Dunántúli Napló, 1977. augusztus (34. évfolyam, 210-239. szám)

1977-08-20 / 229. szám

12 Dunäntüti napló 1977. augusztus 20., szombat NAGYVILÁGBAN Hivatalos moszkvai látogatásának utolsó napján Joszip Broz Tito és szovjet vendéglátói koncerten vettek részt. A jugoszláv államfő Moszkvából egyhetes pihenésre a Bajkál-tóhoz utazott. Tito moszkvai látogatásáról A péntek reggeli belgrádi lapok első oldalas tudósítások­ban számoltak be a moszkvai szovjet—jugoszláv csúcstalálko­zó eseményeiről. A Borba vezető helyen idéz­te Tito elnök szavait Leonyid Brezsnyevvel folytatott tárgya­lásairól. A jugoszláv elnök hangoztatta: — Rendkívül intenzív, nyílt és hosszas megbeszéléseket folytattunk jó hangulatban. Sok kérdést megoldottunk. Azt hi­szem, hogy ez a látogatás óri­ási hatást gyakorolhat kapcso­lataink további fejlődésére. A szovjet—jugoszláv gazdasági együttműködésről külön is kell szólni. Ez állandóan bővül, s most megvitattuk hosszú távú fejlesztésének témakörét. Csak megismételhetem, hogy mosta­ni látogatásom igen sikeres volt, s lehetővé fogja tenni, hogy a Szovjetunióval fenntar­tott kapcsolataink még jobban és gyorsabban fejlődjenek. Ismeretes, hogy a JKSZ és Jugoszlávia külpolitikája az összes országgal a teljes egyenjogúság elvein alapul. Ez az alapja a Szovjetunióval folytatott sikeres együttműkö­désnek is — mondotta végül Tito. ♦ Biezsnyev üdvözlete Leonyid Brezsnyev üdvözölte ez Arktyika atomjégtörő észa­ki-sarki sikeres expedíciójának részvevőit. „önök valóraváltották az orosz és a szovjet sarkkutatók­nak azt a csodálatos álmát, amely évszázadokon át élt né­pinkben és folytatták azt a jó ügyet, hogy az ország nép­gazdasága fejlesztésének ér­dekében, a szovjet nép javá­ra használják fel a békés cé­lokat szolgáló atomot" — hang­súlyozta Leonyid Brezsnyev, az északi-sarki expedíció részve­vőihez küldött táviratában, majd megállapítja: a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 60. évfordulója tiszteletére szervezett expedíciót a világ legnagyobb jégtörőhajóján va­lósították meg. Ezt a hajót a szovjet tudósok és szakembe­rek legújabb tudományos és műszaki eredményeivel szerel­ték fel'. ♦ Sajtó­vélemények a Happier- ügyről Vlagyimir Goncsarov, a TASZSZ hírmagyarázója egye­bek között a következőket írja a Kappler-ügy kapcsán: Az európai országok közvé­leményét erősen nyugtalanítja, hogy az NSZK sok háborús bűnös, hírhedt náci menedéké­vé válik. Olyan emberek, aki­ket az európai országokban el­ítéltek, zavartalanul élgek Nyu- gat-Németországban és gyak­ran vezető posztokhoz jutnak hatalmas konszernekben, sőt magában a nyugatnémet ál­lamapparátusban is. Mint azt a lengyel Tribuna Ludu is alá­húzza: „a Kappler és hozzá hasonló nácik igazságos meg­büntetése előli elzárkózás egyet jelent a hitlerizmus politikai rehabilitációjára való törekvés­sel, a revansisták és a neofa­siszták bátorításával, akiknek tevékenysége ma is veszélyez­teti az európai béke ügyét"! A Le Quotidien de Paris cí­mű francia lap „botrányosnak és aggasztónak" nevezi azt a tényt, hogy „a nyugatnémet hatóságok a jobboldali körök elégedetlenségétől tartva, meg­tagadják Kappler kiadatását". A lap végül is arra a következ­tetésre jut, hogy Nyugat-Né- metországban 1977-ben olyan a helyzet, hogy minden meg­ismétlődhet”. Púja Frigyes látogatásai a KNDK-ban Púja Frigyes külügyminiszter pénteken Phenjanban folytatta tárgyalásait Ho Dammal, a KNDK miniszterelnök-helyette­sével, külügyminiszterrel, aki tájékoztatást adott hazája belső helyzetről és nemeztközi tevékenységéről. A két tárgyalási forduló ta­pasztalatait összegezve Púja Frigyes péntek esti pohárkö­szöntőjében, amelyet Ho Dam tiszteletére adott díszva­csorán mondott el, hangsúlyoz­ta, egyfelől, hogy a koreai nép sikereit a magyar nép sajátjá­nak tekinti, másfelől elmondta: megelégedéssel állapítja meg, hogy a két ország együttmű­ködése tovább erősödött. A pénteki nap első felében Púja Frigyes Panmindzsonba látogatott. A külügyminisztert a fegyverszüneti övezet északi fe­lében Han Dzu Gjong vezér­őrnagy, fegyverszüneti bizottság koreai fődelegátusa fogadta és kalauzolta. A látogatás vé­geztével a Panmindzsonnal szomszédos Keszong városban a helyi vezetők látták vendégül ebéden Púja Frigyest, aki azt Követően helikopteren tért visz- sza Phenjanba. A péntek esti díszvacsora előtt a magyar külügyminiszter koszorút helyezett el a koreai honvédő háború hőseinek phen- jani emlékművén. ♦ + MADRID: Pénteken, mint várható volt, normalizálódottá kenyérellátás Madridban. A pékségtulajdonosok csütörtö­kön késő este, vereségüket be­ismerve, bejelentették, hogy új­ra sütnek kenyeret, súlycsonkí­tás nélkül, a régi áron. Sőt, egyes értesülések szerint arra készülnek, hogy egy-két napon keresztül - 'jóvátételként a súlycsonkítással megkárosított lakosságnak — 30 százalékkal nagyobb súlyú kenyeret hoz­nak forgalomba. + CANBERRA: Az ausztrá­liai kormány pénteken a par­lamentben törvényt fogadta­tott el, amely megtiltja a köz- alkalmazottaknak a sztrájkot, és lehetővé teszi a munkabe­szüntetésekben résztvevő köz- alkalmazottak azonnali hatály- lyal történő elbocsátását. ♦ BUDAPEST: A Béke-vjjég- tanács felhívásához csatlakoz­va a magyar dolgozók az Or­szágos Béketanácshoz eljutta­tott levelekben, állásfoglalá­sokban, táviratokban tiltakoz­nak a neutronbomba gyártása ellen. Nagy számban fejezték ki tiltakozásukat ipari vállala­tok, köztük a Láng Gépgyár, az Április 4. Gépipari Müvek, a Dunamenti Hőerőmű, a Ma­gyar Villamos Müvek Tröszt, a Pécsi Kesztyűgyár, a Zalai Bú­torgyár, s a bányászat, a köz­lekedés, a kereskedelem, a posta, a kórházak és más egészségügyi, valamint vízügyi intézmények, tanácsi vállalatok dolgozói. Magyar sírlelet Déi-Lengyelországban, Przemysl közelében lovával együtt elte­metett magyar lovas sírjára bukkantak lengyel régészek. A sírban a lovas és a ló csontvá­za mellett díszes edényt, két ezüst fülbevalót és üveggyön­gyöt találtak. A feltárást ve­zető Andrzej Kopcrski szerint kétségtelen, hogy a X. századi magyar sírról van szó. Ugyan­ebből a korból való magyar sírt már találtak a környéken, és ennek alapján feltételezik, hogy egy ősi temető nyomaira bukkantak. A szenzációs lelet azt az el­méletet igazolja, amely szerint már a X. században éltek ma­gyarok Przemyslban, amely stra­tégiailag fontos helyen feküdt, a Kárpátok hágóin át a ma­gyar területekre vezető úton. + KRAGUJEVAC: A Civena Zasztava autógyár megkezdte a „Zasztava 101 szuper" jel­zésű új autótípus sorozatgyár­tását. Ennek motorja 64 ló­erős teljesítményű. Óránkénti legnagyobb sebessége 146 ki­lométer és 100 kilométerenként 8,25 liter üzemanyagot fo­gyaszt. ♦ ISLAMABAD: Bhutto, a pakisztáni néppárt vezetője csütörtökön hivatalosan is je­löltette magát az október 18-i parlcmenti választásokra. A volt miniszterelnök négy kép­viselői mandátumra nyújtotta be jelölését. Ahogy a DPA nyugatnémet hírügynökség ír­ja, a pakisztáni törvények ér­telmében egy személy több képviselői helyre is pályázhat. + MOSZKVA: Leonyid Brezs­nyev pénteken Moszkvából re­pülőgépen a Krím-féiszigetre utazott. + NEW YORK: Harmincöt ENSZ-tagállam, köztük a Szov­jetunió, Lengyelország és Ju­goszlávia képviselői vettek részt a túsz-szedés elleni nem­zetközi konvenció kidolgozásá­val foglalkozó különleges ENSZ-bizottság első ülésének munkájában. A bizottságot az ENSZ-közgyűlés 31. ülésszakán elfogadott határozat alapján hozták létre. A határozat hang­súlyozta, hogy sürgős szükség van további hatékony intézke­désekre a túszszedés meg­szüntetése érdekében. + VARSÓ: Emil Wojtaszek lengyel külügyminiszter fogad­ta Garamvölgyi Józsefet, a Magyar Népköztársaság újon­nan kinevezett varsói nagykö­vetét. * BUDAPEST: Gycnes And­rás, a Központi Bizottság tit­kára pénteken fogadta az MSZMP vendégeként hazánk­ban tartózkodó David Uhe- nint, az Izraeli Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát. Szívélyes, elvtáisi lég­körben véleményt cseréltek a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom, a nemzetkö­zi helyzet időszerű kérdéseiről, különös tekintettel a Közel-Ke­letre. Áttekintették a két párt együttműködését, kifejezték készségüket, hogy továbbfej­lesztik és szélesítik a meglévő kapcsolatokat. A véleménycse­re során ismételten megnyilvá­nult a két testvérpártnak a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus el­vén nyugvó teljes nézetazonos­sága. ♦ Befejeződött a Kínai KP XI. kongresszusa A Kínai Kommunista Párt 11. kongresszusa pénteken befejez­te munkáját. A kongresszuson megválasztották a párt közpon­ti bizottságát. Az új központi bizottság első ülésén Hua Kuo- feng-et, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának el­nökévé választotta. Értesülések szerint, a kong1 resszus lefolyásáról rövidesen közleményt adnak ki. ♦ + BUDAPEST: Trethon Fe­renc miniszter vezetésével pén­teken hazaérkezett a munka­ügyi küldöttség Varsóból, ahol időszerű munkaügyi kérdések­ről folytatott tárgyalásokat. A küldöttség részt vett Gdansk­ban a 3700 tonnás „Körös” tengerjáró ünnepélyes vízrebo- csátásán. Hazaérkezésüknél a Ferihegyi repülőtéren jelen volt Stefan Jedrychowski, Lengyel- ország budapesti nagykövete is. ♦ Hargitay és Verrasztó Eurépa-bajnok Pénteken Jönköpingben az Oszó és Vízilabda Európa-baj- nokságon kitettek magukért a magyar sportolók, Hargitay András a 200 méteres vegyes­úszásban, a csütörtökön ezüst­érmet nyert Verrasztó Zoltán pedig a 200 méteres hátúszás­ban nyert aranyérmet. Ifjúsági barátság­fesztivál Moszkvába érkezett a magyar küldöttség Borbély Gábornak, a KISZ KB titkárának vezetésével pén­teken reggel a menetrendszerű Tisza-expresszel Moszkvába ér­kezett a -ll. szovjet—magyar if­júsági barátságfesztiválon részt vevő nagyar küldöttségnek az a csoportja, amely a nap fo­lyamán moszkvai programot bo­nyolított le. A magyar küldött­ség első csoportját Vlagyimir Grigorjev, a Komszomol Köz­ponti Bizottságának titkára fo­gadta a szovjet főváros Kijevi pályaudvarán. A KISZ és a Komszomol kö­zös szervezésében augusztus 20—25-e között Leningrádban megtartandó II. szovjet—ma­gyar ifjúsági barátságfesztivá­lon részt vevő magyar küldött­ség többi tagja a Néva-parti városba utazott. Pénteken különrepülőgéppel Moszkvába érkezett dr. Maróthy * László, a KISZ KB első titká­rának és a fesztivál vele együtt érkezett díszvendégeinek foga­dására Borisz Pasztuhov, a Komszomol KB első titkára és a szovjet ifjúsági szövetség több más vezetője jelent meg a Seremetyevói repülőtéren. ♦ LISSZABON: Lisszabonban és más nyugati fővárosokban arról a 750 millió dolláros hi­telről folynak a tárgyalások, melyet 11 tőkés ország szava­zott meg Portugáliának. Lisz- szaboni gazdasági kommentá­torok szerint e „mammutköl- csön” feladata, hogy Portugá­liát megóvja a pénzügyi csőd­től és ugyanakkor még jobban a tőkés gazdasági és valuta- rendszerhez kösse. ♦ NEW YORK: Kiterjedt pénzügyi visszaéléseket fedez­tek lel a New York-ban mű­ködő szövetségi intézmények 32 tisztviselőjénél. A nyomozás során kiderült, hogy a 32 szö­vetségi alkalmazott, különböző trükköket alkalmazva, rövid időn belül több mint negyed millió dollárt vágott zsebre. >- GENF: Pénteken újabb találkozót tartott a hadászati támadó fegyverzet korlátozásá­ról tárgyaló szovjet és ameri­kai küldöttség. ♦ Philip Agee-t, a volt CIA-ügy- nököt, aki könyveiben leleplez­te a nyugati titkosszolgálatok bűnös manővereit, a francia hatóságok kitoloncolták. Eger lesz a Komló vendége A labdarúgó NB II. és NB III. csapatai az őszi harmadik forduló mérkőzéseit játsszák vasárnap. A Komlói Bányász a hazai pályán a Fűzfőtől elszenvedett váratlan vereség után az el­múlt vasárnap Budapesten a Szőnyi úton javított. A BVSC- től mind a két pontot haza­hozta. Vasárnap ismét a ha­zai pályán játszik a Komló, az ellenfél ezúttal Eger csa­pata lesz. — Mindkét pontot szeret­nénk itthon tartani — morv- dotta Kunos István, a Komlói Bányász technikai vezetője. A labdarúgó NB lll-ban sze­replő Baranya megyei csapa­tok, a hazai pályán mérkőz­nek. A PVSK az újonc MÁV Nagykanizsai TE-től mind a két pontot megszerezheti. Nagy küzdelem várható a Véménd— Siófok összecsapáson. Az újonc Sellye szombathelyi csapatot lát vendégül. Megkezdik mérkőzéssoroza­tukat a megyebajnokság csa­patai is. Az első fordulóban rangadó lesz, Szigetváron a Mohácsi TE lesz a hazaiak el­lenfele. Az Universitas PEAC— BTC összecsapást későbbi idő­pontban játsszák. Ünnepi sport­műsor Augusztus 20, szombat Orvosegyetemek sporttalál­kozóin. Tanárképző Főiskola. 8.30. Labdarúgás. Megyei I. osz­tályú mérkőzés: Mágocs—Drá­vátok, Mágocs, 16.00. Tenisz. NB I. B férfi mérkő­zés: Spartacus—Rába ETO, Ba- lokány-liget, 8.30. Augusztus 21., vasárnap Labdarúgás. NB II. mérkő­zés: Komlói Bányász—Eger SC, Komló, 16.00. NB III. mérkő­zések: PVSK-MÁV Nagykani­zsai TE, PVSK-pálya, 16.00. Sellye—Sabaria, Sellye, 16.00. Véménd—Siófok, Véménd, 16.00. Megyei I. osztályú mérkőzések: Vasasi Bányász—Beremend, Va­sas, 16.00, Szigetvár—Mohács, Szigetvár, 16.00. Siklós—Kesz­tyűgyár, Siklós, 16.00. Szalán- ta-Pogány, Szalánta, 16.00. Kinizsi—Mázaszászvár, Kovács­telep, 9.30. Kézilabda. NB I. B mérkő­zés: Metro—Komlói Bányász, férfi csapatok, Budapest, Ke­lenföldi Textiles-Pécsi BTC, Ke­lenföld, 11.00. Orvosegyetemek sporttalálko­zója. Tanárképző Főiskola, 9.00. Tenisz. NB I. B férfi mérkő­zés: Spartacus—Műegyetem, Balokány-liget 8.30. Kézilabda PMSC-Dunakeszi VSE 26:21 (16:9). NB I. B férfi mérkőzés, Üjmecsekalja. 500 néző. V.: Bc.iai, Éliás. Legjobb pécsi dobók: Ágoston (7), Hegedűs (7), Harmat (6). A PMSC biz­tosan győzött. Pécsi MSC-Tatabányai Bá­nyász 10:10 (5:6). NB I. női mérkőzés, Tctabánya, 300 né­ző. Az első félidő végén Rá­kos Évát a játékvezetők vég­leg kiállították, ennek ellenére a csapat határtalan lelkese­déssel küzdve elhozta az egyik bajnoki pontot a rivális Tata­bányától. Legjobb pécsi do­bók: Pálvölgyiné (5), Balázsné (3), Boóz (2). Földrengés Az évszázad legnagyobb földmozgása? Rendkívüli erősségű földren­gés zajlott le pénteken hajnal­ban (ottani idő szerint kora délután) az indonéz szigetek­től délkeletre. A Bécsi Mete­orológiai és Geodinamikai In­tézet adatai szerint a rengés Richter skála szerint 8,9 erős­ségű volt. Amennyiben ezek az adatok helytállóak, az évszá­zad egyik legnagyobb erejű földmozgásáról van szó: csu­pán 1906. januárjában Kolum­biában és 1933 márciusában Japán keleti részén észleltek hasonló erősségű rengést. A pénteki rengés epicentru­ma 500 kilométerre délkeletre lehet az indonéziai Báli szige­tétől, ahol a tavaly júliusi, 6,5 erősségű földmozgás következ­tében 563-an vesztették életüket. A mostani rengés okozta károk­ról egyelőre nincs jelentés. A világ különböző földren­gésjelző intézeteiben nem pon­tosan egyforma erősséget mér­tek: Strasbourgban 8,2, Hono­luluban és a kaliforniai Ber- keleyben 7,7, a svédországi Uppsalaban 8,3, Djakartában 7 fok fölötti értéket mutattak a műszerek.

Next

/
Thumbnails
Contents