Dunántúli Napló, 1977. augusztus (34. évfolyam, 210-239. szám)

1977-08-19 / 228. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXIV. évfolyam, 228. szám 1977. augusztus 19., péntek Ara: 80 fillér Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja őlő és társadalmi munkások Tevékeny részvétei a köz­életben A Népfront önzetlen aktivistái Dr. Adóm Antal, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja át­veszi a Népfrontmunkáért kitüntető jelvényt Sarlós Istvántól. Az összefogás szép példája Avatóünnepség Olaszon • Korszerű tornaterem és politechnikai műhely • Elismerő oklevél a tsz-nek Augusztus 20. a magyar nép történetének leggazdagabb, legmesszebbre nyúló nemzeti ünnepe. Immár majdnem ezer éve összefonódott ez a dátum államalapító királyunk, I. Ist­ván nevével és az új kenyér ugyancsak több száz éves ha­gyománnyal bíró ünnepével. S immár 28 éve szocialista ha­zánk alkotmányának megszüle­tését is ünnepeljük ezen a na­pon. Az alkotmány és az új kenyér ünnepe évről évre al­kalmat ad arra, hogy mun­kánk eredményeit számba ve­gyük. A Hazafias Népfront első íz­ben idén jutalmazta augusz­tus 20. tiszteletére legkiválóbb, legtevékenyebb aktíváit kitün­tetésekkel. Pécsett tegnap dél­után az Ifjúsági Házban gyűl­tek össze a város közéletében az elmúlt években kifejtett tár­sadalmi munkák önzetlen meg­valósítóinak legkiválóbbjai, legérdemesebbjei, hogy átve­gyék a megérdemelt megtisz­telő kitüntetéseket. A kitüntetések átadása előtt Gergely László, a Hazafias Népfront Pécs Városi Bizott­ságának titkára méltatta ün­nepi beszédében augusztus 20. jelentőségét. Ezt követően 40 népfront aktíva a „Kiváló Tár­sadalmi Munkás”, 72 pedig az „Érdemes Társadalmi Mun­kás" kitüntetésben részesült. A kitüntetéseket Krasznai An­tal, a Hazafias Népfront Ba­ranya megyei Bizottságának titkára és Gergely Lajos, a Hazafias Népfront Pécs városi Bizottságának alelnöke nyúj­totta át. A kitüntetett népfront aktívá­kat végezetül Petöházi Szil­veszter, az MSZMP Pécs váro­si Bizottságának titkára kö­szöntötte s egyben köszönetét mondott a közéletben kifejtett társadalmi munkájukért. Augusztus 20-a alkalmából a Hazafias Népfront Országos Elnöksége a Népfrontmunkáért kitüntető jelvényt adományozta a népfrontmozgalomban ki­emelkedő munkát végző akti­vistáknak. A jelvényeket a fő­városban a Belgrád rakparti székházban csütörtökön ünnep­ségen adták át, amelyen részt vett Jakab Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KB osztályvezetője. A kitün­tetéseket Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának fő­titkára nyújtotta át. Kitüntetés­ben. részesült dr. Adóm Antal, a pécsi Tudományegyetem Ál­lam- és Jogtudományi Kara dékánja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa tagja, a Hazafias Népfront Baranya megyei Bizottsága elnöke. Új tornatermet adtak át teg­nap Olasz községben. A bel- várdgyulai Közös út Termelő- szövetkezet brigádja építette fel a nagyon szép sportlétesít­ményt. Az épületben kapott helyet az általános iskola két poli­technikai műhelye. A lányok szobájában varrógépek, kony­hai felszerelések segítik a gya­korlati munkát. A fiúk műhelyét úgy képezte ki a tervező, hogy esetenként színpadként is használhatják, mert kapcsoló­dik a 21 x 10,5 méteres torna­teremhez. A csarnok 400 személy befo­gadására alkalmas rendezvény esetén. A beruházás lcöltsége meghaladja a 2,5 millió forin­tot, amihez a termelőszövetke­zet 300 000 forinttal, a lakos­ság pedig közel 120 000 forint­tal járult hozzá. Az ünnepélyes avatón meg­jelent dr. Nagy Józsel, a KB tagja, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának első tit­kára és dr. Földvári János a Baranya megyei Tanács általá­nos elnökhelyettese. Az átadás után az új torna­teremben került sor a termelő- szövetkezet rendkívüli közgyű­lésére. Fischer Ferenc elnök köszöntötte a vendégeket és a gazdaság élenjáró dolgozóit, majd dr. Földvári János értékel­te a belvárdgyulai Közös út Ter­melőszövetkezet elmúlt évi eredményeit. Elmondta többek között, hogy a gazdaság a ter­melési értéket az elmúlt esz­tendőben 10 millió forinttal nö­velte 1975-höz képest, valamint a zöldségtermesztésben kiváló eredményeket ért el. Ezután át­adta a mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter elismerő oklevelét a Szövetkezet kollek­tívájának, majd a Mezőgazda­ság Kiváló Dolgozója kitünte­tést nyújtotta át Hergenrőder Jánosáénak, Sálár Flóriánnak és Páj Márknénak. Kiváló Termelőszövetkezeti Dolgozó ki­tüntetésben tizen részesültek. A község új tornatermének jelképes kulcsát Olasz tanács­elnöke, Komár András vette át, majd megjutalmazták az épí­tőket. Az ünnepség végén a Tsz- szövetség képviseletében Kis Károly titkórhelyettes dicsérő oklevéllel és serleggel jutal­mazta a szövetkezet kiváló kol­lektíváit. — R. N. — Dr. Földvári János átadja a kitüntetéseket. Fotó: Erb János Kitüntetések augusztus 20. alkalmából Csütörtökön Pécsett, a me­gyei tanács nagytermében népművelőket tüntettek ki. Az ünnepségen megjelent Bocz Jó­zsef, az MSZMP Baranya me­gyei Bizottságának titkára, dr. Földvári János, a Baranya me­gyei Tanács általános elnök- helyettese, Czente Gyula, Pécs m. város Tanácsának elnöke, Rameisl Ferencné, a Szakszer­vezetek Baranya megyei Taná­csának titkára. A kitüntetetteket Bernics Fe­renc, a Baranya megyei Ta­nács VB Művelődésügyi Osz­tályának vezetője köszöntötte, majd bejelentette, hogy a kul­turális miniszter a KIVÁLÓ NÉPMŰVELŐ kitüntető címet adományozta Rejtő Jánosnak, a Baranya megyei Moziüzemi Vállalat igazgatójának és a NÉPMŰVÉSZET MESTERE címet Benke Jánosné Benedek Ró­zsa szárászi népdalénekesnek. A Baranya megyei Tanács elnöke az államigazgatásban végzett kiemelkedő, jó munká­ja elismeréséül a főtanácsosi cí­met adományozta dr. Radó Im­rének, a Baranya megyei Ta­nács VB titkársági osztályveze­tő helyettesének. Eredményes tanácsi munká­juk elismeréséül többen a Ta­nács kiváló dolgozója kitünte­tésben részesültek. A kitüntetéseket tegnap Pé­csett a megyei tanács épüle­tében dr. Földvári János, a megyei tanács általános elnök- helyettese adta át. Az ünnepségen részt vett Horváth Lajos, a megyei ta­nács elnöke, Czente Gyula, a Pécs városi Tanács elnöke, Bunna Gyula, a megyei párt- bizottság munkatársa, dr. Szi- ráki Ferenc, a Közalkalmazot­tak Szakszervezetének megyei titkára. A Tanács kiváló dolgozója A „Tanács Kiváló Dolgozó­ja” kitüntetésben részesültek: Bagó István, TCétújfalu, kiren­deltségvezető, Baranyai Józsel- né kölkedi tanácselnök, dr. Bíró Sándorné, a Pécsi Járási Hivatal igazgatási főelőadója, Borda Ferencné, a Szigetvári Járási Hivatal titkársági főelő­adója, Csike László, a Baranya megyei Tanács gépkocsivezető­je, Engardt Ferenc, a Siklós városi Tanács gépkocsivezetője, Erdősi Antal, az orfűi községi tanács elnöke, Halász Lajosné dr., a Baranya megyei Tanács kereskedelmi osztályának fő­előadója, Hering Jánosné, Komló városi Tanács műszaki osztály főelőadója, Horváth István, Szigetvár városi Tanács iparügyi főelőadója, Horváth József, a Baranya megyei Ta­nács pénzügyi osztály főelő­adója, Irmi Sándor, a Siklósi járási Hivatal pénzügyi osztály főelőadója, Kiss József, Komló városi Tanács művelődésügyi osztály főelőadója, Kővágó János, Boksa községi tanács vb-tí'kára, Kispál Tibor, Mo­hácsi járási Hivatal műszaki osztály vezetője, Kula Józsefné, Mozsgó községi tanács igazga- •isi főelőadója, Majczán Ká­roly, Pécs m. város Tanácsa II. kér. műszaki előadója, dr. Makkos Ferencné, Pécs m. Vá­rosi Tanács titkárság főelőadó­ja, Maros Tiborné, Baranya m. Tanács egészségügyi osztály cso­portvezetője, Milich Györgyné, Mohácsi járási Hivatal kereske­delmi főelőadója, Nagy István- né Baranya megyei Tanács étkezde, konyhai dolgozója, Nagymiklósi Ferencné, a sze­derkényi tanács elnöke, Pető Gyuláné, nagypeterdi tanács adóügyi csoportvezetője, Rítt- ner Hajnalka, Baranya megyei Tanács művelődésügyi osztály főelőadója, dr. Saray Lászlóné, Pécs m. Városi Tanács titkár­ság adminisztrátora, Schenk János, Pécs városi Tanács köz- művelődési csoportvezetője, Si­mon Gézáné, Pécs m. Városi Tanács III. kér. pénzügyi elő­adója, Szabó Gyuláné, Pécs m. városi Tanács I. kér. egészség- ügyi csoportvezetője, Szebényi László, Sásdi Járási Hivatal pénzügyi osztály csoportvezető­je, Szép János, Siklósi Járási Hivatal élelmiszergazdasági osztály vezetője, Tabó János, Mohácsi városi Tanács ÉKV osztály vezetője, Toldi János, a Szigetvár városi Tanács pénz­ügyi főelőadója, Tomázy Amá­lia, a Mohács városi Tanács pénzügyi osztály főelőadója, Tóth Józsefné, a Baranya me­gyei Tanács titkárság előadója. Wunderlich István, a sellyei ta­nács igazgatási csoport veze­tője. (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents