Dunántúli Napló, 1977. augusztus (34. évfolyam, 210-239. szám)

1977-08-17 / 226. szám

Mezőgazdasági vezetők levele az aratásban részt veit dolgozókhoz Megtermett népünk kenyere. A búza magtárakba került, be­fejeződött a kalászosok aratá­sa. Az időjárástól nehezített, egyébként is nagy erőfeszítést igénylő munka gyors és ered­ményes befejezése alkalmából a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium, a Termelő- szövetkezetek Országos Taná­csa és a Mezőgazdasági, Erdé­szeti és Vízügyi Dolgozók Szak- szervezete tisztelettel és meg­becsüléssel köszönti mindazo­kat, akik példás helytállásukkal cselekvő részesei voltak e mun­kának. Amikor az aratási és csép- lési munkát elvégző kombájno- sokat köszöntjük, nem feledke­zünk meg a magot vető, a nö­vényt ápoló emberekről, azok­ról, akik a korábbi éveknél is szervezettebben és eredménye­sebben ellátták a gépeket, akik raktárakba szállították a ter­mést, akik új fajtáinkat neme­sítették, elterjesztették. Valamennyien jól, érdemesen dolgoztak. Az aratási munká­ban dolgozóink összefogtak, s dacolva esővel és kánikulával — időben, sikeresen betakarí­tották az ország kenyerét. Az idei aratás lényeges jel­lemzője volt, hogy soha ilyen rövid idő alatt még nem fe­jeztük be ezt a nagy munkát. Az eddiginél harmonikusabb volt a megyék és gazdaságok közötti együttműködés. Mindez nagymértékben hozzájárult ah­hoz, hogy az eddigi legnagyobb teljesítőképességű gépparkkal és a legkisebb számú emberrel megoldjuk e nagy feladatot. Az elért eredmények a dol­gozó kollektívákat, a szocialista brigádokat, a gépek kezelőit, az irányitó, szervező, dolgozó embereket dicsérik, akik válla­lásaiknak eleget téve hozzájá­rultak népgazdasági terveink megvalósításához. A Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának méltó, mun­kasikerekkel történő köszöntésé­ből igy az élelmiszertermelés dolgozói is kiveszik részüket. Most, amikor a Mezőgazda­sági és Élelmezésügyi Minisz­térium, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa és a Mező- gazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete veze­tése megköszöni a kalászosok betakarításában részt vett dol­gozók munkáját, példás helyt­állását, egyben további mun­kasikereket is kíván a mező- gazdasági dolgozók nagy csa­ládjának a soron lévő őszi be­takarítási és a jövő évet meg­alapozó munkákhoz, valameny- nyi tervfeladat teljesítéséhez. Dr. Romány Pál s. k. miniszter Dr. Czimbalmos Béla s. k. a TOT főtitkára Dr. Dobi Ferenc s. k. a MEDOSZ főtitkára Korszerű gyártócsarnok, uj gepek Az aszfaltútépitő vállalat dolgozói kicserélik a megkopott csa­tornafedeleket, víznyelőket Pécsett a Doktor Sándor utca szi­geti úti részen, a Madách Imre utca és a Honvéd utca kö­zötti szakaszon. Ma kezdik az úttest aszfaltozását, amit há­rom napon belül be is fejeznek. Automata és félautomata gépeken készülnek az alkatrészek a MOM komlói gyáregységében. Erb János felvétele Mit tud a „Misina"? Levegöszennyeztidést Fejlesztik a MOM komlói gyáregységét ií Minimál is létszámnövelés, kétszeres termelés ü Alkatrészek a járműprogram megvalósításához Munkájukkal igazolták a komlóiak azokat, akik merőben új iparágat telepítettek a bá­nyászvárosba 1971-ben. A MOM komlói gyáregysége jó minőségben tesz eleget az el­várásoknak, önállóan megold termelést segítő feladatokat és ami ugyancsak jelentős, válla­lati szinten a baranyaiak hasz­nálják ki legjobban gépeiket. Mindezekkel nemcsak az anya- vállalat elismerését vívták ki maguknak, de továbblépésük­höz is alapot teremtettek. Suga János termelési igazgató ked­den már arról tájékoztathatott bennünket, hogy zöld utat ka­pott a komlói gyáregység fej­lesztési programja. Tavaly ötvenmillió forintért készítettek Komlón járműalkat­részeket, számítástechnikai egy­ségeket, geodéziai műszerekhez állványokat. Múlt év szeptem­berében bővült termékskálá­juk: amerikai licensz alapján fékállító kar gyártását kezdték meg, magyar és tőkés piacra. Az idei esztendő feladatait is a hazai járműprogramban vállalt szerepük határozza meg döntően. Fő termékük az olajfék és a fékállító kar lesz, számítástechnikai egysé­get csak minimális mennyiség­ben készítenek. A műszeráll­ványok gyártása a zalaegersze­gi gyáregységbe kerül. A kom­lóiak termelési terve 1977-ben megközelíti a 92 millió forin­tot. Félévi eredményei azonban annyira biztatóak, az év első hat hónapjában annyit termel­tek, mint tavaly egész esztendő­ben, elképzelhető: termelésük 1977. december 31-ig megha­ladja a 100 millió forintot. Mi­nimális létszámnövelés mellett meqkétszerezi termelését a MOM komlói gyáregysége. Pillanatnyilag zsúfolt körül­mények között dolgoznak há­rom műszakban, eredményeik, fegyelmezett munkájuk azért is figyelemre méltó. A nehéz kö­rülmények azonban csak átme­netiek, hamarosan új gyártó­csarnok épül. Augusztus végéig valamennyi terv elkészül. Szeptemberben kezdi meg a kivitelezést a Pécsváradi Építő­ipari Szövetkezet. Addigra szinte valamennyi régi gépet lecserélik a „kis MOM-ban". Ez év első felében 22 új nagyteljesítményű, főként szovjet, csehszlovák, NDK és magyar gépet állítottak üzem­be Komlón. De az elkövetke­zendő hónapokban is kapnak új gépeket. Jól lehet augusztust írunk, egymásután érkeznek a jövő évre szóló igénybejelentések. Az előzetes jelzések szerint a MOM komlói gyáregységének 1978-ban idei termelésének másfélszeresét kell produkálni. H. T. Moszkvába érkezett loszip Broz Tito Moszkva Az SZKP Központi Bi­zottságának és a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének meghívásá­ra kedden nyolcnapos hi­vatalos, baráti látogatásra a Szovjetunióba érkezett loszip Broz Tito, a Jugo­szláv Kommunisták Szö­vetségének elnöke, a Ju­goszláv Szocialista Szö­vetségi Köztársaság elnö­ke. A jugoszláv pártvezetőt és államfőt szállító különre- pülőgép moszkvai idő sze­rint tizennégy órakor szállt le a Vnukovói repülőtérre. loszip Broz Tito és a kí­séretében lévő Sztane Do- ianc, Milos Minies, Alek- szandar Grlicskov és más jugoszláv párt- és állami vezetők fogadására meg­jelent Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének elnö­(Folytatás az 5. oldalon) mérő légkészülék Pécsi szakemberek konstrukciója Becslés szerint az autó egy kereke által felvert por az a mennyiség, amit az emberi szervezet huzamosabb időn át képes elviselni különösebb ká­rosodás nélkül. Elég végiggon­dolnunk, hogy naponta hány és hány száz autó veri fel az út porát, hány gyár kéményé­ből füstölögnek a különböző szennyező anyagok, hány üzemben dolgoznak a munká­sok olyan termékekkel, ame­lyeknek apró szemcséi ugyan­csak szennyezik a légzőszerve­ket. Amennyiben eredményes védekezésre, megelőzésre tö­rekszünk, előbb pontosan meg kell határoznunk, hogy milyen szennyeződésnek, mekkora mértékben vagyunk kitéve. Hazánkban ezidáig úgyne­vezett „pillanatos” mérések adataiból próbálták kiszámíta­ni egy-egy munkahely, utca levegőjének porszennyeződését. A módszer vitathatatlanul jó, ám mégsem tökéletes, hiszen csak az adott pillanat mérési eredményeit tükrözi. A szak­emberek viszont arra kíván­csiak, hogy a környezetünkben, vagy egy-egy üzemben mekkora az ember porterhelése, s ehhez folyamatos mérésre lenne szük­A Baranya megyei Háziipari dolgozók két műszakban, hazai torszövet kerül piacra, 50 milli képeket is készítenek. Szövetkezet szövő részlegében tízféle bútorszövetet szőnek a megrendelésre. Évente körülbelül kétszázezer folyóméter bú- ó forint értékben. Ezen kivül térelválasztó függönyöket és fali­Fotó: Kopjár Géza ség, ám kellő berendezés hiá­nyában eddig erre nem volt le­hetőség. A megfelelő konstrukciót egy pécsi kollektíva, dr. Szabó La­jos, Keresztúri János, Molnár Sámuel, a Baranya megyei KÖ­JÁL, Burian Ervin és Dági La­jos, a MEGYESZER szakembere készítette el. A munkájukhoz szükséges feltételeket a ME­GYESZER teremtette meg. A Misina elnevezésű por-korom szennyeződésmérő 1,5 méter magas, 40-szer 50 centiméter körfogatú, ötven kilogramm súlyú, ezüstszínű berendezés. Formájában rendkívül hasonlít a rendőrségi segélykérőhöz. Az átlagnövésű ember szájának megfelelő magasságban szívja be a levegőt, szabadban és zárt helyiségben egyaránt biz­tonságosan üzemeltethető. A Misina teljesen hazai gyártá­sú anyagokból készült, nem igényel nagy gyártási kapaci­tást és programozható. A szer­kezet szabadban nyolc napon át üzemeltethető emberi kéz érintése nélkül, üzemben pedig akár félóránként, akár napon­ként, tehát tetszés szerinti idő­pontban lehet vele mintát ve­tetni. A Misina állja a próbát a Hurrikán és Tájfun elnevezésű, nyugati országokban forgalom­ban lévő berendezésekkel is: amíg ezek 300 000 forintnál is drágábbak és a környezetet is zavaró erős, süvöltő hangot ad­nak üzemeltetés közben, addig a Misina irányára 25 000 fo­rint és a működő hűtőszekrény zajához hasonlít a hangja. A Hurrikán és a Tájfun — egyéb­ként ugyanazt tudja mint a Misina — csak zárt helyiség­ben üzemeltethető és felügye­let nélkül nem működtethető. A Misinával folytatott próba­mérések első szakasza már le­zárult. A héten az Országos Közegészségügyi Intézet leve­gővédelmi osztályán próbálják ki a berendezést. A kedvező eredmények megerősítése ese­tén - a megrendeléseknek megfelelően — a MEGYESZER vállalja a Misina sorozatgyár­tását. Török Éva Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli FwiDlo XXXIV. évfolyam, 226. szám 1977. augusztus 17., szerda Ara: 80 fillér

Next

/
Thumbnails
Contents