Dunántúli Napló, 1977. május (34. évfolyam, 118-148. szám)
1977-05-21 / 138. szám
1977. méjus 21., szombat Dunántúli napló 3 A kezdetek Amit a piac kér, azt kell gyártani Megváltozott cégtábla, változó termékszerkezet _ téktöltö és csomagoló automata' vonalak gyártását — ezt nevezik ők „közbülső" profilnak. Mit gyártanak a pécsi ipart a kétezredik évbe repítő, szemünk előtt óriássá növő gyárban, az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. Pécsi Vákuum- technikai Gépgyárában? Furcsának ható kérdés, melyre kézenfekvőnek látszik a felelet: természetesen vákuum- technikai gépeket. Nem teljesen így áll azonban a dolog. Először is: a hajdani Sopiana Gépgyár az élelmiszeripari gépekről nyergeit át a ’vákuumtechnikai gépgyártásra, s ez természetszerűleg nem megy egyik napról a másikra. Másrészt nincs — legalábbis a gyár ilyen méretei mellett — tiszta vákuumtechnikai profil, a változó piaci igényeknek gyorsan, rugalmasan megfelelve másfajta munkákat is el kell fogadni. Mit takar hát akkor a Tungsram cégtábla? A pécsiek 1974-ben kezdtek hozzá az első vákuumtechnikai gépek gyártásához, s már akkor tisztában voltak vele, gyors és látványos átnyergelésre nem szabad számítani. Egyaránt tekintettel kellett lenniük saját lehetőségeikre és a külső körülményekre, a piac igényeire — fejtegetik a gyár vezetői, Cakó János igazgató, Kiss Rezső termelési és Richter János technológiai vezető. A Sopiana akkor ötszáz dolgozót foglalkoztatott, s benne háromnégy brigád képezte azt a magot, amely alkalmasnak találtatott arra, hogy hozzákezdjen a nem centi- és milliméter, de mikronos pontosságokat követelő vákuumtechnikai qépek gyártásához. A gyár létszáma ma már csaknem ezer fő, nyilvánvaló azonban, nem csupa kiváló szakemberrel qyarapodott a létszám. Sok a fiatal, akiknek jócskán van még mit elsajátítaniuk a szakmából. Egyszóval : egyöntetűen fel kell nőni o feladatokhoz. A másik, amiért nem fordíthattak egyszerűen hátat az élelmiszeripari gépgyártásnak, a korábbi elkötelezettségek. Bizonyos gépek exportját több szocialista országba államközi szerződésekben már korábban lekötötték, de nyilván a hazai megrendelők előtt sem húzhatták le a rolót. Ezt az örökséget az Izzónak vállalnia kellett, legalábbis addig, amíg át nem veszik tőle a hazai mezőgazdasági és élelmiszeripari gépgyártók. Ehhez viszont idő kell. S végül nem alakulhatott ki tiszta vákuumtechnikai profil azért sem, mert a piaci igények meglehetősen hullámzónak, hogy stílszerűek legyünk, időnként vákuumok keletkeznek, s ilyenkor az Egyesült Izzó (egyébként összedolgozó) gépgyárainak nyitniuk kell más területek felé, hogy ne maradjanak munka nélkül, fgy kapta meg Pécs például a fesÁtváltazások Amint láttuk, a pécsi vákuumtechnikai gépgyár termék- szerkezete korántsem egynemű gépekből áll, mindemellett a változások — még egy-két évre visszatekintve is — mégiscsak szem betű nőek. 1975-ben a termelési érték egyharmadát adta a vákummtechnikai gépgyártás, az idén viszont már több mint felét: a 170 millió forintot kitevő termelési értékből 100 millió a vákuum- technikai, s csak 30 millió az élelmiszereipari és 40 millió forintnyi az egyéb gép. Tegyük hozzá, a gépek 80—90 százaléka a külpiacokra kerül, ami a termékszerkezet változásában cseppet sem mellékes, hiszen erre megy ki az egész: gazdaságos exportcikkeket a pécsi gyárból! De menjünk tovább, miként változik az a bizonyos hármas profil? Úgy számítják, öt-nyolc év múlva végleg lemondanak az élelmiszeripari gépgyártásról, miközben ezt átveszik tőlük a hazai gyártók. Ugyanakkor, bár a fő feladat a vákuum- technikai gépek gyártása, megizmosodik az a bizonyos „közbülső" profil, a változó piaci igényeknek megfelelően egyéb qépek gyártását is programba kell venni. Itt van például a CHEMIMAS által az NSZK-beli MALL-cégtől vásárolt tubusgyártó automata sor. Ennek több egységét is Pécs készíti, máris hozzákezdtek. Az első vonalat a Mátravidéki Fémművekben még az idén üzembe helyezik, ezt követi a többi, az Izzónak megrendelései vannak a Szovjetunióban és Görögországban. Ezt kéri a piac, tehát — ezt gyártják. Persze, önkéntelenül is felvetődik a kérdés, miért nem kapnak egyetlen nagy feladatot a pécsiek, mondjuk készítsenek egyfajta gépsort, de azt sorozatban. Nos, ehhez még kicsik a méretek, ehhez a kertvárosi iparnegyedben még fel kell állniuk és be kell népesülniük a majdani nagy gyárat képező gyártócsarnokoknak. Mindemellett, mint már említettük, tiszta vákuumtechnikai profil nincs, erről nem is érdemes álmodozni. Piaci igények és megrendelések vannak, ezek után kell menni, kiválogatva belőlük azt, amire képesek vagyunk, s ami a legtöbbet hozza, legyen az festéktöltő, avagy tubusgyártó automata. Felkészültén Mindeddiq a gépek felett tartottunk szemlét, jól tudjuk azonban, a főszereplő mégiscsak az ember, a pécsi Tungsram fényei is csak úgy világítanak, amennyiben műszaki és munkásgárdájának energiája, szakértelme és leleményessége élteti. A krémjéről már volt szó, arról a néhány brigádról, amelynek kisujjában van a szakma, kiket nem hoz zavarba, érkezzék Budapestről bármiféle új termék dokumentációja, szakmai intelligenciájuk oly magas fokú, hogy dokumentáció nélkül is tudják, mit kell csinálni. Az elkövetkezendőkben, amikor a kertvárosi nagy szerelőcsarnokot átadják, arra van szükség, ez a mag osztódjék, tanítson és felhozza maga mellé az újakat, a fiatalokat. Hogy együttesen készek és felkészültek legyenek a gépgyártás mindenféle, piac diáktálta átváltozásaira. Miklósvári Zoltán Közgazdászok vándorgyűlése A versenyképesség és a szelektivitás összefoglaló témakörben, öt szekcióban pénteken megkezdődött Siófokon a közgazdászok hagyományos, a sorrendben pedig XVI. vándorgyűlése. A tanácskozás témája a gazdálkodó egységek versenyhelyzetének javítását, a gyártható termékek kiválasztását, a vállalati cselekvési programok ösz- szeállítását kívánja elősegíteni. A vándorgyűlés valamennyi szekciójában hangoztatták, hogy a szelektív fejlesztés az elmúlt évtizedben vált a dinamikus fejlődés és a versenyképesség szerves feltételévé. A népgazdasáq egészére vonatkozó vitát szombaton Csikós Nagy Béla államtitkár, az Országos Árhivatal elnöke és Heté- nyi István tervhivatali állomtitkár vezetésével plenáris ülésen összegezik. Újra fellendíteni az újítási kedvet # Szükség lenne keretjogszabályra # Kevés az eszmei díjas újítás Az elmúlt harminc évben nem kevesebb, mint nyolc, az újításokkal foglalkozó törvény, rendelet látott napvilágot hazánkban. Mindegyikük szolgált valami újdonsággal, de egyben megegyeztek: keveset szól- tak azokról az újításokról, amelyek eredménye pénzben nem mérhető, de mégis hasznot húznak belőlük vállalataink. Panaszkodnak is a mindig újjal próbálkozók, kísérletezők: nem mindig éri meg ezeken törni a fejet, mert a ráfordított szellemi munkával nem állnak arányban az ilyen ötletek után fizetett díjak. Ne csodálkozzunk tehát azon, hogy a Magyarországon benyújtott újítások csupán 20—30 százaléka próbálja a balesetveszélyt, az egészségre káros tényezőket csökkenteMegkezdték a „visszaszámlálást" Próbaüzem előtt a baromfifeldolgozóban A termékek kódszáma: H-II3 Néhány esztendeje senkiföldje volt ez a terület, ma pedig az ország egyik legnagyobb baromfifeldolgozója épül a pé-. esi Hőerőmű „tövében". Hét óra. Egyik percről a másikra megelevenedik minden. A Poclain a homokos talajban túr, billenős Zil áll melléje. Odébb zakatolva indul egy betontömörítő, vagy tizen terítik a frissen érkezett szállítmányt. Az üzemi út alapja nagyrészt elkészült, alig néhány méter van vissza: hamarosan aszfalt- réteg kerül rá. Jó három hónap múlva már csirkével, nyúltál, kacsával, pulykával és libával teli teherautók érkeznek az üzem déli bejáratához, hogy aztán hűtővagonokban, klimati- zált autókban folytassák útjukat az NSZK-ba, illetve a hazai üzletekbe. Sárán ' Ferenc főművezető 1974 augusztusában tette az első bejeqyzést a műszaknaplóba. A BÉV építőbrigádjai akkor vették birtokukba a területet, ma pedig már a befejező munkákat végzik. Legalább háromszázan dolgoznak a baromfifeldolgozó építkezésén: a Baranya megyei Állami Építőiparí Vállalattól százhetvenen. Verebélyi Elemérrel, az érdi MEZŐGÉP vezető szerelőjével a folyosószerű függesztőhelyi- séqben találkozunk. Ide érkeznek majd a még élő baromfival megrakott szerelvények. A hídmérleg aknája egyelőre üres, pallókkal takarták. A kocsikról lekerülő csirkék innen indulnak „végzetes útjukra”: a rántanivaló már a szállítópályán utazik a véreztetóbe, majd tovább. — Közel ötszáz méter hosszúságú konvejorpályát szereltünk föl — mondja Verebélyi Elemér — a zsigerelőben lévőt már ki is próbáltuk: a járatás alatt jól viselkedett. Rajtunk nem múlik, hogy augusztus elején megindulhasson a próbaüzem. Spengler Imrével, a parafino- zóban találkozom. Egyébként az ő brigádja a hóközpont berendezéseinek beállításán dolgozott. A tél folyamán a fűtést már ők biztositották. — Bonyolult feladatot kaptunk, a különböző résztervek több ellentmondást tartalmaztak: ami csak itt a helyszínen derült ki, de elhárítottuk az akadályokat. — Mindent? A kérdésre Sárán Ferenc válaszol. — Az egész üzem vezérlő része hiányzik: a villamos kapcsolószekrényeknek már rég meg kellett volna érkezniük. Több egység szállítását a VIL- LÉSZ csak augusztus végére vállalta. Hogy mekkora zavart okozhat ez a csúszás, elég, ha azt mondom, hogy legalább kéthónapos megfeszített munkát ad a szerelés az alvállalkozónak. Például csak a gépházhoz több mint tizenhat és félezer ér fut. Mire ezeket bekötik ... Békés Lajos, a Baromfifeldolgozó és Forgalmazó Közös Vállalat főmérnöke sincs a legró- zsásabb hangulatban. Az augusztus elsejei határidő már a harmadik. Hiába érkezett meg minden gép — azok többségét mór be is állították —, ha az épülethez tervezett iparvágány hiányzik: Magyarországon egyszerűen nincs balos kitérő. Elhagyjuk az alumínium borítású csomagoló csarnokot, ahol még a lefolyókat is saválló acélból készült rácsokkal fedik be. Az egészségügyi követelmények igen szigorúak, a beruházónak az NSZK higiéniai törvényét is figyelembe kellett venni: oda irányul ugyanis a magyar export több mint egy- harmada. A csomagolóból a gyorsfagyasztó alagútba gördülnek majd a baromfival teli dobozok. Ez év nyarán itt mór mínusz harmincöt fokot mutat a hőmérő. Szűcs István és két társa a vonszolápályát állítja be: a szolnoki Vasipari Vállalattól érkeztek. A hatalmas hűtőtermek burkolása is hamarosan elkészül: egyszerre hetven vagon baromfit tárolhatnak majd az alumínium bordázatú helyiségekben. Az üzemhez jéggyár kapcsolódik. Az Indiából szállított automatikus vezérlésű berendezés naponta tizenöt tonna táblajeget állít elő. A feldolgozóhoz csatlakozó szociális létesítményben talán legnagyobb a nyüzsgés. A háromszintes épületet kék pirográ- nittal burkolják, a földszinten alakítják ki az öltözőket, a mosodát, a felső két szinten pedig az éttermet illetve az irodákat. Az első emelet egyelőre dugig tele alumíniumcsövekkel. A szellőzőhálózat idomait a CSŐSZER két brigádja csavarozza össze Vimláli József vezetésével. A próbaüzem kezdetének közeledtével természetesen a Baromfifeldolgozó és Forgalmazó Közös Vállalatnál is megkezdték a visszaszámlálást. S alig várják, hogy a Hőerőmű melletti gyárból kikerülő exporttermékekre ráüthessék a H—113-as jelzést. Ez lesz ugyanis a pécsi Baromfifeldolgozó nemzetközileg is bejegyzett kód száma. Salamon Gyula ni, a munkahelyi körülményeket javítani. Világszerte megoldatlan vagy legalábbis problémás az úgynevezett eszmei díjas újítások díjazásának kérdése, az ezzel együtt járó bizonytalanság pedig a feltalálási kedv visszaesését eredményezi. Nem kétséges, hogy jelenleg az újítóknak inkább az a jó, ha a gazdasági eredményeken javító ötleteket nyújtanak be. Ennek bizonyságaként álljon itt egy példa: az amerikai IBM, számítógépipari mammutcég nyugatnémetországi leányvállalatánál 1972-ben 275 ezer márkát fizettek ki egy, a vállalati nyereséget jelentősen növelő ötletért, addig ugyanennél a cégnél balesetvédelmi újításra mindössze 160-at. Hasonlók, ha nem is ennyire eltérőek egyes szocialista országok díjazási megoldásai. Melyek a pénzben ki nem fejezhető hasznos eredménnyel járó újítások díjazásának magyar rendeleti előírásai? Hogyan lehetne újra fellendíteni e téren is az újítási kedvet? Erről a kérdés egyik hazai szakértője, Gedeon Sándor, a Magyar Iparjogvédelmi Egyesület újítási szakosztályának vezetője a következőképp vélekedik: — Az 1974-es rendelet a vállalatokra bízza a balesetvédelmi, egészségvédő és a munkahelyi körülmények javítását célzó újítások díjainak megállapítását. A jelenlegi gyakorlat szerint nem mindig fizetik meg eléggé az ilyen ötleteket. Mivel a legújabb magyar szabályozás nem ad megfelelő alapot ezek értékelésére: még nagy a bizonytalanság. Megoldást csakis olyan keretjogszabály jelentene, ami irányelveivel mintegy „mankót” adna vállalatainknak, megszüntetve a ma még bizonytalan díjazási kérdéseket. A számok beszélnek: lecsökkent a benyújtott eszmei díjas újítások száma. A jobb gazdasági eredmények elérésével járó ötletek mellett ilyen újításokra is szükség van és csak az ezek díjazása körüli bizonytalanságok megszüntetése állíthatja vissza az újítási kedvet. H. L. Kazánrekonstrukció a Borsodi Hőerőműben Kazánrekonstrukció kezdődött a csaknem huszonöt éve üzemelő Borsodi Hőerőműben. A naponta mintegy ötszáz vagon szenet felhasználó kazincbarcikai erőmű továbbra is széntüzelésre rendezkedik be. A jóváhagyott felújítási terv szerint 1980-ig mintegy hat- százmillió forintos költséggel hat kazán átépítése történik meg. A fennmaradó négy gáztermelő egyséq rekonstrukcióját pedig a Borsodi Hőerőműben a hatodik ötéves terv első éveiben fejezik be. A kazánok felújításával egy- időben kerül sor a környezet védelmét szolgáló NDK gyártmányú elektrofilteres portala- nítók beszerzésére is.
