Dunántúli Napló, 1977. május (34. évfolyam, 118-148. szám)

1977-05-20 / 137. szám

1977. május 20., péntek

Dunántúli tlaplo

3

Zöld utat a zöldségnek

Közös érdekeltség,

ésszerű együttműködés

Alapanyag-termelés, feldolgozás, forgalmazás, jövedelmezőség

A Szigetvári Konzervgyárban automata gépsor végzi a zöldségkonzervek töltését. Képünkön az automata futószalag munka közén.

Kopjár Géza felvétele

A zöldségtermesztés csökkenése nem csupán anyagi okokra vezethető vissza. A jövedelmezőség elsődlegességén túl az üzemszervezés, az áruátvétellel kapcsolatos viselkedés, a termelő és feldolgozó partnerek közötti ésszerű együttműködés, a közös érdekeltség igen fontos feltétele a zavartalan munkának. Én ez utóbbi témát, az „ésszerű együttműködést a termelő gazdaságok és az élelmiszeripar között" elemzem, annál is inkább, mivel itt nem kell várni felülről jövő anyagi segítséget és nagymértékű kiaknázatlan tartalékot rejt.

vényszerűen jelentkező kisebbmérvű aránytalanságok a ke- ieslet és a kínálat között, illetve a technikai eszközök időszakos hiánya miatt. Az időszakosan jelentkező túlkínálat levezetésére tároló, illetve hűtőtérépítés, esetleg kapacitás- bővítés szükséges a társtagok vagyoni hozzájárulásából.

A zöldségtermesztés koncentrálása megköveteli a termelés és betakarítás gépesítését. Ez jelentős befektetést igényel, mélynek pénzügyi fedezete és a gépek gazdaságos kihasználása is elsősorban társulásokban lehetséges. Ebben a társulásban feldolgozó vállalatoknak egyenlő társakként kell részt venniük. A centralizált termelés a nyersanyag egyszerre és nagy tömegben való átvételét és feldolgozását teszi szükségessé. A romlásveszély elkerü— A végtermékből való részesedés folytán megvalósul az igazságos munkaráfordítás szerinti elosztás és a közös érdekeltség szinkrona.

Folyamatosan

A gazdasági társulás gyakorlati megvalósítása folyamatosan történhet. Kezdeti lépésként a konzervgyár társul nagy zöldségtermesztési volument képviselő mezőgazdasági üzemekkel meghatározott feladatok elérésére. A következő lépcsőben sor kerülhet a társ élelmiszerfeldolgozó vállalatok társulására is. A társulás formája egyszerű társaság, illetve közös vállalat attól függően, hogy a részegységek önállóságukat mennyire kívánják megtartani.

r

Érdekazonosság

A termelő és a feldolgozó egységek között a jelenlegi szervezettségi forma mellett nincs meg az érdekösszhang, ezért a két fél több esetben szembekerül egymással. A disz- szonanciák feloldására a termelő és a feldolgozó közötti érdekazonosság megteremtésére célszerű vertikálisan integrált kooperáció létrehozása gazdasági társulás formájában. A tőkés világban olyan konszerneket hoznak létre, melyek nem csupán egy ágazat termelését, hanem alapanyagelőállító, feldolgozó, bank, biztosító stb. tevékenységét egyesítették konglomerátumokba. Ezeket a túltermelési válság kevésbé sújtotta mint az azonos ágazatban horizontálisan integrált monopol működési formákat.

Az élelmiszergazdaság számos ágazata kínálja annak lehetőségét, hogy a világtendenciával egyezően a mező- gazdasági termelés és az élelmiszeripari feldolgozás, illetve forgalmazás kooperációs forma keretében egyesüljenek. Legegyszerűbb megoldásnak a vertikális kooperációk mutatkoznak. Célirányos a kínálkozó lehetőségeket úgy kihasználni, hogy az adott ágazatban a termékek teljes vertikumát, tehát az alapanyag-előállítás, feldolgozás, forgalmazás fázisokban működő szervek együttműködésének egyezteti érdekeken kell alapulnia. Ez az érdekazonosság csak a végtermék érdekeltség megteremtésével lehet teljes, vagyis a közbülső folyamatokban tevékenykedő egységek is egyenlő mértékben részesülnek a végtermék eredményéből.

Kertészet

A kooperációk létrehozásához a kertészeti ágazat nyújtja a legszélesebb teret. A belső piacon a több csatornás rendszer nem működik a várakozásnak megfelelően. Ennek oka, hogy bármilyen forgalmazási rendszerben fennmaradnak a termelésingadozás nyomán törTöltik a zöldségféléket a párológépbe

lése érdekében biztosítani kell oz előfeldolgozás, tisztítás, illetve tárolás korszerű eszközeit, lehetőleg kint a termelőüzemben.

Lehetőségek „

A társulási forma számos előnyt tartalmaz:

— Ésszerű munkaerő-átcsoportosítás válik lehetővé az alapanyag-előállítási és feldolgozás üzemek között. A lehetőséghez mérten eltérő kampányidőszakokban egymás kisegítésére jó lehetőség kínálkozik.

— A melléktermékek és a feldolgozás során jelentkező hulladékok ésszerű hasznosítására nyílik lehetőség (almatörköly, cefre, zöldborsóhulladék stb.).

— A termelés több síkúvá válásával csökken a termelési kockázat, az időjárás okozta kieséseket az iparszerűen termelő ágazatok bevételével csökkenteni lehet.

— A fejlesztési alapok koncentrálása lehetővé teszi adott területen a szűk keresztmetszetek feldolgozását és a lehető legmagasabb szintű termelés bevezetését.

— Lehetőség nyílik az esetleges többlettermés ésszerű levezetésére és a feldolgozóipar szubjektív elemekkel terhelt minősítési rendszerének kikapcsolására, zökkenőmentes alapanyaggal történő ellátására.

— Az előállítás, forgalmazás teljes vertikumának egy egységbe történő integrálása folytán a teljes marketing-szférában megvalósítható a legmagasabb fokú szervezettség, a leggazdaságosabb eszközkihasználás.

A gazdasági társulás létre hozásának jelenlegi gátjai:

— Mivel az élelmiszer feldolgozóipari vállalatok centrális szervezettsége maga után vonja az önállóság hiányát, az döntési jogkör hiányában fékezőleg hat a társulás létrehozásában. A kooperációt pedig zömmel önálló gazdasági egységek kezdeményezik és hozzák létre.

— Általában a termelőszövetkezetek és élelmiszerfeldolgozó üzemek tőkeerejének elégtelen volta.

— Integrátori szerepkör tisztázatlansága (általában vita szokott lenni azon, hogy ki kit integráljon).

— A közgazdasági szabályzók általános jellege a társulásokra nem ad megfelelő, egyértelmű orientációt.

Akadályok

Jelenleg a fenti problémák miatt a gazdasági társulást ésszerűsége és kifejezett gazdasági előnyei ellenére sem lehet bevezetni. Azonban, mivel a társulás programja mindenképpen társadalmi szükségletet elégít ki, meg vagyok győződve arról, hogy a központi és helyi politikai és szakirányító szervek előbb-utóbb elhárítják az akadályokat és megvalósul a vertikálisan integrált élelmiszer- ipari alapanyag-termelés, feldolgozás, forgalmazás közös érdekeltség, a végtermék szerinti részesedés megvalósítása alapján.

Fodor László,

a Szigetvári Konzervgyár nyersanyagosztályónak vezetője

fiz első helyen Pécs

I4 852 személygépkocsi a megyeszékhelyen

^ Baranyában 14,4 lakosra jut egy autó £ Egy év alatt 8,9 százalékos növekedés g Motorizált községek

A növekedés nagyon gyors: alig egy évtizede még néhány tízezer személygépkocsi futott hazánk közútjain és még a hatvanas évek végén sem érte el számuk a százezret. Abban az időben többségben voltak a vállalati, hivatali személyautók. És ma? Az arány alaposan megváltozott. Az országban 1976 végén nyilvántartott autók száma 654 794 volt és ebből 615 881 magántulajdonban.

Érdekesek a megyei adatok is: így 1970-ben még csak 11 466, öt év múlva már 27 470, tavaly — az év végén — pedig 29 921 személyautót tartottak nyilván. A növekedés egy esztendő alatt 8,9 százalék volt. S ezzel a megyék között az utolsó helyen vagyunk, ami viszont azt mutatja, hogy Baranya közeledik a telítettség felé.

Megyénkben 14,4 lakosra jut egy gépkocsi. Az utánunk következő Bács-Kiskun megyében 16-ra. A baranyai városok is elsők 11 lakosra jutó egy autóval, s községeink is az élen vannak.

Érdemes leírni: az országos átlag 17,2 lakosra egy gépkocsi I

Pécs a maga 14 852 személyautójával messze megelőzi a többi városokat az országban. A telítettség egyre fokozódik, miközben egy esztendő alatt 11 százalékkal emelkedett a gépkocsik száma. A szűk és gyakran felbontott utcák, a kevés parkolóhely nehezíti a gépkocsitulajdonosok dolgát. Külföldi nagyvárosokban külterületeken alakítanak ki hatalmas, több tízezer gépkocsit befogadó parkolókat, ahonnan buszjáratok viszik tovább az utasokat.

A külföldi példa nem utópia hazánkban. Kormányhatározat mondta ki, hogy a

Balaton körül nagy befogadóképességű autóparkolókat kell létrehozni. Az első már épül a keleti bejáratnál, ahol az autósztráda eléri a tópartot

Komlón jelenleg 2150 személyautót tartanak nyilván és egy esztendő alatt 13,7 százalékos volt a növekedés. Mohácson 15,1 százalékkal nőtt az autók száma és ma 1368 gépkocsi közlekedik a városban. Szigetvár is jó példa: 581-ről 665-re emelkedett a magántulajdonban lévő személyautók száma.

G. B.

Nagy felelősségünk a jövő munkásainak nevelésében

Tegyük vonzóbbá a szakmák tanulását! *

Szomorú kenyér volt valamikor az inaskodás. Zuhogtak a pofonok, tizenkét órát is dolgozni kellett naponta. Mégis, igen sokszor tapasztaltam, hogy idős szakmunkások, amikor inaséveikről beszélnek, nosztalgiával gondolnak vissza azokra az időkre. És ha leszámítom a fiatalság után révedő gondolatokat, még mindig marad valami, ami számukra jó emlék. Vajon mi lehet az? Mi volt jó a hajdani szakmunkásképzésben?

I.

— Máramarosszigeten voltam inas, reggel hatkor gyújtottam meg a tüzet, aztán siettem a gazdasszonnyal a piacra, cipelni a kosarakat. Egész nap készenlétben kellett lenni, ha a mester, vagy az első inas kurjantott, azonnal ugrani kellett. Emlékszem, borzasztóan drukkoltam, odakerülök-e? Negyedévre próbaidőre vettek fel, és igencsak igyekeztem, hogy megfeleljek, mert nagy volt a kínálat. És mivel sokan pályáztak a kisinas helyére, hát rangja is volt ennek a dolognak.

(Egy kevés szünetet tart, megkavarja a kávét, aztán egyszeresek felnevet.)

— Este egyetlen osztályba járt az egész inaskompánia. Együtt tanultunk a pékekkel, hentesekkel, szabókkal. Nekem, bár géplakatos-tanuló voltam, éppúgy kellett sonkát vagy nadrágot rajzolni, mint a másiknak. Tudtam is! És tudtunk egymásnak segíteni is... A hentesinas szólt, hogy csináljak néki húskampókat. Megcsináltam, ő hozott cserébe kolbászt, a pékinas meg kiflit. Szép, közös evéseket rendeztünk ilyenformán a tanárokkal együtt. Hogy mi volt ebben a jó? Talán az, hogy közelebb kerültünk egymáshoz, egymás szakmáját jobban megismertük, meg is becsültük. Emberi kapcsolataink voltak.

II.

.. (Feltolja a svájcisapkát a feje búbjára, megvakarja az üstökét. Aztán kiböki:)

— Most már van téli, tavaszi, nyári szünet a szakmunkás- iskolában, van üzemi összekötő, de azt hiszem, hogy nemigen tudják, hogy mi történik a másik helyen. Kevés az összhang, sok a bába, tudja, elvésznek a gyerekek. Az iskolának van tematikája, de egyáltalán nem bizonyos, hogy az üzem is követi azt. Meg aztán egy nagyüzem termelése szakosodik. A tanulók sok időt töltenek egy-egy munkafázis mellett, nem jut idő valahogy a komplexitásra.

Azt akarom mondani, hogy nem képezünk univerzális szakembereket. Pedig érdeklődnek. Csak látta volna, amikor szétszedtem a motorbiciklimet nekik, hogyan figyeltek! Ócska autókat kéne venni, metszeteket készíteni, bütykölgetni, típusokat megismerni, szétnézni egy kicsit.

(Kopogtatnak az ajtón, valaki bejön: „Vince bácsi — mondja — hiányzik a hosszabbító, pedig kéne..." A sarokból előkerül a fehér huzal, odaadja, elnézést kér: építkezik, be kell kapcsolni a betonkeverőt. Kell egy kis idő, mig visszaérkezünk az inaskodáshoz.)

— Ez pedig baj, azt hiszem, mert a gyerekek közben leszoknak az érdeklődésről. A műszaki fejlődés nem áll ám meg a szakmunkásiskola elvégzésével, szakadatlanul tovább kell fejlődni vele együtt. De a képzés leáll. A gyerekek meg nem képezik magukat. Azt kérdezi, hogy kinek a hibája ez? Nem tudom, hogy kinek a hibája, de kétlem, hogy bárkinek a nyakába kéne varrni ezt a dolgot. Részemről ez csak egy megállapítás.

III.

— Kedvetlennek látom ezeket a mostani inasgyerekeket. Kedvetlennek. Kevés bennük a becsvágy. Talán, mert túl mesz- szire mutatnak a vágyaik. Hej, de sokszor elmondtam nekik: édes fiam, annak idején egy biciklire vágytam ... Legyintettek, azt mondták, más világ volt az, Vince bácsi, fatengelyes világ. És nem tudtam meggyőzni őket, hogy nekem jó volt akkor biciklire vágynom, mert el tudtam érni, és örülni is tudtam a biciklimnek. Később gondoltam, jó lenne egy motor... Meglett az is, sokat áztunk az oldalkocsis motorban családostul, amíg autónk lett. De bemotoroztuk az országot. Most van kocsink, házunk, egy kis szőlő a hegyen ... A fiam felnőtt, villamosmérnök lett, én elértem a vágyaimat. De ezek a mostaniak valahogy túl meszszire látnak. Látják maguk előtt a víkendházakat, drága kocsikat, csodapalotákat, és nekik mindjárt az kell. Ezek olyan vágyak, amiket egy sü- völvény gyerek nem tud elérni. Ez aztán elkedvetleníti őket. Én ebben látom az okát. Közömbösekké válnak. A múltkor bajban volt az üzem, kellett volna túlórázni. Negyven forintos órabérért sem maradt benn a szakmunkástanuló. Miért?

IV.

— A felszabadulás után egyenruhát kaptak a szakmunkástanulók. MTM, SZÍT, úgy vonultak fel május elsején a gyerekek, csak úgy feszítettek az egyenruhában! Büszkék voltak, szerették. Most vajon miért nincs? Nem tányérsapkás, pa- rolis, derékszíjas valamire gondolok. Hanem például farmerre. Szép lenne, ha megkapnák a dzsekit, nadrágot, rajta a vállalati emblémával. Biztos vagyok benne, hogy ez is vonzóvá tenné az inaskodást. Meg egy kicsit szélesebb körűvé kell tenni a képzést, fogékonnyá kéne tenni a gyerekeket az önképzés iránt. Hacsak nem az általános, iskola kettesrendűiről van szó, akik a tankönyv láttán kiütéseket kapnak... De egy géplakatos miért ne tanulhatna meg hegeszteni, esztergálni, vagy éppen autót szerelni? Nékem a géplakatos a tanult szakmám, mégis megtanultam mindezt.

(De ezeken kívül még elvégezte a technikumot, a Műszaki Főiskolát, politikai képzésben vett részt

... Dunavölgyi Vince harminc esztendeje dolgozik a Volánnál, sok-sok éven át foglalkozott a tanulókkal, műhelyfőnök volt, sok tapasz- talatából ennyit most átadott. Okulhat belőle bárki.)

Kampis Péter