Dunántúli Napló, 1977. április (34. évfolyam, 90-117. szám)

1977-04-20 / 107. szám

1977. április 20., szerda Dunantnll napló 5 Zaire-i helyzetjelentés Lelepleződik a beavatkozók köre A Béke-világtanács felhívása Pakisztánban — és elsősorban a képünkön látható Lahore városban — a Bhutto ellenes jobboldali ellenzék immár ne­gyedik hete — provokál súlyos zavargásokat. (Telefotó—AP—MTI—KS) A TASSZ keddi zaire-i hely­zetjelentése megállapítja: Dél- Zaire-ban folytatódnak a har­cok a marokkói—zaire-i egye­sült erők és Shaba tartomány felkelő lakosai között. Hír- ügynökségi jelentések szerinte felkelők soraiban harcol a zaire-i hadsereg több volt ka­tonája is. A felkelők az ország déli vidékén nagy területek fe­lett gyakorolnak ellenőrzést. Katonai szakértőknek az a vé­leménye, hogy ha a felkelők a partizán-hadviselés taktikájá­hoz folyamodnak, akkor a konfliktus meghatározhatatlo- nul hosszú ideig elhúzódhat. Az amerikai Newsweek a zaire-i eseményeket értékelve hangsúlyozza: már a kezdet kezdetén világos volt, hogy Franciaország aktív beavatko­zását Washingtonban is jóvá­hagyták. Magas beosztású francia és amerikai politikusok titkos találkozókon tüzetesen megvitatták a zaire-i válságos helyzetet. A New York Times katonai szemleírója jól tájékozott for­rásokra hivatkozva rámutatott, hogy a marokkói intervenciót részben Szaúd-Arábia pénzeli. A bagdadi Al-lrak egyik leg­utóbbi kommentárjában erélye­sen elítélte néhány arab rend­szer beavatkozását Zaire bel- ügyeibe. Az iraki haladó lap követelte, hogy üljön össze az Arab Liga és vitassa meg Egyiptom, Marokkó és Szudán zaire-i intervencióját. A Béke-világtanács felhívás­sal fordult a világ közvélemé­nyéhez javasolva: szervezze­nek nemzetközi tiltakozó kam­pányt az ellen, hogy az Egye­sült Államok, Franciaország és más országok beavatkoznak Zaire belügyeibe. A Béke-vi­lágtanács felhívta a figyelmet annak veszélyére is, hogy a nemzetközi imperializmus ki­használva a zaire-i helyzetet, újabb intervenciót készít elő Angola ellen. •f- NEW YORK: A nemzetközi béke és biztonság fenntartása jelenti továbbra is az ENSZ fő feladatát — állapította meg Kurt Waldheim, a világszervezet főtitkára hétfőn, New Yorkban az amerikai ENSZ-társaság előtt mondott beszédében. Hangsúlyozta a fegyverkezési verseny megszüntetésének és a leszerelés megvalósításának szükségességét. Rámutatott ar­ra, hogy e problémák megoldá­sa nélkül lehetetlen a tartós béke biztosítása. Tudatos ferdítés A TASZSZ kedden beszámolt a sajtó- és a tájékoztatás nem­zetközi problémáival foglalkozó firenzei tanácskozás első mun­kanapjáról. Számos küldött szólt arról, hogy az imperialista hatalmak hírközlő szervei az emberi jo­gok védelmének ürügyén dur- ván beavatkoznak a szuverén államok belügyeibe. A Latin-Amerikába érkező hí­rek ellenőrzése az amerikai hír- ügynökségek kezében van, s ezek rendszeresen elferdítik a Lotin-Amerikában vagy a kon­tinens határain túl történő ese­mények jellegét. Az Egyesült Ál­lamok hírügynökségei különösen a latin-amerikai kontinensen végbemenő társadalmi változá­sok iránt viseltetnek előítélet­tel. * WASHINGTON: Az Egye­sült Államok felülvizsgálja ví­zumpolitikáját olyan külföldi ál­lampolgárokkal kapcsolatosan, akik kommunista pártok tagjai — közölte hétfőn az amerikai külügyminisztérium szóvivője. Hozzátette azonban, hogy az Egyesült Államok egyelőre „még nem változtatott eddigi állás­pontján" és visszautasította azt a feltevést, hogy a vízumpoliti­ka felülvizsgálata „liberalizálást jelentene". ♦ BUDAPEST: Hazaérkezett az MSZMP KB küldöttsége, amely Győri Imrének, a KB tit­kárának vezetésével részt vett a Nyugat-berlini Szocialista Egység párt április 15—77 közölt tartott V. kongresszusán.-f HAVANNA: ötvenegy amerikai, minnesota-állambeli üzletemberből álló delegáció tárgyal a kubai kereskedelmi kamara meghívására Havanná­ban. Tizenhét év óta ez a leg­nagyobb ilyen jellegű, Kubába látogató amerikai küldöttség. A látogatás célja, hogy tanul­mányozzák. a kubai—amerikai kereskedelmi kapcsolatok fej- lesztésének lehetőségeit. + PÁRIZS: Giscard d'Estaing, francia köztársasági elnök ked­den Dakarba repült, hogy részt vegyen a francia nyelvű afrikai országok csúcsértekezletén. + GENF: Kedden, sorrend­ben 745. ülését tartotta a genii leszerelési bizottság. R. Niko- lov nagykövet, a bolgár küldött­ség vezetője elnökölt, a tanács­kozáson Howard Meyers, az Egyesült Államok küldöttségé­nek vezetője bejelentette: az Egyesült Államok hozzájárul a latin-amerikai atomiegyvermen- tes övezet létesítéséhez. A le­szerelési bizottság legközelebb csütörtökön tartja ülését. + BONN: Kedden éjfélkor tíznapos délkelet-ázsiai látoga­tó körútra indult Hans-Oietrich Genscher nyugatnémet külügy­miniszter indiai, sri lankai, indonéziai és singapore-i tár­gyalásainak súlypontja Gen­scher és az indiai vezetők talál­kozója. + HANOI: A francia kormány meghívására kedden hivatalos látogatásra Franciaországba utazott Pham Van Dong, a Viet­nami Szocialista Köztársaság miniszterelnöke. Pham Van Dong — mint az AFP Iűrügy­nökség jelentette — kedden, kora délután megszakította út­ját Pekingben. ♦ PÁRIZS: Egy párizsi kór­házban kedden öngyilkosságot követett el Gerard Amnrich, Franciaország volt vatikáni nagykövete, aki február elején súlyos depressziós rohamban megölte feleségét és két gyer­mekét. Gerard Amnrichf ápri­lis elején elmebetegnek nyilvá­nították, és ezért nem állították bíróság elé. Jelentések Spanyolországból fl hadsereg tiszteletben tartja a kormány határozatait Spanyol-Szovjet Baráti Társaság alakult Támadás a Spanyol KP székházai ellen Felix Alvarez-Arenas tábor­nok, spanyol hadseregügyi mi­niszter levelet intézett a száraz­földi hadsereg tábornokaihoz, tisztjeihez és tiszthelyetteseihez. A kedden nyilvánosságra hozott levélben a miniszter egyértel­műen leszögezte, hogy a had­sereg a legnagyobb mértékben tiszteletben tartja a kormány határozatait és kész magát alá­vetni ezeknek a határozatok­nak. Spanyol munkások és értel­miségiek egy csoportja kedden az illetékes hatóságokkal kö­zölte, hogy megalakult a Spa­nyol—Szovjet Baráti Társaság, és a hatóságok rendelkezésére + PÁRIZS: Kedden a kora­reggeli órákban tűz ütött ki ab­ban a párizsi lakóépületben, ahol Sophia Loren is él. A film­színésznő két és félórát töltött az épület tetején, ahová két gyermekével a tűzoltólétrán si­került feljutnia. bocsátotta a társaság alapsza­bályát. Ez a baráti társaság legfontosabb célját abban jelöli meg, hogy elősegítse a Spa­nyolország és a Szovjetunió népei közti barátság elmélyíté­sét. Azt tervezik, hogy Spanyol- országban és a Szovjetunióban konferenciákat és kerekasztal értekezleteket rendeznek olyan kérdésekről, mint a történelem, a kultúra, a művészet és a tu­domány közös vonatkozásai. Az EFE hírügynökség jelen­tése szerint Valenciában és Granadában szélsőjobboldali fiatalok csoportjai megtámad­ták a Spanyol Kommunista Párt helyi székházait és feldúl­ták az épületek helyiségeit. ♦ KOPPENHÁGA: Kedden hivatalos látogatásra Belgrád- ba utazott Margit, dán király­nő és férje, Henrik herceg. A látogatást eredetileg elmúlt év októberére tervezték, • akkor azonban Tito államfő betegsé­ge miatt elhalasztották. Befejeződtek a szovjet-szír iái tárgyalások Kedden délelőtt Moszkvában folytatódtak és befejeződtek a szovjet—szíriai tárgyalások. A tárgyalásokról kiadott hi­vatalos közlemény szerint a fe­lek a szovjet—szíriai együtt­működés jelenlegi állásáról és továbbfejlesztésének távlatai­ról, valamint számos időszerű nemzetközi problémáról cserél­tek véleményt. Mindkét fél ki­fejezte szilárd eltökéltségét, hogy a jövőben is folytatják erőfeszítéseiket a nemzetközi enyhülési folyamat elmélyítése és az államok közötti együtt­működés aktivizálása és a kö­zel-keleti válság átfogó rende­zése érdekében. A közel-keleti rendezést a háborúk útján tör­ténő területszerzés megenged- hetetlenségének elve alapján és annak az elvnek érvényesí­tése révén kell megvalósítani, hogy minden közel-keleti ál­lamnak joga van a független létezésre és a biztonságra. A Szovjetunió és a Szíriai Arab Köztársaság ezzel kap­csolatban hangsúlyozza minden 1967-ben megszállt arab terü­let felszabadításának szüksé­gességét, a palesztinai arab nép elidegeníthetetlen jogai, köztük az önrendelkezésre, ön­álló független palesztin állam megalapítására vonatkozó jo­gai biztosításának szükségessé­gét. CfA-acfafofr alapján Energiagond és -program az Egyesült „Nemzeti katasztrófa fenye­geti az amerikai népet, ha nem hagynak fel a pazarló energia- fogyasztással” — mondotta Ja­mes Carter hétfő esti tv-beszé­dében. Az elnök beszédét valameny- nyi nagy tv- és rádióhálózat közvetítette. Carter drámai hangvétellel támasztotta alá a kormány energiaprogramját, amelyet szerdán terjeszt a kongresszus elé. — A kőolaj- és földgázkész­letek, amelyek az Egyesült Ál­lamok energiafelhasználásának 75 százalékát adják, kimerülő­ben vannak — érvelt James Carter —, a hazai termelés évi 6 százalékkal csökkent, mi­közben a behozatal az elmúlt 5 évben megduplázódott. 1971- ben 3,7 milliárd, az idén — várhatóan — 45 milliárd dollárt adnak ki külföldi olajra. Fenn­áll az a veszély, hogy az ország függőségbe kerül a szállítóktól. Carter elismerte, hogy egyes javaslatai „kényelmetlenséggel és áldozatokkal” járnak majd, de érvelése szerint az energia­kérdés megoldása — a háború elkerülése mellett — a mai nemzedék legfontosabb fel­adata. Az elnök a takarékosságot r Államokban jelölte meg a legfontosabb cél­nak. A program — állítása sze­rint — egyenlő, arányos terhe­ket ró majd az iparra és a la­kosságra. A kormány tervei előirányoz­zák, hogy 1985-re: — felére csökkentik az olaj­behozatalt, — évi két százalék alá szo­rítják az energiafelhasználás növekedését, — kétharmadával évi egy- milliárd tonna fölé emelik a széntermelést, — hőszigetelik az otthonok 90 százalékát és az összes új épületet, — több mint fél évre ele­gendő stratégiai olajtartalékot képeznek, — 2,5 millió háztartásban hasznosítják a napenergiát. Carter beszédének alapját a CIA felmérése képezte. Ezt aznap hozta nyilvánosságra a Fehér Ház. A hírszerző hivatal szerint a világ olaj- és földgáz­szükséglete már a nyolcvanas évek közepére meghaladhatja a termelést. A CIA adatait, az amerikai sajtó értesülése sze­rint, a Fehér Ház egyes körei­ben kétségbe vonják, így pl. James Schlesinger, az elnök energiaügyi tanácsadója is. Nálunk ismét olcsóbb! régi ár új ár O M 150 literes hűtőszekrény 4900,— Ft 4400,— Ft O M 160 literes hűtőszekrény 4920,— Ft 4420,— Ft O Minksz 210 literes hűtőszekrény 5300,— Ft 4800,— Ft O Lengyel oszcilláló ventillátor 1850,— Ft 1480,— Ft O Lengyel légnedvesítő 695,— Ft 495,— Ft O MK 25-ös magnetofon 1980,— Ft 1600,— Ft O Motoros meghajtású morzsoló 2370,— Ft 1180,— Ft O Kézi meghajtású morzsoló 900,— Ft 600,— Ft O Vermorel permetezőkanna 786,— Ft 550,— Ft O Harmat permetezőkön» 1080,— Ft 756,— Ft KDNZUM ÁRUHÁZBAN Pécs, Kossuth tér Sajtószemle A kínai sajtó az elmúlt hu­szonnégy órában megjelölte az ország legfontosabb tennivaló­it: a párt „rendbehozatalát” (megtisztítását) és az előfelté­telek megteremtését a gazda­sági élet „újabb nagy ugrásá­hoz". E kettő közül föltétlenül az előbbi a fontosabb, minthogy „a politikáé az elsőbbség". A Zsenmin Zsipao egyik keddi cikke, a probléma nagyságát érzékeltetendő, felveti a kér- déstj „Vajon hogyan erősöd­het a párt vezető szerepe, ho­gyan folytatódhat Mao elnök forradalmi vonala, hogyan vál­tozhatnak meg azok a vezető testületek, amelyeket a gyen­geség, a lustaság jellemez, ho­gyan javulhat meg a helytelen stílus, hogyan erősödhet a kap­csolat a párt és a tömegek között, hogyan növekedhet a párt harci ereje, ha nincs II Kínai KP lapja a legfontosabb tennivalókról pártrendezés... és nem old­juk meq a legnagyobb komoly­sággal az eszmei eltévelyedés, a szervezeti bemocskolódás, a munkássítlus ellaposodása kér­déseit, amelyek a négyek ban­dájának beavatkozása nyomán alakultak ki.” Ugyanez a cikk megállapít­ja: hogy „a négyek bandája, az új és régi ellenforradalmi elemek eme sötét társasága olyan bőszülten ásta alá és verte szét a pártot, amilyenre a történelemben nagyon kevés példa van”. Magának a „pártrendezés­nek" — a cikkből ítélhetően — Mao „három igen, három nem” elve. alapján kell végbe­mennie, azaz a KKP-nak a „revizionistáktól" a „széthúzók- tól” és az „intrikusoktól” kell megszabadulnia. Ami a gazdasági építést il­leti, a megjelölt cél — a „nagy ugrás" — a kínaiakban nem ébresztheti a legjobb em­lékeket, mert az 1958-as kísér­let „ugrás” helyett nagy visz- szaesést idézett elő. Ám a Zsenmin Zsipao keddi cikkében az akkori fantazmagóriákat ne­héz föllenli, nincs szó arról, hogy a kommunizmus Kínában ilyen vagy olyan rövid idő alatt megvalósítható lenne. A cikk ugyanakkor nem nélkülözi az optimista félhangokat, márcsak azért sem, mert az egész, elő­készületben lévő qazdasági föl­lendülés mozgató erejeként a „négyek bandájának" bírálata szülte „forradalmi lelkesedést” nevezi meg. Emellett kijelenti, hogy a meglevő ipari kapaci­tás jobb kihasználásával éven­te „több millió tonnával” nö­vekedhet az acéltermelés (ami valószínűleg évek óta stagnál) és „több tízmillió tonnával" a széntermelés. A cikk beszél „a világszínvonal eléréséről és meghaladásáról” is, mint köz­vetlen tennivalóról, egyebek kö­zött azért, hogy ezzel az igény­nyel legyen képes összefüggés­be hozni a külföldi technoló­gia importálásának szükséges­ségét. Az írás hangsúlyozottan vé­delmébe veszi a „mindenkinek munkája szerint” elvét, de az „anyagi ösztönzést" ismét csak idézőjelben és negatív szöveg- összefüggésben említi. Végül igen nagy súlyt helyez a takarékosságra, a gazdasá­gosságra, a költségek számon­tartására, a termékek minősé­gére és a géppark karbantar­tására és „parancsoló szükség­ként” hozza föl a termelési szervezet egyszerűsítését, a nem termelő személyi állomány csökkentését és „egy kicsi, de hatékony termelésirányító tes­tület" létrehozását.

Next

/
Thumbnails
Contents