Dunántúli Napló, 1977. július (34. évfolyam, 179-209. szám)

1977-07-09 / 187. szám

Dunántúli napló 1977. július 9., szombat A BÁÉV kiszeseinek vállalása Védnökség a lakás- program felett A Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat kiszesei véd­nökséget vállaltak az idei la­kásépítési program felett, hogy minden erre az évre tervezett lakás elkészüljön. Elhatározá­sukról a vállalat KISZ Bizottsá­gának titkára, Szegedi József beszélt. — A KISZ IX. kongresszusa a védnökségek, ezen belül is a helyi védnökségek vállalását szorgalmazta a népgazdasági tervek maradéktalan teljesítése érdekében. Tudjuk, hányán vár­nak lakásra és ismerjük a vál­lalati gondokat is. Létrehoztuk a koordináló bizottságunkat, a fontosabb területeink olyan fia­tal műszaki dolgozóit vontuk be ebbe, akik jól ismerik az adott területet és az egész vállalati tevékenységet, Baranyai András, a KISZ Bi­zottság ifjúmunkás és védnök- ségi felelőse, technikus, a 111/2. alapszervezet titkára, a gya­korlati munka „lelke". — A védnökségünk megvaló­sításánál először is a kommu­nista szombatok szervezését emelem ki: tavasszal a válla­lat valamennyi dolgozója fizi­kai munkát végzett, ebben mi is részt vettünk, szerveztünk és dolgoztunk. Május 21-én közel száz fiatalt mozgósítottunk, a magasházban takarítottunk, festettünk, vízvezetéket és vil­lanyt szereltünk, asztalosipari munkát végeztünk — ingyen. Ha bármikor szükség van ránk, ismét vállaljuk. Ugyanez vonat­kozik az önkéntes túlórázásra is. Megállapodást kötöttünk mindhárom pécsi szakmunkás- képző intézettel valamint — az Építőipari Szakközépiskolá­val, a Széchenyi Gimnázium­mal és a Pollack Mihály Mű­szaki Főiskolával. Ha valahol szorít a határidő, azonnal se­gítenek, biztosítják a kért lét­számot. A fogadószintek fala­zása, asztalosáru felhordás, festés és mázolás, alagsori vakolás az építkezéseken, va­kolás és vasszerelés a panel­üzemben — mind az ügyessé­güket és a segítőkészségüket dicséri. Jó kapcsolatot alakítottunk ki a panelüzem, a szakipari egy­ségek és a generál építésve­zetőségek között. Ha bármilyen téren probléma adódik, szó­lunk, ők soron kívül elvégzik a kért, sürgős munkát. Murányi László iiili tisztább, egészségesebb levegőjű városért fl „hatok” együttműködési megállapodást kötöttek Ha jól dolgoznak, névtele­nek. Ám, ha nem folyik víz a csapból, a panellakásokban nincs meleg víz, avagy hideg télen a^pdiátor, nem hozzák rendbe a tanácsi bérlakást, el­húzódik a tatarozás, nem vi­szik el a szemetet, vagy ha a parkok elhanyagoltak, az érin­tett pécsiek egyből a tanácsot emlegetik és konkrétan meg­nevezik a „ludas" vállalat ne­vét. Ezeket a szolgáltatásokat — a kommunális ellátást — Pécsett a Távfűtő, az Ingatlan- kezelő, a Kertészeti és Park­építő, az Építő és Tatarozó, a Vízmű, valamint a Köztisztasá­gi és Útkarbantartó vállalatok végzik, felügyeleti szervük a Pécs városi Tanács V. B. épí­tési és közlekedési osztálya. A „hatok" együttműködési megállapodást kötöttek a mun­ka összehangolása és a meg­levő anyagiak felhasználása érdekében. Az igények adot­tak, a megvalósítandó cél vi­lágos, az anyagi lehetőségeket ésszerűen kell felhasználni és úgy kell dolgozni, hogy bár ki­rakatban vannak, mégse bánt­sák a szemet. A kooperáció előnyei kézzelfoghatóak: a PIK betonüzeme a többinek is szál­lít, egyeztetik a fejlesztési ter­veket, gazdaságosan használ­ják ki a gépeket, a Távfűtő Vállalat kamatmentes hitellel támogatta a parképítők üveg­házépítését, munkaerőgonddal küzdenek, a sürgető feladatok elvégzésére mégis kölcsönöz­nek egymásnak munkáskezet. Rendszeresen megbeszélik a tennivalókat. Mindig más-más helyen, ígv tegnap délelőtt a Kertészeti és Parképítő Válla­lat volt a soros. Horváth Jó­zsef igazgató ismertette az el­ső féléves eredményeiket: ki­építettek 68 ezer négyzetméter és gondoztak több mint más- félmillió négyzetméter parkte­rületet, 69 koros fát, 150 ezer egynyári növényt ültettek ki. A játszóterek és a játszószerek Ot-nyolc éves fák átültetésével szepitik a várost a Kertészeti és Parképítő Vállalat dolgozói. Képünkön: a Szalai András utcában a többéves fák a gondos átültetés után szépen megeredtek. Szokolai felvétele Az első félév baleseti statisztikája Rosszabbodott a helyzet a baranyai utakon Rázós nap" a hétfő ## Növekedett a sérülésekkel járó balesetek száma Baranya megyében. Az elmúlt év első felében 281 testi sérüléssel járó közlekedési baleset történt, idén ez a szám 339-re emel­kedett. Legrosszabb a helyzet Mohácson, ahol eddig négyen vesztették életüket és a súlyo­san sérültek száma csaknem megduplázódott: kilencről ti­zenhatra, míg a könnyűeké 15- ről 21-re nőtt. Az biztos, hogy Mohács átmenő forgalma nagy, de ez mégsem indokolja az aránytalanul sok balesetet. Pécsett sem sokkal jobb a helyzet. A múlt évi 167-tel szemben 207 baleset adódott. Legnagyobb mértékben a karbantartása éppúgy felada­tuk, mint a virágtermesztés, a lakosság virággal való ellátá­sa. A hathektáros kertészetük — ebből másfél hektárnyi az üvegház — termése 730 ezer szál vágott virág, melynek két­harmada a szegfű volt, 43 ezer cserepes virág és majd ötven­ezer facsemete és díszcserje. Az idei termelési értékük 95 millió forintot jelent, a jelek szerint teljesíteni fogják. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Novák Szilveszter, a Pécs városi pártbizottság gazdaságpolitikai osztályának vezetője, Vokó János, a városi tanács építési és közlekedési osztályvezetője, Toller Lászlóné, a HVDSZ megyebizottságának titkára és természetesen a társ- vállalatok igazgatói és párttit­kárai. A hozzászólások tartalmaz­ták az első félévi eredménye­ket, a nehézségeket. Szó esett a munkaerőgondról, melyre megoldást többek közt a szo­cialista munkaverseny-mozga- lom erősítése, a meglévő mun­kások megtartása adhat. A tatarozók kérték a vízmű­veket, segítsék a ll/5-ös óvoda mielőbbi befejezését — rend­ben, volt a válasz. A vég­eredmény: együttesen sok min­dent gyorsabban megoldhat­nak a társvállalatok. A tanácskozás az üvegházak megtekintésével zárult. M. L. Sokat leltet tamilul Segédkezni a birkanyírós- ban — egy városi gyerek számára nem mindennapi élmény, de a Mecseki Állat- kertben tevékenykedő kis ál­latgondozóknak a sok izgal­mas kaland mellett, ez szin­te megszokott dolog. A Mecseki Állatkertben három éve indult a Zoo-is- kola, azóta minden nyáron kéthetente 8—10 általános iskolás fiú és lány tölti itt a szünidejének egy részét. Segítenek az állatok eteté­sében, a ketrecek tisztán tartásá ban. — Volt előttünk külföldi példa: az NDK-ban már ré­gen beindultak az állatkerti iskolák. Itthon, Veszprémben szervezték meg, igaz oda gimnazisták járnak — me­séli Lemle Zoltán, az állat­kert vezetője. Öt kérdeztem a napirendről és a progra­mokról. — Délelőttönként az ál­latgondozóknak segítenek a gyerekek, persze állandóan kérdezgetnek, csetlenek-bot- lanak, de néhány nap alatt megtanulják a teendőket és már önállóan dolgoznak. A Dömörkapui turistaházban ebédelnek, az egyben a na­pidíjuk is. Délutánonként Nyári iskola m az Allatkertben foglalkozásokat tartunk: be­mutatjuk a hazai és külföldi állatkerteket, de boncolunk, preparálunk is. Szerveztünk rovargyűjtést a hegyoldal­ban, melyen igen jól érez­ték magukat. A gyerekek egész nap az állatok között vannak, ismer­kednek, tanulnak, igyekez­nek hasznossá tenni magu­kat, no ez nem mindig si­kerül. A múlt héten például elfelejtették becsukni a te­véknél az ajtót, persze az egyik „púpos" ezt kihasznál­ta, és egy sétát tett állattár­sai között. így ő is jól járt, de a kisgondozók is tanul­tak az esetből, azóta figyel­mesebbek, fegyelmezetteb­bek. Csordás Anikó és Mestyán Judit a mostani csoport két hölgytagja a majmok körül szorgoskodik. Kedvencük Ro­bi, aki ugyan harapós, de a lányokat már megismeri és a maga módján barátkozik velük. A két nagyfiú, a két öregdiák, tavaly nyáron sze­rette meg az állatokat itt a kertben, azóta visszajárnak és társadalmi munkában se­gítenek a gondozóknak. Ép­pen a birkanyírás maradvá­nyait takarították el, ami­kor meglátogattam őket. Tar Gábor messziről, Somogybái jött. Szülei a két hét alatt, míg ő az állatkertben szor­goskodik, az állatkirály, az oroszlán mellett szolgál, a kempingben pihennek. A nyári állatkerti iskola augusztus végén zárul. Szep­temberben sok pécsi és vi­déki iskolás ül be rengeteg tapasztalattal és gyakorlati tudnivalóval az iskolapadba, melyeket a Mecseki Állat­kertben szereztek. Gáldonyi Magdolna Mfékonf műtrágya Bemutatót tart a Kertito* Góliát M—1-es műtrágyoszóró-gép. Gregorics felvétele A kísérletezés tapasztalatai a Szigetvári Állami Gazdaságban Baranyában a műtrágyázott alaptérület 1975-ben megha­ladta a 200 000 hektárt, 91 711 tonna műtrágyát használtak fel mezőgazdasági üzemeink. Döntő többségben szilárd ha­tóanyagot. Külföldön, főként az Ameri­kai Egyesült Államokban és Franciaországban, mind gyak­rabban folyékony hatóanyag­gal helyettesítik a szilárdat. A folyékony műtrágya jól teríthe­tő, kijuttatása más munkamű­velettel kapcsolható, élőmun­ka megtakarítást és költség­megtakarítást eredményez, és veszteségmentesen tárolható. A Szigetvári Állami Gazda­ság Agrokémiai Társulása két- esztendős kísérletbe kezdett az év elején a MÉM Növényvédel­mi és Agrokémiai Központ megbízásából. Arra keresnek választ, miként illeszthető a folyékony műtrágya alkalma­zása a növénytermesztés tech- nológiájábö. Ezen kívül tapasz­talatokat kívánnak szerezni a folyékony hatóanyag tárolási lehetőségeiről, valamint a ren­delkezésre álló gépek hasz­nálhatóságáról. Tegnap a Szigetvári Állami Gazdaság Agrokémiai Társulá­sa, a MAE Növényvédelmi Szakosztálya, a Baranya me­gyei Növényvédő és Agroké­miai Állomás, a Veszprémi NE- VIKI és a Péti Nitrogén Mű­vek közös szervezésében gyár­tók, forgalmazók, tudományos intézetek képviselői vitatták meg a kísérletek tapasztala­tait és a folyékony műtrágya elterjesztésének lehetőségeit. Az, hogy holnaptól kezdő­dően minden mezőgazdasági üzemünk csak folyékony ható­anyagot alkalmazzon még nem megoldható. Nincs folyékony, komplex hatóanyag. A Péti Nitrogén Művek hajlandó len­ne folyékony műtrágyát gyár­tani. A szabadkai „Zorka" Ve­gyiipari Gyár együttműködésre lát lehetőséget. Kilencezer köb­méter folyékony hatóanyagra lenne szüksége az Agrokémiai Társulásnak. Ám szállítása nem megoldott ez ideig. Tartályva­gon parkunk ehhez kevés. De a folyékony műtrágya fogadá­sára is fel kell készülni. A teg­napi megbeszélésen felvető­dött: gumi-konténerrel vagy tartálykocsival tudnák megfe­lelő helyre szállítani gazdasá­gaink a folyékony műtrágyát. Iparunk azonban még nem gyárt elegendő mennyiséget. A kísérletek során és a kül­földi tapasztalatok alapján be­bizonyosodott, a debreceni MEZŐGÉP által exportra is gyártott Kertitox Góliát M—1-es műtrágyaszóró-gép megfele­lően alkalmazható, de Magyar- országon pillanatnyilag kettő található belőle. Az elmondot­takból tehát kitűnik, folyé­kony műtrágyát csak fokozato­san lehet szélesebb körben el­terjeszteni. A kísérletek eredményei biz­tatóak. Költségcsökkenés mel­lett terméstöbbletet is elkép­zelhetőnek tartanak a szakem­berek. Horváth Teréz könnyűsérülések száma ugrott meg a megyeszékhelyen, 87-ről 126-ra. Pozitív a mérleg a nyolc napon túl gyógyuló sérülések­nél: 73-ról 71-re csökkent. Tra­gédiával végződött balesetek­hez tíz esetben vonult ki a Megyei Közlekedésrendészet a múlt évi héttel szemben. Javult a helyzet Szigetváron és Sásdon. A bázis időszakhoz képest mindkét helyen 4,7, illet­ve 4,5 százalékos a csökkenés. Komlón a vizsgált hónapok alatt közúti baleset halállal nem végződött, de nyolc súlyos és öt könnyű testi sérülés té­nyét rögzítették a korábbi öt, illetve négy helyett. Siklóson, július 30-ig öten vesztették életüket, baleset so­rán. Jónak mondható, hogy a rendőrség idén csak 14 súlyos baleset helyszínére vonult ki, míg tavaly ugyanebben az idő­szakban 19 esetben folytattak vizsgálatot. Ebben a járásban a nyolc napon belül gyógyuló sérülések száma 18. Hárommal több mint korábban. Legmegrázóbbnk a halálos kimenetelű szerencsétlenségek adatai. Megyénkben a tavalyi első félévben 15-en, idén pe­dig 23-an haltak meg az uta­kon. A tragédiával végződő balesetek fő előidézője itt is a figyelmetlenség. A gyalogosok leginkább az álló jármű mögül lépnek ki meggondolatlanul. Pedig egy körültekintéssel el­kerülhető a sokszor megdöb­bentő és váratlan gázolás. A járművezetők zöme változatla- -nul gyorsan hajt, pontosabban a sebességet nem megfelelően választja meg. A maximális fel­ső határt normál út- és látási viszonyokhoz állapítják meg. Számtalan összeütközés, árok­ba csúszás elkerülhető, ha mindenkor az adott látási és útviszonyoknak megfelelően ve­zetünk. Hiába engedélyezett egy útszakaszon a 100 km/óra sebesség, ha csúszik az út. Ilyenkor a járművezetőnek kell elbírálni, milyen sebességgel közlekedhet. A legveszélyesebb hónapnak a március bizonyult. A 31 nap statisztikája, hat halálos, har­minc súlyos, harminchét könnyű testi sérülést okozó baleset. A szombat—vasárnap, valamint a hétfő a „rázós nap" a közuta­kon. Ilyenkor van a legtöbb szabálysértés. Még mindig elő­kelő helyet foglal el a rang­listán az ittas vezetés és a sza­bálytalan előzés. Müller István Uj társulás alakult Szalmából takarmány Szakmai berkekben régóta szorgalmazzák: ne hagyjuk ve­szendőbe menni a mezőgazda­ság egyetlen melléktermékét sem, a hulladékot is fel lehet dol­gozni értékes anyaggá! E gon­dolattól vezéreltetve az egy- házaskozári termelőszövetkezet égisze alatt most társulás ala­kult Baranyában a mezőgazda- sági melléktermékek, elsősorban a szalma feldolgozására. Az egy­szerű társulás tagjai a sásdi, a gödrei, a boksái és a bo­gyiszlói termelőszövetkezetek, va­lamint a BARANYATERMÉK, ugyanakkor rajtuk kivül számí­tanak további gazdaságok be­lépésére. A társulás keretében a taggazdaságok átveszik és al­kalmazzák a gesztor, az egy- házasharaszti tsz technológiáját, melyet — megfelelő anyagok hozzáadásával — a szalma ta­karmánnyá való feldolgozására alakított ki. Tervezik még eb­ben a hónapban nagyszabású szakmai bemutatón ismertetik meg a megye gazdász társa­dalmával, a melléktermékek hasz­nosításának módját.

Next

/
Thumbnails
Contents