Dunántúli Napló, 1977. augusztus (34. évfolyam, 210-239. szám)

1977-08-20 / 229. szám

Idehaza — itthon Négyszázötvennel több óvodás Ma délelőtt 10 órakor Politikai nagygyűlés Szentlőrincen Alkotmányunk ünnepének ki­emelkedő eseménye a ma dél­előtti politikai nagygyűlés Szentlőrincen. Beszédet dr. Ro­many Pál, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter mond. Siklóson 9 órai kezdettel a várkertben ünnepi nagygyűlé­sen adják át az Érdemes tár­sadalmi munkás kitüntető jel­vényeket. Bikaion az Állami Gazdaság parkjában, Beremen- den a községi tanács díszter­mében, Szigetváron a Konzerv­gyárban méltatják a nap je­lentőségét. Mindhárom helyen 10 órakor kezdődik az ünnep­ség. Munkás-paraszt találkozókat is tartanak az új kenyér ün­nepén. Mohácson az Új Ba­rázda és a Dunavöigye tsz gazdái a farostlemezgyári és az öntödei vállalat munkásai­val találkoznak. Kékesden a nagykozári termelőszövetkezet dolgozói és az AGROKER mun­kásai, Rózsafán a nagypeterdi termelőszövetkezet és a Sziget­vári Cipőgyár kollektívája tart közös ünnepséget. A II. szovjet—magyar ifjúsági barátság fesztivál Baranya me­gyei nyitóját ma este 18.00 órakor Bárban rendezik. A politikai gyűlések után gazdag kulturális és sport- programok, népi együttesek bemutatója, arató, ifjúsági és utcabál zárja az augusztus 20-i ünnepséget. Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXIV. évfolyam, 229. szám 1977. augusztus 20., szombat Ara: 1,20 Ft ugusztus 20-a régi, ben­sőséges érzéseket ébresz­tő nemzeti ünnepünk. Él­tető eszményei változtak a kor­ral, de a ragaszkodás, amely e vigságos népünnephez köt ben­nünket, változatlan. Nem vé­letlen, hogy régóta esküvők százát-ezrét tűzik ki e napra, amely ma is vonzó dátum a házasság megpecsételésére. És ez beszédes szokás. Tény, hogy István királynak, alkot­mányunknak, kenyerünknek és nem utolsósorban gyümölcs­érlelő nyarunknak ez a neve­zetes napja a hazára, társa­dalmunkra és benne magunk­ra, családunkra fordítja a te­kintetet, s alkalmasint újra és újra gondolkodóba ejt ben­nünket: Eszembe jut például, hogy többet járunk-kelünk idehaza, és külhonban is, mint eleink bármikor, s mehetnékünk min­den bizonnyal csak fokozódni fog. Az augusztus pedig mind határozottabban a tömeges szabadságolás, az utazás, di­vatos szóval: a turizmus hava, amelyben a 20-a afféle határ­nap, amikorra vagy befejezzük a vakációt, vagy legalábbis már kászálódunk hazafelé. Akárhogyan is, ki ezért, ki azért, ha csak teheti, rákap az utazásra, mert ahogy a televí­zió csak átmenetileg tartotta- tartja rabul az embereket a szoba négy fala közt, a kert, a kisház és a szabad idő el­töltésének immár tömeges egyéb formái, lehetőségei sem fojtják el huzamosan az em­berek vágyát, hogy más tája­kat és városokat, más népeket és szokásokat ismerjenek meg. Augusztus 20-ról gondolkozván a mostanában sokat emlege­tett és többé-kevésbé szerve­zett formát is öltött országjá­rási s vele kapcsolatos honis­mereti mozgalom, tevékenység és a hazai, belső turistásko- dás e jegyekben fogant nép­szerűsítése, ösztönzése jut eszembe. Ami az utóbbit illeti, tehát a propagandát: szükség van rá, bizonyára még többre és főleg jobbra is. Csak egytől óvom a haza szépségét okkal és joggal zengök tisztes tábo­rát: a sorrend már-már etikai értékrendet sugalmazó ismé­telgetésétől. Nevezetesen, hogy előbb ismerd meg hazádat, aztán utazz csak külföldre! Póriasabban: mit lófrál az a világban, aki még nem járt Sárospatakon és Pannonhal­mán. Kőszegen és Sopronban, az Őrségben, avagy a hajdú­városokban?! E „bezzeg"-pél- dák felsorolását szerencsére hosszan folytathatnám, annyi ismerni-szeretni való vidéke, nevezetessége van hazánknak, ám érzékenykedésre sem az említettek, sem más helyek la­kóinak, rajongóinak nincs okuk. Nincs bizony. Igazi elsőbbsé­gük ugyanis hazánkfiai számá­ra nem az iskolamesteri figyel­meztetésben rejlik. Több okból sem. Mert ki mondja meg, hogy az embernek történetesen nem éppen a Garda-tó partján vagy netán Capri hegyfokán nyilall úgy a szivébe a Bala­ton számunkra érvényes egye- dülvalósága, mint Tihany ma­gaslatán vagy Szigliget király­női szoknyáján időzve tán so­ha. Emlékezzünk csak: ősi vá­rosokban, Prágában, Veroná­ban, Nürnbergben, messzi Flandriában vagy Stockholm óvárosában motozván Irá­nyunkban ébredt föl valami furcsa, meleg, szinte lázas em­lékező vágyakozás — Fehér­vár, Szentendre, Pécs, Sopron vagy éppen a budai Várne­gyed után. A felfedezés lel­kűnkben leledző útjai kiszámít­hatatlanok és nem mindig kö­vetik szolgaian lépteink nyo­mát. Azután, mert nem csupán levegőváltozásra van szüksé­günk, hanem szellemünk épü­lésére, tudásunk pallérozására, különösen nemzeti múltunk fel- térképezésére, ami érthetően nem szorítkozhat kizárólag a hazai falak, kövek, ereklyék megismerésére. Bécsnek büsz­ke várában is gyarapodhat a magyar, Krakkóban is, a szlo­vákiai, meg az erdélyi váro­sokban kivált, hiszen a múlt, bármilyen légyen is, oszthatat­lan, a jelen és a jövő pedig, bizunk benne, még jobban összeköt szomszédainkkal, s ez okból is még sűrűbbé és ter­mészetesebbé teszi a kölcsö­nös vendégjárást. Végezetül nem különösebben érdemes az említett módon „sorolni” azért sem, mert a „szomszéd kertje” még akkor is úgy látjuk, jobban zöldell, ha a miénket felettébb nagy oda­adással és hozzáértéssel ápol- ' juk. Márpedig erről nem le­hetünk meggyőződve. Magya- j rán: országjárásunk feltételei : számos helyen és sok-sok vo­natkozásban nem olyanok, ahogy — mai tényleges anya- j gi és más lehetőségeink isme­retében — elvárhatnánk, nem ritkán éppen a nálunk gon­dosabb és — tegyük hozzá — pedánsabb vendégfogadó né­pek gyakorlatán, szokásain okulva. Lám, ezért is kár ber­zenkedni a kifelé igyekvés el­len; előbb-utóbb majd csak átplántáljuk a jót, a követni érdemeset saját viszonyaink közé — csiszolódó igényeink­kel. Úgy is mondhatnám, ha népszerűbbé kívánjuk tenni a hazai turizmust, ha úgy tet­szik, a haza megismerését, 1 amire természetesen elsőren- j dűen szükségünk van, akkor országszerte többet is kell ten- n i érette. Éppenséggel nem vet jó fényt ránk, hogy ebbeli igye- ; kezetünket jószerével csak a külföldi vendég igényeivel tá- : masztjuk alá. És persze a hely- I zetet is befolyásolja; innen j származik a kettős elbánás, ami a hazai vendéget bősz- j szántja, sérti, és végső soron ; a külföldinek sem jó. Nem bi- I zony, mert igazában nincs is, nem lehetséges efféle kettős­ség. Ha lebecsüljük a magunk­fajtát, rajtaveszt az idegen is. Következésképpen: ha megbe­csülik és jól ellátják testi és szellemi táplálékkal, tiszta szo­bával és tiszta szándékkal a magyar utast, ha hajlandók lesznek mindenütt versengeni is érte, akkor jól érzi magát a külföldi is. ugusztus 20-a van, las­sacskán búcsúzik a nyár. Ez a nap féligmeddig már évadzáró. Ilyenkor nemcsak a vendéglátók, — mi, vendégek is összegezzük a tapasztalato­kat. És elhihetik nekünk: őszin­tén hálásak vagyunk a szépért, jóért. És csalódottak, ha csalatkoztunk egyben-másban. Elraktározunk magunkban min­dent, amit láttunk, megéltünk. Tudva vagy tudat alatt, ebből táplálkozik a közérzet: mennyi­re vagyunk idehaza — itthon. És emigy — emigy is — épül bennünk a haza. uj iskolákban A nyár a diákoknak vaká­ció, a régi iskolák tatarozói­nak, az új iskolák építőinek a legnagyobb hajrá időszaka. A tanévnyitás időpontja minden szerződésnél jobban meghatá­rozza a munka befejezésének határidejét: legkésőbb augusz­tus 31. Pécsett Kertvárosban szep­temberig elkészül a 3. számú, 16 tantermes általános iskola legfontosabb egysége, az ok­tatási helyiségek épülettömbje. A tornaterem, konyha, étterem építése december végére feje­ződik be. A beruházás össz­költsége 30 millió forint. Augusztus 15-én már az utol­só simításokat végezték az új iskola épületében a Baranya megyei Építőipari Vállalat munkásai: festettek, mázoltak, de leginkább már csak takarí­tottak. A következő nap mór elkezdődött a költözködés. Szeptemberre 8 új tanterem­mel gyarapodik a Szigeti vá­rosrészben a Tanárképző Fő­iskola gyakorló általános isko­lája. A hónap közepén itt is leginkább már a takarítással foglalatoskodtak az építőipari vállalat dolgozói. A 7 millió forintos költséggel elkészült épülettömb mintha csak iker­testvére lenne a régebbi épü­letnek: stílusuk, sőt homlokza­ti díszítésük is azonos. Új iskolába járhatnak a gyerekek szeptembertől Szent­lőrincen és Szigetvárott is. Az előbbi 8, az utóbbi 12 tanter­mes. Mindkettő napközis isko­la, 400 adagos konyhával és étteremmel. Mohácson az idei tanév kezdete előtt fejeződött be a kisegítő iskola és ne­velőintézet építésének máso­dik, befejező üteme, 9 osztály­terem és 100 intézeti férőhely várja a tanulókat. Pécs az ország egyik legna­gyobb diákvárosa. Eddig bi­zony nemigen dicsekedhetett kollégiumi befogadóképessé­gével. A legnagyobb gond ta­lán a középiskolás vidéki diá­kok elhelyezésével volt. Idén őszre elkészül a Kodály Zoltán utcában a 400 diák elhelyezé­sét biztosító modern, kényel­mes kollégium. A hozzá tarto­zó konyha és étterem decem­ber végére épül fel. Talán ez az egyetlen „szépséghibája” ennek a 42 millió forint költ­séggel létesített diákszállónak. De nemcsak az iskolások kezdhetik jobb körülmények között a tanévet, több óvodás­nak is tudnak helyet biztosítani az ősszel, mint tavaly. Pécsett Kertvárosban 50 férőhellyel, modern konyhával, öltözőkkel és két nagy terasszal bővült a Bimbó utcai óvoda. Szeptem­berben nyitja meg kapuját fent a Ledinán a Baromfifel­dolgozó Vállalat 150 férőhelyes óvodája. A most szeptemberre létesült 475 új baranyai óvodai férő­hely nagyobb része azonban vidéken található. Az elkövet­kező hetekben Komlón 75, Szi­getváron 50, Szentlőrincen 100 és Kétújfaluban 50 férőhelyes óvodát avatnak. Mindent egy­bevetve: igazán nem indul rosszul az idei ősz.

Next

/
Thumbnails
Contents