Dunántúli Napló, 1977. március (34. évfolyam, 59-89. szám)
1977-03-08 / 66. szám
1977. március 8., kedd Dunántúlt napló 3 Hasznos ötlet Szenilorincen Svéd jegyadó készülékek a távolsági buszokon Tervező- csoport a költség- vetési üzemben Gépesítik a Volánnál a jegyelővételt is A jegykiadás gépesítésének második lépcsőjére lép a napokban a Volán 12. vállalata. Az első: a pécsi helyi közlekedés gépesítése, amelyben hosszabb ideje a várakozáson kívül más nem történt. A néhány járaton felszerelt szovjet jegyadó automaták a jelek szerint beváltak. ígéret szerint áprilistól kezdve szállítják az újabb készülékeket, amelyekkel folyamatosan felszerelik valamennyi pécsi autóbuszt. A második lépcső: a távolsági járatok gépesítése. A Volán Tröszt e célra svéd gépeket szerez be. Az Almex-ek sikeresen vizsgáztak a székesfehérvári (14-es) és a budapesti (20-as) Volán járatain. Pécs most kapott 25-öt a készülékekből, s még 10 darabnak_az érkezése várható. A kézi hajtású szorzógépekhez hasonló kis masina 40X46 mm nagyságú jegyet szolgáltat. A gép kinyomtatja rajta a jegy fajtáját (fél, gyermek stb.), az árát. a biztosítási díjat, a sorszámot, a megálló számát, ahol a jegyet kiadták, továbbá a napi dátumot és az ellenőrzés megkönnyítése végett a készülék „anyakönyvi számát”. Az Almex gyorsabbá teszi a jegykiadást és meggyorsítja a leszámolást, hiszen a terjedelmes adminisztráció helyett elegendő a gépből kiemelni az ellenőrző szalagot a végösszeggel és leszámolni a pénzt. Az első készülékekkel az utasok a gör- csönyi, a komlói és a kozármis- lenyi járatokon ismerkedhetnek meg. üzembehelyezésükre folyamatosan kerül sor a közeli napokban. A harmadik lépcső: a jegy- elővétel gépesítése. Aki már próbálkozott vele, tudhatja, hogy a Volán-pénztáraknál elég körülményesen megy a jegyek kiadása. A jegyírás fárasztó és hosszadalmas munkáját szovjet automatákkal váltják fel Pécsett, Komlón, Mohácson, Szigetvárait, Siklóson és Harkányban. Az új automaták érkezése a közeljövőben várható. H. I. ■ yiunkásnök egyforma cipőben Az új ötleteket örömmel fogadjuk, főleg, ha hasznuk előre bizonyítottnak látszik. Ilyen a szentlőrinci tanács költség- vetési üzemének ptlete is. Már csak a pecsét hiányzik az engedélyen, s a hasonló megyei üzemek sorában elsőként nyithatják meg tervezőirodájukat. Az emberben önkéntelenül is felmerül a kérdés: vajon nem túl nagy luxus egy költségvetési üzem számára, hogy tervezőket tartson? Hiszen akadnak bőven hivatásos tervezők, tervezőirodák és vállalatok. Akadnak, akadnak, de a szentlőrinci döntést a mindennapok égető igénye szülte. A tervező-csoport létrehozását Árki Zoltán, a költség- vetési üzem vezetője szorgalmazta, s a gondolat nem mai, már vagy három esztendős. Mint említette, megannyi apró- cseprő feladat akad a községekben, amely kiviteli és költségvetési tervet is igényel. Ilyen a kultúrház-tatarozás, kisebb közműfeladat, iskola-felújítás, ravatalozó építése. E munkák terveivel azonban hiába szaladnak a tanácselnökök a tervező vállalatokhoz, elküldik őket, mondván: nincs rá kapacitás, bagatell az ügy. S igaz is. A tervező-apparátus felállítása Szentlőrincen nem volt különösebb feladat. • Hiszen részben adva volt a létszám, a műszaki fejlesztési-termelési üzemegységen több szakemberük is dolgozott, egy vezetőmérnököt kellett szerezniük, aki a feladatokat koordinálja majd. Ez a részleg természetesen továbbra is végzi a költségvetési üzem saját műszaki fejlesztését, s munkájuk alig negyedét jelenti a tervezés. „Azt kell csinálnunk, amit eddig senki, s amire óriási az igény” — mondta Varga Imre tervezőmérnök. S ha ezekre a községi „apró-munkákra” a tervező vállalatok eddig nemigen figyeltek — nem hoztak létre a községeket segítő apparátusokat —, akkor a községek maguk majd létrehozzák. S az külön dicsérendő, hogy éppen Szentlőrincen vették észre az építés-tervezési jogosultságot szabályozó ÉVM 1975-ben a kisgazdák adták a vágóbaromfi 37 százalékát. Fontos tehát a háztáji és kisegítő gazdaságok ellátása naposbaromfival. A múlt év nyarán felmérés készült a várható megyei igényről. A befutott információkat a MÉSZÖV gyűjtötte össze. A kilátások kedvezőek, az igényeket várhatóan ki tudják elégíteni. A keltetőkben egész évben megy a keltetés. A háztáji gazdaságok igénye viszont szezonális: majd mindenki márciusban szeretne naposcsibét vásárolni. így, bár az éves darab- szám elegendő, a harmadik hónapban jelentkező csúcsigényt mégsem tudják kielégíteni. rendelet egyik bekezdésének zárójelében a beszúrást: tervező feladatokra — C-kategóriá- ban —, a tanácsi költségvetési üzemek is vállalkozhatnak. — Ha mi nem vagyunk — jegyezte meg találóan Árki Zoltán —, akkor az iskola- igazgató bemegy a megyére, elpanaszolja, hogy rossz az ajtó, nem zárnak az ablakok, beázik a tető, és kéri a pénzt. Azonnal visszakérdeznek: menynyit? Erre hasból bemond egy összeget, ami vagy elég, vagy nem, vagy több is annál, mint amennyi kéne. Hogy is akadna tervező arra, hogy kimenjen, s meqnézze jól azt az iskolát! Milliókat költenek megyénk községeiben javító munkára, s jószerével el-elcseppentik-csur- rantják a forintokat. De hogy minden esetben hasznosan, ezt már kétlem. A szakértelem hiányát sokszor duplán megfizetik. Az engedély bizonyára hamar befut. A költségvetési üzem a pécsi járás területén segíti a tanácsokat, s természetesen a szigetvári járás igényeinek is igyekeznek majd eleget tenni. A kisebb jellegű beruházások — szolgálati lakások, közműfeladatok, felújítások, tatarozások — hasznos és gondos gazdájaként. Ahol lehet, típusterveket fognak adaptálni, s ahol lehet, a legolcsóbb és legkönnyebben beszerezhető anyagokkal dolgoznak — dolgoztatnak majd. Tervezőcsoportjuk vállalattá nem dagadhat, nem is akarnak vállalattá nőni. Egy dolog azonban már most, a megalakulás pillanatában megfontolandó: néhány emberrel bővülve, a megye talán minden ilyen „apró-igényét” kielégíthetnék. És segítségükkel többlet-építőipari kapacitáshoz is juthatunk. Akkor, ha egyszerű, könnyen kivitelezhető terveket tesznek az asztalra. Hiszen nem baj az, ha a községekben hasonlítanak egymásra a buszvárók, a rendőr-lakások, az orvosi rendelők. Kozma Ferenc A legnagyobb szállító, a bogádmindszenti termelőszövetkezet 567 000 hampshire-t, 524 000 húshibridet biztosít 1977-ben, a siklós—beremen- di ÁFÉSZ pedig 452 000 hampshire-t. Hetekkel ezelőtt megkezdődött a kiszállítás, a háztáji és kisegítő gazdaságok az ÁFÉSZ felvásárlóhelyeken vehetik át a naposcsibéket. . Keltetőbe tették már a kacsa- és a libatojásokat is. Naposkacsából a Bikali Állami Gazdaság 128 ezret, a siklós— beremendi ÁFÉSZ 53 500-at kínál eladásra. A sásdi Búzakalász Termelőszövetkezet 19 ezer libát keltet a kisüzemek részére. Megbecsülést a tudás, a munka adhat A szalag kérlelhetetlenül, megállós nélkül fut, műanyag kosarakban hordja a komrnis- siát. A szőke, barna, vörös, fekete hajkoronák imitt-amott kibújnak az egyforma babos kendők alól. A szalag végénél úgy érzem, mint amikor a száguldó autó alá rohanó szürke útszalag mellett jövő-menő emberek arca elmosódik, s csak a fékezésnél marad meg emlékezetemben egy-egy jellegzetes riadt szempár, sápadt, fáradt arc, görnyedő hát. A szigetvári cipőgyár munkásnői a gépek fölé hajolnak. A szalagra időnként rácsapódik a kardszerű terelő, a kosár engedelmesen lefordul a szalagról, újabb 6 pár cipőhöz hozta a kellékeket. A munkásnő gombnyomással jelezte az előbb, hogy fogytán a munkája. A kikészített bőr kellemes szaga, a tűző-, vágó-, hasítógépek zümmögése tölti be a szigetvári cipőgyár műhelyeit. Először úgy éreztem, hogy a szalag mellett sorakozó gépek, a figyelmesen dolgozó asszonyok látványa emlékeztet egy matematika óra félelmetes fegyelmére. Aztán rájöttem, hogy más: száznál is több nő dolgozik itt, s csak Ibolya hangját hallom: — Ezerkétszáz nő dolgozik nálunk, de kétszázan éppen otthon vannak kicsinyeikkel. Hetvenhat érettségizett lány ül a szalagok mellett. Van köztük, aki négyezer forinton felül keres, az átlag kétezerhat- száznál is több. Ilyen gyárban mint a miénk, nincs külön nőpolitika, mert itt a bérezés, a munkakörülmények, a szociális ellátás, a tanulás, az előmenetel tulajdonképpen minden nőpolitika, Az elmúlt esztendőben százötven tanulónk közül csak egy fiú volt... Hazánkban a munkaképes korú nők 73 százaléka dolgozik, De az iparban dolgozó nők mindössze 12 százaléka rendelkezik szakképzettséggel, a mezőgazdaságban pedig csak három százalék. Nem hinném, hogy a régi társadalmi rend bűnének, a férfiak vaskalaposságának kellene tekinteni csupán, hogya nők igen nagy része az általános iskola, vagy középiskola elvégzése után is a jövőt a férhezmenésben látja elsősorban biztosítottnak. Igaz, minden harmadik diplomás — nő, de azért többségben mégis csak a munkásnők vannak, az előbb említett hiányos szakmai képzettséggel. Aztán érdemes arról is beszélni, hogy a kereső nők naponta átlagosan 3,1 órát fordítanak háztartási munkára. A férfiak jobban kivehetik ugyan részüket, a döntő azonban az lenne, ha olyan színvonalú szolgáltató ágazatot tudnánk létrehozni, amely legalább felére csökkentené a főzőkanál, a vásárlás, a mosás körüli teendőket. — önnek, mikor van ideje háztartási .munkát végezni? Ibolya — Antal Sándorné — itt tanulta a szakmát a gyárban, aztán a technikumot is elvégezte, a szakmunkások oktatója volt, KISZ-titkór,.., most pedig személyzeti vezető. — Akkoriban kevesebb funkcióm volt, mint most. Az ember, ha belekóstol a mozgalmi munkába, nem tudja abbahagyni, tucatnyi helyen akad tennivaló. (Az irodájában láttam egy kitüntetést: a város- fejlesztésben elért eredményes munkájáért kapta.) Aztán tanulni is kell, szakosítóra járok a pécsi marxizmus—leninizmus esti egyetemen. Fiam nyolcéves, férjem két műszakban dolgozik itt a gyárban. Ennek ellenére azt mondom, mindent meg lehet oldani. Nagyon sokan jönnek hozzám' fiatal asz- szonyok, hogy tanulnának, de a férjük nem engedi őket. Csak sírnak, pityeregnek, de igazából nem is akarnak változtatni helyzetükön. Pedig lehet. Hatszáz nő tanul itt: általános iskola, szakközép, szakmunkásképző . . , Még angol nyelvtanfolyam is van. Ibolyát majd minden gépnél megállítják, valamennyi munkásnőt keresztnevén szólítja. Az ügyes gépeket figyelem, az emberi kéz minden mozdulatát boszorkányos ügyességgel utánozzák. Közben félmondatokból családi tragédiákat, örömteli eseményeket sejtek meg. A szalag mellett haladva, Ibolya magával hozza egyik válófélben levő asszony gondját, a katona fiú kérdését, hogy Joliról nem hallani-e rosszat (?), s hogy végre tovább épülhet a présház a zsi- bóti szőlőhegyen. Fazekas Sándorné gépe mellett állunk. Az asszony megengedheti magának, hogy néhány pillanatra félbe hagyja a munkát. Huszonnyolc esztendeje cipőgyári munkás. Az elmúlt hónapban több mint 5 ezer forintot keresett. Igaz, volt túlórája is, az is igaz, hogy akkor pár percre sem állt le a gépe. — Olyan munka ez, amit gyerekének is ajánlana? — Olyan. Még a vömnek is — mondja nevetve, Pécsett jártak mindketten művészeti gimnáziumba, iparművészek akartak lenni. Idecsaltam őket. Én is most végeztem el a szak- munkástanfolyamot, bár többet nem kereshetek, azt hiszem, a szakmában sémi tanultam újat, mégis valahogy jobban esik, hogy a papírjaimon a betanított munkás bejegyzést szakmunkásra javították. A gyerekek meg, ha csak részfeladatokat is csinálhatnak, de valóságos remekművek ... Kékesi Hajnalka cipőmérnök a modellezőben megmutattaa szériagyártás előtti új minta- kollekciót. Nyersszínű, bordó, szürke csizmák — visszahajtott szárúak és sarkantyúsak — habkönnyűek. A cipők csakúgy. Hétszázötven-ezer pár kerül ki évente Amerikába Szigetvárról. A KETY márka szétviszi a szigetvári munkásnők hírét a viláqba. Például Margitkáét is. Ver- ner Józsefné csak azóta dolgozik géppel, mióta az amerikai cipőket csinálják. — Féltem is a géptől, szeptember óta dolgozom rajta, de méq most is elfáradok mellette. Annyira nagyon szeretem a cipőt, s hát ez az ismeretlen gép, féhem, hogy nem csinálja majd úgy, mint én kézzel. De azért tudom, hogy köny- nyebb lesz, meg aztán most már 1000 forinttal többet keresek. Margitka a Könnyűipar kiváló'dolgozója miniszteri kitüntetést kétszer, a Szakma kiváló dolgozója kitüntetést ötször kapta meg. A kiváló dolgozó kitüntetéseket hirtelenében nem is tudja összeszámolni. Most végezte ő is a szakmunkós- tanfolyamot. Kiváló eredménynyel. — Úgy izgultunk! Igen, megmondom: bőgtünk is . . . — ön milyen cipőben jár? A szalag végéhez érünk. Itt dolgozik Csiri. Amerikai csizmákat készít. Gyermekgondozási segélyen volt, visszahívták, ezt a különlegesen igényes munkát legjobb munkásaival csináltatja a gyár. Mágerheim Zoltánné — méq az iskolában maradt rajta beceneve — azelőtt részfeladatokat csinált, most éppen egy diszítővarrá- sos, sárga csizma felsőrészén dolgozik. Belül steppelt selyembélés . ..- Hát olyan cipőt hordok, amit itt csináltunk. Ez is szigetvári — mutatja cipőjét — lehet, hogy az én munkám is benne van. Szeretnék majd venni az amerikai cipőkből is, az itteni munkásnők majdnem mindannyian a gyári cipőket vásároljuk, jó lenne ezekből a gyönyörű holmikból is... Csiri régen mindig ugyanazt a részmunkát végezte, többet keresett, mint most. Ezt mégis szívesebben csinálja, jobban érzi, hogy alkotó munkát végez. Most fejezte be a cipőipari szakközépiskolát, a technikusi oklevelet is meg akarja szerezni.- Magasabb beosztásba szeretne kerülni? Csiri, ön szerint mit jelent az, hogy a munka rangja, önnek mi adhat rangot, különleges megbecsülést?- Én nem tudom milyen választ vár ezekre a kérdésekre. Annyit tudok, hogy nekem a beosztás nem számít, többet ér, ha azt mondják: Csiri, jól sikerült ez a csizma. Jó feleség, jó családanya szeretnék lenni. Volt itt egy idős munkásasszony, olyan gyönyörűen szeretnék majd dolgozni, mint ő. Saját szememben, talán másokéban is ezzel lehetne nekem rangom .. . A diszpécser szekrény villód- zó lámpáit nézem, Csiri szavain gondolkodom. Ibolya, a személyzeti vezető is: — Szigetváron a nők sokan járnak egyforma cipőben. Ismét kigyúl egy piros lámpa. Talán Fazekasné, talán Margitka kér új komissiót. Kovács Józsefné megállás nélkül teszi a szalagra a kosarakat, fejből tudja, ki mit csinál, milyen cipőrészt kell küldenie. A szalag kérlelhetetlenül fut az asszonyok között, akár az O' másik, nagy komissiókkal terhelt futószalag ... Lombosi Jenő Mindenki márciusban? Ki tudják elégíteni a naposcsibe-igényeket