Dunántúli Napló, 1977. április (34. évfolyam, 90-117. szám)
1977-04-07 / 95 szám
6 Dunantmt napló 1977. április 7., csütörtök Bence bácsi Aki még nem tudná merre van Tápé, annak elárulom, hogy ennek a kerekre sikeredett világnak a kellős közepén. Felhorkannak ilyen bátor kijelentés hallatán más tájbeli világközepiek, de a tápai hajthatatlanul keresi igazát, miszerint „itt a világ közepi, ha nem hiszi, lépje ki”. Ha messziről jött ember keresi Tápén Nagy Pált, bizony kérdőn néznek rája a jámbor tápéiak, hogy mondja meg a másik nevét, a tápait. Mert bizony Nagy Pali itt egy szakajtóra való is, s az úristen se tud közöttük eligazodni melléknevük ismerete nélkül. Mert Tápén mindenkinek van csúf- vagy ragadványneve, anélkül nem is igazi tápai. Közel így állunk ezzel az ország minden falujában — mert hogy ez a szokás tipikusan falusi — de Bence Pali bácsi csak egy van ezen a földkerekségen, az is Tápén. Kinek teljes neve Nagy Bence Pál. Ja, úgy, — mondja a megkérdezett — s már is tiszta a dolog. Pali bácsi 1890-ben született, Pálfordulóra. Édesapját Nagy Benedeknek, — tápai nevén csak Bencének — hívták, innen van az ő Bence Pali neve. Hónaposgyerekből lett huszártrombitás, aki az első világháború alatt megjárta a fél világot. Ázsiában 1500 magyar katonának főzött, és szakácstudományát később itthon is gyakorolta sok-sok lakodalomban. De megjárta valahol Lembergben a halottaskamrát is, a fölszedett kolerával, ahova halottnak hitt állapotban rakták be. Ám Pali bácsi roppant erős szervezetű volt, „asszongyák igazi kun vagyok" — és megmaradt. „De kárnak” — mert az apja azzal fogadta hazajövet, „ereggy, telelj ott, ahun nyaraltál". Itthon keserű szájízzel kezdte az életet, de a munkaszeretete legyőzte nagy bánatát. Kordézott a Tisza-töltés fejelésénél, volt arató bandagazda, cséplő bandagazda, malomba járt őrletni, s „lassan mögtollasodtam én is, mint a kispacsirta”. Aztán gondolta, illenék asszonynak való után nézni. Az idő is kezdett sietősebben haladni, hát döntött és megházasodott. Aztán jöttek a gyerekek: Ferkó, Annus meg a Regina. Felesége varrta a tápai asszonyoknak a ruhát, fityulát, mindent. Esténként Pali bácsi gomblukat varrt, később megtanulta a géppelvarrást is. „Nagyon szerettem varrni, addig is pihentem”. Világéletében dologszerető, iparkodó ember hírében állott. Lassan a gyerekek is kirepültek a családi fészekből; „mindegyiknek mögvót a kellő kiházasítása, férjhönadása, a nagy lakodalom. Egy-egy tinót vágtam, jó bort vöttem, szóval mögtöttem azt, amit egy apának tönni köllött”. „Kalány, tányér nem ér egymáshon csörrenés nélkül, de azér mindég úgy rön- dözgettem a sorsunkat, hogy szálába ájjon a széna”. Pali bácsi már dédnagyapa, négy unokája és négy dédunokája van. „Hej, de jó nektök, jó világba születtetök, csak majd élni tuggyatok vele.” Pali bácsi kifogyhatatlan a visszaemlékezésekből. Van azok között jó is, rossz is, de mindegyik tanulságos. Naponta átmegyek hozzá szomszédolni, lévén, hogy átellenben lakunk egymással. Ilyenkor mindenről szó esik, mikor mi érdekel. Legutóbb a csúfnevekről volt szó és elmondta, miért kapta a tápairéti Dobó a szérdás Dobó csúfnevet. „Hát azér, mert elmönt a kocsmába szombaton, azt csak rávaló szerdán vetődött haza”. Ilyenkor, szép időben naphosszat üldögél a kiskapu előtt. Unalmában ki-kisétál az utcasarokra, megnézi, nem vitték-e el az utcasarkot. Amikor megbizonyosodik, hogy minden rendben, visszaballag, üldögél, dalolgat még egy keveset. Mikor ezt is megunta, behúzódik a kapun belőlre és „ott számolgatom, hány hét a világ”. Alszik egy sort. Gyülekeznek a fecskék. Pali bácsi búsan nézi őket, vajon itthon találják-e még? Persze, hogy itthon! Hogy is ne. Ahogy számolja a fecskéket, közben gyereksereg veszi körül, s ezer kérdésre kell feleljen, hogy hova mennek, mikor jönnek, ott messzire mit esznek ezek a kedves magyar madarak? Aztán egyszer csak mesélni kezd, mely mesékbe találóan szövi bele életének egy-egy részletét. S mivel ő maga is élvezi saját szerkesztésű meséit, a gyerekek mozdulatlanul ülnek előtte a fűben, s tátott szájjal hallgatják. Olykor-olykor huncut mosolya, máskor meg kackiás bajuszmozgása teszi élvezetesebbé meséit. Kiváltképpen akkor, ha katonaidejéből mond el — jócskán megtoldva — részleteket. Ilyenkor tölcsért formál két tenyeréből és eltrombitálja az ébresztőt és úgy trattararáz, hogy más réztrombitán se csinálná különben. Pali bácsi mesél az életéről, a múltról, amelynek szegény gazdagságát is már csak tőle tudhatjuk. Ifj. Lele József Árulkodó szöveg a festmény alatt Hogy hívták Orgaz grófját? A hibát valaki elkövette, és azóta utánamondták... A madridi síkságról jövet már messziről rá lehet ismerni Tole- dóra: a kúp alakú hegyre épült város olyan, amilyennek 400 évvel ezelőtt Greco megfestette. A gránithegy nem kopott, nem bővült, s a hegy lábánál a Tajo zöld vize úgy határolja a várost, mint egy félkarú ölelés. S a folyó túlsó oldalán megint hirtelen meredekű hegyek következnek. Településre nem alkalmasak. A fejlődési nehézségek miatt helyezte át innen székhelyét, s tette az ország fővárosává Madridot az egyik spanyol király akkor, amikor Kolumbusz arannyal és kincsekkel megrakott hajói megérkeztek. S éppen ez időben, 1575-ben jött ide Kréta szigetéről egy festő, név szerint Domenicos Theotocopou. los, akit nehézkesen kimondható neve miatt a toledóiak egyszerűen csak „A Görög”-nek, „El Greco”-nak neveztek. Az innen távozó király nevét pontosan bizonyára csak a spanyolok tudják, — Grecoét az egész művelt világ ismeri. A Puerto del Sol kapun belépve — ma is a városkapun való áthaladás adja a városba érkezés élményét — a fáradt lábakat az a tudat feledteti, hogy Greco utcáin járnak. Az ökölnyi, zöld-barna folyamikaviccsal cikcakkosra kirakott kerítés, élőkért és járdanélküli utcácskákban oldalaikon nagy, öblös kosarakkal öszvérek, szamarak bandukolnának kopogva, s ha olykor egy-egy gépkocsi is megjelenik, a járókelőknek be kell húzódniuk egy kapumélyedésbe, hogy elférjenek egymás mellett. A házak büszke címereikkel, magasan nyíló apró, vasrácsos ablakaikkal mintha ezernyi titkot takarnának, mintha mindegyik ház valami zárda, vagy szép asszonyokat rejtő arab hárem volna. Ki hinné, hogy csaknem száz templom és kápolna, s még vagy húsz kolostor is van ebben az alig ötvenezer lakosú, nagyon csendes városban! Az arab díszítőművészet és román építészet szintézisét jelentő sajátos spanyol „mu- dejár” stílusú épületek minduntalan megállásra, gyönyörködtetésre késztetik az embert. A város csúcsáról, az Alcazar- ból, a négytornyú várból kihívóan festői kép tárul elénk: a Tajo túlsó oldalán emelkedő vörös agyagos hegyeket a narancsligetek és olajfák zöld pamacsai pettyezik, az ég gyöngyház kupolájában a toledói pengék acélja fénylik és a Sierrák felől idetűző délutáni sugárecsetek okkersárgát raknak a házak falára. A templomok festett üvegablakai az alkonyatban ünnepelnek. Csak az a néhány turista, aki szereti a melankóliát, lépeget ilyenkor haíkan, fel nem ébresztve a csendet, a hűvös kőlapokon. A Santo Tomé-femplo- mát is kezdte már betölteni a sötétség, amikor beléptünk. Tudtuk, hiszen minden művészet- történeti . szakkönyvben benne van, hogy itt található a világ egyik leghíresebb festménye: az „Orgaz gróf temetése”. A várva várt találkozás izgalma szorongatta torkunkat. Az első tétova lépések után, a templom oldalhajójának végéből áradó fény egyre erősebben vonzott, míg az elénk táruló látványtól szinte megtorpantunk. Mintha egy sötét szobából hirtelen ablak nyílt volna fel: a földön sűrűn emberek álldogálnak, sötét ruhájuknak fehér gallérjából a fejük kibillen. A gallérok csipkés fehér taraja, mint a tenger hulláma választja el a földtől az eget. A kép felső része a fejekben forgó gondolatokat tükrözi: amíg lent a páncélos férfit fektetik a sírba, addig fent ugyanez a férfi lengő leplek közül ruhátlanul lebben a boldog egekbe. Nem is tudom, mi nyűgözött le a szinte életnagyságú, a csaknem öt méteres magasságú és a négy méteres szélességű méret, vagy a színek káprázata? A valóra akkor ocsúdok, amikor a kép alatt egy kis szöveget kezdek böngészni: „És ha sietős volna is utad, ó vándor, állj meg egy pillanatra és hallgasd meg néhány szóban városunk egyik régi történetét! A toledói Don Gonzato Ruiz, Orgaz város grófja, KasztiHa protonotáriusa, aki jámborságának sokféle bizonyságát hagyta maga után, arról is gondoskodott, hogy Szent Tamás e templomát, amelyet ez a nemes úr végső nyugvóhelyéül választott, az ő költségén pompásan helyreállítsák ..és így tovább. Újabb megdöbbenés. Hiszen még az Akadémia által kiadott legújabb, 1966-ban megjelent négy kötetes Művészeti Lexikon is így írja: Greco egyik főműve, az „Orgaz gróf temetése”! Pedig kétségtelen: ez helytelen! Valaki réges-rég elkövette a hibát, s azóta mindenki habozás nélkül utánamondta ... ülök a város szélén a Tajo fölött egy sziklán, ég és föld között, s ígéreteket mormolok: ó, jámbor Don Gonzalo Ruiz, ne vedd zokon, hogy a magyarok elvették a nevedet, s Orgaznak hívnak! Ha majd hazamegyek, megmondom nekik, s jóvá tesz- szük a hibát! Harcos Ottó AMFORA-UVERT Nemcsak húsvétra vásárol, ha az ünnepi asztal terítéséhez új poharak, kristálykelyhek, üveg- és porcelánteritékek közül választ Ízlésének megfelelőt A SZAKUZLETEKBEN VAGY ARUHAZAKBAN I I A gombos—erdődi vasúti gőzkomp, amely 1869—1911 között vitte a Duna egyik oldaláról a másikra a vonatokat A gombos-erdődi vasúti komp Amikor o múlt század technikai alkotásainak kimagasló eredményeiről történik említés, ilegtöbbször a Szuezi csatornát, az Eiffel tornyot és természetesen a vasutat említik. A felsorolásból a magyar mérnökök kimaradnak, noha a maguk korában ők is alkottak olyasmit, ami érdemessé teszi, , hogy nevük és munkájuk emléke fennmaradjon. Legalább a magyar közvélemény előtt. Ezek közé tartozik Rondy Márton mérnök, aki a múlt században — pontosan 1869-ben — olyan műszaki tervet készített és valósított meg, amelyre Európa mérnökei felfigyeltek. Legyőzték a Dunát Az 1867-es osztrák—magyar kiegyezés óriási lendületet adott a gazdasági életnek Magyarországon. Hosszú évtizedek mulasztásait kellett bepótolni. Mindennek az alapja azonban a jó közlekedés, vagyis a vasút volt. Gróf Széchenyi István az 1848. január 25-i országgyűlésen kifejtette a magyarországi vasútépítés alapelveit, mely szerint az ország fővárosából kell kiindulni a vonalaknak; így kívánta szorosan az ország közepéhez kapcsolni a végeket. Ennek az elgondolásnak a jegyében lázas tempóban folyt a kiegyezés után a vasútépítés, de ennek súlyos akadálya volt a hidak hiánya. A hidak építése nem tudott lépést tartani a sokkal gyorsabb ütemű vasútépítéssel. Ilyen probléma elé került az 1868-ban megépült Szeged— Szabadka—Zombor vasútvonal is. Ennek a vonatnak a folytatását Apatin—Eszék—Vinkov- Ci irányában tervezték, a bos- nyák vidék, majd távolabb a tenger elérése végett. A vasút építése híd hiányában Apátiánál megrekedt, mert akadályként Gombosnál ott terjeszkedett a Duna széles medre. A vasút történelme számos érdekességet, különleges fejezeteket tartalmaz, de nem jegyzett fel olyan eseteket, amikor valamely nehézség, természeti akadály a vasútépítést megakadályozta volna. A mérnöki tudomány nem torpant meg az akadályok előtt, hanem leküzdötte azokat és a vasút mervt tovább. így történt ez a Horvátország és a Bosznia felé épülő vasút esetében is. Rondy Márton mérnök tervezetet készített és abban javasolta, hogy híd helyett gőzkompon vezessék át a vasútvonalat a Dunán. Elgondolása az volt, hogy ha már hidat nem építhet, olyan megoldást létesít, amely a hidat teljes mértékben pótolja. Ennek a jegyében készítette el kitűnő tervét, a legapróbb részletekig. Gőzkompot tervezett, amelyre síneket rögzítenek s a vonat ezekre rágördülve jut át a másik partra. Rondy mérnök tervezetét elfogadták és nyomban megvalósították. Ezzel megszületett az európai műszaki szenzáció: a vasút kompon való továbbítása. Rondy gőzkompja 63 méter hosszú és 9 méter széles volt, amelynek hosszában a síneket, oldalán pedig a gőzgépet helyezték el'. A víz alatt légtartályokat szerellek rá, hogy bíz- to nsá gosabban meatarthassaa nagy terhet. A gombosi oldalon a komp méretének megfelelő hosszúságú szabályos dokkot építettek, a Duna folyására merőlegesen. A vasúti sínpár pontosan a dokk peremén húzódott. A szemben levő erdődi részen nem volt a dokkra alkalmas hely, ezért 70 méter sínpárt a víz alá rögzítettek, s így a vonat térdigérő vízből jutott fel a töltésre. A Duna két oldala között három acélsodronyból készült kötelet feszítettek ki. Két 35 mm vastagságú és 1300 méter hosszúságú acélsodrony a folyó fenekén feküdt s ez biztosította a komp haladását. A gőzkomp két oldalán ugyanis hatalmas dobok helyezkedtek el s ezekre felcsavarodott, majd letekeredett a sínül szolgáló és a mélyben fekvő két acélkötél. A harmadik acélkötél 65 mm-es volt és vezérkötéllként szolgált, amely az irányt és lényegében a kompot tartotta. A Duna két partján egyenként hattomnás nehezék egyensúlyozta a köteleket. A kompra egyszerre hét vagon fért fel mozdony nélkül, mert a túloldalon már másik mozdony várta1 a szerelvényt Hosszabb szerelvény esetén a kompnak többször is meg kellett fordulni, amíg valameny- nyi kocsit átvitte a Dunán. Egy menet mindössze 11 percig tartott. Az év legforgalmasabb napjaiban sűrűn fordult a komp a két part között s volt olyan idő, amikor huszonnégy óra alatt negyven vonatot vitt át. A MÁV eme különleges gőzkompja 42 éven át biztosította Délnyugat-Magyaror- szóg és Horvátország keleti részének zavartalan vasúti közlekedését. Működése 1911-ben megszűnt, mert akkorra, átadták rendeltetésének azt a nyolcmillió aranykorona költséggel épült hatívű és 600 m hosszú vasúti hidat, amely az akkori Magyarországon a hetedik Dunát átívelő vasúti híd volt. A háborúban eltűnt A gőzkompot elvontatták és más célra alkalmazták. A II. világháború kitörésekor a Budapest feletti Duna-szakaszon úszó csónakháznak használták, majd a háború ezt is elpusztította. Természetesen a Gombos— Erdőd közötti vasúti komp nem mairadt egyedüli a közlekedésben, mert a világ különböző helyein ma is üzemben vannak ilyenek, A legismertebb és a legnevezetesebb valamennyi között a francia és angol partokat összekötő és a La Manche-csatornát átszelő Calais—Dover, valamiint a Dánia— Svédország közötti járat Kelenváry János
