Dunántúli Napló, 1977. május (34. évfolyam, 118-148. szám)

1977-05-09 / 126. szám

Dr. Maróthy László Szófiába utazott Vasárnap magyar ifjúsági delegáció utazott Szófiába a Dimitrovi Kommunista Ifjúsági Szövetség XIII. kongresszusára. A küldöttséget dr. Maróthy László, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsá­gának tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára ve­zeti. Elutazott hazánkból Sutela tábornok Lauri Johannes Sutela tábor­nok, a finn honvédelmi erők fő- parancsnoka, aki Czinege La­jos vezérezredes, honvédelmi miniszter meghívására hivata­los, baráti látogatást tett ha­zánkban, vasárnap elutazott Magyarországról. Sutela tábornokot fogadta Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Bor- bándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese, valamint Czi­nege Lajos. A finn vendég itt-tartózkodá- sa alatt tárgyalásokat folyta­tott a Honvédelmi Miniszté­rium vezetőivel, ellátogatott a néphadsereg több alakulatá­hoz, kulturális és más intézmé­nyekhez, ipari és mezőgazda- sági üzemekhez. Sutela tábornokot a Ferihe­gyi repülőtéren Csémi Károly altábornagy, honvédelmi mi­nisztériumi államtitkár búcsúz­tatta. Jelen volt Kaarlo Juhana Yrjő Koskinen, a Finn Köztársa­ság budapesti nagykövete is. Jogásztanács­kozás Siófokon Vasárnap Siófokon mntegy ezer főnyi résztvevővel meg­kezdődött a Magyar Jogász Szövetség szövetkezeti jogász­tagozatának második országos munkaértekezlete. A háromna­pos tanácskozáson dr. Korom Mihály igazságügy-miniszter tar­totta az első előadást jo'gpoli- tikánk időszerű kérdéseiről és a szövetkezeti jogtanácsosok feladatairól. Az igazságügy-miniszter elő­adását követően vasárnap még három referátumra került sor. Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXIV. évfolyam, 126. szám 1977. május 9., hétfő Ara: 1,50 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja «Faznak a pécsi kerthelyíségek A sétatéri KIOSZK kerthelyiség nagyszámú vendéget fogadott vasárnap Az eszkimók melegedni men­tek Grönlandra — legalábbis ennyire hidegnek éreztük mi pécsiek a szombat estét. En­nek ellenére a város kerthelyi­ségei ekkor még megteltek. A Szőlőskertben például nyolcvan fős lakodalmat tartottak, no és a tanárképzősök is ott tartották ballagási bankettjüket. Vasár­napra azonban megcsappant az érdeklődés: kevesebb fo­gyott a helyi specialitásokból, a Bánffy-májból, Szőlőskert-tál- ból. Vasárnap délutánra — ma­napság szintén különlegesség számba megy — elfogyott a Szalon sör is, jönnek a jugo­szláv sörkülönlegességek. A Fenyves kerthelyiségében viszont Szalon sör van, csak vendég nincs. Mindössze száz fő látogatta meg őket vasár­nap. Az ételkínálat egyelőre még ugyanaz, mint az étte­remben, júniustól azonban nyílt­színi rostsütővel várják az ínyenceket. A Séta téri KIOSZK ban elég jelentős volt a forgalom, a dél­előtti ki-kisütő nap fénye mel­lett fogytak az üdítők. A Rózsa­kertbe mindössze egy-két ebé­delni vágyó tért be, igaz se sör, se zene, majd csak jövő héten. A Pannónia terasza ki sem nyitott május 3. óta, ahogy hallottam, elsején se volt ak­kora forgalmuk, mint várták. Érdekes módon a szomszédos Kolumbiában ugyanazon a na­pon megkétszereződött a bevé­tel. Vasárnap azonban ők se nyitottak ki. Az Olympia kertjében sláger a citrom- és csokoládéfagylalt, no meg különlegesség az ere­deti, hamisítatlan Szalon sör, amíg tart a készlet. Ennek el­lenére se voltak túl sokan a fel­frissülni vágyók. — szp — ■Cet kislányt es egy öcsit... Születésnap a Hartmann ikreknél A nyolcéves Attila három kis­testvért kért ajándékba. Lányt édesanyjának és apunak, neki egy öcsit, akivel barátok lesz­nek. A felnőttek derültek a kí­vánságon, magyarázták a gye­reknek. ... Attila ragaszkodott a három testvérhez. Édesanyja — bár maga se hitte — meg­nyugtatta: amit nagyon szeret­ne az ember, megtörténhet... 1969. május 9-én Hartmann Istvánné hármas ikreknek adott életet. A kicsik közül Zoltán volt a „legsúlyosabb egyéni­ség", 2300 grammal érkezett, Ágnes 1700, Beáta 1600 gram­mal született. Az apa, Hartmann István bá­nyatechnikus csaknem kiejtette kezéből a telefonkagylót, ami­kor meghallotta a hírt. örülve, hogy a felesége és a gyerekek is egészségesek, elfelejtette megkérdezni: fiai vagy lányai születtek. Ismét fel kellett hív­ni a klinikát. Csendesen vissza­tette helyére a kagylót és ma­gához szorította a türelmetle­nül topogó Attilát. — Vannak még csodák, kis­fiam ... Aztán elrohant, életében elő­ször vitt végig a városon egy hatalmas csokor vörös szegfűt. Pécsett, a Szabó István utcá­ban áll Hartmannék családi háza. Az udvaron fürdőmeden­ce, hinta, most toldanak az épülethez egy kis szobát a gye­rekeknek. — Amikor az ikrek születtek, kis lakásban éltünk együtt a nagyszülőkkel — meséli Hart- manné, — Szerencse, hogy ak­kor már épült ez a ház. A bá­nya és a férjem kollégái segí­tettek mihamarább lakhatóvá tenni. Nehéz volt a fizetésből mindent megteremteni a hat­tagú családnak. Átsegített ben­nünket a gondokon az öröm, hogy a gyerekek szépek, egész­ségesek. Viszonylag könnyen győztem a munkát, gyakorla­tom volt, ápolónőként dolgoz­tam. A két kislány csak látszatra egyforma. Ági a dacosabb, a tévedéseit, s a büntetést egy­aránt vállaló, egyenes, határo­zott emberke. Bea önzetlenül, naay türelemmel alkalmazkodik hozzá, s mindketten kényezte­tik Zolit, aki el is várja, hogy a kislányok titokban kiszolgál­ják ... Szeretik, védik egymást, s mindhárman nagyon ragasz­kodnak Attilához. A győzelem napján születtek, ezt tudják óvodás koruk óta. — A mi születésnapunkat — mondta büszkén Zolika — az egész világon megünneplik ... öten — az édesapa és négy gyerek — köszöntötték virággal az édesanyát, anyák napján. A Hartmann ikrek ma nyolcéve­sek ... Wesztl M. Békeépítfik tanácskozása Vasárnap délelőtt kerek­a sztal -ta nácskozásokon folytatódott Varsóban a béke építőinek világköz­gyűlése. A küldöttségek képviselői á reggeli órák­ban látogatást tettek az egykori „halálgyár”, az auschwitzi koncentrációs tábor múzeumában. A kül­dötteket elkísérte a konfe­rencián dolgozó mintegy 500 újságíró egy része is. Délután került sor a konti­nentális tanácskozásokra, valamint a 9-es és a 10-es bizottság ülésére. A delegációk képviselői szombat délután és este nagygyűléseken találkoztak a lengyel főváros dolgozói­val és fiataljaival. Az FSO autógyárban szolidaritási találkozót tartottak, amely­nek témája az afrikai né­pek függetlenségi harca volt, a műszaki egyetemen az ifjúság és a béke védel­me volt a központi téma, a nowotki gépgyárban a kö­zel-keleti helyzetet elemez­ték, támogatásukról bizto­sítva az arab népek igaz­ságos harcát a válság ren­dezéséért, a Polam gyáriak az uruguayi nép küzdelme mellett tettek hitet, a var­sói vasművekben pedig chilei szolidaritási gyűlést tartottak. A Hartmann ikrek ma ünnepük születésnapjukat. — Szokolai felv. Pintér elől közös erővel mentenek a BVSC-védők. Fotó: Nemesi Árpád Megérdemelten nyert a Komló Két gól az utolsó tíz percben Komlói Bányász—BVSC 2:1 (1:0) Komló, 1000 néző. V.: Nagy G. — Komlói Bányász: Erdősi, — Lahó, Kovács, Pintér (Gu­lyás, az 53. percben), Kelemen — Bányász, Lingl, Pál — Hohmann, Farkas, Róth. Edző: Csaba Gábor. BVSC: Pálinkás — Antal, B. Nagy, Varga, Gara — Nagy, Lucska (Bazsáni, a 61. percben), Aranyosi (Hosszú, a 65. percben) — Krommer, Papp, Kaszás. Edző: Mezei György. Az első támadásokat a kom­lóiak vezették. A 7. percben Hohmann középre adott, labdá­ját Farkas lőtte kapura, Pálin­kás szögletre mentett. Nagy taktikai harc alakult ki, mind­két csapat szoros emberfogás­sal próbálkozott, a játék küz­dőjellege domborodott ki. Fel­jöttek a vendégek, szögletet harcoltak ki, a beívelt labdát felszabadították a komlói vé­dők. A 12. percben Bányász labdáját Róth jó helyzetben el- ügyetlenkedte. A 20. percben Farkas és Bányász csatázott a BVSC kapuja előtt, Bányász szerezte meg a labdát, de erőt­len lövését a kapus hárítottc. A komlóiak támadtak, de a be­fejezések egyelőre nem sike­rültek. A 24. percben vezetés­hez jutott a Komló. Bányász szögletét Pálinkás a kapufára öklözte, a visszapattanó labdát Lingl 5 méterről a bal sarokba vágta. 1:0 a Komlói Bányász javára. A 26. percben akadt az első védeni valója Erdősinek. Lucska lövését könnyedén fel­szedte. A 42. percben jobbol­dali komlói támadás végén Hohmann labdáját Farkas el­csípte, de Pálinkásnak másod­szorra sikerült mentenie. Egy perc múlva ismét a komlóiak veszélyeztettek, Lingl labdája a kapufáról vágódott vissza. Az 50. percben Farkas kapu­ra tört, de lövése elakadt a védőkön. A BVSC nem adta fel a küzdelmet, változatos volt a játék. A 63. percben Hohmann a mérkőzés legnagyobb helyze­tét hagyta ki; Farkas lefejelte eléje a labdát, de négy méter­ről, senkitől sem zavarva Pá­linkásba lőtt. A 72. percben a komlóiak kapuja előtt megis­métlődött a helyzet. Papp az alapvonalig tört előre, beadá­sát Kaszás kapásból 4 méter­ről kapu fölé bombázta. Izgal­mas volt a hajrá. Az utolsó 10 percben két gól esett. A 84. percben Hohmann a jobboldali szögletzászlótól becselezte ma­gát a kapu elé, 5 méterről éles szögből lőtt, Pálinkás kiütötte a labdát, és Farkas 3 méterről az üres kapuba emelt. 2:0 a Komló javára. Már mindenki el­könyvelte a Komló két gólos győzelmét, amikor a 89. perc­ben Papp elért egy hosszú lab­dát az alapvonalnál, középre adott és Nagy 16 méterről a kapu baloldalába bombázott. 2:1 a Komlói Bányász javára. A várakozásnak megfelelően nagy küzdelmet vívtak a csa­patok. A komlóiak erőfeszitései az első félidő közepén ered­ményt hoztak. A hazaiak vezető gólja után a BVSC percei kö­vetkeztek, a komlói védők azon­ban jól álltak a lábukon. Szü­net után is a komlóiak kez­deményeztek többet. A BVSC a hajrában jött fel. Végeredmény­ben a komlói csapat nem csak jobban, de sokkal lelkesebben is játszott, mint ellenfele és rá­szolgált az értékes két pontra. Erdősinek több jó védése volt, Kovács biztos pont volt a véde­lemben, Lingl sokat dolgozott, Bányász is hasznosan játszott. Pál nem csak a védekezésből, de a támadások szervezéséből is kivette részét. Hohmann a második félidőben javult fel. Farkas végig ügyesen, jól ját­szott. A BVSC legjobbjai Var­ga, Nagy és Papp voltak. Hegyi István az nb ii. allasa 1. Pécsi MSC 32 18 10 4 72-24 4« 2. V. Izzó 32 17 8 7 80-33 42 3. Szfv. MÁV 32 16 8 8 54-47 40 4. Szolnoki MTE 32 17 5 10 66-47 3» 5. Budafok 32 15 8 9 73-54 38 6. Debr. VSC 32 13 10 9 41-32 36 7. Nagykanizsa 32 13 10 9 50-47 36 8. Volán 32 12 10 10 49-34 34 9. BVSC 32 11 12 9 52-48 34 10. Szekszárd 32 11 11 10 36-40 33 11. Eger 32 13 6 13 53-57 32 12. MÁV DAC 32 13 5 14 46-53 31 13. Kossuth KFSE 32 12 5 15 47-49 29 14. Várpalota 32 9 10 13 36-42 28 15. Komló 32 10 7 15 34-45 27 16. GanzMAVAG 32 7 12 13 41-54 26 17. Ózd 32 9 6 17 39-50 24 18. Fűzfő 32 7 10 15 35-54 24 19. Szolnoki MÁV 32 7 7 18 26-50 21 20. Oroszlány 32 5 8 19 35-85 18 A táblázatban a PMSC—V. Izzó mérkőzés mindkét csapatnál vereség­nek számit, egyik sem kapott pon­tot, így az NB II. Összpontszámából kettő hiányzik.

Next

/
Thumbnails
Contents