Dunántúli Napló, 1977. március (34. évfolyam, 59-89. szám)

1977-03-31 / 89. szám

1977. március 31., csütörtök Dunántúli napló 5 Maputóban tárgyal NAGYVILÁGBAN KS/D. NAPLÓ. TELEFOTÓ Kurt Waldheim ENSZ főtitkár szerdán megérkezett Bécsbe, ahol a ciprusi konferencia első három napján az elnöki tisztet tölti be. Waldheim a repülőtéren adott nyilatkozatában kijelentette, hogy véleménye szerint a ciprusi probléma rendezésének lehető­sége ma jobb, mint eddig bármikor, ennek ellenére nem szabad azonnali eredményt várni — mondotta-----------—-----------------------*---------------------------------------——— Ma puto : Szerdán Maputóban folytatód­tak a tárgyalások Nyikolaj Pod- gornij, az SZKP KB Politikai Bi­zottságának tagja, a Legfel­sőbb Tanács Elnökségének el­nöke és Samora Machell, a Frelimo Központi Bizottságának elnöke, a Mozambiki Népi Köz­társaság államfője között. A felek áttekintették az ál­lam- és pártközi kapcsolatok kérdéseinek széles körét. Meg­elégedéssel állapították meg, hogy a két ország baráti együttműködése eredményesen fejlődik, a mozambiki párt- és állami küldöttség 1976 májusi moszkvai látogatásán született megállapodásokkal összhang­ban. Véleményt cseréltek a feleket kölcsönösen érdeklő nemzetkö­zi kérdésekről is. A tárgyalásokat szívélyes, elvtársi légkör jellemzi. A meg­beszéléseket folytatják. ♦ A Biztonsági Tanács elnapolta a közel-keleti vitát Az ENSZ Biztonsági Tanácsa meghatározatlan időre elna­polta a közel-keleti helyzetről és a qenfi békeértekezlet mun­kájának felújításáról folytatott vitáját. A háromnapos vita során a Biztonsági Tanács tagjai és a meghívottak meghallgatták Kurt Waldheim ENSZ főtitkár jelen­tését. A vitában felszólaltak többsége állást foglalt a kö­zel-keleti válság igazságos és tartós rendezése, a palesztinai nép elidegeníthetetlen jogainak tiszteletbentartása és érvénye­sítése mellett. Oleg Trojanovszkij, a szovjet küldöttség vezetője Leonyid Brezsnyev legutóbbi nyilatkoza­taira hivatkozva leszögezte, hogy a Szovjetunió folytatja a közel- keleti genfi békeértekezlet mun­kájának felújítását szolgáló erőfeszítéseit. Az izraeli képviselő ismét megerősítette, hogy országa nem hajlandó részt venni a gen­fi békeértekezlet munkájában, ha arra meghívják a PFSZ kép­viselőit is. Az Egyesült Államok küldöt­te támogatásáról biztosította az izraeli álláspontot, ugyanakkor azonban azt hangoztatta, hogy Washington nem érdekelt a közel-keleti válság tartósításá­ban. ♦ F- MOSZKVA: A Vologda körzetében lévő Cserepoeci Ko­hóipari Kombinátban megkez­dődött a világ legnagyobb ko­hójának építése, befogadóké­pessége 5580 tonna lesz. Kádár János fogadta Oldrieh Svestkát Szerdán délután az MSZMP Központi Bizottságának szék­házában Kádár János, az MSZMP KB első titkára fogad­ta a hivatalos baráti látogatá­son hazánkban tartózkodó Old- rich Svestkát, a CSKP Közpon­ti Bizottsága titkárságának tag­ját, a Rudé Právo főszerkesztő­jét. A szívélyes, baráti légkörű fogadáson részt vett Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottsá­gának titkára, Katona István, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, a Népszabadság főszerkesztője. Ott volt dr. Vác­lav Moravec, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság buda­pesti nagykövete. ♦ F- TOKIÓ: Szerdán japán kö­zelében összeütközött egy dél­koreai és egy görög teherszál­lító hajó. A dél-koreai hajó el­süllyedt, és 23 fő legénységé­nek 20 tagja eltűnt. F- TOKIÓ: A Japán Kommu­nista Párt bizonyítékokat ter­jesztett a parlament elé arra vo­natkozóan, hogy a „G—2" el­nevezésű, a hadsereg égisze alatt működő hírszerző csoport, a „japán CIA", együttműkö­dött a dél-koreai központi hír­szerző ügynökséggel Kim Dae lung ellenzéki politikus, egykori elnökjelölt Tokióból való elrab­lásában. Az együttműködésre egy levél derített lényt, amelyet a „G—2" csoport egy időköz­ben nyugdíjazott tagja irt a Japán Kommunista Párt kép­viselőjének. F PRÁGA: Dr. Mosóczy Ró­bert, az Országos Tervhivatal nemzetközi együttműködési fő­osztályának helyettes vezetője kedden Prágában előadást tar­tott vezető csehszlovák közgaz­dászoknak és vállalati szakem­bereknek a magyar—csehszlo­vák gazdasági együttműködés fejlődéséről. Az előadást a Csehszlovák Közgazdasági Tár­saság és a Prágai Magyar Kulturális Központ szervezfe. Földkövetelés A Maine Szövetségi Ál­lam indián törzseinek kép­viselői azt követelik, hogy a földbirtokosok szolgál­tassák vissza a törvénytele­nül elvett ősi indián földe­ket. Az amerikai kormány és az indián törzsek szer­ződései egyértelműen bizo­nyítják, hogy ezek a földek az indiánoké voltak. Az amerikai igazságszolgálta­tás nem veszi figyelembe az indián törzsek igazsá­gos követeléseit. A közel­múltban már hasonló köve­teléssel éltek a Connecticut és Massachussetts álla­mokban élő indián törzsek is. F- PEKING: Hua Kuo-feng, a Kínai Népköztársaság Állam­tanácsának elnöke szerdán üdvözlő üzenetet intézett Mo- rardzsi Deszaihoz, az Indiai Köztársaság miniszterelnökévé történt kinevezése alkalmából. ♦ Hazaérkezett Vietnamból a tájékoztatási küldöttség Szerdán hazaérkezett a ma­gyar tájékoztatási küldöttség, amely Lakatos Ernőnek, a Mi­nisztertanács Tájékoztatási Hi­vatala elnökhelyettesének ve­zetésével látogatást tett a Viet­nami Szocialista Köztársaság­ban. A delegáció fogadására a repülőtéren megjelent Simon Ferenc, a Minisztertanács Tá- jákoztatási Hivatalának elnök- helyettese, és Nguyen Phu Soai, a Vietnami Szocialista Köztársaság budapesti nagykö­vete. F­F- PHENJAN: Szöulból szár­mazó értesülések szerint szer­dán Dél-Koreába érkezett R. Baldwin altengernagy, a 7. amerikai flotta parancsnoka. Látogatást tesz több amerikai haditengerészeti és légitámasz­ponton. Dél-Korea területén 55 amerikai támaszpont van. Nálunk ismét olcsóbb! régi ár új ár ♦ M 150 literes hűtőszekrény 4900 Ft 4400 Ft ♦ M 16 literes hűtőszekrény 4920 Ft 4420 Ft ♦ Minksz 10 tip. hűtőszekrény 210 literes 5300 Ft 4800 Ft ♦ Lengyel oszcilláló ventillátor • 1850 Ft 1480 Ft ♦ Lengyel légnedvesitö 695 Ft 495 Ft ♦ Háztartási mixer 345 Ft 300 Ft ♦ MK 25-ös magnetofon 1980 Ft 1680 Ft ~-------------------------------------------------­Ikdnzum áruházban I Pécs, Kossuth tér Elutazott hazánkból Kulikov marsall Szerdán elutazott hazánkból V. G. Kulikov, a Szovjetunió marsallja, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka, vala­mint A. J. Gribkov hadsereg­tábornok, az egyesített fegy­veres erők törzsfőnöke. A Fe­rihegyi repülőtéren a vendé­geket Czinege Lajos vezérezre­des, honvédelmi miniszter, és a Honvédelmi Minisztérium ka­tonai tanácsának több tagja búcsúztatta. Jelen volt V. J. Pavlov, a Szovjetunió budapes­ti nagykövete, J. A. Naumerrkó vezérezredes, a főparancsnok magyarországi képviselője és F. F. Krivda vezérezredes, az ideiglenesen hazánkban állo­másozó szovjet déli hadsereg­csoport parancsnoka. # Ugyancsak elutazott hazánk­ból Martin Dzur hadseregtábor­nok, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzetvédelmi mi­nisztere. ♦ F- PRÁGA: A csehszlová- kai, korvinái szénbányában március 22-én történt szeren­csétlenség kivizsgálására ala­kult kormánybizottság közölte, hogy a mentőcsapatok hősies erőfeszítései révén sikerült megtalálni és felszínre hozni a sújtólégrobbanás mind a 31 áldozatát. A bizottság folytat­ja a robbanás okainak kivizs­gálását, valamint a bánya új­bóli üzembehelyezésére irá­nyuló munkálatokat. F- SZEVASZTOPOL: Elindult első kísérleti útjára a „Ben- tosz—300" nevű, Leningrádban épült tengeralattjáró laborató­rium, amelynek az a feladata, hogy biológiai és ichitológiai kutatásokat végezzen az óceán­ban. Az úszó laboratórium mé­retei lehetővé teszik megfelelő munka- és életkörülmények biztosítását a 12 tagú személy­zet számára, a gyorsjáratú ten­geralattjáró hosszú időn át ké­pes automatikus irányítással hajózni. F- BONN: A szívinfarktus ko­rai felismerésének új, a jelek szerint rendkívül megbízható módszerét dolgozták ki nyugat­német kutatók. Egy új enzim- rutinvizsgálat segítségével az emberi izomzat anyagcseréjé­nek olyan termékét sikerült el­különíteni, amely izomsérülések, erőszakos változások, illetve más károsodások esetén jele­nik meg a szervezetben. Ennek az anyagcsereterméknek egyik változata a szívizom rendelle­nes működését jelzi. Korábban nem sikerült teljes bizonyos­sággal különválasztani a töb­bi hasonló vegyülettől, most azonban — kétévi kutatómun­ka eredményeképpen — új immunológiai eljárásokkal olyan antitestecskét fejlesztet­tek, amely kiszűri az „infarktus- előrejelzőt”. Kommentár Kurt Waldheim, az ENSZ fő­titkára derűlátó. Szerdán — rö­viddel Bécsbe érkezése után — úgy nyilatkozott, hogy a cip­rusi probléma rendezésének le­hetősége ma jobb, mint eddig bármikor. Igaz, hozzátette: azonnali eredményeket nem le­het várni a csütörtökön kezdő­dő konferenciától. Kétségtelen, hogy a sziget- országban lényegesen csök­kent a feszültség a két évvel ezelőttihez képest, amikor a török közösség vezetői — 1975. február 13-án — egyoldalúan kikiáltották a ciprusi török „szövetségi államot". Azóta többször is úgy tűnt, hogy a két közösség közötti ellentét ismét fegyveres összecsapások­hoz vezet, de adódtak olyan helyzetek is, amelyek a békés Moszkva Befejeződtek a szovjet -amerikai tárgyalások A Kremlben szerdán folyta­tódtak a tárgyalások Andrej Gromiko, a Szovjetunió és Cy­rus Vance, az Egyesült Államok külügyminisztere között. A külügyminiszterek megvitat­ták a Nyugat-Berlinre vonatko­zó négyhatalmi egyezmény tel­jesítésével és az európai bizton­sági és együttműködési értekez­leten részt vett államok képvi­selőinek küszöbönálló belgrádi találkozójával összefüggő kér­déseket, valamint a ciprusi kér­dést. Folytatták a vitát a fegyver­zet korlátozása és a leszerelés területén lehetséges intézkedé­sekről is. Egyebek között esz­mecserét folytattak egy olyan szerződés megkötéséről, amely­nek értelmében a helsinki ér­tekezleten részt vett államok el­sőként nem alkalmaznának egy­más ellen atomfegyvert és egy olyan nemzetközi szerződésről, amely szerint lemondanának gz erőszak alkalmazásáról; továb­bá kicserélték nézeteiket a le­szerelési világkonferencia kér­déséről és a vegyi fegyverek eltiltásáról. A szovjet sajtó kommentárok nélkül, tényszerűen számol be a szovjet—amerikai tárgyalá­sokról. A központi lapok közül a Pravda a keddi tárgyalások­ról kiadott hivatalos közleményt közli, a Szocialisztyicseszkaja Indusztrija pedig, A figyelem Moszkva felé fordul címmel TASZSZ-ismertetést közöl az SZKP KB főtitkárának és a szov­jet külügyminiszternek az ame­rikai diplomácia vezetőjével hétfőn folytatott tárgyalásai külföldi sajtóvisszhangjáról. Lapzártakor érkezett jelentés szerint a szovjet fővárosban szerdán este befejeződtek a szovjet—amerikai külügyminisz­teri tárgyalások, amelyeken a felek áttekintették a kétoldalú kapcsolatok és a nemzetközi élet kérdéseinek széles körét. Megegyeztek abban, hogy a Salt—2 megállapodás kidolgo­zásáról és más kérdésekről to­vábbi eszmecseréket folytatnak majd. A tárgyalások hétfői első ülésén, valamint a szerda dél­utáni zárómegbeszélésen részt vett Leonyid Brezsnyev, az SZKP főtitkára is. Megalakult az új francia Párizs Raymond Barre francia mi­niszterelnök szerdán délután megalakította második kormá­nyát, amelynek az elsőhöz ké­pest legfőbb újdonsága az, hogy nem foglalnak helyet benne a kormánypártok „ve- zérképviselői", az államminisz­terek. Az előző kormány há­rom államminisztere, Michael Poniatowski, a Független Köz- társasági (giscardista) Párt ve­zetője, Olivier Guichard, az RPR egyik vezetője és Jean Lecanuet, a centristák vezetője nem került be az új kabinetbe, amelyben egyetlen minisztert sem illet meg az „álamminisz­teri" cím. Tagja a kabinetnek Alain Peyrefitte, De Gaulle volt mi­nisztere, akit „Amikor Kína fel­ébred" és „A francia beteg­ség” címmel megjelent, best­sellerré vált politikai tanulmá­nyai nyomán éppen az elmúlt hetekben választott tagjává a Francia Akadémia. Ö az igaz­ságügyminiszteri tárcát kapta meg, s ezzel együtt jár a pe­csétőri tisztség. Peyrefitte az ugyancsak régi gaulleistának számító Olivier Guichard he­lyébe lép. A másik új kormány­tag Manaury szenátor. övé lett az iparügyi tárca. Az ál­lamtitkárok közül avanzsált mi- \niszterré Pierre Mehaigneire, aki a mezőgazdaság ügyeit irányítja majd. Bonnet eddigi mezőgazdasági miniszter Po- niatowskitól a belügyi tárcát kormány vette át. Elődjéhez hasonlóan ő is giscardista, a Független Köztársasági Párt egyik veze­tője. Az államfő tehát a továb­biakban is saját pártjának biz­tosította ezt a kulcsfontosságú posztot. Michel d’Ornano eddi­gi iparügyi miniszter most az összevont kulturális és környe­zetvédelmi minisztérium élén áll. Robert Boulin, aki az elő­ző kabinetben a parlamenti kapcsolatok ügyeinek miniszte­re volt, most a miniszterelnök mellé delegált gazdasági és pénzügyi miniszter funkcióját tölti be. Kimaradt az új kormányból Poniatowski, Guichard és Leca­nuet államminisztereken kívül Michel Durafor és Robert Brousse. A községtanácsi vá­lasztásokon mindkettőjük el­vesztette polgármesteri tisztsé­gét és a vereség nyomán be­nyújtotta lemondását. Nincs változás az egészségügyi, együttműködési, hadügyi, kül­ügyi, építési, közoktatási, kül­kereskedelmi és munkaügyi tárca élén. Megszűnt illetve más tárcákba olvadt a Terve­zési és Területrendezési Mi­nisztérium, az Életkörülmények megjavításának Minisztériuma, a Kereskedelmi és Kisipari Mi­nisztérium, valamint a Parla­menti kapcsolatok ügyeinek Minisztériuma. Kimaradt a kor­mányból Vincent Ansquer, aki a megszűnt életkörülményjaví­tási tárcát töltötte be. Az államtitkárok listáját pén­teken teszik közzé. Ismét Ciprus megállapodás lehetőségét vil­lantották fel. Az ENSZ kezdettől fogva nagy figyelmet szentelt a cip­rusi problémának. Waldheim 1975 júniusában a Biztonsági Tanács elé terjesztett jelenté­sében „feszültnek és potenciá­lisan robbanásveszélyesnek” minősítette a szigetország ál­lapotát. Fölösleges lenne azt elemez­ni, kinek az érdeme, hogy az 1976 májusában kudarcba ful­ladt bécsi tárgyalásokat ismét felújítják. Bár négy alapelvben sikerült már megállapodni, a mostani tárgyalások mégis sok bukta­tót rejtenek magukban. Min­denekelőtt például a török hadsereg által megszállva tar­tott terület nagyságát illetően. Ciprus lakosságának négyötöde görög ciprióta, viszont a török hadsereg beavatkozását köve­tően nem ennek a számarány­nak megfelelően alakult az ideiglenes választóvonal. Megfigyelők úgy vélik, a reális rendezés az lenne, ha a sziget területének 28—32 szá­zalékán szerveznék a török fö­deratív részt, a jelenlegi negy­ven helyett. Ha azonban a jo­gos elképzeléseket Ankara jó­váhagyja, a kormányzat súlyos kockázatot vállal: kedvező helyzetéből önként visszavonul­va — belső ellenzékével, sőt, a nacionalista erők szenvedé­lyes tiltakozásával találná szembe magát. Waldheim tehát joggal óva­tos: a ma, csütörtökön kezdő­dő bécsi tárgyalásokon csak­ugyan nem lehet gyors ered­ményeket várni. Gyapay Dénes

Next

/
Thumbnails
Contents