Dunántúli Napló, 1977. június (34. évfolyam, 149-178. szám)

1977-06-16 / 164. szám

6 Dunántúli napló 1977. június 16., csütörtök Hetven éve történt (111.) A sláger át üveges tette veit Oriáscsarnokok, színházi előadások • Latabár Árpád a kiállítási színkör állandó tagja volt • A gépeket üzem közben A csarnokból kilépve és jobbra fordulva találjuk báró Biedermann Rezső földbirtokos Szentegát uradalmainak gyűj­teményes kiállítását. Ezzel szemben helyezték el Frigyes főherceg ő császári és királyi fensége magyaróvári, véghlesi és bellyei uradalmának gyűj­teményes kiállítását. Az állomás felé eső oldalon építették fel az 1200 főt be­fogadó kiállítási színházat, mely az öt hónap minden es­téjén szórakoztatta a látoga­tókat. Műsoron volt Ö és a felesége című vidám darab - mely először itt került magyar nyelven előadásra —, majd a Milliárdos kisasszony című operett. A Víg özvegy huszon­ötször került színre. Bemutat­ták a Varázshegedűt, a Gül Babát és még számos színda­rabbal szórakoztatták a néző­ket. Érdekességként említem, hogy Latabár Árpád állandó tagja volt a kiállítási színkör­nek. A színház mellett volt ta­lálható az Erdélyi Vendéglő Kávéház, cukrászda, postahi­vatal és távirda, dohánytőzs­de és ruhatár. A szemközti oldalon pálmaligetben épült fel a Littke-féle pezsgős pavi­lon. A Zene pavilon a főbe­járattal szemben a nagy tér közepén nyert elhelyezést és naponta 18 órától szórakoztat­ta a korzó vendégeit. A székesfehérvári m. kir. V. honvéd kerületi zenekar 58 tagból állt, Fricsay Richárd karmesterrel az élén. A korabeli újságírók inspi­rálták a város vezetőit, hogy a kiállítás zárása után vegyék meg a zenepavilont, melyet a Tettyén lenne legcélszerűbb felállítani. mutatták be • Film készült a napjáról A zenepavilontól széles út vezet az Indoház utcával pár­huzamosan északi irányba. Az út két oldalán a két óriási, öt­ezer négyzetméter alapterületű gépcsarnokokat találjuk. Itt mutatják be a látogatóknak a vas- és acélöntést, a ha­rangöntést, malomipari gépe­ket, különféle mezőgazdasági gépeket, gőzekéket és benzin- lokomobilokat, hűtőberendezé­seket, sajtoló, zúzógépeket, szi­vattyúkat. A gépcsarnok egyik érdekessége, hogy a gépeket nagyobb részt üzembe helyez­ve mutatták meg a látogatók­nak. Az ünnepélyek csarnoká­ban rendezik az időleges ki­állításokat, így például a tíz napig látható halászati kiállí­tást, majd három kertészeti ki­állítást, segédek, tanoncok munkakiállítását stb. Itt tartot­ták a hangversenyeket, mint orgona, cimbalom, a kongresz- szusokat és tanácskozásokat. Minden pavilon egy kis park közepén állt, de a legszebb környezetben az ünnepélyek csarnoka. Itt ugyanis állandó kertészeti kiállítás volt. Ennek a csarnoknak két oldaláról kapu vezet a sporttelepre, me­megnyitás lyet még a Ráth utca felől is meg lehet közelíteni (mai Jó­zsef Attila utca). A kiállítási intézőség előre­látását dicséri a mindmeg­annyi népművészeti régiség, ugyanis a hajdúk és ispánok feladata volt, hogy faluról fa­lura összegyűjtsék, csekély díj fizetése mellett a sok-sok ki­állítási tárgyakat. De a ma­gángyűjtemények, a városi mú­zeum értékei is kiállításra ke­rültek. Ugyanitt látható a ki­állítás „skanzen"-je, ormánsá­gi ház, magyar parasztház, egy sokác ház és közepén egy száz év előtti ormánsági tal­pasház, ugyanazon időből ere­dő bútorokkal, felszerelésekkel. Itt került elhelyezésre a nép­rajzi kiállítás is. Az ötvenes jelzésű pavilon a „művészetek csarnoka". Előtte a bútorcsar­nok kapott teret. Említést kell tenni Várady Ferenc pécsi főlevéltáros ja­pán felépítésű madárházáról. Itt láthatók voltak a hazai és a világ minden tájáról szárma­zó madarak, Afrikából, Ázsiá­ból, Dél-Amerikából származó majmok. Nagy szenzációnak örven­dett az Európa-híres Bioshop mozgóképcsarnoka, ahol nap­nap után új filmeket mutattak be a közönségnek. A megnyi­tás napjáról is filmanyag ké­szült, melyet bemutattak a lá­togatóknak is. (Számos archív filmanyagot őriz a Baranya megyei Levéltár, azonban nincs hozzá vetítőgépe, örö­münkre szolgálna, ha korabeli fotók és leírások alapján vál­lalkozó szocialista brigádok rekonstruálnának egyet.) A Bányászok csarnoka is közönségsiker volt, hisz keve­sen ismerték ezt az iparágat közelebbről. A bejárat mellett kapott helyet a kiállítási iro­da, a tűzoltóság és a rend­őrség. A kiállítás időtartamára hat titkosrendőrrel és ötven főnyi csendőrséggel erősítették meg a kiállítás védelmét. Szá­mos kisebb pavilon, bazár, áru­da épült fel, ahol a látoga­tók gyönyörködhettek a ma­gángyűjteményekben, csillapít­hatták éhségüket és olthatták szomjúságukat. A Pécsi Bőrgyár felvesz: 16. évet betöltött diákokat nyári szünidei munkára, valamint férfi-női termelőüzemi segédmunkásokat, — 1 kádárt vagy kádár szakmunkához értő asztalost, — ügyeleti munkára villanyszerelőt, höközpont- szerelőt, — nappali üzemviteli munkára felvonószerelőt, — energiaüzemi segédmunkást. Jelentkezés: a Pécsi Bőrgyár munkaügyi osztályán. A KISZOV táncosai Franciaországban Menettáncot csak a magyarok mutattak be „Embervásár” avagy szállás magánházaknál Átfutottak az Eiffel-torony alatt „Csizi" fölkapta a gi­tárt és a fiúk-lányok éne­keltek egy szép francia népdalt, amelyet Quim- perle-ben tanultak meg a „XXXV. Toulfoeni Ünnepi Játékokon. A franciákon kívül holland, nyugatné­met, belga, spanyol-baszk csoportok léptek fel, Ma­gyarországot a pécsi KJ- SZOV néptáncegyüttes képviselte. A közelmúltban érkeztek haza, és egy es­te összejöttek a KISZOV székházának emeleti helyi­ségében, hogy az élmé- nyekről-emlékekről még néhány szót váltsanak és — ha rövid időre is — egymástól elbúcsúzzanak, hiszen az elkövetkezendő két-három nyári hónapban még fellépnek Pécsett, Mohácson, Mezőkövesden, hazai és külföldi együtte­sekkel. — Mondjatok valamit az ün­nepi játékok színhelyéről . . . — A városka hegyes-dombos vidéken fekszik, körülbelül húszezer lakója van, de bele kell számítani a nagy terüle­ten szétszóródott tanyák népét is. Nagy kiterjedésű legelők és folyók, erdőfoltok tarkítják a környéket, ezért az itt élő pa­rasztok inkább állattenyésztés­sel foglalkoznak. A városra — többek között — az jellemző, hogy a házak falait fehérre vakolják, a tetőzetet pedig szinte kivétel nélkül fekete pa­la borítja. Nagyon szép és ér­dekes látvány. — Hogyan fogadtak benne­teket? — Szólás-mondás, hogy a franciák nem nagyon szeretik a külföldieket és eléggé zár­kózottak. Mindenesetre mi ezt nem tapasztaltuk. Annyi igaz viszont, hogy az első három napon elképesztően rossz szál­lásunk volt. Egy öreg iskolá­ban laktunk, emeletes ágya­kon, nemzetiségre való tekin­tet nélkül, lányok-fiúk egy fe­dél alatt, eléggé zsúfoltan. Na­ponta felléptünk, fürdési lehe­tőség pedig egyszerűen nem volt, leszámítva az iskola né­hány mosdóját, több száz ven­dég részére. De három nap múltán megváltozott minden, később a szervezetlenség okoz­ta kellemetlenségeket igyekez­tek feledtetni velünk. — Elvittek bennünket az At­lanti-óceán partjára, ha jól emlékszem vagy száz kilomé­terre szálláshelyünktől. A víz nem volt több tizenkétfokos- nál, de azért ledobtuk a ci­pőnket és beleálltunk. Ez már azért is kellemes volt, mert három napig alig-alig tudtunk tisztálkodni. Egyébként gyönyö­rű és egyben félelmetes az óceán. Én hoztam egy szép, lapos kavicsot is a vízpartról, emléknek. A szél itt örökké fúj, nem volt valami nagy me­leg, a helybeliek mondják, ta­valy mérték a legforróbb na­pot, egyetlen egy alkalommal 30 fokot, de ilyenre emberem­lékezet óta nem volt példa. A gabonanemű lassan fejlődik, gyümölcsök közül is csak az alma és a körte él meg ezen a vidéken. — Milyen műsorral szerepel­tetek? — A sort az üvegestánc nyi­totta meg, majd egy baranyai tánc következett, utánuk jött a zenekar és végül egy szé­kely tánc. De ezt úgy kell ér­teni, hogy háromkilométeres távon menetközben mutattuk be az említett táncokat, és az összes csoport közül ezt kizá­rólag csak mi magyarok csi­náltuk. Az utcán kétoldalt vé­gig állt a tömeg és az tetszett nekik legjobban, hogy lánya­ink a borral teli üveget a fe­jükön tartották tánc közben. — Egyik sem ejtette le? — Az utolsó ötven méteren egyetlen üveg pottyant le, de ez is azért történt, mert egyik filmoperatőr véletlenül meg­lökte a kislányt. A művészeti vezetőnk, Gerner Pisti azonnal ott termett és átnyújtott egy újabb üveget. Amikor az ün­nepi játékok színhelyére ér­tünk, a francia férfiak elkér­ték az üvegeket, gondosan megvizsgálták, nem akarták elhinni, hogy borral telt, egy­szerű üvegekről van szó. Egy kopasz, idősebb francia saját fejére tette, fényképeztette ma­gát, de az üveg lecsúszott. .. — Valóban, hogyan tudják a lányok ilyen ügyesen a fejü­kön tartani? — Bevizezik a hajukat, szinte lucskosra és akkor jobban ta­pad az üveg. És persze... hallatlanul sok gyakorlat kell ehhez és az is biztos, hogy rendkívül fárasztó menettán­con — kilométereken át — ezt a produkciót bemutatni. Az együttes több szép fran­cia városban járt, — például Quimperlén kívül még St. Mar­tinban, Montfortban, Redon- ban, Rennben —, de szeren­csére már sokkal jobb elszál­lásolási körülmények között. — A Toulfoeni ünnepi Játé­kokat hagyományképpen évti­zedek óta megtartják, minden év májusában. Leszámítva el­ső három napunkat, a gya­korlat általában az, hogy ma­gánházaknál szállásolják el az együttesek több száz tagját. És ez hasonlít egy „embervá- sárhoz”. Műsor után álltunk a színpadon, elhangzott egy magyar név, utána a közönség köréből mindig jelentkezett egy francia. A fiúk és a lányok, nevük szólítósa után leugrot­tak a színpadról, vitték a kis csomagjukat, bemutatkoztak a francia szállásadónak, azok megölelték őket, aztán be a kocsiba és vitték haza a ven­déget. Általában egy-egy nap­ról volt szó! — Én és a barátom egy fia­tal francia parasztgazdához kerültünk. Vacsora után hajnal négyig beszélgettünk, utána mondta a gazda, hatkor kel­nie kell, mi csak pihenjünk nyugodtan. Csodálkozott, ami­kor hatkor mi is készülődtünk, fölültünk a traktorának a fül­kéjébe és kimentünk vele ka­szálni, gyűjteni, sőt, amikor hazaértünk, a zöldtakarmányt bevilláztuk neki a pajtába. A barátom ért a traktorhoz, az a szakmája, én pedig falun nevelkedtem, nem volt idegen ez a munka. A francia gazda egészen meghatódott. — Az én szállásadóm szin­tén egy gazda volt, körülbe­lül ezer sertéssel foglalkozott. Két lánya közül egyik közép­iskolába jár, a másik — és ter­mészetesen a felesége — a gazdasággal foglalkozik. Igaz, gépesítve van minden, de hal­latlanul sokat dolgoznak. Az együttes vezetői mesélik: — Minket a helybéli paphoz szállásoltak el. Képzelheti: reg­gelig vitatkoztunk. — Miről? — Egyáltalán nem világnéze­ti vagy politikai dolgokról, ha­nem arról, hogy* a népi ha­gyományokat kik ápolják job­ban, ők, vagy mi. Aztán arról, hogy a francia vagy a ma­gyar dallamosabb nyelv-e? Szóval, volt téma elég. Néhány „apróbb” emlék. A legálisan kivihető forintot nem nagyon „ismerték” a bankok. De az együttest szállító korzi­kai születésű buszsofőr azért talált egy kisebb pénzváltó he­lyet, ahol — katalógus alap­ján — a forintot elfogadták... Aztán: hazafelé csak nagyon rövid időre álltak meg Párizs­ban, ott is az Eiffel-toronynál és csak addig, hogy meg­érintsék a torony acél-vázát. Emlékül. Aztán: az együttes kelléktára - vagy 350 ezer fo­rint értékben — ládákba cso­magolva, még mindig nem ért haza az Orly-repülőtérről. Úgy látszik, szervezni nemcsak mi tudunk ... Éppen csak megérintették az Eiffel-torony acélvázát (Folytatjuk.) Rab Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents