Dunántúli Napló, 1977. július (34. évfolyam, 179-209. szám)

1977-07-31 / 209. szám

; Amatőrök és hivatásosok Két szatíra a Tettyén Ötven éve halt meg Rippl-Rónai József Jelenet a Szép Heléna előadásából A népes szereplőgárda túl népes a részletesebb kieme­léshez. Néhány szót a legfon­tosabbakról: Csákányi Eszter Szép Helénája - telitalálat. Kiválasztása, alkata, komikai erényei és perszifláló készsége egyúttal az egész játék alap­hangját is megadták. Nem mindennapi adottságainak ez­úttal újabb színeit is megcsil­lantotta. Bragyán Péter (Paris) okos mértéktartással, kifejező­en simult szerpéhez. Az est egyik meglepetése Csutora Fe­renc Homérosza. Átlényegült és megindítóan kacagtató ábrá­zolása volt játéka a költő el- esettségének - a hatalmasok között. Menelaosz szerepében Gőz István, Kalkhász főpapként Csernák 'Árpád, Jupiterként Stenczer Béla, Agamemnon szeredében Kiss Jenő, Gala- theaként Horváth Györgyi; az istenek karában Güth János ' (Aiász/A), Juhász László (Ai- ász/B), Imre István (Akhillész), Bácskai János (Merkur, Oresz- tész), Imre Emma (Juno, Leae- na), Labancz Borbála (Bakk- hisz, Anyóka), Máté Rita (Vé­nusz) villantott fel egyéni szí­neket. Kisebb szerepében N, Szabó Nándor, Cselényi Nóra, M. K. Wierzibski, Bánfalvi Fe­renc és Flecker István járult hozzá a megérdemelt siker­hez. Dicséret illeti a dinami­kusan mozgatott kórus, a rab­szolgák, heteirák, kisgyerekek csoportjait; a rendkívüli tere­pen dolgozó műszakot, a szce- nikus E. Kiss Piroskát. A han- nulatos díszletek és jelmezek terveit Pauer Gyula készítette, az előadás művészeti szakta­nácsadója: Ascher Tamás, ze­nei vezetője Kircsi László volt. Aristophanészt a kor máig is eleven komédiaírójaként szo­kás emlegetni. Művei jelentős részét a peloponézoszi hábo­rúk idején, a béke ügyében irta, de a közéletiség, az ak­tuális potitikai célzások szati­rikus éle más darabjait is jel­lemzi. Köztük a Nőuralom cí­mű komédiáját is, amely az amatőr tábor másik előadá­saként a Budapesti Postás Mű­velődési Központ Színjátszó Műhelyének előadásában ke­rült színre a Tettyén, Bucz Hu­nor rendezésében. A soksze­replős darab egy korabeli utó­pisztikus elképzelést gúnyol ki: mi lenne, ha a nők elnyomott helyzetükben valóban föllázad­nának és csellel magukhoz ragadnák a hatalmat a város, a férfiak felett. A rendezés modern eszközökkel, tánccal, zenével, pantomimmai és me­gannyi kacagtató ötlettel bont­ja ki az Arany János-fordítás szemérmes utalásaiból a da­rab vaskos, bővérű — olykor triviális vagy éppen obszcén humorát, az arisztophanészi szatíra fő irányait. Nem kí­mélve különösképp a demok­rácia „mucsai” értelmezését, ami úgy látszik, már akkor is probléma volt ... Az előadás jelzéseiben főszerephez jutot­tak Pauer Gyula és Érmezei Zoltán testszínű (és formájú) stilizált jelmezei, a szereplők pantomimikus mozgatása. Kul­turált, szép szövegmondású, mozgékony és fegyelmezett együttest ismerhettünk meg a Nőuralom bemutatóján. Wallinger Endre Enteriőr (Gregorics felv.) Emlékkiállítás Kaposváron Ady Endre — többek szerint — Kaposváron, a Ráma-hegyi Rippl-Rónai villában írta Kis­városok őszi vasárnapjai című versét. Lehet. Mindenesetre rossz elgondolni, milyen lehe­tett az akkori századeleji vá­ros, amelyről a vers harmadik strófájában így ír a költő: „Hi­deg és süket emberek néztek reám, vánszorogva. Egy-egy század volt egy-egy óra .. ." Mégis, a magyar alkotó szel­lem számos kimagasló — saj­nos korántsem mindig európai rangú — értéke született az ilyen és a hasonló kisvárosok­ban. íróink, művészeink jelen­tős része húzódott vissza eme kisvárosok — mai szemmel nézve szinte bántó — ma­gányába, aligha csupán azért, hogy a nagyvárosok akkoriban még kevésbé fülsértő zsivaját környezetéből kiszűrje. Kétségtelen tény, hogy Rippl- Rónai sokszorosan fölfedezett, és ki tudja még hányszori új- rafölfedezés előtt álló művé­szete erős szálakkal kötődik ehhez a maga korában kispol- gárias településhez. Munkásságát szinte minden ízében magáévá tette a mű­vészettörténet, művészeti köz­véleményünk, közgondolkodá­sunk Rippl-Rónait az egyik leg­nagyobb magyar mesterként tartja számon. Még a legszéle­sebb értelemben vett nagykö­zönség is aránylag konfliktus- mentesen engedi át magát a műveivel való találkozás élmé­nyének, hagyja magára hatni e páratlan színgazdagságú festői képvilágot. Most, halálának 50. évfor­dulója alkalmából a kaposvári Rippl-Rónai Képtár emlékkiál­lításon mutatja be a város nagy szülötte életművének te­kintélyes részét. A kiaintote rém falai között járva ezúttal a mester korábbi alkotókor­szakaiban született művek túl­súlyát érzékelhetjük, a közis­mertebb, és véleményünk sze­rint az igazibb, senki mással össze nem téveszthető Rippl- Rónai csak utalásszerűén van jelen. Ez a különös helyzet ko­rántsem a rendezőszervek hi­bája, az életmű meglehetősen szét van szórva az országban, az országhatárokon túl. Jó volna egyszer egy kézben tud­ni, legalább azt az anyagot, ami elérhető. Egy kézben —• mondjuk Kaposváron, egy ál- Icndó kiállításon. Rippl-Rónai József 1861-ben született Kaposváron. Patikárius segéd volt ugyanitt, majd Münchenben tanult festészetet. 1887-től Párizsban élt, Munká­csy tanítványaként. Pályafutá­sa kezdetén munkácsysta stílu­sú képeket festett, később azonban messze távolodott mesterétől. Igazi európai festő­vé vált, akiben a lehető leg­szerencsésebben ötvöződött egységgé az európaiság és a magyarság. Életműve — a ma­gyar művészet történetében ta­lán először — teljes és lénye­gi szinkronítást testesít meg kora nagy művészeti áramla­taival. Természetesen, minden erőltetettség nélkül jeleníti meg művészetében mindazt, amit a maga idején Európa haladó művészeti köreiben, nem utolsó­sorban az európai művészet fő­városában, Párizsban is korsze­rűnek tartottak. Kapcsolatban állt a kor leg­jelentősebb művészeivel, töb­bek között Cezanne-nal és Gaugin-nal. Párizsban párizsi­ként élt, de kaposvári Piacsek bácsi sorozata láttán idehaza sem jutott volna eszébe senki­nek, hogy kétségbevonja ava- tottságát az akkor tipikusnak tartott magyar hangulat- és kedélyvilág ábrázolását illető­en. Pedig a lényeget tekintve nem is erről volt szó . . . Alig­ha lehet azt mondani, hogy Rippl-Rónai elfogadottsága, „befutottsága" ténylegesen egyet jelentett volna a meg- értettséggel. Persze amennyi igazi értőre szüksége lehetett egy művésznek a századelő Magyarországában, annyit min­dig maga körül tudhatott. Mű­vészek között élt, társaságát, baráti körét a kor legkiválóbb- jai alkották. A nagyvilágot olykor Kapos­várra is magával vitte. Kapos­várt pedig amoda vitte magá­val. Talán ezért is hálás neki a város, ahová mindig szívesen tért haza, és ahova talán egy­szer végleg hazatér. — B. K. — Peter Hacks német drámairó és Lengyel Pál rendező jóvol tóból most pár napra az olym- posi istenek égi és földi vilá­gának metamorfózisává tűntek át a tettyei romok, teljes szé­lességükben és magasságuk­ban. Fiatalok és még fiata­labbak, színművészek és ama­tőr színjátszók, színházi műsza­kiak és városi népművelők ösz- szehangolt sokhetes munkája, éjszakába nyúló próbái, friss lendülete és imponáló rizikó­vállalása nyomán, a pécsi amatőr színjátszótábor záró­előadásaként. A Szép Helénát adták elő zsúfolt „ház" és megérdemelt közönségsiker mellett. Nem az Offenbach- operettet, bár annak is sok kö­ze van hozzá, hanem Peter Hacks Szép Helénáját, amely­nek irodalmi szövete Meilhac és Halévy librettója nyomán állt össze kedvesen-bohókásan „svejfolt”, ám kétségtelenül mai szabású öltönnyé. Ének­számaiban pedig Offenbach úr zenei anyagára ismerhet­tünk, amit Herbert Kawan iga­zított mai fülekhez, illetve a Hacks-féle változathoz, és amit egy tenyérnyi kulipinytóban muzsikáló egészen kislétszámú zenekarra továbbigazított Kir­csi László. A szerző, aki előszeretettel nyúlt különböző történelmi té­mákhoz, hogy azok ürügyén le­leplezze a polgári ideológia szőtte illúziókat és hamisítá­sokat; aki megírta a porosz militarizmus komédiáját, aki szatirikus éllel tépázta Nagy Frigyesnek — a történelmi tu­datban bizonyára még ma is sokaknál meglevő — nimbu­szát, ezúttal valami egészen másra vállalkozik. Külön inst­rukcióban tilt meg a rende­zés számára „minden anakro­nizmust”. Sőt, ezúttal „a szerző illúziót követel: egy tökélete­sebb és kívánatosabb világ il­lúzióját, olyanét, melyben nem­csak a bűnnek, de az erény­nek is bája van ..." A mű nagyhatású eredetije a Má­sodik Császárság Franciaor­szágában játszódott, cselekmé­nye tele aktuális(-nak is te­kinthető) figurákkal, akik közt a hárpia, féltékeny Junoban Eugenia császárnéra, a csél- csap, szoknyapecér Jupiterben III. Napóleonra s a nyámnyila, ostoba, koncepció nélküli Me- nelaoszban isten tudja kire vél­tek ráismerni a korabeli szín­házi habitüék. Nos, bizonyára érthető a kitűnő NDK-beli író szerzői „stop"-ja mindennemű anakronizmusra, hisz kinek jut­na eszébe ma az Olympos kis­Aristophanész: Nouralom és nagyistenei között ismerő­sökre vadászni közvetlen isme- rettségi körében; vagy akár komolyan venni az önkritikus Agamemnon hiányérzetét okos emberek „ügyében", amikor annyi az okos ember közöt­tünk, mint a tettyei égen a csillag. Marad tehát a játék varázslata, a „tökéletesebb vi­lág illúziója” és a bohókás cselekmény, amely természet­szerűen - ugyancsak szerzői jegyzet szerint — nem a törté­nelem homéroszi világában, hanem a poézis antikvitásá­ban játszódik. Annyit azért hadd áruljunk el, hogy Hacks műve mindezek ellenére, illet­ve következtében szatíra a ja­vából, jól kivehető parodiszti- kus elemekkel. Mai szóhaszná­lattal, mai argóval átszőtt mu­latságos történet: kiállás az érzelmek szabadsága mellett, az emberi ostobaság, a stupid héroszok ellen. Nem annyira az irodalmi szöveg egy-egy passzusa, inkább a szavak mögötti réteg érdes-fanyarkós iróniája, a helyzetek — végső fokon az író intellektuális kép­alkotó ereje, gondolatai által. Ha közben valakinek mégis konkrét „áthallásai" támadnak, magára vessen, hiszen a ren­dező, Lengyel Pál görcsös igye­kezettel tartja magát az írói utasításhoz, miközben — ki­használva a helyszín adta le­hetőségek valamennyi mélysé­gi és magassági pontját — sziporkázó látványszínházat te­remt, sok ötlettel, kánkánnal, tűzijátékkal stb. Játékterét a romok teljes szélességében széthúzza. A filmszerűen pergő cselekmény helyzeteiből hol itt, hol ott szövődnek tovább a szálak. Falakon áll az Olym­pos; a „beállványozott" falak különböző pontjai mind-mind játékteret alkotnak, innen dö­rögnek alá az istenek, mig Szrép Heléna és Páris budoár- jelenete lent, egy romok ölel­te intim zugban „kulminál". Fényekkel, kórussal hatásos tö­megmozgatással lendületes rit­must diktál a rendező, mégis talán legnagyobb erénye a groteszk, irónikus hangvétel megteremtése, a játék stílus­beli és gondolati egysége; az előadás kiérleltsége, csiszolt- sága. (A táncok egyenetlensé­gei, az énekes betétek gyako­ri hamis intonációja ellenére is, amit sok minden okozha­tott, de a lényegen nem vál­toztat.) Park, aktokkal A színjátszó tábor záró- előadásai

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents