Dunántúli Napló, 1977. július (34. évfolyam, 179-209. szám)

1977-07-18 / 196. szám

HÉTVÉGE NAGYVILÁGBAN Helmut Schmidt nyilatkozata KS/D. NAPLÓ, TELEFOTÓ A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság hatóságai átadták a lelőtt helikopter életben- maradott pilótáját az amerikaiaknak. A kép bal szélén: Glenn Michael Schwanke tiszthe­lyettes, aki beszámolt arról, milyen gondos gyógykezelésben részesült--------------------------------------------------------------------------------------------------------*.---------------------------------------------------------------------------------------------------------­+ RAWALPINDI: A Ziaul Hak tábornok vezette pakisz­táni kormányzat lehetővé tet­te, hogy a „védőőrizetben" tartott Zullikar Ali Bhutto szom­baton találkozzék híveivel. Az erről szóló hivatalos közlemény szerint a katonai fordulat so­rán leváltott miniszterelnök megbeszélést folytatott az álta­la vezetett Pakisztáni Néppárt vezetőivel és volt kormányának több tagjával is. + ANTANANARIVO A Ma­dagaszkárt Demokratikus Köz­társaság kormánya szombaton bejelentette, hogy államosít öt magáncéget. Irányításukra, amint az a kormány közlemé­nyéből kitűnik, bizottságot ál­lítottak fel. ♦ MOSZKVA: Életének 86. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után pénteken el­hunyt Konsztantyin F egy in szovjet Író és közéleti szemé­lyiség, a Szovjet írószövetség vezetőségének elnöke. Madrid Az illetékes spanyol szervek több mint egy hónappal a jú­nius 15-i választások után ké­szültek csak el a szavazatok Demokratikus Centrum Unió Spanyol Szocialista Munkáspárt Spanyol Kommunista Párt Népi szövetség ♦ BEIRUT: Palesztin forrá­sokra hivatkozva hírügynöksé­gi jelentések szerint vasárnap hajnalban egy nyugat-beiruti menekülttáborban tűzpárbaj zajlott le a Szaika és az Eluta­sítási Front harcosai között. ♦ TEHERÁN: Az iráni köz­ponti bank szóvivője közölte, hogy vasárnapi hatállyal vala­mennyi iráni bank számára megtiltották pénzügyi tevé­kenység folytatását Rhodesiá­val. A központi bank rendelete hangsúlyozza, hogy nem kí­vánnak kapcsolatokat fenntar­tani „Rhodesia törvénytelen re- zsimjével". + SINGAPORE: A diplomá­ciai kapcsolatok felvétele a szocialista országokkal lehető­vé tette a Fülöp-szigeti Köz­társaság számára a gazdaság megerősítését és az ország nemzetközi tekintélyének eme­lését — állapította meg Car­los P. Romulo fülöp-szigeti külügyminiszter Baguio városá­ban elhangzott beszédében. összegezésével és csak vasár­nap vált ismeretessé a hivata­los végeredmény. Az érvényes szavazatokból a fontosabb pár­tok a következőképpen része­6 220 889 (34,71 százalék), 5 240 464 (29,24 százalék), 1 655 744 (9,24 százalék), 1 503 376 (8,39 százalék). ♦ KAIRÓ: Abdel Alim Mak- luf vezérőrnagy, katonai fő­ügyész vasárnap teljes hírzár­latot rendelt el azzal a vizs­gálattal kapcsolatban, amelyet az AI Tokfir Val Hedzsra el­nevezésű szélsőséges muzul­mán szekta ügyében az ő irá­nyításával folyik. A főügyész hivatalos közleményben jelen­tette be: a vizsgálat során olyan jelekre bukkantak, ame­lyek a csoport és „külföldi kö­rök" kapcsolataira utalnak. Ezért tartotta szükségesnek a hírzárlat elrendelését. Rablas KORFU: Szombaton a délutáni pihenés idején három ál­arcos, felfegyverzett ban­dita hatolt be a Korfu-szi- getének egyik előkelő szál­lodájába. Miután a hotel segítségért kiáltozó pénz­tárosát meggyilkolták, he­lyettesét pedig megsebe­sítették, félmillió dollárnak megfelelő zsákmánnyal, valamint 700 szállóvendég útlevelével gépkocsin el­menekültek. Menekülésüket egy lopott jachton folytat­ták, állítólag Olaszország irányába. + RABAT: Marokkó és Mau­ritánia beleegyezett abba, hogy hogy rendkívüli afrikai csúcs- értekezleten vitassák meg Nyu- gat-Szahara kérdését — kö­zölte vasárnap a Maroc Soir című marokkói kormánypárti lap. Mint ismeretes, a spanyo­lok kivonulása után Marokkó és Mauritánia szállta meg Nyugat-Szaharát; a Polisario Front viszont a terület függet­lenségéért folytat fegyveres harcot. Hamburg Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár befejezte Kanadában, az Egyesült Államokban és Iz- landon tett 12 napos látogatá­sát és Reykjavikból történt el­utazása előtt tartott sajtóérte­kezletén megelégedéssel szólt látogatókörútja eredményeiről. * Schmidt kancellár, az egyik nyugatnémet rádióállomásnak adott nyilatkozatában nyugtala­nítónak mondotta, hogy lelas­sult az Egyesült Államok és a Szovjetunió között a hadászati fegyverek korlátozásáról foly­tatott tárgyalások menete és állást foglalt amellett, hogy ha nem sikerül kimozdítani a holt­pontról a SALT-tárgyalásokat, akkor gyorsítsák meg a közép­európai fegyveres erők és fegy­verzetek csökkentéséről Bécsben folyó tárgyalások ütemét.) + RÓMA: Eredményesen fo­lyik az olasz kommunista sajtó pénzügyi alapjainak bővítését célzó gyűjtés. Szombatig — o L'Unita jelentése szerint — a sajtószervek pénztárába 3 mil­liárd 30 millió Ura folyt be. + HAVANNA: Az uruguayi Széles Front felhívással fordult az ország demokratikus és ha­ladó erőihez, hogy szilárdítsák meg egységüket a szabadság és a demokrácia helyreállításá­ért folyó harcban. A Havanná­ban közzétett dokumentum rá­mutat, hogy az uralkodó körök fokozták a rendszer bírálóinak üldözését. Csupán ez év máju­sában több mint 400 embert vetettek börtönbe. A latin-ame­rikai ország koncentrációs tá­boraiban hatezer politikai fog­lyot tartanak fogva és sorsuk gyakran halállal végződő kín­zás és megaláztatás. ♦ SANTO DOMINGO: Szom­baton késő este Santo Domin- góban megválasztották az idei világszépét. A megtisztelő cí­met 1977-ben a Trinidad és Tobagóból való, 24 éves Ja- nelle Commissiong nyerte el. + MOSZKVA: Ismét bemu­tatkozott a zsűri előtt Fábri Zoltán, akinek filmjei többször is díjat nyertek már a Moszk­vai Nemzetközi Filmfesztiválon. A X. moszkvai filmseregszem­lén „ötödik pecsét" című Sán­ta Ferenc regénye alapján ké­szült alkotását mutatták be. + BAGDAD: Ahmed Hasz- szán Al-Bakr iraki állam- és kormányfő szombati rádióbe­szédében kemény hangon bí­rálta egyes arab országok po­litikáját. Az iraki forradalom 9. évfordulója alkalmából az or­szág népéhez intézett üzene­tében azzal vádolt bizonyos arab államokat, hogy „letértek a nemzeti küzdelem útjáról". Ezek az országok — mondotta — az amerikai imperialista mesterkedések eszközei és az engedmények útjára lépve „veszélyes helyzetet teremtet­tek az arab világban". öt pártra jutott 5 százalék­nál kevesebb, de 19 százalékot pártok között oszlott meg. meghaladó szavazat. A többi szavazat a jelentéktelen kisebb Egyhónapos késéssel A spanyol választások végeredménye 13 nyomozó emlékezik Szabó László könyve a rendőrség munkájáról M ikor válik a homo­szexualitás bűncselek­ménnyé? Hogyan le­hetséges csonkítással pénzt hamisítani? Bizonyíték híján szabadon sétálhat-e a tetes? Mi a kombináció sze­repe a bűn elkövetőjének fel­derítésében? Mi az, amit csak a helyszín mesélhet el ? ... Ilyen és ehhez hasonló kérdé­sek tucatjaira kaphat feleletet az olvasó a Minerva könyvki­adó legújabb kiadványából, Szabó László 13 nyomozó em­lékezik című könyvéből. Torontó Vendel sokszorosan bűntett előéletű bűnöző és tár­sa a közismert dr. Dobos lános alezredesnek (az eset idején még csak őrmesternek) adott fel eleinte megoldhatatlannak látszó leckét. Torontó és társa zsebei napról napra vastagab­bak lettek. Többtízezer forintos versenymotorkerékpár, nagyvo­nalú költekezés, mendemondák a vagány-tanyán — ez volt min­den, aminek alapján a fiatal őr­mester elindulhatott. És ez a szál, mint ilyenkor rendszerint lenni szokott; vezetett el a nagyobb tételben dolgozó, ám annál dörzsöltebb, régi isme­rőshöz, Torontóhoz, aki meg­lehetősen nehezen elfogható zsivány lévén körültekintő meg­közelítést igényelt. Kiderült, hogy Dobos őrmester „ismerő­sei" rendszeresen dézsmálgatják egyik budapesti üzem raktárát, ahol százezerszámra tároltak egy elég különös árucikket. Ki gondolta volna, hogy luftballon- lopásal — mert luftballonról volt szó — és annak vásári or­gazdák útján történő értékesí­tésével olyan hatalmas öszegek- re lehet szert tenni, mint ami­lyen Torontóék zsebét dagasz­totta? Senki. Maga a rendőr­ség is csak azután hitt a töre­delmes vallomásnak, miután le­játszatta a betörőkkel a lopást. A két bűnöző nemhogy lakat alá került, az egyik, a veszé­lyesebb, azaz a hírhedt Torontó maga sétált be a rendőrségre a nyomozóval csevegve. A meg­lepetés persze a rendőrség épületének kapujában követ­kezett. Miféle meglepetés? A kitűnő könyvben egy nálam avatottabb „elbeszélő” mondja ezt el, — maga Dobos alezre­des. Ö az első „elbeszélője” an­nak a tizenhárom nyomozóból álló társaságnak, amelyet Sza­bó László egy jókora, képze­letbeli, köralakú asztal mellé invitált, izgalmas kriminalisz­tikai eseteket fölelevenítendő. A 13 ma már magas rangú, irányítótevékenységet folytató nyomozó a bűnüldözés egy-egy sajátos területének specialis­tája. Akad közöttük, aki csak gyilkosági ügyek felderítésével, aki csak a zsebesekkel, avagy aberált személyek által elköve­tett bűncselekményekkel, aki devizabűntettekkel, vagy aki csak államellenes bűncselek­mények felderítésével foglalko­zik. A skála sajnos meglehető­sen széles. Megnyugtató azon­ban az, hogy aligha lehetséges a bűnözésnek olyan speciális területe, amelynek ne volnának ugyanakkor specialistái a bűn­üldözésben is, sőt. A könyv azoknak a hallatlanul széles körű tudományos és technikai eszközöknek a roppant arzenál­ját is sejtteti - amelyek révén nem véletlenül minősítik hoz­záértő emberek a magyar rend­őrséget, a világ egyik legkor­szerűbben fölszerelt rendőrsé­gének. A tizenhárom nyomozó em­lékezik mindenekelőtt a krimik kedvelőinek érdeklődésére tart­hat számot — hiszen nem ke­vesebb, mint tizenháromszor három bűneset érzékletes el­beszélésével találkozhatunk lapjain. Az elbeszélt esetek egy része hátborzongató. Az ember alig akar hinni a sze­mének, amikor dr. Répási Fe­renc miskolci rendőralezredes annak a nőnek az esetét ele­veníti fel, aki négy csecsemő­jét ölte meg — mint mondta — a már meglévő gyermeke „érdekében”. A csecsemőket a vécékagylóba dobta, és ad­dig húzta rájuk a vizet, amíg csak el nem némultak... Mindezek után nájlonzacskóba tette őket és a fáskamrában valóságos csecsemőhulla-rak- tárt rendezett be. Akadnak az elbeszélt esetek között kacagtatóak is. Magán a bűn elkövetésén, a bűnö­zés tényén azonban aligha ka­cag valaki. A bűn — bár­mennyire is emberek követik el — embertelen dolognak számít az állampolgárok sze­mében, és ezt igen hangsúlyo­san érzékelteti ez a kitűnő könyv is. S zámos nyugati országban, akárcsak nálunk a Hor- thy-fasizmus idején, ma­ga a rendőrség is a bű­nözőktől való félelemhez ha­sonló érzéseket váltott ki az emberekben. Az elmúlt har­minc év hatalmas történelmi fordulata azonban, sok egyéb­bel együtt ezt az érzést is is­meretlenné tette hazánkban. Szerencsésen tudatosult, tu- datosulóban van a felismerés, hogy a társadalom védelme önvédelem is, amely jó együtt­működést tételez fel a lakos­ság és a bűnüldöző szervek között. Ennek a kölcsönös egymás­rautaltságnak a tudatában kialakult kapcsolatnak a to­vábbi erősítését szolgálja ez a kötet is — mintegy ablakot nyitván a rendőrség minden­napi nehéz munkájára. Röpke betekintésre van alkalmunk csupán, de e betekintés során jól láthatjuk: ott is emberek dolgoznak. Olyanok, mint mi, örülnek, bosszankodnak, és gyakran az életüket kockáztat­ják azért, hogy az innenső ol­dalon nyugodtan dolgozhas­sunk, pihenhessünk. B. K. A kesztyűgyár korszerű 2. sz. gyára Pécs, Vadász u. 85. felvesz; ♦ 14 éves kortól gépi varrás betanulására női dolgozókat, műszerész szakmunkást, takarítónőket Felvétel és szállás ügyben érdeklődni lehet: Pécs, Vadász u. 85., munkaügy. A B.m. Állami Építőipari Vállalat felvételre keres: — gyakorlott autószerelőt, autóvill. szerelőt, — panelszerelőket, — kőműveseket, — ácsokat, — multikásokat, — dömpereseket, — fűtésszerelőket, — víz-gázszerelőket, — ív- és lánghegesztőket, — lakatosokat, — karosszérialakatost, — bádogosokat, — adagolójavitót, — asztalosokat, — gépkocsirakodókat, — festőket, — takarítókat, — állandó nappali és éjjeliőröket, — segédmunkásokat: kőművesek, ácsok, vasszere­lők, hőszigetelők, fűtésszerelők, viz-gázszerelök, vízszigetelők mellé. Jelentkezés: Baranya me­gyei Állami Építőipari Vállalat Pécs, Szántó Kovács János út 1. (ÉM-szálló). Munkaerő-gaz­dálkodás. Minden érdeklődő levélre válaszo­lunk. Levélcím: 7601 Pécs, Pf.: 147. Az EIVRT Sopiana Gépgyára felvételre keres: O esztergályos O marós O köszörűs szak- és betanított munkásokat O forgácsoló szakma megszerzésére lehetőséget adunk TOVÁBBÁ: KÖZÉPISKOLÁT VÉGZETT FIATALOK részére munkalehetőséget biztosítunk az alábbi forgácsoló szakmákban: O esztergályos O marós O köszörűs Később lehetővé tesszük szakmunkásképesités megszerzé­sét a választott szakmákban. Képesítés megszerzésének időtartama egy év. Vidékieknek munkásszállót biztosí­tunk! Továbbtanulást támogatjuk! Betanulási időre is ma­gas órabért fizetünk! GYÁRUNK MEGKÖZELÍTHETŐ: a 10, 19, 30, 39, 39/a, 40, 41, 42-es autóbuszokkal. JELENTKEZÉS: PÉCS, Szalai András út 8., felvételi irodán. TELEFON: 15-277/77.

Next

/
Thumbnails
Contents