Dunántúli Napló, 1977. június (34. évfolyam, 149-178. szám)
1977-06-02 / 150. szám
6 Dunántúlt napló 1977. június 2., csütörtök Munkácsy Mihály és Pécs Teknika? A Rádió- és Televízióújság 17. számában Juhász Andor fenti című cikkében sajnálattal állapítja meg: valamiféle átalakulás tapasztalható h hangjainkban, mert már értelmes riportalanyok is „a legbonyolultabb technológiáról" akként beszélnek, hogy CH helyett K-t ejtenek, így: TEKNOLÓGIA. „Szaktekintélyek szólnak a fejlett technikáról, szintén K-val, TEKNIKA”. Valóban igaza van a szerzőnek: mindjobban elharapódzik a teknika-féle kiejtés. Mind többen akadnak olyanok, akik „teknikusok, mert teknikumba jártak". A cikk szerzője a technika, a technikus és a technológia szavaknak előbb említett módon való ejtését helytelennek tartja, mert szerinte a ch-t könnyen ejthetjük h-nak. A magunk részéről az újítóknak adunk igazat, mert a „technika" szavunkat sem írni, sem ejteni nem kellene a szerző által ajánlott módon. A kialakulni kezdő szokásmód ugyanis sokkalta helyesebb az előbbinél. A következő okokból : 1. A tekhnika szó ógörög eredetű és a tekhnaó (= művészileg készít vagy készül) igéből származik, miként a tekh- nikosz és a tekhnologia szavak is, amelyeket ma is használunk, ha némiképpen módosult értelemben is. (E szavakban a görög khi betű jelentkezik.) Az ógörög szavak írására a helyesírási szabályzat 307. pontja a következőket írja elő: „Az ógörög szavakban és tulajdonnevekben a görög betűket ógörög hangértéküknek megfelelő magyar betűkkel, vagyis fonetikusan írjuk át akkor, ha az antik görög művelődés köréből vett történelmi, irodalmi, filozófiai, mitológiai stb. tárgyról Írunk: agora, arkhé, Aiszkhülosz, Bakkhosz stb." Még azt is hozzáteszi az idézett hely, hogy ilyen esetekben ne használjuk a latinosított formát (pl. Telemachus). Miért kell épppen a technika szóban ragaszkodni a latinos írásmódhoz és a németes ejtéshez? 2. Igaz, valamennyi helyesírási szabályzatban a technika írásmód olvasható. Ez azonban ellenkezik a 307. pontban foglaltakkal, hacsak nem vesszük ki a „tekhnika" szót az antik görög művelődés köréből, bár abba értelmileg éppen beletartozik. De még ha ki is vennénk, miért kell az ógörög szavak helyesírására kétféle írásmódot előírni? Ha arché helyett arkhét kell írnunk, nem volna helyesebb arkheológiát, hierarkhiát, monarkhiát írnunk és mondanunk a bennük levő khi miatt? 3. Ha netán van eltérés a különböző ógörög szavak írása és ejtése között, azt már áttörte a közhasználat, amely ektó- piát, ekcémát, enkefalográfiát. elektrokardiogramot ír és mond. A megszokás alakította ki és alakítja jelenleg is latin szavaink jórészének mai magyaros írását, mint amilyenek: fakszimile, eklézsia, ekvilibris- ta, ekvátor, egzekúció stb. 4. Mássalhangzórendszerünk nem ismeri sem a ch-t, sem a ph-t, az ógörög szavak helyesírásában mégis alkalmaznunk kell őket. De miért? A nyelvszokás — szerencsére — itt is gyakran túlszárnyalja az akadémiai szabályokat. Amphora helyett amforát, Szophoklész helyett Szoloklészt írunk már. Pár szót még a tekhnológiá- ról is vagy ha jobban tetszik: a tehnológiáról! Eredeti jelentése: a gyártási folyamat elmélete és gyakorlata. A baj abból adódik, hogy nemcsak a szakemberek használják, hanem unos-untalan mindenki. Ma már a sertésetetésnek éppúgy tekhnológiája van, mint a sonkafelszeletelésnek. Néha itt sem ártana inkább tekhnikáról szólni, ha már a mód, módszer, gyakorlat, ügyesség, készség, eljárás stb. nem megfelelő. Dr. Tóth István Hetvenhét éve, 1900. május elsején Endenichben, Bonn mellett meghalt a magyar festészet egyik legnagyobb alakja, Munkácsy Mihály. A festő két ízben töltött el hosz- szabb időt Pécsett. Itt-tartóz- kodásáról a halála utáni hetekben többször jelent meg cikk a megyei lapok hasábjain. A megemlékezésekből kitűnik, hogy milyen nagy élményt jelentett az embereknek a Munkácsyval való találkozás. Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat Pécs szabad királyi városának küldött gyászjelentéséből idézünk, mely 1900. május 5-én kelt: „Az Ö Géniusza miné- künk volt legszebb ékességünk, legnagyobb büszkeségünk, de művészetének a fáklyája szerteszórta fényét az egész világra... és most, hogy kialudt örökre, együtt érzik mivelünk a gyász vigasztalan sötétségét mindA sétatéri kioszk A belvárosban járva gyakran elhaladunk a sétatéri kioszk előtt. Nyáron betérünk egy hűsítőre — máskor meg beszélgetve elmegyünk mellette. Érezzük a jelenlétét, mert ha nem állna a helyén, a nekünk oly megszokott felső sétatéri összhang megbomlana. Most, hogy a felső sétatér — ki tudja hányadszor — újra megfiatalodott, időszerűvé vált keletkezésének történetét felidézni. „Tisztelettel indítványozzuk, miszerint mondja ki a T. Közgyűlés, hogy a sétatéren egy kioszk felállítását szükségesnek látja, s ennélfogva utasítja a város tanácsát, miszerint a kioszk-nak a jelzett helyen a város költségén leendő felállítására vonatkozó tervezetet és költségvetést még a folyó évben, s oly időben terjesszen a közgyűlés elé, hogy a kioszk a jövő tavaszig felépíthető és rendeltetésének átadható legyen. Kelt Pécsett, 1892. június 18-án.” Az építés fő indokául a Pécs városi Közgyűlés azt hozza fel, hogy „a nagyérdemű művelt közönségnek legyen hol magát felfrissíteni, illetve az eső elől menedéket találni." A jószándék és az indok már megvolt, most már csupán a részletkérdéseket kellett megbeszélni. Kiderült, ugyanis, hogy „szegény az eklézsia." Igaz, az épületet bérbe kiadnák, de addig is elő kell teremteni valahogy a pénzt. Kedvező körülmény, hogy a sétatér úgyis nagyobb átépítés előtt áll, így a kioszk-ot bele lehet illeszteni az általános rekonstrukcióba. Piacsek Gyula városi tanácstag, építész „társadalmi munkában” elkészíti a leendő kioszk tervét és költségvetését. Általános vélemény, amit Piacsek építész és vállalkozó is lelkesen támogat, hogy a kioszk-ot az alsó sétatéren a szökőkút fölött kell felépíteni. Itt ugyanis elegendő hely áll rendelkezésre, nem eldugott, továbbá „kerülendő, hogy mulatóhely a templom közvetlen közelében legyen.” A kioszk építésére alakult bizottság elrendeli, hogy az új épület magában foglaljon egy konyhát, egy kamrát, egy hűvös csapszéket, valamint egy nagyobb és egy kisebb venazok, akik ösmerték és csodálták az Ö nagy világosságát. Ravatalát az Ő otthonában, a műcsarnokban fogjuk felállítani, hogy onnan kísérjük el utolsó nagy útjára, ahonnan egykor a világ meghódítására elindult.” Kolozsvár szabad királyi város Tanácsa 1900, május 4-én tartott ülésén elhatározta, hogy a törvényhatóságok adományaiból egy alapítványt hoz létre, amit az Országos Magyar Képzőművészeti Társulatnál helyeznének el azért, hogy Munkácsy Mihály emlékezetére a kamatokból szegény képzőművészeket segélyezzenek. Ezt a felhívást Pécs szabad királyi város Törvényhatósági bizottsága 1900: május 25-én tárgyalta, és elhatározta, hogy az alapítványhoz 50 koronával járul hozzá. Döntött arról is, hogy a Nepomuk utcát ezentúl Munkácsy Mihály utcának nevezzék. A kioszk Piacsek-féle változata dégcsarnokot. A bizottság az összes költségeket és kiadásokat 6000 forintban állapította meg. A Piacsek-féle terv hamar elkészül. Szerinte a legalkalmasabb hely az alsó sétatér felső része. Az épület méretei szerfölött imponálóak: 31 méter hosszú és 14 méter széles. Még gondolni is rossz arra, hogy a városi tanács a tervet elfogadja. Szerencsére azonban a magas építési költségekre — 13 870 Ft — való hivatkozással elutasítják Piacsek Gyula tervét. Ezek után a városi mérnöki hivatal kap megbízatást az új kioszk-terv elkészítésére. Rauch János városi „osztályos” mérnök 1895. március 27-én a tanács elé tárja tervezetét. Véleménye szerint a kibővítendő felső sétatéren kellene a kioszk-pavilont felépíteni, mert ez a legalkalmasabb hely erre. A Rauch János vezette mérnöki hivatal a szerényebb külsejű építmény teljes összegét a teljes berendezéssel együtt 6500 forintban állapítja meg, amit a városatyák el is fogadnak. 1895. április 29-én az anyagi források kérdése is eldől. Mivel a város kasszájában jelenleg mintegy 2744 forint és 80 krajcár van, ezért a városnak a közeljövőben esedékes 20 000 Ft törzstőkéjéből kell a pénzt kölcsönözni. Második forrásként a hiányzó összeget az ún. szegényházi alapból kölcsönöznék, évi 5%-os kamattal. Miután a városatyák az anyagiakat megnyugtatóan rendezték, megbízást adtak Schlauch Imre építész-vállalkozónak a munkálatok haladéktalan elkezdésére. Ami az épület leendő kivilágítását illeti, két változat merült fel: a villany és a gáz. Mivel azonban a közvilágítás a légszeszgyár mindenkori monopóliuma volt, így simán ment az ügy: a kioszk közterületén lévő épület — a pécsi légszeszgyár élhet monopoljogával. Méq csak a tervekben és jószándékban létezik a kioszk, a városi tanács máris meghirdeti a bérbeadását. Elsősorban o cukrászok és a sörösök ajánA Nepomuk utcában, a 29. számú házban lakott a festő 1865-ben és 1867-ben. Ma Munkácsy Mihály utca 31. E ház homlokzatán egy emléktábla látható a következő szöveggel: E házban lakott Munkácsy Mihály 1865 és 1867-ben. Messze időkig álljon ez emlék, lelkesedésre gyújtva honfi szívét, fönnen hirdesse nevét! 1852—56 között Munkácsy Gizella, a festő nővére, Reök Lajosnál, Schamburg Lippe herceg dárdai uradalmának ügyvédjénél lakott a Nepomuk utca 29. szám alatt. E kapcsolat révén került Munkácsy Mihály 1865-ben Pécsre. 1867-ben, farsangkor szintén Reökék vendége volt, az ő társaságukban hallgatta meg a Király utca 15. alatti (ma Kossuth Lajos utca 15.) Hattyú-teremben a Pécsi Dalárdát. latát várják. Az eredmény kiábrándító. Az első hirdetésre csupán Schalk Antal sörös jelentkezett: ő bérbe venné az épületet 10 évre, évi 700 forintért. A tekintetes atyák keveslik az ajánlatot, de még optimisták. Újabb hirdetés, újabb kudarc. 1895. augusztus 9-én az első, majd négy nap múlva az újabb helyszíni szemle. Noha kijelentik, hogy a munkálatokat hamarosan elkezdik, mégis terv- módosítást rendelnek el: a fákat kímélni kell, csak egy irányban létesíthetnek teraszt, majd kikötik, hogy az épület előtt „szépítészeti okokból derűs tér legyen”. 1895. október 8-án Aidinger János királyi tanácsos és pécsi polgármester, továbbá Schlauch Imre pécsi építész aláírják a szerződést. A szerződés szövege alapján Schlauch Imre kötelezi magát, hogy az épületet 1895. november 15-ig (!) tető alá hozza az egész építményt, 1896. május 15-ig teljesen elkészíti. Nekünk, maiaknak igen tanulságosak a szerződés következő pontjai. Az építész beleegyezik abba, hogy a határidő túllépésének költségei őt terhelik. Ha a vállalkozó a szerződésben rögzített költségeket túllépi, azt a saját vagyonából köteles fizetni. Végezetül Schlauch Imre kötelezi magát, hogy a hároméves garanciaidőn belül bármilyen hiba merülne fel, annak kijavítását három napon belül elkezdi. Még abba is belemegy, hogy a munkáját felülvizsgáló bizottság személyi összetétele ellen kifogást nem emel és határozataik ellen bírálattal nem él. Schlauch Imre azonban mestere volt feladatának. 1896. július 14-én a pécsi városi tanács örömmel jelenti, hogy a kioszk elkészült és a bizottság az átvételkor semmiféle hiányosságot nem talált. Sőt, a tervezett 6500 forint helyett az összmunkálatok csupán 6336 forint és 82 krajcárba kerültek. Regöly Zsolt Munkácsy Mihályt 1900. május 9-én temették el, a kortársak véleménye szerint „a temetéshez fogható dísztemetés még egyáltalán nem volt Budapesten”. Megjelentek a főváros politikai és társadalmi előkelőségei, a kormány tagjai az államtitkárokkal együtt. Csak érdekességképpen említjük meg, hogy annak a teremnek a díszítéséhez, amelyben a festő holttestét felravatalozták, 12 ezer méter fekete szövetet használtak fel, a halottaskocsi ugyanaz a díszhintó volt, amin Kossuth Lajost utolsó útjára kísérték. Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat gyűjtőívet juttatott el Pécs szabad királyi városhoz, hogy köröztesse a városban, mivel Munkácsy Mihálynak emlékszobrot kívánnak felállítani. Pécs szabad királyi város Köztörvényhatósógi bizottsága 1900. június 18-án tartott közgyűlésén az emlékszobor felállítására hozzájárulásként 100 koronát szavazott meg. 1900. június 21-én a városi főmérnök jelentette a TekinHazánkban a középkorban az úgynevezett bányaregálé elve érvényesült; Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy bizonyos ásványok bányászása a fejedelem (király) rendelkezése alá tartozott. Míg a bányászat Csak azok a települések alakulhattak bányavárosokká, melyekben jelentős bányászkodás folyt. Ha a hasznosítható ásványmennyiség — mit a hazai akkori bányászati nyelv oly szépen áldás szóval fejezett ki — valami oknál fogva csökkent, bányavárosi tekintélye aláhanyatlott, nem egyszer megszűnt az összes előny, mely a bányavárosi rangból származott. A bányavárosok kivételes helyzetét az állam biztosította, többek között ki voltak vonva a vármegyei joghatóság alól. Az idők folyamán hazánkban a bányavárosoknak két fajtája alakult ki. Az első csoportba tartoztak a szabad királyi bányavárosok, a másodikba pedig a földesúri hatalom alatti bányavárosok. Hazánkban legelőször az úgynevezett alsómagyarországi részen alakultak ki az első szabad királyi bányavárosok: Körmöczbánya, Beszterczebánya, Bakabánya, Libetbánya és Bélabánya. Valamennyi fontos ezüst- és aranybánya volt annak idején. Szat- már megyében Nagybánya és Felsőbánya emelkedtek szabad királyi bányavárosi rangra. Területükön már a rómaiak idejében fontos ezüst- és aranybányák voltak; némely, helyen az egykori, majdnem kétezer éves római bányászkodás nyomai ma is megtalálhatók. A szepességi bányavárosok közül Gölniczbánya, Szomolnok és Igló emelkedett szabad királyi bányavórosi rangra. Jelentős szerepet játszott az öt mára- marosi, úgynevezett koronavátetes Tanácsnak, hogy a Nepomuk utcának Munkácsy Mihály utcára való elnevezésével kapcsolatban 103 korona és 20 fillér költség merült fel. A házszám-táblákat, mivel más iparos a városban erre a munkára nem vállalkozott, Romeisz Ferenc bádogos készíti el. 1900. május 10-én Lenkei Lajos, a Pécsi Napló felelős szerkesztője a következőket írta: „Munkácsy mindig szívesen fogadta és segélyezte is a bajukban hozzá forduló magyarokat! És most visszatért az anyaföldbe, melyet tán nem is kellett volna elhagynia. Most együtt porladnak ott kint a Kerepesi temetőben Kossuth Lajos, akit Tu- rinban, Munkácsy Mihály, akit Párizsban kerestünk föl, élvezve mindkettőnek oly becses vendégszeretetét. Zarándokhely lesz e két sírhalom, a jövő nemzedékek zarándokhelye, hová megillető- dött lélekkel fognak lépni utódaink." ros is a szabad királyi bányavárosok között. Ezek: Huszt, Visk, Técső, Hosszúmező és Máramarossziget voltak. Rangjukat a sóbányászatnak köszönhették. A teljesség kedvéért meg kell említenünk, hogy az egykori Krassó megyében is alakultak bányavárosok, de ezek a többiekhez képest már nem voltak jelentősek, hisz megalakulásuk után már a bányavárosok kevés ideig éltek, felettük eljárt az idő. Az idők folyamán hazánkban több földesúri hatalom alatt álló bányaváros is keletkezett. Ezek egy része egyházi kézben volt. Jelentősebb egyházi kézben lévő bányaváros Rozsnyó, Jászó, Rézbánya. Világi földesúri családok kezében volt az egykor híres Telkibánya, a vasbányászatáról jelenleg is fontos Rudabánya, Körösbánya stb. Az alsó-magyarországi bányavárosok érdekeik megvédése céljából külön közösséggé alakultak, mely 1863-ig állott fenn. Ugyanebben az esztendőben az összes bányavárosok különleges jogi helyzete megszűnt és beolvadtak az ország általános közigazgatásába. Emlékük egyre homályosul s legjobb úton vagyunk arra, hogy egy nemzedék múlva már senki se tudjon róluk, jóllehet a maguk idejében fontos szerepük volt az ország életében. Mint láttuk, az összes bányavárosok oly területeken jöttek létre, ahol érc illetve só fordul elő. A bányavárosok keletkezése idején még szénbányászat hazánkban nem létezett, a hazai szénbányászat alig több mint kettőszáz esztendős múlttal rendelkezik. Kutnyánszky József ny. műszaki tanár EIVRT Sopiana gépgyára felvételre keres: o o o o esztergályos , marós köszörűs szak- és betanított munkásokat forgácsoló szakma megszerzésére lehetőséget adunk TOVÁBBÁ: KÖZÉPISKOLÁT VÉGZETT FIATALOK részére munkalehetőséget biztosítunk az alábbi forgácsoló szakmákban:' O esztergályos O marós O köszörűs Később lehetővé tesszük szakmunkásképesités megszerzését a választott szakmákban. Képesítés megszerzésének időtartama egy év. Vidékieknek munkásszállót biztosítunk! Továbbtanulást támogatjuk) Betanulási időre is magas órabért fizetünk! GYÁRUNK MEGKÖZELÍTHETŐ: 10, 19, 30, 39, 39/a, 40, 41, 42-es autóbuszokkal. JELENTKEZÉS: PÉCS, Szalai András út 8., felvételi irodán. TELEFON: 15-277/77. Erdődi Gyula A magyar bányászat múltjából A bányavárosok Darangolas
