Dunántúli Napló, 1977. július (34. évfolyam, 179-209. szám)

1977-07-27 / 205. szám

Birkózás A háromperces bajnokság ■■■■BaBESaBnBBHHBaHBHHHHMI A legyőzött ment a világbajnokságra Tíz év után ismét Régi PEAC-sportolók találkozója A magyar felsőoktatás fennállásának 600 éves ju­bileumi ünnepségei során 1967-ben, tíz évvel ezelőtt baráti találkozót tartottak a Pécsi Egyetemi Atlétikai Club volt sportolói. A régi sportolók akkor elhatározták, hogy találkozóikat 10 év múlva ismét megrendezik. Az Universitas PEAC, a PEAC jogutódjának vezetői magukévá tették az elhatáro­zást és úgy döntöttek, hogy megszervezik ebben az évben a PEAC volt sporto­lóinak baráti találkozóját A találkozót • október 22-én (nem pedig, mint eredetileg tervezték, október 12-én) tartják meg. A baráti talál­kozó előkészítésére szervező bizottság alakult, amelyben helyet kaptak a PEAC régi neves sportolói. Felkutatják, összegyűjtik a régi PEAC- sportolók címeit, ezért kérik az egyetemi klub volt spor­tolóit, hogy címeiket közöl­jék a szervező bizottsággal: Universitas PEAC Pécs, Ifjú­ság u. 6. A tervek szerint október 22-én, szombaton délután 16 órakor az Or­vostudományi Egyetem aulá­jában KISZ-közgyűlést tarta­nak, melyet este az Olim­pia Étteremben közös vacso­ra követ. Vasárnap, másnap, október 23-án az Universitas PEAC sportrendezvényeire hívják a szervezők a klub régi tagjait. Röviden Kanadai labdarúgók Baranyában Idén úgy nyerte a junior bajnokságot, hogy összesen három percet bírtak ki ellene vetélytársai. Az utolsó mérkő­zésen akár tussal is kikapha­tott volna, akkor is az ő nya­kába került volna az arany­érem. Persze, dehogy kapott ki: villámgyorsan összecsoma­golta ellenfelét, meghajolt és felállhatott a dobogóra. A dobogóra, amely lehet, hogy megreccsent alatta. Kál­mán Tibor, a PMSC szabad­fogású, nehézsúlyú birkózója ugyanis 130 kilogrammot nyom a mérlegen. Ne gondolja sen­ki, hogy valami se széle, se hossza hústorony. Hatalmas termetű, de arányos, csupa izom. A mérkőzésein igyekszik kihasználni testi adottságait, ami önmagában kevés lenne, ha nem párosulna a techniká­val, azt pedig az edzőterem­ben lehet megszerezni. A há­rom perces bajnokság egy éves munka eredménye volt. Kálmán Tibor 1957-ben szü­letett, idén utolsó éves junior korú. Négy éve birkózik, ed­zője Gonda János. Első orszá­gos versenyét 1975 őszén nyer­te, s a következő év januárjá­tól már junior válogatott ke­rettag lett. Tavaly furcsa éve volt. Minden hazai versenyét megnyerte — kivéve egyet. A legfontosabbat. A junior baj­nokságon csak második lett. Első nagy nemzetközi versenye mindjárt a junior Európa-baj- nokság volt, ahol tudása, de főleg tapasztalata kevés volt a sikerhez. Idén januártól valósággal tarolt a versenyeken. Nemcsak korosztályában, hanem a fel­Jean Gaudichau, az AFP francia hírügynökség tudósító­ja szerint a Buenos Aires-i vívó világbajnokság újra megerősí­tette azt a tényt, hogy a Szov­jetuniónak jelenleg nincs ri­válisa a sportágban. Ezt tükrö­zi négy aranyérmük, amelyet Romanykov szerzett a férfi, Szi- dorova a női tőrben, valamint a kard- és a női tőrcsapat végzett az élen. A magyar együttes bár el­öregedőben van, a második helyen végzett, és a férfi tőr kivételével minden egyéni dön­tőbe bejutott és 7 év után visz- szaszerezte a kard egyéni vi­lágbajnoki címet. Az NSZK fokozatosan fejlő­dik a müncheni olimpia óta, az olaszok új hullámát továbbra is az olimpiai bajnok Dal Zot- to fémjelzi, de kardban is ko­moly erőt képviselnek. A fran­ciák és a lengyelek visszaes­Építőipari nőttek között is jól szerepelt. Három versenye közül kettőt megnyert. Olyan ellenfeleket győzött le, mint Szemerédi, Kudelász. Egyszer második lett — Bállá mögött. Két mögé ke­rüléssel 2:1-re vezetett a világ- klasszis ferencvárosi fiú ellen, aki azonban végül tussal győ­zött. Mindenesetre Kálmán na­gyon készült arra, hogy egyszer megszoríthassa a bajnokot. Nemrég megnyerte a buda­pesti junior nemzetközi ver­senyt. Katowicében biztosan, tussal verte a lengyel junior bajnokot. Azóta kissé mér­ges: a lengyel birkózó, akit símán legyőzött, utazott Las Vegasba a junior világbajnok­ságra, Kálmán Tibor nem. Belénessy Csaba tek. A svédek csak a pártbaj- tőrre koncentráltak, sikerrel: két aranyat (Harmenberg és a csapat), és egy ezüstöt (Ed­ling) nyertek ebben a fegyver­nemben. Sspasszkif egyenlített Genfben a sakkvilágbajnoki elődöntő 9. játszmájában Szpasszkij volt a világos, s ezt ki is használta. A szovjet nagy­mester a spanyol megnyitás Breyer változatát alkalmazva, igen élesen támadott, s a szak­emberek véleménye szerint egyik legizgalmasabb játszmá­ját vezette. Szpasszkij érvénye­sítette előnyét, s győzött. Por- tisch nagy erőfeszítéseket tett, hogy kivédje ellenfele táma­dásait, de ez nem sikerült. Úszás. Az országos felnőtt úszóbajnokságokon három he­lyezést szereztek a pécsi úszók. A 100 méteres női pillangó úszásban Bódis 5. és a 100 mé­teres női hátúszásban Jelics 6. helyezése mellett, Jelics még a 200 m-es hátúszásban is döntőbe került és ott 2:34.50 másodperces idővel a 6. helyen végzett. Végeredményben a bajnokságon négy olimpiai pontot szereztek a pécsi úszók. Atlétika. Szegeden a nemzet­közi maratoni versenyen 33 kül­földi, 39 magyar atléta állt rajthoz. A 21. alkalommal meg­rendezett nagyszabású viada­lon nagyszerűen helytállt Ho­moki, a Komlói Bányász ver­senyzője, aki a második leg­jobb magyarként az igen erős mezőnyben a 7. helyen végzett 2 óra 29 perc 27.8 másodperces idejével. Homoki teljesítmé­nyének értékét növeli, hogy a tavasszal sokáig betegséggel bajlódott. Evezés. Tatán az országos felnőtt evezős bajnokságokon egy 6. helyhez jutottak az MTE versenyzői. A kormányos nélküli férfi kettősben voltak hatodi­kak a mohácsiak. Az MTE fér­fi kormányos négyese az erős hullámzásban elsüllyedt és a verseny feladására kényszerült. Ugyancsak fel kellett adnia a versenyt a Csepel egyik hajó­jának is. Kerékpár. Budapesten ren­dezték meg az országos után­pótlás kerékpáros bajnokságot. A pécsi sportiskolások is rajt­hoz álltak, és a serdülők 3000 m-es üldöző csapatversenyében a 6. helyen végeztek. A pécsiek minimális pályaedzéssel indul­tak el az országos bajnoksá­A Baranya megyei TSH ven­dégeként július 27. és augusz­tus 5. között a megyében négy mérkőzést játszik a kanadai Guelph OAKS Soccer Club labdarúgó csapata. A vendé­gek Ontario állam városok kö­zötti bajnokságában szerepel­nek és 12 csapat közül a har­madik helyet foglalják ef. Ka­nadában ez a fegrangosabb amatőr bajnokság. Ebben az évben 9. alkalom­mal rendezik meg a Tessedik Kupa kézilabda mérkőzéseket. A találkozókon ott lesznek a PMSC férfi és női csapatai is. A férfi csapatok tegnap kezd­ték meg mérkőzéssorozatukat, a férfi csapatoknál a pécsiek mellett az MTK VM, az Elektro­mos, az FTC, a Bp. Honvéd, Az OAKS csapata július 27- én érkezik Pécsre, majd egy nappal később, július 28-án Mohácson az MTE együttesé­vel mérkőznek. Július 30-án Villányban lépnek pályára. Augusztus 1-én a PVSK-pályán a PMSC lesz az ellenfelük. Az NB l-be jutott piros-feketéknek ez lesz első nyilvános mérkőzé­sük. A kanadai csapat augusz­tus 3-án Komlóra látogat. Békéscsaba csapatai találkoz­nak. A nők a jövő héten ját­szanak, az FTC, a Borsodi Bá­nyász, a Taurus, Ózd, a Bp. Vasas, a Metró, a csehszlovák Ostrava csapatai lesznek a PMSC lányok ellenfelei. A ta­lálkozókat az Agrártudományi Egyetem pályáin játsszák, a bajnokság megkezdése előtt a találkozók jó felkészüléseket Értékelés a vívó­világ bajnokságról Kézilabda Tessedik Kupa mérkőzések Gödöllőn Az elődöntő állása: 4.5:4.5. gon. az Újpesti Dózsa, a Metró biztosítanak a kézilabdázóknak. dolgozók spartakiádja Ebben az évben a pécsiek rendezik meg a dunántúli épí­tőipari vállalatok dolgozóinak spartakiád versenyét. 400 részt­vevőt várnak a rendezők a há­romnapos versenysorozatra. Az ünnepélyes megnyitót pénteken, július 29-én délután Újmecsekalján, a PMSC sport­telepén tartják. A versenyek szombaton délelőtt 8 órakor kezdődnek. Pécsújhegyen a labdajátékok képviselői és az atléták találkoznak. Kispályás labdarúgó-mérkőzések mellett férfi és női kézilabda mérkő­zéseket játszanak. Az építőipari vállalat mun­kásszállójában rendezik meg a sakkozók tornáját. A tekézők a PMSC csarnokában mérik össze ekjüket. A pécsi rende­zők felkészültek a versenyek lebonyolítására, a hazaiak 35 sportolót indítanak. RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.25: Zenevár. 8.40: Népművelők fóruma. 8.55: Zenekari muzsika. 10.05: Hang-játék. 10.25: Lukács Pál brácsáik, Petri Endre zongo­rázik. 11.10: Válaszolunk hallga­tóinknak. 11.25: Galina Visnyevszkaja és Rudolf Schock énekel. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Brigád­napló. 13.40: Népi zene. 14.09: Repülő paripák. 15.10: Ottó Klem­perer operafelvételeiből. 16.10: A természet hangjai. 16.38: Operett­részletek. 17.07: Olvasó a labirin­tusban. 17.32: Nóták. 17.47: Brit­ten: Változatok egy témára. 18.15: Könyvszemle. 19.15: Tudósitás az országos öttusa bajnokságról. 19.20: Ady műveltségi verseny. 21.00: Ver­bunkosok. 21.15: Kis magyar nép­rajz. 21.20: Évfordulók nyomában... 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Morley-madrigálok. 22.45: Beszélge­tés László Ervinnel. 23.00: A Wei­ner vonósnégyes játszik. 0.10: Ná­das Gábor táncdalai. PETŐFI RADIO 8.05: Fúvószene. 8.33: Slágermú­zeum. 9.33: a 04, 05, 07 jelenti. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 11.33: A Szabó család. 12.00: Coleman zenés játékából (részlet). 12.33: Ze­nekari muzsika. 13.33: Játékok. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: Ötö­dik sebesség. 18.00: Népi muzsika. 18.48: Tánczene Kubából. 19.28: Száz esztendős a hangrögzítés. 20.33: A Rádió Dalszínháza. 21.12: Istenek, megváltók, próféták. 22.25: A hanglemezbolt könnyűzenei új­donságai. 22.50: Nótacsokor. 23.30: Operettkettősök. HARMADIK MŰSOR 14.05: Bolgár művészek opera­felvételeiből. 14.50: Dzsesszfelvéte- lekből. 15.10: Zenekari muzsika. 16.56: Dmitri j Alekszejev zongora­estje. 18.00: Puccini: A Nyugat lánya. Háromfelvonásos opera. Köz­ben: 19.09: A Dunánál. 20.56: Szimfonikus művek. 22.10: Hegedű- est. PÉCSI RÁDIÓ 17.C0: Hírek. 17.05: Hét közben. Aktuális zenés magazin. Szerkeszti: Borsos József. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hírek. — Hanglemeztárunk újdonságai. — Portrék a Pécsi Bőr­gyárból. — Zenés összeállítás. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek. — Gyermeknyár az NDK-ban. Ker­ner Lőrinc riportja. — Ifjúsági kok­tél. Szerkeszti: Hoffmann Antal. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.59: Tévétorna. 9.05: Focisuli. 9.55: Delta. 10.20: Reklám. 10.25: Ha majd nagy nő leszek. NSZK film. 12.00: „Nem azért a húsz fil­lérért". Vitaműsor. 12.45: Lehet egy kérdéssel több? 16.28: Hírek. 16.35: Magyar rövidfilmek a kép­ernyőn. 17.20: Varázsolló. Képzőmű­vészeti műsor gyerekeknek. 17.55: Reklámműsor. 18.00: „Eletet az éveknek". 18.30: Forradalmár vagy szines polgár? 18.50: Szépen, jól, magyarul . . . 19.00: A Közönség­szolgálat tájékoztatója. 19.05: Rek­lámműsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna. 19.30: Tv-Hiradó. 20.00: Kék fény . . . Riportműsor. 21.00: Most mutasd megl 21.30: Művészeti magazin. 22.15: Tv-Hiradó 3. MÁSODIK MŰSOR 18.28: Az MTV Szabadegyeteme. 19.30: Tv-Hiradó. 20.00: Mikisz Theodorakisz hangversenye. 20.55: Tv-Hiradó 2. 21.15: Reklám. 21.25: Házassági hétforduló. Magyarul be­szélő NDK film. JUGOSZLÁV TV % 17.40: Magyar nyelvű tv-napló. 18.15: Hazulról az iskoláig. 18.45: Népi muzsika. . 19.15: Zöld jel­zés. 20.00: Szabad szerda. 23.00: Sakk. MÁSODIK MŰSOR: 18.45: Rajzfilm. 19.00: Állampolgár a hivatali ablak előtt, művelődési adás. 20.00: Lángoló föld — török játékfilm. 21.15: Huszonnégy óra. 21.20: Dade Topic show-ja. 21.50: Olvasmány. Atlétika Harmadik lett a PMSC az ifjúsági csb-n Budapesten rendezték meg az országos ifjúsági atlétikai csapatbajnokság döntőjét. Az ,,A’’ kategóriás szakosztályok versenyét a Bp. Honvéd nyer­te, a PMSC 58 ponttal a har­madik helyen végzett. A terü­letek versenyében Budapest győzött, Baranya nem került az első hat közé. A baranyai versenyzők eredményei, férfiak, 800 m: 4. Konkoly (Baranya), 1:55.9, hármasugrás: 3. Krasz- nai (PMSC) 14,14, kalapács: 1. Nikolausz (PMSC) 60,60, 1500 m: 3. Szabó T. (PMSC) 4:00.6, 110 gát: 2. Krasznai (PMSC) 14.66, gerely: 4. Kántor (PMSC) 60,70. Nők, magasugrás: 1. ötvös (PMSC) 175. * Szerdán és csütörtökön dél­után 16 órakor Komlón rende­zik a 13—14 éves serdülő atlé­ták megyei egyéni bajnoksá­gát. Tíz nappal később, augusztus 6—7-én ugyanitt ren­dezik a területi bajnokságot, ahol a Baranya megyei szak­osztályok mellett a Tolna és Somogy megyei egyesületek versenyzői is rajthoz állnak, hogy kiharcolják az országos bajnokságon való részvétel jo­gát. Kajak-kenu Békés úttörő­olimpiát nyert Győrben rendezték a kajak­kenu úttörőolimpiát, melyen Pécsről Békés Attila és Takács Mónika, a Jókai úti általános iskola tanulói indultak. Mind­ketten a Pécsi Sportiskola ver­senyzői. Békés Attila a fiúk 2000 mé­teres versenyét nagy fölénnyel nyerte, ezzel ő lett Baranya idei hatodik úttörőolimpiai baj-, noka. Takács Mónika a lányok 500 méteres versenyében indult és a hetedik helyen érkezett célba. A kosárlabda NB II. tavaszi c végeredménye FÉRFI CSAPATOK 1. Oroszlány 15 15 — 1607- 871 30 2. Zalaeg. Ép. 15 13 2 1517-1164 28 3. Táncsics 15 13 2 1663-1121 28 4. Dombóvár 15 12 3 1369-1245 27 5. U. PEAC 15 11 4 1 236-1103 26 6. Fűzfő 15 10 5 1153-1099 25 7. Kaposvári E. 15 8 7 1229-1322 23 8. Soproni T. 15 7 8 1268-1372 22 9. Győri K. F. 15 6 9 1192-1330 21 10. Pécsi Sl 15 5 10 1201-1384 20 11. Pécsi P. 15 5 10 1111-1252 20 12. ZTE 15 5 10 1144-1351 20 13. Keszthely 15 4 11 1109-1349 1 9 14. Szomb. Sab. 15 3 12 1 070-1389 18 15. Bakony V. 15 3 12 1163-1307 18 16. Kaposvári G. 15 1 14 997-1370 1 6 Dunántúlt ncroio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Halíama Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kijdó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7630 Pécs, Engel János u. 8. Tel: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007

Next

/
Thumbnails
Contents