Dunántúli Napló, 1977. április (34. évfolyam, 90-117. szám)
1977-04-29 / 116. szám
1977. április 29., péntek Dunántúlt napló 5 ÓRA A NAGYVILÁGBAN Kubai-amerikai megállapodásokat írtak alá A Kubai Köztársaság és az Egyesült Államok kormányai képviselőinek New Yorkban, majd Havannában folytatott tárgyalásai eredményeképpen a két ország között 1977. áp- "• rilis 27-én két megállapodást írtak alá. A megállapodások rögzítik azokat a feltételeket, amelyeknek megfelelően a kubai halászflotta az Egyesült Államok fennhatósága alá tartozó kétszáz tengeri mérföldes észak-amerikai halászati vizeken tevékenykedhet. A megállapodások szövegét a későbbiekben hozzák nyilvánosságra. A halászati tárgyalásokon résztvevő amerikai küldöttséget Terence Todman amerikai, a kubai delegációt pedig Pe- legrin Torras kubai külügyminiszter-helyettes vezeti. A két ország közötti megállapodás az első ilyen jellegű esemény, a kubai—amerikai diplomáciai kapcsolatok megszakítása óta, s ez a körülmény is kidomborítja jelentőségét. • Urho Kekkonen a Szovjetunióba látogat Csütörtökön Moszkvában bejelentették, hogy Urho Kekkonen, a Finn Köztársaság elnöke a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének és a Szovjetunió kormányának meghívására május második felében hivatalos látogatásra a Szovjetunióba utazik. 4- MOSZKVA: Csütörtökön hazaérkezett Moszkvába Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, külügyminiszter, aki az indiai kormány meghívására hivatalos látogatást tett Új-Delhiben. 4- VATIKÁNVÁROS: VI. Pál pápa csütörtökön a Vatikánban találkozott Donald Coggan canterburyi érsekkel, az anglikán egyház fejével. A találkozót általában igen jelentősnek tartják: a két egyházfő a katolikus és anglikán egyház egységének helyreállításáról folyta- tatott megbeszélést.-4 LIMA: 314 politikai bebör- tönzöttnek és köztörvényes bűnözőnek adott amnesztiát szerdán a perui katonai kormány. Az Expreso című kormánypárti lap szerint a szabadon bocsátottak között sok munkás, diák és tanár van, valamint egy lap kiadója, akit tavaly állambiztonsági okokból tartóztattak le. 4- SINGAPORE: Hans-Diet- rich Genscher nyugatnémet külügyminiszter csütörtökön kétnapos hivatalos látogatásra Szingapúrba érkezett. Kíséretében van a nyugatnémet ipar számos képviselője. 4- TRIPOLI: A líbiai kormány az Arab Liga sürgős összehívását kérte, mivel a Líbiában dolgozó és Kairó által irányított egyiptomi munkások veszélyeztetik az ország biztonságát — jelentette csütörtökön az Ar- na líbiai hírügynökség. 4- RÓMA: Az olasz kormány szerdán engedélyezte a szak- szervezeteknek, hogy Rómában május elsejei ünnepségeket rendezzenek, jóllehet a közelmúltbeli zavargásokat követően május végéig minden gyűlést betiltott a fővárosban. A más jellegű gyűlésekre és tüntetésekre május 1-én is érvényben marad a tilalom. Árengedményes Egyes szénfajták II,— Ft/q árengedménnyel VÁSÁROLHATÓK TELEPEINKEN, amíg a készlet tart. PÉCS DÉL-DUNANTÚLI TUZÉP VÁLLALAT Holnap nyílik Mohácson, A RADNÓTI TELEPEN a MERUKER Vállalat ruházati boltja! Az egység árukészlete: V férfi, női, gyermek felső kötöttáruk, V divatáruk, fehérneműk, rövidáruk, fonalaki V Bébi- és csecsemőáruk I Babaápolási cikkek I V Gyermekcipők! Gyermekkocsik! Keresse fel a MERUKER Vállalat új létesítményét { 4 Mohácson, a Liszt Ferenc utcában I BŐ ÁRUVÁLASZTÉK! UDVARIAS KISZOLGÁLÁS! KS/D. NAPLÖ. TELEFOTÖ Üres az egyébként zsúfolt párizsi metró. Megbénult a felszíni közlekedés, szünetelt az áramszolgáltatás, s leálltak az üzemek. Mindez annak a 24 órás általános sztrájknak az eredménye volt, amellyel a dolgozók tiltakoztak az érdekeiket sértő Barre-terv ellen.----------------------------------------------*----------------------------------------------ítélet a Baader—Meinhoff csoport ügyében Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a nyugatnémet Baader—Meinhoff terrorista csoport három vezetőjét, Andreas Boádért, Gudrun Ensslint és Jan-Carl Raspet. Az NSZK történetének leghosszabb és legbonyolultabb anarchistaperében csütörtökön reggel hirdetett ítéletet a stuttgarti bíróság. A vádlottakat közösen elkövetett négy rendbeli gyilkossággal és 34 rendbeli gyilkossági kísérlettel, valamint bűn- szövetkezet alakításával és robbanóanyaggal elkövetett merényletekkel vádolták. A két évig tartó eljárás során a vádlottak több alkalommal éhségsztrájkot tartottak, az utolsó szakaszban egyáltalán nem jelentek meg a tárgyalóteremben, kétségbe vonva a bíróság illetékességét. A vádbeszéd felolvasása után a védők nem tartottak védőbeszédet, hanem az egész eljárás leállítását és más körülmények közti újrakezdéseket követeltek. A csoport negyedik vezetője, Ulrike Meinhoff néhány hónappal ezelőtt — máig sem tisztázott körülmények között — öngyilkos lett cellájában. 4- BERLIN:, Erich Honecker- nek, az NSZEP KB főtitkárának, az NDK Államtanácsa elnökének meghívására csütörtökön Berlinbe érkezett Vlagyimir Sa- talov űrhajós altábornagy, a Szovjetunió kétszeres hőse. 4- KAIRO: Abdel Halim Khaddam szíriai miniszterelnökhelyettes és külügyminiszter csütörtökön néhány napos látogatásra az egyiptomi fővárosba érkezett. Egyiptomi hivatalos forrásból közölték: Khaddam látogatásának célja az egyiptomi vezetők tájékoztatása Asz- szad közelmúltban lezajlott moszkvai tárgyalásainak eredményeiről. 4- VARSÓ: Edward Gierek, a LEMP KB első titkára a május elsejei ünnepségek alkalmából a lengyel munkásosztály fellegvárába, Katowicébe utazott. Délelőtt megtekintette a szovjet tudomány és technika kiállítását, amelyet eddig egymillió 750 ezer néző látogatott meg, majd részt vett egy újonnan épített kórház ünnepélyes átadásán. 4- NEW YORK: Az NBC- televizió felmérése szerint Carter elnök népszerűsége tiz százalékkal esett az új energiaprogram bejelentését követően. A megkérdezett 1597 felnőtt amerikai 53 százaléka vélte úgy, hogy Carter elnök jól végzi munkáját, s ez az arány tiz százalékkal alacsonyabb az NBC hasonló, márciusi közvéleménykutatásának eredményénél. A (0. évforduló jegyében Teherautó vesztegel a Gorkij utcában, s ez magában is különös látvány, hiszen Moszkva főutcájáról rég kitiltották a tehergépkocsikat. Ez . azonban most kivételes eset: a fővárosi tanács villanyszerelői a május 1-i transzparenseket és fénydekorációkat szerelik. Az ünnepi díszítések gyárban készültek, mérnökök tervezték őket alumíniumból, plexiüvegből, s belülről fénycsövekkel világítják meg. A díszítések egyre korszerűbbek, egyre mutatósabbak, s május 1-én este, amikor minden forgalom leáll Moszkva központjában, puszta jelenlétükkel is esztétikai élvezetet okoznak majd a sétálók százezreinek. Az ünnep, amelyhez a keretet szolgáltatják ezek a dekorációk, az évek folyamán semmit sem veszített fontosságából a szovjet emberek számára. Ok a büszkeségre A munka ünnepére készülve Moszkva a felszabadult munkára, az örömet adó munkára, és persze — a tizedik ötéves terv fő céljaival összhangban — a hatékonyabb munkára gondol. Ez nem kampányfeladat! Vezetők és vezetettek legnagyobb közös gondja a hatékonyabb termelés már évek óta, ám ilyenkor, ünnep előtt mégis szokás, talán „illendő” is, még többet, még jobban dolgozni. A lapok jelentéseiből ítélve a május 1-i felvonuláson lesz mivel büszkélkednie a szovjet munkásságnak. A Kómái Autógyárból például azt jelentették, hogy a tervezett 15 ezer helyett az év végéig 22 ezer nagy teljesítményű KAMAZ-tehergépko- csit gyártanak. A kuznyecki szénmedence bányászai május 1-ig terven felül 70 ezer tonna szén kitermelését vállalták; egy évvel a határidő előtt üzembe helyezték a Szajano—Susensz- kojei Vízi Erőmű utolsó turbináját. A gazdasági helyzetet általában biztatónak ítélik, bár az eredményekkel való kritikátlan kérkedés már egyáltalán nem divat, hanem egyike azoknak a jelenségeknek, amelyeket a párt a legélesebben bírál. Az Izvesztyija a negyedévi terv teljesítéséről szóló beszámolójában az 5,6 százalékos ipari termelésbővülés és a 2,7 százalékos bérszintemelkedés mellett arról is beszámol, hogy az egyesülések és üzemek egy része, ha teljesíti is a tervet, még mindig nem dolgozik igazán hatékonyan. A termékek egy része minőségi és választékproblémák miatt nem értékesítMájus 18-án Vance-Gromiko tanácskozás kezdődik Genfben Az amerikai külügyminisztérium szóvivőjének csütörtöki bejelentése szerint Cyrus Vance amerikai és Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter május 18-tól Genfben a Közel- Kelettel, a hadászati fegyver- rendszerek korlátozásával kapcsolatos kérdésekről tanácskozik. A szóvivő szerint a találkozó 2—3 napos lesz. Mint ismeretes, Vance amerikai külügyminiszter március végi moszkvai látogatása után ismeretessé vált, hogy a két külügyminiszter májusban Genfben folytatja a hadászati fegyverrendszerek korlátozásával kapcsolatos kérdések áttekintését. A Szovjetunió és az Egyesült Államok társelnöke a közel- kelettel foglalkozó genfi értekezletnek. Szovjet—indiai • közös közlemény Új-Delhiben csütörtökön szovjet-indiai közös iközleményt hoz. tak nyilvánosságra Andrej Gro- mikóoak, az SZKP KB Politikai Bizottság tagjának, a Szovjetunió külügyminiszterének április 25—27. között Indiában tett hivatalos, baráti látogatásáról. A közlemény megállapítja, hogy a szovjet—indiai kapcsolatokra jellemző, szívélyes légkörben folytatott tárgyalásokon a felek széles körű eszmecserét folytattak a kétoldalú kapcsolatok helyzetéről és a legfontosabb nemzetközi kérdésekről. Megelégedéssel állapítottáik meg, hogy a két ország hagyományos barátsága és együttműködése, egymás iránti kölcsönös tisztelete és bizalma tovább erősödött és mélyült. A felek szilárd elhatározása, hogy a jövőben is az egyenlő jogokon alapuló, kölcsönösen előnyös együttműködés erősítésére törekszenek az 1971. augusztusában kötött szovjet—indiai szerződés szellemében. Kim Ir Szen-nyilatkozat Korea egyesítéséről Kim Ir Szén, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság elnöke nyilatkozott a Jomiuri Simbun című japán lap munkatársainak. A KNDK elnöke kifejtette, hogy a két Korea egyesítése a következő elvek alapján képzelhető el: 1. A koreai népnek magának keli kezdeményeznie az ország egyesítését. 2. Az egyesítést békés módszerekkel kell megoldani. 3. Az egyesítés csak az egész koreai nép szolidaritása és elhatározása nyomán érhető el. Ami a KNDK és Japán kapcsolatait illeti. Kim Ir Szén véleménye szerint azok lényeges megjavítása csak a két Korea egyesülésének valóraválása, illetve a KNDK és az Egyesült Államok viszonyának normalizálása után képzelhető el. Bizalmat kapott a francia kormány A francia nemzetgyűlés csütörtökön este — a de Gaulle hatalomrajutása előtti 4. közköztársaság kormányváltságait idéző drámai légkörben — vé- gülis 271 szavazattal 186 ellenében elfogadta Barre miniszterelnök szociális tervét és munkanélküliség elleni intézkedéseit és ezzel bizalmat szavazott a kormánynak. A szocialisták, a kommunisták és a baloldali radikálisok a Barre-terv ellen szavaztak. Készül a felvonulás dekorációja hető, a termelékenység nem nő a megfelelő ütemben, s az első negyedévben néhány fontos termékből mennyiségileg is kevesebbet termeltek, mint a terv előírta. Kevesebb volt a nyersvas, az acél, a hengereltáru, a cipő, a hűtőgép. Űj kezdeményezés A Don melletti Rosztov város lakóit egyébként ezek a fajta gondok sarkallták arra az új kezdeményezésre, melyet aztán hetek alatt az egész Szovjetunióban átvettek: dolgozz elmaradás nélkül, hatékonyan, jó minőséggel! Az ilyen túlságosan is általánosnak tűnő jelszavakat minden egyes üzem KS/D. NAPLÖ, TELEFOTÖ maga „bontja le” a helyi követelményeknek és lehetőségeknek megfelelően, de abban senki sem kételkedik, hogy a rosztoviak felhívására nagyon nagy szükség volt. A több és jobb munka, a minden tekintetben teljesített terv jelentkezik aztán a nemzeti jövedelemben, a fizetési borítékban, az új üzletekben és óvodákban, a nagyobb lakásokban, a jobb termésekben, a több húsban és a jobb kenyérben, egyszóval mindabban, amit a szovjet ember a fejlett szocialista társadalomtól elvár, méghozzá nem a jövőben, hanem ma, ha lehet, már ezen a május 1-i ünnepen, de a következőig már feltétlenül... > Bokor Pál