Dunántúli Napló, 1977. április (34. évfolyam, 90-117. szám)
1977-04-03 / 92 szám
* Munka Érdemrend ezüst fokozat Orosz Ottó pártmunkás — Azt Hiszem, legtöbben úgy vagyunk vele, hogy kitüntetés alkalmából nehéz az embernek önmagáról beszélni — mondja Orosz Ottó, a Megyei Pártbizottság párt és tömegszervezetek osztályának helyettes vezetője. - Végeztem a munkámat, amit rám bíztak, amit vállaltam, amit tennem kell . . . A Pedagógiai Főiskola test- nevelési, biológiai szakának elvégzése után 1953-ban került a komlói, majd a Megyei Tanács apparátusába, — ahol 17 évet töltött el különböző funkciókban. A Megyei Pártbizottság párt és tömegszervezetek osztályán 1970-től dolgozik. A Munkás-Paraszt Hatalomért, a Magyar Népköztársaság Sportérdemérem arany fokozata és még számos kitüntetés birtokosa. Mondja, hogy jelenlegi beosztásában is nagy hasznát veszi korábbi munkaköreiben szerzett tapasztalatainak. Beosztásával járó tevékenységén kívül az apparátus párt- alapszervezete vezetőségének valamint a Középiskolai Megyei Diáksporttanács tagja. — Ügy tudom, hogy az Oktatási igazgatóságon - külső tanárként —, a pórtélét, a pártépités témáiról tart előadásokat . . . — Igen, — a pártélet témái nagyon közel állnak hozzám, részét képezik a beosztásommal járó munkámnak is. Szívesen foglalkozom elméleti, illetve gyakorlati, módszertani kérdésekkel. Mindig érdekesés izgalmas téma a különböző feladatok megvalósításának a — hogyanja? A munkamódszert mindiq lehet javítani, az élethez jobban igazítani. Arról beszél, hogy XI. kongresszusnak a pártélet fejleszKITÜNTETETTEK Munka Érdemrend bronz fokozat Oszter téséről hozott határozata végrehajtásának tapasztalatait tűzte napirendre a megyei párt V. B. — A téma szerfölött érdekes - mondja. — Sok ember véleményét meghallgattuk és munkatársaimmal együtt készítettük a tapasztalatok ösz- szegezését. Szó van ebben többek között a párt vezető szerepe érvényesüléséről, a pártegységről. Meghallgatni az emberek véleményét, megbeszélni velük közös dolgainkat, . — így lehet számítani politikánk cselekvő támogatására. Van elfogadott, jó politikánk, vannak célratörő határozataink, — legfontosabb: a határozatok következetes megvalósítása. Szívügye a sport, a fiatalokkal való foglalkozás is. A sportból vesz hasonlatot, amikor ezt mondja: — Ha adva van a feladat, akkor annak megoldása közös ügy. A munkában pedig nem lehet lazítani. Mint egy csapatjátékban sem! Ha a csapatból 'két-három ember lézeng a pályán, — az egész együttes kárát láthatja. Továbbra is az összefogásban rejlik legnagyobb erőnk. Ezt kell mindjobban tudatosítanunk, — az emberekkel, az emberekért. A Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetésben részesült. G. F. Érdemes művész Dr. Czímer József dramaturg Dramaturg még nem kapott ilyen kitüntetést! Hozzá az indokolás így szól: A magyar szocialista kultúra érdekében végzett kimagasló munkájáért! — Valóságérzésem azt mondja, hogy ez a kitüntetés rajtam keresztül elsősorban a pécsi kulturális vezetésnek, a pécsi színhózvezetésnek és talán mindenekelőtt a pécsi közönségnek szól. Hiszen úgy érzem, nem voltam kevésbé jó dramaturgja vagy kevésbé jó és hűséges munkása a magyar szocialista kultúrának a pécsinél sokkal jobb lehetőségű fővárosi Vígszínházban sem. Ott mégsem tudtam kifejteni azt a munkát, amit Pécsett. A Mecsek alján sokkal jobb, néha majdnem ideális feltételeket teremtettek a munkámhoz. — A kitüntetés indokolása és egész munkássága a szűk (színházi gondolkodás helyett az egész társadalommal összefüggő színházi munkát jelzi. Mi a véleménye arról, a művészkörökben mostanában jelentkező nézetről, hogy ma nincs nagy társadalmi mozgás, változás, ezért a művészet a közélet helyett lassan a magánélethez fordul? — Nem értek egyet pillanatnyi történelmünknek ezzel a szemléletével, amely a jelenlegi társadalmi helyzetet állóvíznek nézi, és nem látja a nagy forardalmi tetteket, fordulatokat, változásokat. Én ezeket naivnak, gyermetegnek, kicsit túl fiatalosnak és romantikusnak tartom. Egy történelmi kor nem akkor formálódik, amikor egyszerre, hirtelen valami változás következik be. A történelmet akkor formáljuk, amikor ezekben az úgynevezett csendes napokban kalapáljuk ki mindazt a feltételt, ami a további lendülethez szükséges. Nemcsak a közvetlen forradalmakra, hanem a mindennapi életre is vonatkozik az engelsi gondolat, hogy nem a forráspont a lényeges, hanem az a húszperces folyamat, amíg a víz felforr. Állandóan azt érzem, hogy a mai élet nagyon következetesen halad egy fejlett szocialista rendszer irányába. A gyümölcsöt a jövő nemzedékek szakíthatják le, a mi dolgunk, hogy azt lassan megérleljük. Ezért a színházművészetnek is éppen most nem magánéleti és nem a mindennapi, hanem a mély és állandó közéleti kérdésekkel kell foglalkoznia. E végett a pécsi színház sohasem a kicsinyes témákra szorítja az írókat, hanem a komolyabb, és esetleg korszakokat átfogó kérdések boncolására. F. D. Jászai-díi Pásztor Erzsi színművésznő Arca apró rezdüléseit, mindent kifejező finom jelzéseit figyeltem. Nem a reflektorfénynyel kiemelt, szerep megkövetelte színpadi arcot — hanem az igazit, amelyen a régóta várt s most bizonyosságot kapó öröm tükröződött. A kulturális miniszter levele a beszélgetés közben érkezett. Mégegyszer megnézi a címzést, hátha tévedés. De nem. Pásztor Erzsi, ez áll a borítékon. A szakma mór főiskolás korában „jegyezte”. A pályakezdés döntő évei a debreceni színházhoz fűződnek. — Sajnos, ma már színházi közhelynek számít azt mondani, hogy Szendrő Józsel keze alatt tanultam meg sok mesterségbeli fortélyt. De így igaz. Nagyban meghatározta pályámat az ott eltöltött két év. Majd Budapest és Szolnok után, 1965-ben férjemmel, Hoil Istvánnal együtt Pécsre kerültünk. Sokat segített az is, hogy végig filmeztem, szép jelentős szerepeket kaptam s ez emberi, színészi tartást adott számomra. Az elmúlt években ragyogó szerepeket játszhattam. Ami különösen nagyszerű, hogy drámai és vígjátéki szerepeket egyaránt. Paál István a Ha megjönnek a fivéreim rendezésének alakja áll máig is legközelebb hozzám. Szerepek, — alakítások. Ebben az évadban a Makrancos hölgyek remekké formált jellemző nőalakjai, vagy a gonosz Munkácsy-díj Fürtös Ilona textiltervező Fürtös Ilona textiltervező iparművész ezekben a napokban vette át a Munkácsy-díjat. A Donótusi út 9-ben kerestük föl, itt él férjével, Rétfalvi Sándor szobrászművésszel és három gyermekükkel. A legkisebb kilenc hónapos, vele van otthon gyermekgondozási segélyen. Szövőszékén befejezés előtt álló szőnyeg: a felújított cserkúti templom szószékére készül. A ház előtti szőlőben Rétfalvi Sándor szobrai.- Éppen a nagykanizsai kiállításról meghozott hatalmas faplasztikáit állítja fel harmadmagó- val a szabad ég alatt, mert a műteremben nincs már hely. Tizenhárom éve, a főiskola elvégzése óta vannak Pécsett. Tanítottak a Művészeti Szakközépiskolában, Fürtös Ilona iparművész-szakkört vezetett az Úttörőházban, ahol szőni is tanultak a gyerekek. — Vajon, hogyan születnek gyönyörű textiljei? — Lehet, hogy képtelenségnek hangzik, de én mindent egy ugyanazon a szinten szeretek csinálni: a gyermekeim nevelését, a szövést, a főzést, a családunk életét. S mindezt egyformán boldogan csinálom. Utálom a pozőröket. Nekem a művészet, a szövés nem nyűg, hanem öröm, gyönyörűség. Nem fáradság és nem kényszermunka. Boldog vagyok, hogy csinálhatom. Most például a kecskeméti Kodály Intézet boltíves kerengőjébe terveztem egy nagy munkát, a Psalmus Hungaricus témájára. Nézzük a most zárult, nagyszörnyetegségében is híres-hírhedt übü anyó. A két véglet. Közös nevezőre az hozza őket, hogy Pásztor Erzsi olyan színésznő, aki érzi a dolgok lüktetését és meg tudja ragadni azok végső okát. (gy hús-vér figurákat teremt. Elhisszük neki, hogy alakjai csak ilyenek lehetnek. — Nem is gondolunk arra, hogy másképp is meg lehetne formálni őket. De vajon az elhitetés mögött mennyi vívódás, kétségbeesés, lelki és szellemi munka áll? S mikor jön az a bizonyos „kattanás", amikor beugrik a szerep? — Legfrissebb élményem ezzel kapcsolatban az übü anyó. Nagyon sokáig árva virágszóiként álltam a színpadon s kérdeztem magamtól; hogy kerülök én ide? Többféle úton is elindultam — majd feladtam — míg az egyéniségemhez közelebb álló értelmezést megtaláltam. Nehéz szülés, véresen komoly munka volt... V. A. sikerű kanizsai Fürtös—Rétfalvi ■közös kiállítás fotóit. Mindig közösen állítanak ki, hiszen jól megfér együtt a szobor és a faliszőnyeg; a térplasztika és a falon függő textil: a szobor robusztussága és a szőttes meseszerű lebegése. Két szuverén művészegyéniség szerepel egymás mellett, csak más szólamban. — Hogyan fér meg egy fedél alatt a szobrász és a textiltervező? — Nem vesszük el egymás kenyerét — mondja Fürtös Ilona. — Mindketten mást csinálunk, de közös a felfogásunk és a művészet iránti alázatunk. — Mi a művészi hitvallása? — Rengeteg kísérlet születik ma a textilművészet terén is: nylonra felragasztott gumicsövektől a talapzatra kitett kóc- csomóig. Töredelmesen be kell vallanom, hogy én nagyon szeretem a finom, a szép fonalakat. Ezekből a divathullámokból szerencsésen kimaradtam. Illetve, inkább távoltartotta magát. .. Mert a szőnyeg ősidőktől fogva falon, padlón, ágyon, síkfelületen „él” —. ott tölti be funkcióját. G. O. György — Mitől lesz jó a kenyér? — kérdezi vissza a kérdést Gyuri bácsi, parányit lazítva nyakkendőjén, — attól lesz jó a kenyér, ha a pék, amikor készíti, egész idő alatt arra gondol, hogy másnap . reggel az emberek megeszik, a szájukhoz emelik, megízlelik, megeszik. Inas korom óta, pedig már negyvenkét éve annak, hogy beálltam a kemence elé, mindennap egy kis izgalom fog el, amikor az eszembe jut. S ha tanulót adnak mellém, annak is első nap elmondom, ez az első, amit elmondok neki. Mojzes János, a Siklósi Kenyérgyár igazgatója nagy tálca friss, forró és illatos zsemlye fölött komolyan rábólint. Majd elmosolyodik, mert eszébe jut, hogy annak idején neki is ezt mondta először a mestere, Osz- ter György, akinek ő, a gyár vezetője 1956—57-ben az inasa volt. Azt tartja a mondás, hogy a cukrász nem szereti az édességet, a tejipari munkás nem isz- sza a tejet. Oszter György szereti a kenyeret, a kedvence a péksütemény, s csak olyat gyárt — mert most már gépek dagasztják a tésztát, sodorják a kiflit, csupán a zsemlyét kell még mindig tenyérrel gömbölyíteni — amit maga is szívesen elfogyaszt. Hogy milyen igényes, azt csak a vele egy műszakban dolgozók tudják megmondani. Ő a csoportvezető, de a munkában is ő jár az élen. A süteményes üzemben — minden kenyérgyárnak ez a legkényesebb részlege — naponta meózzák a termékeket 100 pontig. A siklósiak igen jó, 85—86 pontos átlaggal dolgoznak, Oszter György termékei elérik a 95—96 pontot. "»ÜÉKí Beremenden tanulta a szakmát Bertold József néhai pékmestertől az 1930-as évek közepén. Mestervizsgát 1942-ben tett Pécsett, majd Siklóson, ahol akkor nyolc pékség volt, váltotta ki az ipart. De közben bevonultatták katonának s az igényes mesternek kukoricalisztből, korpából, de még fűrészporból is kellett kenyeret sütnie — a németek kezdeményezték kísérletképp ezt a fűrészporos komiszkenyeret — a háború alatt. Most — mondja Gyuri bácsi — ha nem is érik el a régi magyar búzák sikértartalmát, újra javulnak a lisztek, korszerűsödik a gyár, javul a technológia. A gépek leveszik a nehéz munka terhét, s már a pék is alhat éjszaka, hisz három műszak váltja egymást. A fiatalok újra szívesen jönnek a szakmába, a kereset is javult, Gyuri bácsi havi 4—5 ezer forintot visz haza. Felesége is a gyrában dolgozik, innen a vállalattól akarnak nyugdíjba menni mindketten, ahol Oszter György már 25 éve dolgozik. Addig azonban még öt éve van vissza. Ha mostani ütemét tartani tudja — havi egymillió termék kerül ki a keze alól — akkor 1981-ig még 60 millió péksüteményt készít el, amiből minden magyar lakosra 6 darab jut. — Rné — Munka Érdemrend ezüst fokozat Császár György kőműves Találkozásunk első pillanatában megsejtem, hogy Császár György, a Pécsi Építő és Tatarozó Vállalat kőművese csak muszájból jár a hivatalok környékén: a hűvösre fordult március végi napon elönti a verejték, amikor megmondom, miért keresem. Az is felzaklatta, hogy a főmérnök kijött a munkahelyre s megmondta, hogy kitüntetést kap, arra, hogy újságíró jön, fényképezni fogják, s hogy az elismerés, a Munkaérdemrend ezüst fokozata, azonban gondolni sem mert. Merev derékkal ül a fényképezőgép előtt, a svájci sapkát, munkásruhát felakasztotta a lemezszekrény nyitott ajtajára. Vödrök, kőműveskalapácsok, vízmértékek, habarcsoskanalak vesznek körül bennünket. Mész- szagú világ. A kőművesek persze így mondják: itt az öltözőben tartjuk a „czeigot”. Valahol egy „fandli” sikoltozik, „malte- roskanáilal” vakarják ki belőle a habarcsot. .. Nagyon nehéz a beszélgetés, előbb a fé/iyképezőgép, most meg a jegyzetfüzet hozza zavarba. Császár György kőműves tizenkét esztendős kora óta épít, harmincnyolc esztendeje immár, hogy kezébe vette a kőműveskalapácsot, arra azonban nincs felkészülve, hogy lehívják az állványról, életéről faggassák, fényképezzék. Még szerencse, hogy a vállalat igazgatója —- mielőtt eljöttünk ide a pécsi Radnóti Kollégium átalakításához — beszélt Császár Györgyről. Korábban a kővágószőlősi bányászlakások felújításán dolgozott, amikor a munkát befejezték, a bányászok levelekben hálálkodtak, hogy Császárék szép és gyors munkát végeztek, a tatarozás közben nem dúlták fel lakásaikat, életüket. A kőműves az ipari tanulók oktatásában, balesetmentes munkában is sokat tett... Erről kérdezem. — Amit rám bíznak, azt becsülettel megcsinálom — mondja. — Persze érteni kell, amivel az embert megbízzák, csak azt szabad elvállalni. Minden olyan embert becsülök, aki a maga területén meg tudja a szépet, a jót csinálni. A kezével, nem a szájával! Kidolgozott keze között agyonforgatott tervek, nagy biztonsággal mutatja a bonyolult rajzon, milyen is lesz az átalakítás után a kollégium. Látszik, hogy nemcsak a kezét, fejét is kitűnően használja. L. J.
