Dunántúli Napló, 1977. április (34. évfolyam, 90-117. szám)

1977-04-19 / 106. szám

Dunántúli naplö 1977. április 19., kedd 1977. ÁPRILIS 19 KEDD Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából EMMA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 4.49 — nyug­szik 18.39 órakor. A Hold kél 5.19 — nyugszik 19.48 órakor. Charles Robert Darwin I/ ilencvenöt évvel ez- előtt, 1882. április 19-én halt meg — 73 éves korában — Charles Ro­bert Darwin angol termé­szettudós, a modern bio­lógia egyik legjelentősebb alakja, a korszerű szár- mazástani elmélet megte­remtője. Egyetemi tanulmányai után 22 évesen föld kö­rüli útra indult a Beagle nevű angol hadihajóval. Az öt évig tartó hajóút során számos biológiai és őslénytani szempontból érdekes helyre jutott el, jelentős növény-, állat- és őslénytani anyagot gyűj­tött. Útjáról Egy termé­szettudós utazása a Föld körül című művében szá­molt be (1839). Útján szer­zett tapasztalatai és az angliai nagymultú állatte­nyésztési gyakorlat ered­ményének felhasználásával irta meg fő művét: A fa­jok eredete a természetes kiválogatódás útján, vagy a létért való küzdelem­ben előnyhöz jutott faj­ták fennmaradása (1859). Ez a munka szerzőjét vi­lághírűvé tette és nagy befolyást gyakorolt’ a bio­lógiai tudomány szinte minden ágának további fejlődésére. A tudós leg­több műve magyarul is megjelent, némelyik több kiadásban is. Darwin munkásságát a reakció és az egyház a legélesebben támadta, a marxizmus klasszikusai viszont nagyra becsülték. Ma este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Szünnap. Kamaraszínház: Szünnap. MOZI Park: A villámcsináló (f5) Szeress engem, Lilyl (f7, f9) Petőfi: Francia kapcsolat (4, 6) POTE Filmklub (8) Kossuth: A villámcsináló (10, 12) Ludas Matyi (f3, f5) Nem zörög a haraszt (f7, 9) Fekete Gyémánt: A kard (6) iószerencsét: Egy lány Chi­cagóban (5, 7) Rákóczi: Régi idők rock zenéje (5, 7) Május 1.: Nyestfiak (fó) Boly: Tót­ágas (7) Harkány: Az előkelő alvilág (7) Komló, Május 1.: Blokád (f5) Komló, Zrínyi: Robinson és a kannibálok (4) Lotte Weimarban (6) Mohács: Fekete gyémántok (4, f8) Pécsvárad: Rákóczi hadnagya (7) Sásd: A járvány (7) Sellye: Halál az életért (7) Siklós: Szöktetés (7) Sziget­vár: Uzsicei köztársaság (5) A Nap vége (8) A várható időjárás kedd es­tig : időnként erősen megnö­vekvő felhőzet. Az éjszaka néhány helyen átfutó záporeső. Időnként megélénkülő dél­nyugati, nyugati, majd északi szél. A várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1—plusz 4, a legma­gasabb nappali hőmérséklet kedden: 12—17 fok között. A Soproni Szőnyeggyór mutatkozott be a pécsi Mecsek Áruházban. Újfajta sző­nyegpadlókat, szőtt szőnyegeket és bútorszöveteket állítottak ki termékeikből. Felsőoktatási germanisztikai tanácskozás 1977. április 17. és 22. között Pécsett, a Tanár­képző Főiskolán tartja ülését és tudományos konferenciáját a Magyar Népköztársaság és a Né­met Demokratikus Köztár­saság Közös Felsőoktatási Germanisztikai Bizottsága. Az ülésre az NDK 7 tagú delegációt küldött, amely­nek tagja Elisabeth Sto- lye-Balk, az NDK Felső- oktatási Minisztériumának vezető munkatársa, vala­mint Prof. Dr. Horst Haase, a bizottság tago­zatának elnöke. A bizottság megnyitó ülésén a főiskola főigaz­gatója, dr. Kálmánchey Zoltán főiskolai tanár mondott köszöntőt, amely­ben hangsúlyozta, hogy mind a főiskola, mind a pécsi német tanszék szá­mára nagy megtiszteltetés az 1975-ben elnyert bi­zottsági tagság. Az első ülés a magyar tagozat elnökének, dr. Halász Előd tanszékvezető egye­temi tanár vezetésével kezdte meg munkáját 19—21. között a tudo­mányos konferencián a német nyelvoktatás és fel­sőoktatási germanisztika tudományos és módszer­tani kérdéseiről hangza­nak el előadások. ♦ Útlezárás Útlezárásokra kerül sor 1977. április 23-án. A Mecsek rallye autóverseny útvonalán lezárják a Lámpásvölgy—Árpádtető kö­zötti útszakaszt délelőtt 8 órá­tól 21 óráig. A Kurd falukijá- rati táblától a 13-as kilométer­kőig 23-án délután 16—18.20-ig a közúton nem lehet közleked­ni. A verseny rendezői kérik az erre utazókat, hogy ezen a napon figyeljék a ki­helyezett jelzőtáblákat és foko­zott figyelemmel közlekedje­nek. ♦ — Jól gépelnek a kom­lóiak. Az országos gyors­író verseny első helyezett­je a komlói Steinmetz szakközépiskola negyedi­kes tanulója, Kiss Judit lett. ő egyben elnyerte a „Középiskolák" legjobb gyorsírója" címet is. A szintén komlói Zida Gab­riella negyedik helyezést ért el. Gépkocsik előjegyzési sorszámai A múlt héten 579 gépkocsit adott át a MERKUR új tulaj­donosaiknak. Ebből legtöbbet, 205-öt Wartburg de Luxe típus­ból adtak ki. A gépkocsik elő­jegyzési sorszámai a követke­zők: Trabant Limousine (Bu­dapest) 10 334, Trabant Li­mousine (Győr) 3046, Trabant Limousine Spéciéi (Budapest) 12 171, Trabant Limousine Spe- ciál (Győr) 5372, Trabant Li­mousine Hycomat 5459, Trabant Combi (Budapest) 1707, Tra­bant Combi (Győr) 124, Wart­burg Limousine 3956, Wartburg de Luxe 5019, Wartburg de Luxe tolótetős 1366, Wartburg Limousine tolótetős 1231, Wart­burg Tourist 1539, Skoda 100 82 933, Skoda 100 L (Buda­pest) 8953, Skoda 100 L (Győr) 3468, Skoda 110 L (Budapest) 5793, Skoda 110 L (Győr) 1722, Polski FIAT 1500 11 900. Polski FIAT 126 2900, Zaporozsec 25 139, Zsiguli (Budapest) 84 660, Zsiguli (Debrecen) 38 215, Zsiguli Combi 9980, Zsiguli 1500 8398, Zsiguli 21011 (Budapest) 6187, Zsiguli 21011 (Debrecen) 3244, Dácia 8617, Moszkvics 2140 283. ♦ Jelentkezzenek a tanúk! A Baranya megyei Rendőr­főkapitányság közlekedési osz­tálya tanúkénti kihallgatás vé­gett kéri azon személyek je­lentkezését, akik 1977. április 4-én Pécsett, a Fekete Gyé­mánt tér 19. sz. ház előtt egy kisgyermek és motorkerékpáros közúti balesetét látták. Jelentkezni lehet: Pécs, Lég­szeszgyár u. 8. I. em. 38-as szobában vagy a 12-266/10-es telefonszámon. új svéd művek - pécsi énekkarnak Városunk egyetlen önte­vékeny női énekkara, a Pécsi ÁFÉSZ „JANUS PAN­NONIUS" női kórusa fennállásának tizenhárom esztendeje alatt mintegy harminc új magyar és kül­földi kompozíciót mutatott be, illetve szólaltatott meg először Magyarországon. Többek között Kodály Zol­tán, Veress Sándor, Hal­mos László, Tardos Béla, Szabó Csaba, Birtalan Jó­zsef, Tillai Aurél, Heisz Károly, Papp Zoltán, vala­mint Benjamin Britten, Carl Orff és Bengt Jo­hansson új alkotásaival ismertette meg a közönsé­get a kórus. Most újabb külföldi út­ra készülnek; augusztusi svédországi turnéjuk során hat hangversenyt adnak; hármat Stockholmban, hármat a vidéki nagyvá­rosokban. Néhány nappal ezelőtt a neves svéd zene­szerző és orgonaművész, OLLE WIDESTRAND két új kompozícióval lepte meg az énekkart, melyet eredeti nyelven május 13-i hang­versenyükön szólaltatnak meg először Ivasivka Má­tyás karnagy vezetésével a Doktor Sándor Művelő­dési Központban. — Sei-fi klub Pécsett. Kedden este 18 órakor tartja alakuló ülését a TIT Mecseki Természettu­dományi Stúdiójában a tudományos fantasztikus klub. Az első foglalkozás tárnája: Találkozás a Föl­dön kívüliekkel. — Kiállítás és találko­zó. Dr. Buga László érde­mes orvos, orvos-író nyitja meg Pécsváradon, a mű­velődési központban M. Szűcs Ilona festőművész kiállítását április 19-én, kedden 17 órakor. A tár­lat május 1-ig tekinthető meg, a megnyitón közre­működnek a pécsváradi zeneiskola növendékei. 19 órakor a művelődési ház klubjában dr. Buga Lász­ló találkozik az érdeklő­dőkkel. — Nem folyt az üzem­anyag a Szekszárdról Pécsre közlekedő autó­busz motorházában ápri­lis 16-án este és emiatt a jármű leállt Bonyhád és Nádasd között. Az uta­sokat később egy Pécsről indított mentesítő járat hozta be. ♦ Jubilál a pécsi horvát-szerb iskola Április 23-án ünnepli 25 éves fennállását a pécsi Horvát-szerb Tanítási Nyelvű Általános Iskola, amely óriási szerepet ját­szik a Baranyában élő délszláv nemzetiség nyel­vének és kultúrájának ápolásában. Szombaton délelőtt fél tízkor talál­kozhatnak a régi tanítvá­nyok a pécsi Ifjúsági Ház­ban tartandó ünnepségen és az azt követő kulturá­lis műsoron. Horváth Olivér kiállítása A zománc-műfaj az utóbbi évtizedben jelen­tős teret hódított magá­nak a képzőművészetben. Felhasználásának sokféle­sége a kifejezési lehetősé­gek bőséges tárházát kí­nálja az alkotónak. Erről győzi meg a látogatót Horváth Olivér festőmű­vész kiállítása Mohácson, amelyet a Mohácsi Jenő városi könyvtár fonotéká- jában április 20-án 18 órakor Kispál Károly nyit meg. A megnyitót követő­en a művész vetítettképes bemutatót tart a tűzzo­mánc különféle változa­tairól, a műfaj speciális tulajdonságairól. A mint­egy 35 képből (olajfest­mény, zománc) álló ki­állítást május 3-ig tekint­hetik meg az érdeklődők. Közlemény A Pécsi Kertészeti és Park* építő Vállalat 1977. április 19—20-án az esti órákban Pécs szigeti tanya területén, a 36 hektáros repcéjében ruvlinka permetezőszerrel permetezést végez. ♦ — KISZ-vetélkedő a KISZÖV-nél. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szö­vetség fennállásának hu­szadik évfordulója alkal­mából vetélkedőt rendez­tek tegnap a KISZÖV klubjában. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügye­letek gyermekbelbetegek ré­szére: Pécs város: POTE Gyer­mekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyer­mekkórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermek- kórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebé­szet, traumatológia: I. sz. Klinika. Égési sérülések: Hon­véd Kórház. Koponya- és agy­sérülések: Idegsebészet. Fel­nőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gége Klinika. SOS-ÉLET telefonszolgálat hí* vószáma 12-390, este 7-től reg­gel 7 óráig. ■■■■■■■ mamamam 47. Márciusban Orbánt hazahoz­ták a tanfolyamról. A kórház­ban azt mondták, infarktusa van. Tíz nap múlva meglátogattuk Jáhnnal és Tüdővel (Péter kon­zultációra ment), nagyon le­robbant szegény. Az arca szür­kés-sárga, az orra megnyúlt, ki­csit apámra hasonlított. Rá- pottyant egy könnycseppem a paplanára. Orbán felemelte a kezét és tréfásan megfenyege­tett a mutatóujjával. Amikor ki­léptünk a kórteremből, szembe találkoztunk Orbán feleségével, szikár asszony volt, nagy, sötét­kék szemű és keskeny ajkú. Kéz­fogáskor láttam, hogy hiányzik a gyűrűsujja. Április végén megkezdték a második csarnok mellett az óvo­da alapjának az ásását. Minden brigád vállalt egy-egy szombat délutáni műszakot, én a komp­lexekkel dolgoztam. Szerettem volna, ha Péter is jön, de labo­ratóriumi gyakorlata volt. Nem mondom, hogy sokat dolgoz­tunk, és ennek nem csak a gyakorlatlanságunk volt az oka, hanem a rossz szerszámok is (nekem például akkora lapátju­tott, hogy alig tudtam fölemel­ni), de a hatvanhét brigád ki­ásta az alapokat, az építők ku­bikusai véglegesen formába hozták. Mikor Horváth Ilivel elő­ször beléptünk ide „háztűznéző- be”, megijedtünk a sok építő­anyagtól. Most nem taszított a befejezetlenség. Megrögződött bennem, hogy az új kezdése va­lami többet ígér, a befejezett­ség álnyugalomra kísért. Azt hiszem az volt (ahogy apámtól hallottam) a régi értelmiség tragédiája is, hogy folyton az ólnyugalmat hajszolta. Értelmiségi vagyok-e vagy munkás? Ez is sokszor foglal­koztat, gyakran ütköző vélemé­nyeket hallok. Nekem megvan a vitáról és a kategorizálásról a különbejáratú véleményem. Ha munkás vagyok, ahhoz az osztályhoz tartozom, amely he­gemóniát gyakorol, de anyagi­lag nem a legjobban megbe­csült. Ha értelmiségi vagyok, azokhoz, akik szellemi értékeik miatt a felvirágzás korszaká­ban élnek, a lehetőségeik (fő­leg a műszakiaké) megsokasod­tak. Tehát mi vagyok? Azt hi­szem a határon éiek. Remé­nyeim ellenére emelkedtem föl, a munkások közül emeltek ki. Hivatalosan munkáskategória vagyok, de a mindennapjaim a szellemi tevékenység felé sodor­nak. Két munkás volt nálunk teg­nap este az asztalosipari szö­vetkezettől, fölszerelték a köny­vespolcunkat a kisszobában. Péternek kellene az ilyesmiket intézni, de szinte minden este konzultációra jár a főiskolára. Nagy a szakmai buzgalom, de nekem már nagyon terhes is. És ha kiderül, hogy a kisara- nyos nemcsak szakmai konzul­tációra jár? Netán nő van a dologban? Többször észrevet­tem, hogy tapad a szeme a nőkre. Ez még nem baj, de ha nemcsak a szeme... És rám marad minden itthon, pedig a gyárban sem könnyű a helyze­tem, megnyertem az embereket, kineveztek, de meg is kell tar­tanom a helyem, mert ha nem... akkor én dobom vissza a kine­vezésem Kapronczainak, és ak­kor .. . Hagyjuk, lehiggadhattál volna huszonkét éves korodra, Judit. Kifizettem a munkásokat, va­csorát kellene venni, mi lenne, ha bemennék a belvárosi Kö­zértbe? Nekem is megjár egy kis séta. A pult előtt kit látok, mint Horváth Gizit, karján egy kis sráccal. Csúnya, nagyorrú gyerek (akárcsak a férje, Vogl Karcsi), de Gizi úgy nézett rá, mint a rubint köves gyűrűre, amit menyasszonyként kapott. Tolakodni kellett, elvesztettem szem elől Gizit, de megint érez­tem, nagyon éreztem a hiányát annak a harmadiknak. Miért nem jön, melyőnk az oka? El­megyek orvoshoz, de ha nem én vagyok a „hibás”, mit csi­náljak? Az ajtó felé indultam, mikor belépett a két asztalos. Az egyik, akinek a hüvelykujján bőrtok volt, rákacsintott Gizi rút kis­gyerekére. Rút kisgyerekére? Nincs csúnya gyerek, gyönyörű mind, én selyembe-bársonyba öltöztetném, ha vörös az arca drága krémmel kezelném, ha görbe a háta, drága fűzőt ven­nék neki, szaladgálnék vele az ortopédiára, megkeresném a legnagyobb professzorokat, csak a kezemben tarthatnám, ked­vem lett volna odaszaladni Gi­zihez, kiragadni a karjaiból a nagyorrú gyereket, de félek, hogy nem adtam volna visz- sza . . . Inkább siettem ki a cse­megéből. És akkor beleszimatoltam a levegőbe, rozmaringos-vanília il­latot éreztem, és a langyos má­jusi szél belekapott a szoknyám­ba. Leszorítottam, mert a sár­kor egy férfi azonnal felcsípte a szitut. Aztán megláttam a vi­rágárus lányt, bádog vájlingban görög violát kínált. Vettem két csokrot, jó lesz a nagyszobába. Vége A Német Szocialista Egységpárt Központi Bi­zottságának meghívására hétfőn Berlinbe utazott a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizott­ságának pártmunkáskül­döttsége, Rácz Sándor­nak, az MSZMP KB tag­jának, a Központi Bizott­ság közigazgatási és ad­minisztratív osztálya veze­tőjének vezetésével. * Az SZKP Központi Bi­zottságának meghívására hétfőn Kovács Antalnak, az MSZMP Központi Bi­zottsága tagjának, a KB ipari, mezőgazdasági és közlekedési osztálya ve­zetőjének vezetésével ma­gyar pártmunkásküldött­ség utazott Moszkvába. * Dr. Ábrahám Kálmán közlekedés- és postaügyi államtitkár az angol kor­mány meghívására lég­ügyi kérdésekkel kapcso­latos tárgyalásokra hét­főn Londonba utazott. * A Francia Kommunista Párt Központi Bizottságá­nak meghívására hétfőn pártmunkásküldöttség uta­zott Párizsba Grósz Ká- rolynak, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága ágit. prop. osztálya vezetőjének vezetésével. * Bondor József építés­ügyi és városfejlesztési miniszter vezetésével hét­főn építésügyi küldöttség utazott a Szovjetunióba. * T. Sz. Hacsaturov aka­démikusnak, a Szovjet Közgazdaságtudományi Intézetek Egyesülete elnö­kének vezetésével hétfőn küldöttség érkezett Buda­pestre, az -V. magyar— szovjet közgazdász konfe­renciára. Lapzárta A Kulturális Kapcsola­tok Intézetében hétfőn megkezdődött a magyar —finn vegyesbizottság ülésszaka. Az ülésszakra hazánkba érkezett finn delegáció vezetője Jaak- ko Numminen oktatási államtitkár, a finn albi­zottság elnöke. A magyar tárgyalódelegációt dr. Gosztonyi János oktatási államtitkár, a magyar al­bizottság elnöke vezeti. * A Madách Színház mű­vészei hétfőn romániai vendégszereplésre utaz­tak. A Bukaresti Nem­zeti Színházban Othelót és a Spanyol Izabellát mutatják be. Kolozsvárott április 23-án a Spanyol Izabellát, 24-én, vasárnap pedig az Othelóval lép fel. * Pham Van Dong, a Vietnami Szocialista Köz­társaság miniszterelnöke kedden utazik el Francia- országba. A vietnami kor­mányfőt Raymond Barre francia miniszterelnök hív­ta meg hivatalos látoga­tásra. * Hétfőn Saddik Saddikni, a Szíriái Arab Köztársa­ság rendkívüli és megha­talmazott nagykövete a nemzeti ünnep alkalmából fogadást adott a margit­szigeti nagyszállóban. it A kőolajexportáló or­szágok szervezetének (OPEC) gazdasági bizott­sága hétfőn Bécsben értekezletet kezdett a kő­olajárak kérdésében mu­tatkozó véleménykülönbsé­gek áthidalására. A ta­nácskozás résztvevői elő­készítik a szervezet mi­niszteri tanácsának július 12-én Stockholmban tar­tandó értekezletét.

Next

/
Thumbnails
Contents