Dunántúli Napló, 1977. április (34. évfolyam, 90-117. szám)
1977-04-29 / 116. szám
2 DimantQlt llaplö 1977. április 29., péntek Ssemélyl sérülése* balosét nem volt A közlekedésbiztonsági hetek keretében ked- ken délelőtt és szerdán délután nagyszabású közúti ellenőrzést tartottak Baranya megyében. 300 rendőr, KPM- és Volánellenőr, valamint társadalmi segítők — önkéntes rendőrök és KBT-aktívák — részvételével. Az ellenőrzés kétszer nyolc órájában személyi sérüléses baleset nem volt a megyében. A közúti ellenőrzés során elsősorban a segítő, a figyelmeztető és o baleset-megelőző jelleg érvényesült, tehát nem a büntetés volt a cél. Ezt tükrözi egyébként az ellenőrzés összegezése is. összesen 14 ezernél több járművet ellenőriztek Baranya közútjain, ez a megyei jármű- állománynak mintegy 20 százaléka. 2040 intézkedésre került sor. 1384 esetben figyelmeztetés történt csupán, főleg az ellenőrzött járműveknél észlelt kisebb műszaki hiányosságok, illetve a vezetésbeli fogyatékosságok miatt. 542 esetben alkalmaztak helyszíni bírságolást. Az ok az esetek többségénél a lakott területi sebesség kismértékű túllépése volt. Az ellenőrző közegek 110 szabálysértési feljelentést tettek, ebből 76 úgynevezett kiemelt szabálysértés volt. Első helyen az ittas vezetés szerepel. 14 gépjárművezetőnél és 16 kerékpárosnál, kocsihajtó- nál állapították meg az ittasságot. 10 esetben a gyorshajtás volt a feljelentés alapja — ennyien kapnak traffipaxos felvételt. A feljelentettek közül heten nem adták meg a köteGyorsmérleg a kétnapos közúti ellenőrzésről Tizennégyezer ellenőrzött jármű — kétezer intézkedés lező elsőbbséget, heten az előzés szabályait szegték meg, ketten pedig a kanyarodás szabályait sértették meg. Húsz szabálysértési feljelentés oka a járműnél észlelt világítási szabálytalanság volt. Tíz járműről a helyszínen levették a rendszámtáblát és bevonták a forgalmi engedélyt erősen kopott gumik, rossz fékek és más, a közlekedés biztonságát veszélyeztető, kirívó műszaki rendellenességek miatt. Négy közületi járműnél olyan hiányosságokat tártak fel az ellenőrzés során, hogy a közlekedésrendészet szükségesnek látja a vállalatokhoz intézett figyelmeztető levélben közölni a tapasztalatokat. Az ellenőrzés nemcsak a járművekre szorítkozott: „hálójában” 258 gyalogos is fennakadt. Mi más is lehetett az ok, mint a közúton tiltott helyen való átkelés, vagy a járdáról való figyelmetlen lelé- pés. Az intézkedésekre főleg olyan helyeken került sor, ahol a forgalom miatt a gyalogosnak is nagyobb a felelőssége — nemcsak önmaga iránt. 142 gyalogost részesítettek figyelmeztetésben, 23-nál helyszíni bírságolást alkalmaztak, 2 ellen pedig szabálysértési feljelentést tettek. A kétnapos közúti ellenőrzés krónikájához tartozik még, hogy az ismertetett intézkedések többségére Pécs város és járás területén, illetve a megye legforgalmasabb főútvonalain került sor. A közlekedésbiztonsági hetek keretében tartanak még hasonló ellenőrzéseket a baranyai utakon. Díjnyertes főiskolások Április 29-én délután zárul a magyar nyelv hete a Pécsi Tanárképző Főiskolán. Ekkor kerül sor az anyanyelv és a népi műveltség kapcsolata jegyében meghirdetett pályázatok eredményhirdetésére és díjkiosztására is: a képzőművészeti pályázatot Csizmadia Márta elsőéves biológia—rajz; a népmeséi prózamondó versenyt Kóbor Katalin elsőéves magyar— angol; a hallgatók Ki mit tud? vetélkedőjét pedig Bazsik László magyar—angol szakos hallgató Kóbor Katalinnal előadott produkciója nyerte. Ma fordított nap van a Tanárképző Főiskolán; a főigazgató és a tanszékvezetők helyét a diákság veszi át egy napra. Idegenforgalmi újságírók ismerkedése Baranyával # A szezonra elkészül a harkányi nyaralóház • Tovább fejlesztik az orfűi kirándulóközpontot A Magyar Újságírók Országos Szövetségének Idegenforgalmi Szakosztálya, az IBUSZ Vezérigazgatósága, valamint a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság rendezésében két napon át Pécs és Baranya nevezetességeivel, életével ismerkednek a fővárosi lapok-, a rádió és televízió munkatársai, harmincötén. Az újságírókkal csütörtökön Pécsre érkezett dr. Pásztor János, a MÚOSZ fótitMezőgazdasági szakfilmbemutató Pécsett Az oktatások, tanfolyamok, továbbképzések elengedhetetlen eszköze ma már a szemléltetés legnagyszerűbb módszere, a film. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium megbízásából 30 mezőgazdasági szakfilmet készített a MAFILM az elmúlt esztendőben. Tegnap délelőtt Pécsett az Ifjúsági Házban 12 új filmet tekinthettek meg a meghívott szakemberek a Baranya megyei Tanács V. B. mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának és a Magyar Agrártudományi Egyesület Baranya megyei Szervezetének rendezésében. A mező- gazdasági filmbemutatót dr. Baracs József, a Baranya megyei Tanács V. B. mezőgazda- sági és élelmezésügyi osztályának vezetője nyitotta meg. Elmondta, hogy tavaly több mint 4000 filmelőadás volt Baranya megye állami gazdaságaiban, termelőszövetkezeteiben és me. zőgazdasági oktatási intézményekben, amelyeken közel 44 ezren vettek részt. A Baranya megyei 'Filmtárban 300 mező- gazdasági szakfilm közül válogathatnak a szakemberek az előadások szemléltetésére. A filmeket térítésmentesen kaphatják meg. A mezőgazdasági szakfilmbemutatón megismerkedhettek a résztvevők többek között a lucernamag termesztésével, a komplex meliorációval és c növényvédelmi előrejelzés módszereivel. Szeptembertől hatszáz diákot fogadnak — Szokolai felv. — Új iskola nyílik Szigetváron, a Lenin-lakótelepen 24 milliós költséggel új, napközi otthonos általános iskola épült Szigetváron, a Lenin-lakótelepen. Az oktatási objektum műszaki átadása befejeződött- Mikor nyitja meg kapuit az új, reprezentatív létesítmény? Erről beszélgettünk Graffits Lajossal, a Szigetvári Városi Tanács művelődési osztályának vezetőjével. — Szinte gigászi küzdelmet folytatunk a Rákóczi utcai iskolában a zsúfoltsággal — mondja Graffits elvtárs — úgy- annyira, hogy a jelen tanévben három napközis csoportunknak egyáltalán nem jutott hely az intézmény keretein belül. Kénytelenek voltunk „albérletbe" adni őket, egy csoportot a Konzervgyár, kettőt a Beiskolázási körzethatár az Almás-patak volt leánykollégium fogadott be ideiglenesen. Ezeken a gondjainkon segít az új iskola, amely 1977. szeptember 1-én nyílik meg. Az új vezetőség Pál Ferenc igazgató irányításával már megkezdte működését.- Hány tanuló befogadására lesz képes az új iskola? — Terveink szerint szeptember elsején 16 tanulócsoport, és 6 napköziscsoport, mintegy 550- 600 gyermek kezdheti meg tanulmányait az új létesítményben. Már ott is váltokozó mun. Tárgyilagos, szociológiai hitelű közlés Valkó László kiállítása Szerdán a budapesti Stúdió Galériában megnyílt Valkó László grafikusművész kiállítáA 30 éves pécsi fiatalember nem először hökkenti meg a tárlatlátogató közönséget: ez a kiállítás önálló tárlatai sorában — fiatal kora ellenére — már az ötödik, s 1974. évi ferencvárosi bemutatkozása után most másodszor „lép" a főváros művészetkedvelő közönsége elé. De nem a siető idő és a nyomában betakarított termés e szokatlan pergésű egysége az, amely magával ragadja a látogatót. Elsősorban műveinek meglepően rendhagyó és mégsem különleges élmény- és érzelemvilága kelt figyelmet. Minden amiről vall, egyszerű, a valóság realitásaiból merített élményeket tükröz és nehezen hasonlítható a mai grafikáktól megszokott mesélő-jellegű vagy a Stúdió Galériában a múltba révedő, mítoszoktól táplált irányzathoz, Valkó művei a kíváncsiságnak olyan régióiba vezetik a nézőt, amelyekben nem a megjelenítés, hanem a tárgyilagos, szinte szociológiai hitelű, látszólag szenvtelen közlés uralkodik. Művészetének világa éppen e meglepő egyszerűségével készteti a néző fantáziáját, benyomásának és gondolatvilágának „mozgósítására”. A tárgyak és a cselekvések — legújabb művein is_^r doku- mentumjellegű adathűséggel kommentálják a valóság másolatszerű és mégis művészien puritán profilját. S ezt a valóságot mint a mondanivaló kiindulási alapját és a hozzá kapcsolódó képzettársítás forrását tárja elénk. Képei — a zöldséges rekeszbe foglalt, idillikus — gémeskutas magyar táj, az emlékműtervek kalitkába zárt és kőfal elé állított bakancsai vagy az idős asszony kesztyűkkel takart portréja - nem hordoznak különleges élménytartalmat így ,a művész gondolatvilága csak azok számára tárul fel igazán, akik életében a kesztyű, a kenyér, a bakancs és a tenyérben melengetett búzaszem még nem silányultak a mindennapok jellegtelen, nosztalgia nélküli tárgyaivá. Látszólagos szenvtelen- seggel megidézett szimbólumai a realitás nagyon is szenvedélyes konfliktusait rejtik magukban. A görcsösen valószerű jelképekkel emlékek és élmények sokasága, a megnyíló intellektus — emberi lényünk szegül szembe e grafikák láttán, A Pécsi Művészeti Szakközépiskola fiatal tanára azok közé a művészek közé tartozik, akik a végtelen valóságot faggatják a lázadás kutató szenvedélyével. A tárlat, — melyet Marty n Ferenc Kossuth-dijas festőművész nyitott meg — május 14-ig tart nyitva. Miskolci Péter kával kezdünk, az alsótagozat önmagával váltakozik, felsőseink egyöntetűen délelőtt járnak iskolába, mert csak így oldható meg a hoboli felsőtagozat behozása körzetesitéssel. Sajnos teljes kabinetrendszert nem tudunk létrehozni, néhány szaktanterem kialakítása is csak a maximális kihasználtság mellett lehetséges. Például az iskolai könyvtár délelőtt a magyar nyelv és irodalom szak- tantermeként működik. Az új iskola megnyitása, amit nagy izgalommal várunk, tulajdonképpen csak enyhít a gondjainkon, A város fejlődése, a lakásépítés üteme ugyanis olyan nagymérvű, hogy máris szükség lenne egy újabb, legalább nyolctantermes iskolára. Az az igazság, hogy amint fölhúzhatjuk, már ki is nőttük az új ruhánkat.- Milyen szempontok szerint népesítik be az új iskolát? — A beiskolázási körzethatár az Almás-patak. A keleti városrész a régi iskolában marad, az Almástól nyugatra lakók az újba kerülnek. A jelenlegi elsősöket már ennek megfelelően csoportosították. A többi osztály fölbomlik. Egy-egy évfolyamon öt párhuzamos osztály volt, ez most lecsökken háromra. Kivételt képez az énekzene tagozat, bár itt se képviselünk merev álláspontot. Bárki kiveheti a gyerekét, ha lakhely szerint odatartozik, és nem ragaszkodik a tagozatos osztályhoz, Kisegítőisktolai tagozatunk viszont mindenképpen a Rákóczi utcában marad. Hegedűs Magdolna kárhelyettese, továbbá Tamás Lászlóné, az IBUSZ Vezérigazgatóság sajtó- és propaganda osztályának vezetője is. Csütörtökön délelőtt az MTESZ székházában „Baranya megye belföldi idegenforgalma” címmel sajtótájékoztató hangzott el, amelyen megjelentek a megye és a város párt-, állami szerveinek képviselői, a helyi idegenforgalmi és sajtó szervek vezetői. Dr. Földvári János, a megyei tanács általános elnökhelyettese ismertette a megye természeti adottságait, gazdaságának, kulturális életének fejlődését, a tájegységre jellemző sajátosságokat, az ebből adódó gondokat. Dr. Takács József, az IBUSZ megyei igazgatója Baranya vonzásának sokszínűségéről, az IBUSZ megyei tevékenységéről tájékoztatta az újságírókat. Keserű Sándor, a Baranya megyei Idegenforgalmi Hivatal vezetője a vendégjárásról, a fogadás lehetőségeiről és a további elképzelésekről beszélt. Jó hír: Harkányban a nyári szezonra elkészül a hatvan vendég elhelyezésére alkalmas nyaralóház, a mohácsi Duna-parton és Pécsett, a Mecsek oldalában motel épül a legközelebbi években. Több mint százmillió forinttal fejlesztik az orfűi kirándulóközpontot, ami ötéves program. Érdekesség: Szigetváron múzeum-iskola szervezésére kerül sor az ősszel induló tanévtől olyan diákcsoportok számára, akik Szigetvár történetével, a Zrínyiek életével, munkásságával közelebbről szeretnének megismerkedni. A sajtótájékoztató végén dr. Pásztor János, a MÚOSZ főtitkárhelyettese elismeréssel szólt Baranya—Pécs párt- és állami vezetőinek arról a készségéről és segítségéről, amit a sajtónak nyújtanak s hozzájárulnak, hogy az újságírók felkészülten, jobb ismeret birtokában szóljanak az egész ország lakosságának Baranya életéről, fejlődéséről, mindennapi munkájáról. A hallottakról személyes tapasztalatokat szerezhetnek Baranya újságíró vendégei. Csütörtökön délután Pécsett városnézés, múzeumok látogatása szerepelt a programban. Pénteken a megye idegenforgalmi központjait, nevezetességeit keresik fel, úti céljuk: Orfű -Abaliget—Magyarhertelend- Sikonda, majd Harkány—Siklós bemutatása következik. Program a közlekedés- forgalmi dolgozók munkaidejének csökkentésére A közúti, a városi, a légi és a vízi közlekedésben — ahol az ipari jellegű munkakörökben már korábban bevezették a heti 44 órás munkaidőt — 1975-ben dolgoztak ki programot 74 ezer forgalmi-utazó dolgozó munkaidejének csökkentésére. A szükséges feltételeket megteremtette a múlt év végéig a Hungarocamion, a MAHART, a MALÉV, több Volán-, valamint négy megyei és városi közlekedési vállalat ösz- szesen 48 ezer forgalmi dolgozójának biztosították az előírt több szabad időt. A tapasztalatok szerint az intézkedést a keresetek változatlan szintentartásával, illetve a tervezett éves bérfejlesztés mellett hajtották végre. A program szerint — a BKV és a Közlekedési Műszaki Vállalat kivételével — az első félév végéig az egész szakmában 44 órás munkahét érvényesül, újabb 19 ezer közlekedési, forgalmi dolgozó munkaideje csökken. Új iskola Szigetváron, a Lenin- lakótelepen