Dunántúli Napló, 1977. április (34. évfolyam, 90-117. szám)

1977-04-08 / 96 szám

A PVSK női kosárlabda- csapata az HB l-ben Befejeződött a tavaszi idény Verbőcziné nélkül nem megy Mi lesz ősszel? A kosárlabda NB l-ben egy elma­radt mérkőzés kivételével befejeződtek a tavaszi idény mérkőzései. A PVSK női csapata 7 győzelem­mel, 8 vereséggel, 22 pont­tal a 15. helyet szerezte meg. Január 29-én játszot­ták a tavaszi idény első fordulójának mérkőzéseit és április 2-án már befeje­ződtek a küzdelmek. Alig 10 hét alatt kellett a részt­vevő csapatoknak 15 mér­kőzést lejátszaniok. Az NB I. tavaszi mérkőzé­sein bebizonyosodott: Verbő- czinét. a jelenlegi PVSK nem tudja nélkülözni. A sokszoros válogatott játékos nagy rutin­ja, remek irányító készsége, nem utolsósorban eredményes játéka az idény második felé­ben nagyon hiányzott. A ki­tűnő játékos kiválása után — Verbőcziné anyai örömök előtt áll — egyetlen egy mér­kőzést sem tudtak nyerni a vasutas lányok. Molnárnéra sem számíthattak, Russainé családi elfoglaltsága miatt sok­szor nem tudott részt venni az edzéseken, Paragi Szigetvárra igazolt át. Alaposan megcsap­pant a játékosállomány, de más problémák is voltak. Sok esetben kedvetlenül, erőtlenül, szétesően, minden önbizalom nélkül játszott a PVSK női együttese, a gyenge védekezés mellett sok hiba csúszott a csapat mezőnyjátékába. A pa­lánk alatt elfogyott a játéko­sok tudománya, csak Notaisz és Bundászné tudott kosarat szerezni. Pecfg a többiek Sza- bóné. Tölgyesié, Eszterbauer is jól képzett játékosok és a fia­talok Varga, Németh, Zerényi, Hanke is tehetséges játékosok. Megfelelő önbizalom nélkül azonban nem voltak képesek mérkőzést nyerni. A vasutas lányok Verbőczi- nével otthonukban győzték le a KSI-t, a Székesfehérvárt, a Nagykanizsát és a ZTE-t, ide­genben a BEAC-ot, a MÁVAG- ot és a Szegedet. A nyolc ve­reség közül különösen a hazai pályán a Kecskeméttől és a Diósgyőrtől elszenvedett volt fájdalmas, de Budapesten a Vasas Izzó és a TF ellen is volt esélye a csapatnak. Amennyiben még két mérkő­zést nyernek, most a negyedik helyen várhatnák az őszi idény mérkőzéseit. Amerikai sportolók Havannában Egyesült államokbeli, a Dél-Dakota Állam egyetemei­nek válogatottjából álló ko­sárlabdacsapat tartózkodik Ha­vannában, ahol kedden és szerdán este két mérkőzést ját­szottak a kubai kísérleti válo­gatottal. Az Egyesült Államok által megszakított kubai—ame­rikai diplomáciai kapcsolatok dátuma, — gyakorlatilag a kubai forradalom győzelme — óta első íziben tátogatott ba­rátságos találkozóra hivatalos omerilcai sportklüldöttség Ha­vannába. Az NB I. mezőnye rendkívül tömör. A 7. helyezett PVSK-t mindössze két pont választja el a 13. helyen álló 20 pon­tos Szegedtől, de az utolsó he­lyen álló csapat is 4 ponttal van lemaradva a szegediektől. Egy győzelemnek, egy vereség­nek igen nagy jelentősége van. A kosárlabda NB I. női me­zőnyéből a BSE, az MTK VM és a Spartacus csapata ma­gasan kiemelkedik. A többiek közel egyenlő játékerőt képvi­selnek. A pillanatnyi forma, a jobb idegállapot és nem utol­sósorban a csapatok küzdő­kedve döntően befolyásolta az eredmények alakulását. A vas­utasok női csapatának nem ízlik a kemény ütközés. Enél- kül pedig büntetőket szerezni nagyon nehéz. Mire lesz képes a PVSK női csapata az őszi fordulóban Verbőcziné nélkül? Kár lenne, ha abban reménykednének a vasutasok, hogy november má­sodik felében már ismét szá­míthatnak Verbőcziné játékára. A bajnokság október elején kezdődik és ez esetben is jó néhány mérkőzést Verbőcziné nélkül kell végigharcolniuk a játékosoknak. Ahhoz, hogy a csapat bennt tudjon maradni, legalább három mérkőzést kell megnyerniük ősszel a lányok­nak. A tavasszal Verbőcziné nélkül egyetlen találkozót sem tudtak nyerni, az ősszel többet, jóval többet kell nyújtaniuk a vasutasok női játékosainak, hogy biztosítsák bentmaradá- sukat az NB l-ben. Elsősorban a védekezés terén kell javul­niuk. Az sem lenne baj, ha az egyénileg jól képzett játé­kosok egy jó csapatot, kollek­tívát alkotnának, mert erről a tavaszi mérkőzéseken nem be­szélhettünk a PVSK-nál. Hegyi István A KOSÁRLABDA NB I. ALLASA Nők 1. BSE 15 14 1 1222— 856 29 2. MTK—VM 15 14 1 1287— 918 29 3. Bp. Spart. 15 13 2 1196— 927 28 4. Csepel 15 10 5 1050— 857 25 5. TFSE 15 8 7 989— 938 23 6. Diósgyőr 15 7 8 1059—1059 22 7. Pécsi VSK 15 7 8 1047—1202 22 8. G.-MAVAG 15 7 8 968—1043 22 9. KSI 15 7 8 1155—1087 22 10. Székesf. 15 6 9 1105—1107 21 11. Nagykanizsa 15 6 9 998—1110 21 12. BEÁC 15 6 9 895—1070 21 13. Szeged 15 5 10 1000—1080 20 14. ZTE 15 3 12 1021—1256 18 15. Vasas Izzó 14 3 11 866—1059 17 16. Kecskemét 14 3 11 755—1044 17 Nothaisz kosárra dob a Diósgyőr elleni mérkőzésen Fotó: Arató Megyei ifjúsági labdarúgó-válogatottak tornája Komárom—Csongrád 1:0 (0:0). BTC pálya, 700 néző. Vezette: Futó. Ko­márom: Csemye — Szalolntai, Molnár G., Holdampf, Csehi, (Páncél), Si- kesdi, Törőcsik, Varga, Fazekas, Mol­nár M., Üjbányi. Edző: Sólymos Ti­bor. Csongrád: Ulbert — Szécsényi, Szabó, Tulkán, Nemes, (Farkas), Frá- nyó, Kálmán, Török, Hegedűs, Peják, Maszlag, (Márton). Edző: Pólyák Gyula. Közepes színvonalú mérkőzé­sen mindkét csapat sok hibával ját­szott. A csongrádiak az utolsó perc­ben 11-est hibáztak. Góllövő: Faze­kas. Jók: Csernyei, Molnár G., Törő­csik, Sikesdi, illetve Tulkán, Török, Peják. Győr-Sopron—Baranya 1:0 (1:0). Mohács, 300 néző. Vezette: Varga. Győr-Sopron: Venczel — Kovács, Ben- kő, (Nagy), Kocsis, (Horváth), Plavecz Lipót, Dávid, Koltai, Pölöskei, Tisch­ler, Szabó, (Novics). Edző: Gremolp Ferenc. Baranya: Farkas — Ragány, Róth, Kálmán, Maglódi, Jasper, Amb­rus, Kovács, (Kiss, Bódog), Megyeri, Vigh, Hargitai. Edző: Kincses Nán­dor. Jó iramú mérkőzés, jobbára ba­ranyai támadásokkal. A jobb felépí­tésű játékosokkal rendelkező Győr­Soproniak szerencsével nyertek a több helyzetet kihagyó baranyaiakkal szem­ben. Góllövő: Pölöskei. Jók: Plavecz, Lipót, Nagy, illetve Ragányi, Róth és Bódog. ttkölwiwäs Három bajnokságot nyert a PVSK Szolnokon befejeződtek az országos ifjúsági egyéni ököl­vívó bajnokság döntőinek ver­senyei. A PVSK ökölvívói nagy­szerűen szerepeltek, három bajnokságot nyertek. A kisvál- tósiúlyban' Torma Attila, a nagyváltósúlyban Kocska Fe­renc, a nehézsúlyban AI vies Gyula szerzett bajnoki címet. A könnyűsúlyban Magyar má­sodik volt. A legeredménye­sebb edzőnek járó tiszteletdí­jat Horváth Géza, a PVSK ed­zője kapta. A pontversenyben első a PVSK 21, 2. Csepel 9, 3. Szegedi Dózsa 7. A mér­kőzéseket megtekintette Papp László, a magyar válogatott vezetőedzője is. Vasas sportnap Mohácson. A mo­hácsi Vasöntöde KISZ-bizottsága 14 KISZ-alapszervezet, közel 200 fiatal részvételével jól sikerült sportnapot rendezett az MTE sporttelepén. A mohácsiak 20 tagú Komszomol kül­döttséget láttak vendégül a ver­senyeken. Labdarúgásban, lövészet­ben és asztaliteniszben versenyez­tek a fiatalok a győzelemért. A kispályás labdarúgást a Radnóti la­kótelep nyerte, a lövészetben az öntöde Vállalat bizonyult a leg­jobbnak, az asztalitenisz verseny Gátszegi György győzelmét hozita. Labdarúgás. Tizenkét csapat mér­kőzött Siklóson a felszabadulási kis­pályás labdarúgó kupáért. Az első helyet Siklós Szuper csapata sze­rezte meg a Siklósi Építő KTSZ előtt. Lövészsport. A szigetvári sportfel-' ügyelőség és az MHSZ rendezésé­ben jól sikerült felszabadulási ku­pa lövészversenyt rendeztek. A ku­pagyőztes Rózsafa csapata lett. A versenyen 15 csapat 75 versenyzője indult. 1. Kossuth KFSE—MÁV DAC 2. Szolnoki MTE—Ganz-MAVAG 3. Szekszárd—Szfv. MÁV 4. DVSC—BVSC 5. Budafok—Komló 6. Záhony—Debrecen 7. Rudabánya—Nagybátony 8. Borsodi Bányász—Gyöngyös 9. Saig. KSE—Kazincbarcika 10. Fiorentina—Juventus + 11. Foggia—Lazio 12. ^Cenoa—Milan 13. Róma—Napoli 4*1 14. Dunakeszi—Vác Népsport Népszava Magyar Nemzet DN 1 X x 1 1 1 1 1 1 1 x 1 2 x 1 x 2 x 1 1 X 2 1 1 1 X 1 1 X x 2 1 x 1 X x 1 x 2 1 x 2 1 1 x 1 1 1 X x 1 2 1 X x 2 1 2 1 2 1 x 2 1 x 1 X x 1 x 1 X X X 1 2 X 1 2 X 1 1 2 1 1 1 x 2 2 x 1 2 X Laki Kupa sakkverseny. A kémesi tömegsport-csoport rendezésében tar­tották meg a sakkozók Laki Kupa versenyét. A kémesi Márton Béla szerezte meg az első helyet az ugyancsak kémesi Benkő Lajos előtt, özdi Lajos, a siklósiak sakkozója 12 táblán adott nagy közönség előtt szimultánt Kémesen. Labdarúgás. A PMSC a felszaba­dulás tiszteletére a bázisvállalatok dolgozóinak részvételével kispályás labdarúgó tornát rendezett. Az el­ső helyet a MéV II. üzemének csa­pata szerezte meg, az Ingatlanke­zelő Vállalat és a PMSC dolgozói előtt. Lövészet. Budapesten a Felszaba­dulási emlékversenyen, amely az MHSZ válogatottak részére ellenőrző verseny is volt, jól szerepeltek a pécsi sportlövők. A felnőtt női stan­dard pus<ka, 3x20 lövéses, összetett­ben Kiss Éva nyert 572 körös ered­ménnyel. A felnőtt férfi kisöbű sport­puska 60 lövéses fekvőverseny szám­ban Németh 595 körös eredménnyel a 3. helyen végzett. A junior női standard puska 60 lövéses fekvő ver­seny számban 2. Tóth Gyöngyi 585 körrel. Eredmények. Kézilabda. NB I. B. mérkőzés: ózdi Kohász—Komlói Bá­nyász 29:24, férfi csapatok, ózd. Kosárlabda. NB II. mérkőzések: Női csapatok: Szombathelyi Haladás­Komlói Bányász 58:56; Szigetvár- Soproni KSE 65:50; Sportiskola-Ka­posvári* TK 71:42. Férfi csapatok: Pécsi Postás—ZTE 71:55. Torna. Nyíregyházán, az országos főiskolás tornász csapatbajnokság során a női csapatversenyben a Pécsi Tanárképző Főiskola együtte­se a 2. helyet szerezte meg. Sze­geden, a középfokú tanintézetek or­szágos tornász-bajnokságán az egyé­ni versenyben a lányoknál a köte­lező gyakorlat után Kása (Leőwey Klára) áll az élen. Teke. NB II. mérkőzések. Férfi csapatok: PMSC—Dorog 6:2; PMSC -Ganz Villamosság 6:2. Kovács Lm és Magyar ismét a ló-os keretben Baráti Lajos labdarúgó szövetségi kapitány, csütörtökön délelőtt kijelöl­te az április 13-i mérkőzésre a len­gyelek elleni válogatott keretet. Az A keretben — a legutóbbi spa­nyolországitól eltérően — annyi a változás, hogy Mészáros és Nagy II. a B-csapatban kap helyet és játék- alkalmat, mig az A-keretbe visszake­rült Kovács László, a Videoton kapu­sa, és Mogyar István, a Ferencváros játékosa, aki középpályán és csatár­sorban egyaránt szerepelte the tő. Az A-keret: Gujdár, Kovács László, Török, Mar­tos, Bálint, Kerekes, Kereki, Tóth J, Nyilasi, Pintér, Zombori, Magyar, Pusztai, Kovács István, Fazekas, Vá­rad i. Labdarúgó megyei II.osztály XIX. forduló: Bogódmindszent— Pel lérd 0:0, Kétújfalu—Pécsi Postás 2:0, István-akna—Lippó 2:0, Pécsvá- rad—Drávafok 1:1, Dunaszekcső—Bár 2:2, Sásd—Vajszló 1:2, Felsőszent- márton—Magyarszék 2:4, Nagykozór —Szentegát 1:2. A bajnokság állása 1. Drávafok 2. Magyarszék 3. Szentegát 4. Nagykozár 5. Vajszló 6. István akna 7. Dunaszekcső 8. Lippó 9. Kétújfalu 10. Pécsvárad 11. Pellérd 12. Postás 13. Bár 14. Sásd 15. F. szentmárton 16. Bogádmindsz. 19 12 5 2 47:17 29 19 10 4 5 41:23 24 19 10 3 6 45:29 23 19 10 3 6 39:27 23 19 9 4 6 27:25 22 19 8 5 6 25:21 21 19 8 4 7 25:26 20 19 8 3 8 39:35 19 19 7 5 7 34:33 19 19 7 5 7 33:60 19 19 7 4 8 30:41 f8 19 7 3 9 50:34 17 19 5 7 7 28:41 17 19 4 6 9 28:35 H 19 4 2 13 28:53 10 19 3 3 13 22:41 9 Eredmények röviden Tájékozódási futás. Kettős győzel­met arattak a PVSK futói a Bu­dapest könnyékén megrendezett or­szágos versenyen. Vasárnap a Ta­vasz Kupa, míg hétfőn a Felsza­badulási Emlékverseny férfi felnőtt I. osztályú váltóversenyben győzött a Nagy Lajos, Gyenis Zoltán, Sza­bó László felállású váltó. A vasuta­sok jó felkészültségére jellemző, hogy a Czerpán, Kóger. Kelemen összetételű II. csapatuk a 6. he­lyen végzett, a legjobb hazai Hu­bák indulása mellett. A Felszaba­dulási váltón értékes 4. helyezést értek el, a nők versenyében a PVSK Zsirmon, Mező, Krémer vál­tója. Asztalitenisz. Befejeződtek Bir­minghamben az asztalitenisz világ- bajnokság vesrenyei. Hat számban ázsiai győzelem született, európai versenyzők csak a vegyespárosban győztek, ahol a francia Secretin— Bergeret pár végzett az első he­lyen. A magyar versenyzők egy 4. és egy 5. helyet szereztek csa­patban. RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.27: Széljegyzetek egy betegség­ről .. . 8.37: Hegedül a szerző. 9.04: Katedra. 9.34: Héja, héja . . . 10.05: Ady Endre versei. 10.10: Ze­nekari muzsika. 11.00: Gondolat. 11.45: Reneszánsz muzsika. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Verbunko­sok, nóták. 14.08: Decsényi János dalaiból. 14.19: Nemzetközi rádió­játék-fesztivál gyerekeknek. 15.10: A természet hangjai. 16.05: Művelő­dés. 17.07: Magyar dalok és táncok a XVI—XVII. századból. 17.32: Bemu­tatjuk új Brahms-felvételeinket. 19.15: Operettdalok. 19.31: A Rádiószinház bemutatója. 20.36: Látogatás a Lon­doni Covant Garden Operában. 22.20: Tiz perc külpolitika. 22.30: Tormisz kórusműveiből. 22.50: Medi­táció. 23.00: Zenekari muzsika. 0.10: Operettrészletek. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Az élő népdal. 8.15: Segít­ség a családalapításhoz. 8.33: Ábra- hóm Pál operettjeiből. 9.15: „A gént- lemane-ek — a pénztárhoz járul­nak . .." 9.33: Prágai dallamok. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Fúvószene. 12.33: Liszt zongoramű­veiből. 12.52: Fejezetek a Metropo­litan történetéből. V. rész. 13.33: Gyernekalbum. 14.00: Kettőtől ötig... A RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ lí S O R d B o 17.00: Ötödik sebesség. 18.08: Min­denki iskolája. 18.33: Operettfiná­lék. 20.00: Új tánczenei felvételeink­ből. 20.33: Raszkolnyikov. Jelenet Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés c. regényéből. 21.16: Slágermúzeum. 22.33: A Rádió Dalszínháza. 23.23: Jacques Loussier triója játszik. HARMADIK MŰSOR 14.05: Magyar zeneszerzők. 14.42: Kamarazene. 16.03: Három Vivaldi- concerto. 16.30: Dzsesszfelvételeink- ből. 17.00: U«a Della Casa és Mi­chel Dens énekel. 17.30: Katedra. 18.05: Zsebpénz. 18.35: Bartók: Egy­nemű karok. 18.58: Rádióhangverse­nyekről. 19.33: Otto Klemperer ve­zényli a Philharmonia és az Új Philharmonia zenekart. 21.29: Iro- dalomtudósaink fóruma. 21.59: Az 1976. évi varsói ősz. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: A Pécsi Liszt Ferenc Zeneis­kola növendékeinek stúdióhangverse­nye. 17.15: Exportfejlesztés hitelből. Felső Pál riportja. I. 17.25: Ritmus és dallam. Hétvégi programjavas­lat. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Mario del Monaco énekel, a Mantovani zenekar játszik. 18.25: Hírösszefoglaló. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hírek. •— Népszerű komolyzene. — Tavasz Újpogányban. Riportműsor. — Nemzetiségi folklór­együttesek műsorából. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek. — Eredménye­sen szerepeltek a „Reicht brüder­lich die Hand" vetélkedőn: a het- vehelyi fúvószenekar. 19.30: Műsor­zárás. MAGYAR TV 9.04: Tévétorna (sz. — ism.). 9.10: Honvédelmi ismeretek. A Varsói Szerződés (ism.). 9.30: Szünidei ma­tiné. Kisfilm-összeáliitás. 11.30: Va­káció Melódiában. Zenei vetélkedő gyerekeknek. V/3. rész (sz.). 16.48: Hírek. 16.55: A nyelv világa. A fone­tika. 17.25: Ot perc meteorológia. 17.30: Reklámműsor. 17.35: Mindenki közlekedik. 17.50: Dél-alföldi króni­ka. A szegedi körzeti stúdió műsora. 18.20: Tájak, városok, emberek. Na­mibia. 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese (sz.). 19.20: Tévétorna. 19.30: Tv-Hiradó. 20 00: Delta. Tu­dományos híradó. 20.25: Zenés Tv- Szinház. Hidas Frigyes—Seregi Lász­ló: Cédrus (sz.). 21.35: Csak ülök és mesélek. Vitray Tamás műsora. 22.40: Tv-Hiradó 3. MÁSODIK MŰSOR 20.00: A „hős". Magyarul beszélő NSZK film (sz.). 21.20: Tv-Híradó 2. 21.40: A tenger titkai, (sz.) Ismeret- terjesztő filmsorozat. VI/6. rész: Po­lipok. JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Kék kisbabát — gyermekmű­sor. 18.15: Társadalmi témák. 18.45: A falu közepén. 20.00: A színpad fényei — zenei-szórakoztató adás. 20.50: Jelenetek egy házasságból — filmsorozat. 21.40: Arcképek. MÁSODIK MŰSOR 18.45: Odüsszea 2200 — rajzfilm­sorozat. 19.15: Források — költészeti adás. 20.00: Kulturális adás. 21.00: Huszonnégy óra. 21.15: Komolyzene. Mai sportműsor LABDARÚGÁS. Megyei ifjúsági vá­logatottak tornája. Pécsújhegy. Győr- Sopron—Komárom 14.15; Baranya— Csongrád 16.00. Dunántúlt namo Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallama Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalót Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út J1. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852. 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7630 Pécs, Engel János u. 8. Tel: 13-177. 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám r 25 054 ISSN 0133—2007

Next

/
Thumbnails
Contents