat. — Többször hívták násznagynak? — Hát vagy harminc esetben biztos. Á hagyománygyűjtő — Szép tisztség, csak költséges . . . — Attól függ. Ha rokonságon belül kaptam a hívást, mondjuk valamelyik keresztfiam, vagy lányom esküdött, akkor nekem is voltak anyagi kötelezettségeim, de idegen családnál nem, mert ott mint hagyományőrző násznagy szerepeltem a hivatalos násznagyok mellett. Középtermetű, markáns, jó- kedélyű férfi Dallos István — a pécsi erőmű nyugdíjasa —, barna pólóinget, zöld farmer- nadrágot visel, ismerősöm kerítette elő a berkesdi szőlőhegyről, mert már a szüret előtti dolgokat intézgeti a présháznál. Berkesden él, élénkzöld vaskerítés az utca felől, a ház homlokzatát ő rakta ki félöklömnyi sóderkövekkel, díszítésként, mert ehhez is ért, amellett, hogy amatőr néprajzosa a környéknek és a népi faragó cím tulajdonosa. — Mi az, hogy „csöpüga- tyás"? — Ezen a környéken — most Berkesden kívül Ellendet, Szilágyat és Perekedet is értem szőttes minősége, a hímzések változatossága a „módi” fokozatát jelezte, erre nagyon ügyeltek.- Ma is szokás ez?- Már nem. Az esküvői szertartások is egyszerűbbek. Valamikor Berkesd eléggé zárt közösség volt, a párválasztást is a birtok és a vagyon összetartása határozta meg. Az is ritkán fordult elő, hogy német, illetve magyar anyanyelvű fiatalok házasodtak össze. — És mi történt, ha a házasságkötés előtt — esetleg . . . - útban volt a gyerek? — Néhány esetre emlékszem csak. Ha jómódú családnál történt meg a baj, akkor a szülők rendszerint egy szegény- legény nyakába varrták lányukat, persze kellő anyagi ellenszolgáltatás fejében, amely a legény szüleit illette meg. Egyébként rendszerint úgy kezdődött a párválasztás, hogy a lány szülei kikéről küldtek a fiús házhoz. Ha a legény azt mondta, „ne kee a lány”, akkor abbamaradt az egész, ha viszont igent mondott, akkor megállapodtok a lánykérés alatta — valamikor nagyban ment a kendertermesztés. Na most, a kendernek a durvább szálaiból font fonalból készült a „csepügatya”, el sem leheteti nyűní, olyan erős volt.- Errefelé hogyan zajlott le a keresztelő? — Fölért egy kisebb lagzival. Amíg az újszülöttet keresztvíz alá tartották a templomban, a komaasszony rokonsága kosárban hozták az ételt — gyakran tíz-tizenkét fogásosat - a kismama házához. Kocsikerék méretű, lapos kosarakat megpakoltak hússal, fazékban levessel, aztán kuglóffal, üveg borokkal s a fejükön cipelték nagyon ügyesen egyensúlyozva. Az élelmet persze letakarták háziszőttes abrosszal, amelyre rendszerint madárfigurákat, vagy virágmintákat hímeztek. A időpontjában. Ezután a legény felkereste • jövendőbelijének családját és megegyeztek. A menyasszony „jegyajándékot"' adott a vőlegénynek. A jegyajándék rendszerint egy hímzett bársonyszoknya volt, amelyet a vőlegény magával vitt és csak akkor adta vissza a lánynak, amikor a templomi kihirdetés alkalmával vasárnap együtt indultak misére. A menyasszony ezt a szoknyát viselte. De ez Berkesden volt szokás, mert például a szomszédos községekben gyűrűt váltottak, ezt hívták gyűrűzésnek. Ezt a szokást akkor is gyakorolták, hogy ha előbb volt a lábfogás, mint a kézfogás, vagyis, ha útban volt a gyerek . . . Dallos István meséli, hogy a templomi esküvő ünnepélyességének is voltak fokozatai, mindig attól függően, hogy az esketésért mennyit fizetett le a két csalód. Ha már a pap palástot öltött magára és beszédet is mondott, magasabb volt a taksa... Ha csak karinget és stólát viselt a pap, akkor szerényebb költséggel megúszhatták a szertartást. A szegényebb sorsú vőlegénytől — egyik alkalommal — megkérdezte a plébános. „Fiam, milyen esküvőt kívánsz, mit ölt- sek magamra?” A legény — mert kevésbé volt jártas az ilyen ügyekben — azt felelte: „Meglátjuk milyen idő lesz..." Tehát: kis pénz, kis esküvő, nagy pénz, nagy cécó . . .- A temetéseknek is megvolt a maga rendje, módja. A községben — mint másutt is — valamikor megalapították a rózsafüzér társaságot, amelynek tagjai nagyrészt idős asszonyok voltak. Őket minden alkalommal meghívták, sőt, gyakran hívás nélkül is megjelentek a halottas háznál és „verrasztot- tak", ami annyit jelentett, hogy a ravatalnál egész é':nl imádkoztak, énekeltek és sírtak. Akadt több furcsa szokás, például az, hogy a fiatal, szép özvegyasszony házának falót téglával dörzsöltük éjjel, hogy elűzzük a „csábítót", mert hiszen az ifjú özvegyeket mindig körül rajzották a legények. aragott tányérokat, gyer- tyatartókat, egyéb dísztárgyakat mutat Dallos Pista bácsi. — Ezeket jómagam faragom, nem csak szórakozásból, hanem már-már szenvedélyből. Egyszerűen örömet lelek ebben. — Hol tanulta? — Most mit mondjak? Említettem, hogy nagyapai ágon a férfirokonság pásztorkodott. őrökké faragtak pásztorbotokat, ostornyeleket, aztán használati tárgyakat, favillát, kanalat, tányérokat, sótartót és talán tőlük örököltem képességemet. Legutóbb Tamásiban egy kiállításra hívtak meg, be is mutattam néhánv munkámat. Nagyon szép háziszőtteseim vannak, őrzöm őket, ezek anyámtól, nagyanyáimtól maradtak rám. — A családban folytatja-e valaki a fafaragást, meg a hagyománvok őrzését-ápolását? — Egyik kis unokám ügyeskedik, abból a gyerekből még lesz valami. A helyi kisiskolások között is akad néhány, akikkel foglalkozom a művelődési házban, vagy itthon, nálam, próbálom tanítgatni őket. Az én gyerekkoromban mi magunk készítettük játékainkat, például a „bakszekeret”, amit hajlított fűzfavesszőből fontunk, de kereke nem volt, hanem hajlított talpa, a szánhoz hasonló. Egyetlen egy bakszekerem van, azt hiszem több nincs is a faluban. Tudja, a mai gyerekek már villanyvasút- tal játszanak. Van rá pénz, ez az igazság. Rab Ferenc TCöMO/yT t/írN cRdvAt Legkedvesebb ajándékom Életkorom következtében sok ajándékot kaptam eddig már. Köztük sok szépet és drágát is. Vizsgák, évfordulók, feleség, gyerekek, barátok, munkatársak ajándékai, néha még olvasóké is. Valamennyit szeretettel őrzöm, mert mögöttük emberek vannak, akikhez valamilyen viszony fűzött, többnyire szeretet. Most azonban megkaptam életem legfeledhetetlenebb ajándékát. Története van ennek. Kinn vagyunk Orfűn. Amikor vacso- rázgatunk, a ribizlibokrokból két zöldes-sárga szempár vigyázott bennünket. — Valami állat — mondom. Egyszer látjuk ám, nappal. hogy egy macska siklik a bokrok között. — Ez volt az — mondjuk. Százszorszépnek hívják ezt a fajtát, vagyis megtalálható benne valamennyi szín, amióta csak macska van a világon. Közismert állat, minden faluban ilyen a macskák jórésze. — Tudják, mi történt? — újságolja a szomszédasszony. — Egy macska bekölykezett a kamránkba — és mutat belőlük egy prüszkölő alkalmatosságot. — Szóval kismama! — mondjuk magunknak, és este, mikor látjuk a zöldes szemeket, kiteszünk egy tányér tejet. Reggelre a tej eltűnt. Talán két hétbe került, amíg eljutottunk odáig, hogy a kezünkből vette el az ennivalót. Volt nap, hogy vagy ötször meglátogatott bennünket. Gyakran ajándék se kellett neki, csak eljött hízelkedni. — Eltűntek a kismacskák! — újságolja a szomszéd elkeseredve. — Elvitte őket az anyjuk. — Egyszer csak szól a feleségem : — Nézz csak le, a kert végébe! A macska idehozott két gyereket. — Nem kettő, három az — mondom. A kert végében van egy halom deszka, zsák, még föl nem használt vagy használhatatlan holmi. Ezek között képződött egy alagút, onnan nézett ki a három macskafej. Egyszer olyasmi történt, amit másnak nem hinnék el. Odajön hozzám az anyamacska, haverkodunk egyet, majd eltűnik. Tíz perc múlva előkerül, szájában egy hatalmas pocok. Odajön hozzám és leteszi elém. — Hé, Macska, mi Ez?! — kérdem elhűlve. Elhúzom előle, talán utánakap. Nem, hagyja. Elmegyek messzebb. Fölveszi az egeret, és újra odaadja. Újra továbbmegyek, utánam hozza. Valamit kurrog hozzá, de sajnos nem értek macskául. — Macska, vidd a kölykeid- nek! Én már nagyon régóta nem eszem egeret. Nem, hozza utánam és méltatlankodik. — Fogadjuk el!— mondom. — Ennél szebb ajándékot nem kaphattam volna. Elfogadtuk. Eldobtuk, amikor nem látta, de el kellett fogadnom, mert nekem hozta. Tévedés kizárva. Hát ennél kedvesebb ajándékot még nem kaptam. Szöllősy Kálmán Harminc éve történt A magyar nép történelmi jelentőségű választása 1947. augusztus 31-én parlamenti választásokat tartottak hazánkban. Ez az esemény — eredményeit tekintve — a népi demokratikus átalakulás fontos állomása: kezdetét vette a szocialista forradalom győzelme, a „fordulat éve”. Az 1947-es év első felében a nemzetközi antifasiszta koalíció baloldala és jobboldala között felgyorsult a második világháború végén kialakult ellentétek eszkalációja. Az amerikai kormányzat által meghirdetett Truman-elv és Mar- shall-terv, a görög polgárháború, a kommunisták — helyenként a baloldali szocialisták — kizárása a nyugat-európai országok kormányaiból — egyrészről: másrészről a keleteurópai országok többségében kibontakozott népi demokratikus fejlődés szocialista tartalommal való telítődése egyre nyilvánvalóbbá tette Európa két felének ellentétes irányú társadalmi-politikai fejlődését. A nemzetközi fejlemények nem maradtak hatás nélkül a hazai politikai események alakulására sem, sőt egyre jelentősebbé váltak. A Magyar Nemzeti Függetlenségi Fronton belül a jobb- és baloldali, vaqyis a polgári illetve a szocialista erők között élesedő küzdelem az 1947 elején nyilvánosságra hozott köztársaság-ellenes összeesküvés, a hároméves terv és főként a bankállamosítások kérdésében folyt. Ilyen körülmények között helyes politikai irányvonal kidolgozása és gyakorlati alkalmazása nehéz és ellentmondásos feladatot rótt a Magyar Kommunista Pártra, az MNFF - egyre határozottabban és nyilvánvalóbban kiformálódó — vezető politikai erejére. A Szociáldemokrata Párttal közösen kidolgozott hároméves terv mutatóinak arról kellett meggyőzniük az ország lakosságának túlnyomó többségét, hogy a nemzetgazdaság antikapitalista fejlődése, az államosítások, a tervgazdálkodás — vagyis a munkáspártok által mutatott út — teljes mértékben megfelel a dolgozók mindenirónyú érdekeinek. Az MKP abból indult ki, hogy a Nemzeti Parasztpártnak mindenképpen támogatnia kell a munkáspártok programját. Az NPP, mint radikális kisparaszti, tehát a banktőkével már csak tradicionálisan is szemben álló párt álláspontja egyértelmű volt: helyeselte a hároméves tervet és annak megvalósításához kapcsolódó államosításokat. A bankok érdekeinek védelme nemcsak a munkásosztály és a kisparasztság, hanem a középparasztság és városok nem-proletár dolgozó rétegeinek érdekeitől is távol állt, így a Független Kisgazdapártban — a párt alapvetően paraszti-kispolgári jellege folytán — a finánctőkét védő jobboldal, többsége ellenére végsősoron vereséget szenvedett. A kisgazdapárt balratolódásához hozzájárult expdnáltabb jobboldali vezetőinek emigrálásaa köztársaságellenes összeesküvés leleplezése után. Ezután a bankóllamosításokat és az előkészítő állami ellenőrzés végrehajtásának megkezdését az FKgP vezetősége is megszavazta. Az események alakulása vé- gülis úgy hozta, hogy az MNFF 1947 nyarára szakított a burzsoáziával és a dolgozó osztályok antikapitalista politikai szövetségévé alakult át, amelynek résztvevői de facto elismerték a munkásosztály és az MKP vezetőszerepét. A megújult MNFF az adott történelmi szituációban ezzel elfogadta a szocialista átalakulás történelmi perspektíváját. Az 1947. augusztus 31-i országgyűlési választásokon az MNFF választási szövetségének négy pártja (MKP, SZDP, FKgP. NPP) megkapta a szavazatok 60,8 százalékát. A munkásosztály mellett a parasztság többsége is a négy baloldali pártra szavazott. Valamennyi párt közül az MKP bizonyult a legnépszerűbbnek 22,3 százalékkal, az SZDP 14,6, az FKgP 15,1, az NPP 8,8 százalékot kapott. A demokratikus „játékszabályok" szerint lezajlott választásokon tehát a választók többsége a népi demokratikus úton haladó szocialista orientációjú társadalmi-politikai fejlődésre szavazott. A nép túlnyomó többsége elfogadta a párt-politikai erőviszonyokban 1947 nyaráig végbement változásokat. Az MKP relatív választási többsége a pártnak az előző években kivívott, majd 1947- ben megszilárdított hegemón- jellegű vezetőszerepének demokratikus jóváhagyását jelentette. Ugyanakkor a jobboldali pártokra eső csaknem 40 százaléknyi szavazat azt bizonyította, hogy még nem fejeződött be a dolgozó tömegek minden rétegének megnyerése a népi demokrácia ügyének. A választások utáni kormányalakítással kapcsolatos küzdelmek az FKgP és az SZDP jobboldalának háttérbeszorulá- sához, e pártok baloldali jellegének megszilárdításához és a kormánykoalíció baloldali platformon történő újjáalakulásához vezettek. A tőkés rendszert védő, szélsőjobboldali Pfeiffer-féle Magyar Függetlenségi Párt felszámolása és a bankok államosítása végleg eldöntötte a polgári és a népi demokrácia között folyó két és fél éves küzdelmet: 1947 végére a politikai hatalom a szocialista erők birtokába került. Benkő Péter Az AGROKER Vállalat Pécs, Megyeri út 64. azonnali belépéssel felvesz: szállító-rakodó és raktári munkásokat! • JELENTKEZÉS: a munkaügyi előadónál.
