Dunántúli Napló, 1977. március (34. évfolyam, 59-89. szám)

1977-03-29 / 87. szám

/ / L.abdarügö MB II. Újra négy pont a PMSC előnye Újra négy pontra nőtt a PMSC előnye az NB ll-ben. A pécsiek fölényes győzelmet arattak a Várpalota ellen, ugyanakkor a Székesfehérvári MÁV Előre Szolnokon veresé­get szenvedett, a székesfehér­váriak a 3. helyre estek vissza, a Ganz-MÁVAG ellen bizto­san győzött Vasas Izzó került a 2. helyre. A Komlói Bányász küzdelmes mérkőzésen maradt alul Szekszárdon. Erőlködés nélkül, a PMSC könnyedén, helyenként látvá­nyosan játszva, biztosan nyert vasárnap délután Újmecsekal- ján Várpalota ellen. A vendé­geknek csak egy ideig sike­rült megőrizni kapujukat a gól­tól, a pécsiek minden csapat­részükben felülmúlták ellenfe­lüket. A pécsi kapusnak, Katzirznak alig volt dolga, a védelem legjobbja Kincses volt, de Iványi is jó formában ját­szott. Torna biztos pont volt. A középpályások közül Kiss ren­geteget volt játékban, igen jó teljesítményt nyújtott, Dárdai Pálnak csak felvillanásai vol­tak. Elöl Kardos lendületes volt, sok jó támadást vezetett, Nagy új színt adott a csatársor já­tékába. A vendégcsapat leg­jobbjai Bor, Kozma és László voltak. * Szekszárdon szikrázóan ke­mény, de igen mérsékelt szín­vonalú mérkőzést vívott a két szomszédvár, Szekszárd és Komló. Az első félidőben mind­két csapat idegesen, nagy hi­baszázalékkal játszott, szünet utón a bányászcsapat kezdett jobban, akár a vezetést is megszerezhette volna, az iram csak Freppán dr. remek sza­badrúgásgólja után élénkült. A komlóiak a szekszárdiak vezető gólja után kitámadtak, és vé­gig nyílttá tették a két pont sorsát. A komlói csapatból Pál játéka emelkedett ki, aki végig nagy akarással, lelkesen küz­dött, ezúttal Lingl is megfelelő teljesítményt nyújtott és Róth- nak is voltak jó megmozdulá­sai. A hazaiak legjobbjai Vá­gó, dr. Freppán és Szlovák voltak. PMSC—Várpalotai Bányász 4:0 (2:0). Újmecsekalja, 5000 néző. Vezette: Maczkó. PMSC: Katzirz — Iványi, Torna, Schul- teisz (Dárdai L. a 65. perc­ben), Kincses — Kiss, Dárdai P., Lőrincz — Kardos (Lutz a 70. percben), Nagy, Dobány. Edző: Kovács Imre. Várpalotai Bányász: Palotai — Albu, Krischner, Bár, Harmath — Kozma, Kun, Szöllősi (Szegedi a 76. percben) — László (Czampó az 56. percben), La­dányi, Farkas. Edző: Zsótér Fe­renc. Góllövő: 27. perc Dárdai P., 40. perc Nagy, 63. perc Kiss, 67. perc Kardos. Szekszárd—Komló 1:0 (0:0). Szekszárd, 2000 néző. Vezette: Eőry. Szekszárdi Dózsa: Li- povszky — Varga, Korner, Vá­gó, Lubastyik — Simon (Frep­pán dr. az 52. percben), Tóth, Somodi — Szlovák, Orosz, Szőcs (Házi az 52. percben). Edző: Jerabek Jenő. Komlói Bányász: Erdősi — Tresch, Ko­vács, Pál, Kelemen — Bányász, Tóth, Farkas (Kapcsos a 66. percben) — Lingl, Róth, Hoh- mann. Edző: Csaba Gábor. Góllövő: 59. percben Frep­pán dr. Az NB II. további eredmé­nyei: Oroszlány—MÁV DAC 3:1 (2:0), BVSC—Volán SC 1:0 (0:0), DVSC—NIKE Fűzfő 0:0, V. Izzó—Ganz-MÁVAG 4:0 (4:0), Budafok—Eger 1:1 (0:0), Szolnoki MÁV—Ózdi Kohász 3:2 (2:0), Szolnoki MTE—Szé­kesfehérvári MÁV 3:1 (0:0), Nagykanizsai Olajbányász— Kossuth KFSE 1:0 (0:0). AZ NB II. ALLASA Nagy gólja a várpalotaiak há­lójában. Arató László felvétele TOTO 1. Volán—BVSC 0:1 2. Sióin. MTE—Szfv. MÁV 3:1 3. Oroszlány—MÁV DAC 3:1 4. Kossuth KFSE—Nagykanizsa 0:1 5. Gyula—Lehel SC 1:0 6. Bem SE—Békéscsabai TSK 0:0 x 7. Hajdúszoboszló—DMTE 1:1 x 8. B.-gyarmat—Kazincbarcika 1:3 2 9. Borsodi Bányász—Ikarus 0:0 x 10. Internazionale—Milan 0:0 x 11. Napoli—Torino 0:0 x 12. Perugia—Verona 1:1 x 13. Róma—Lazio 1:0 1 13 plusz 1 14. Záhony—Gyöngyös 1:0 1 A 13. fogadási héten 13 és 13 plusz 1 találatos szelvény nem volt. A nye­remények a nyereményilleték levoná­sa után a következők: a 12 találatos szelvény 79 darab, nyereményük egyenként 33 713 forint. 11 találatos szelvény 1398 darab, nyereményük egyenként 762 forint. A 10 találatos szelvények száma 12 650 darab, nye­reményük egyenként 126 forint. M egyölspöFtaktí^ vv Edzett ifjúságért A mozgalmat a fiatalok vo/o- mennyi korosztályát átfogó mozgalommá kell fejleszteni MM Az ifjúság testnevelésének és tömegsportjának helyzetéről, fejlesztésének további felada­tairól megyei aktíva' értekezlet volt a Baranya megyei Párt- bizottságon március 28-án. Az aktíván részt vett Czégény Jó­zsef, az MSZMP Baranya me­gyei Bizottsága titkára, Méreg Tivadar, az MSZMP KB munka­társa, Neubauer József, az Labdarugó MB III. Mérkőzésről mérkőzésre SAKK Portísch bravúrja Portisch Lajos Rotterdamban 6,5:3,5 arányban megnyerte solckvilágbajnok- jelölti mérkőzését Bent Larsen ellen, s ezzel minden idők legnagyobb és legemlékezetesebb magyar egyéni sakksikerét aratta. Portisch ellenfele a legjobb négy között a Szpasszkij —Hort mérkőzés győztese lesz, a ta­lálkozót augusztus 1-ig kell majd be­fejezni. 1. Pécs 26 5 8 3 61-21 38 2. V. Izzó 26 4 6 6 50-30 34 3. Szfv. MÁV 26 3 7 6 46-37 33 4. Nagykanizsa 26 12 7 7 40-33 31 5. Szolnoki MTE 26 13 4 9 52-42 30 6. Debrecen 26 11 7 8 34-28 29 7. Eger 26 2 5 9 48-46 29 8. Szekszárd 26 10 9 7 29-30 29 9. Budafok 26 10 8 8 58-45 28 10. Volán 26 9 8 9 37-31 26 11. BVSC 26 8 10 8 41-43 26 12. MAV-DAC 26 11 4 11 39-41 26 13. G.-MAVAG 26 7 10 9 38-47 24 14. Kossuth KFSE 26 9 4 13 38-41 22 15. Komló 26 8 6 12 24-34 22 16. Fűzfő 26 7 8 11 28-40 22 17. Ózd 26 8 5 13 34-41 21 18. Várpalota 26 5 8 13 27-39 18 19. Szolnoki MÁV 26 5 6 15 21-40 16 20. Oroszlány 26 4 8 14 26-62 16 Mázaszászvári Bányász—EMG SK 1:1 (1:1). Mázaszászvár, 1000 néző, vezette: Dravecz. Mázaszászvár: Bá­nó sz — Csábrák, Széles, Katona, Ne­mes (Perényi), Kovács, Kólya, Var­ga (Molnár), Bazsonyi, Pataki, Csor­dás. Edző: Róth Antal. A többet tá­madó Mázaszászvár győzelmet érde­melt volna. Góllövő>k: Csordás, III. Rédei. Jók: Katona, Csábrák, Csor­dás, illetve Hábersdorfer, Rédei és Kelemen. Enyingi MEDOSZ—Véménd 2:1 (2:1). Enying, 900 néző. V.: Zsalokó. Véménd: Doszpod — Barta, Rótt (Tokács), Kajtár, Fiochsz, Mács, Gáli, Törjék, Borovócz, Gruborovics, Ben- csiik (Kecskés). Edző: Szám Frigyes. A végig kemény, nagy iramú, színvo­nalas mérkőzésen az Enying megér­demelte a győzelmet. Góllövők: Már­ton, Megyeri, illetve Gál. Lőrinci Fonó—Szigetvár 3:0 (1:0). Gyömrői út, 300 néző. V.: Drigán. Szigetvár: Kiss — Béni, Tóth I., Kö- vesi, Tóth II., Bocskor (Dobor), Tüs­ke dr., Szöllősi (Révész), Telek, Cső­re, Palotai. Edző: Kamondi Imre. A gyenge napot kifogó szigetváriak el­len biztos Lőrinci Fonó győzelem szü­letett. Góllövők: Kiss, Zsámboki, Bö- löni. Jók: Kövés (a mezőny legjobb­ja), Órai, Kiss, illetve Tüske dr. Pénzügyőr SE—Pécsi VSK 1:1 (1:1). Pasaréti út, 1000 néző. V.: Petri. PVSK: Kovács — Hüber, Szabó, Ka­szás, Németh, Kenderesi, Grünwald, Kresz (Jockl), Nagy, Jánosi, Stájer (Engert). Edző: Rónai István. A két jól felkészült csapat végig nagyira­mú, változatos és küzdelmes mérkő­zést vívott. Az eredmény igazságos. Góllövök: Nagy, illetve Jánosi. Jók: Murár, Szili, Vida, illetve Hüber, Já­nosi és Szabó. NB III. további eredményei: Sió­fok—Honvéd Kiss J. SE 2:0, Barcs— Sárisáp 0:0, Dunaújváros—Bp. Spar­tacus 1:1, Perbál—22. sz. Volán 3:1, Ikarus Alba Regia—BKV Előre 1:4, Bp. Építők—Paks 6:0. AZ NB III. ALLASA Mohácsi TE—Universitas PEAC 4:2 (2:1), Gázmű—Szalánta 4:0 (2:0), BTC—Boly 4:0 (2:0), Sellye—Vasasi Bányász 4:1 (2:1). Zsolnay SE— Má- gocs 1:0 (0:0), Beremervd—Pogány 3:0 (1:0), Kesztyűgyár—Siklós 0:0. 1. BKV Előre 2. Véménd 3. PVSK 4. Perbál 5. Pénzügyőr 26 20 3 3 62-15 43 26 12 9 5 48-31 33 26 1 2 8 6 55-29 32 26 11 9 6 44-34 31 26 12 6 8 54-38 30 6. Bp. Spartacus 26 10 10 6 47-33 30 7. D. Építők 26 9 12 5 33-23 30 8. Kiss J. SE 26 11 8 7 42-40 30 9. EMG SK 26 10 10 6 27-27 30 10. Siófok 26 1 0 9 7 38-29 29 11. Enying 26 10 8 8 44-45 28 12. Bp. Építők 26v. 9 8 9 32-24 26 13. Volán Sz. 26 8 9 9 27-29 25 14. Szigetvár 26 9 7 1 0 30-37 25 15. Paks 26 8 8 10 44-49 24 16. Alba Regia 26 5 10 11 28-47 20 17. Mázaszászvár 26 4 11 11 36-47 19 18. Lőrinci Fonó 26 3 9 14 21-48 15 19. Sárisáp 26 3 7 16 27-63 13 20. Barcs 26 2 3 21 19-71 7 A MEGYEI I. OSZTÁLY ALLASA: 1. Sellye 18 15 2 1 46-18 32 2. Mohács 18 13 3 2 48-13 29 3. U. PEAC 18 11 3 4 38-19 25 4. Beremend 18 11 2 5 34-18 24 5. Siklós 18 9 4 5 28-22 22 6. Vasasi B. 18 8 5 5 28-19 21 7. P. Kinizsi 18 9 3 6 21-19 21 8. PBTC 18 8 4 6 31-15 20 9. Kesztyűgyár 18 8 2 8 19-22 18 10. Mágocs 18 5 7 6 17-24 17 11. Boly 18 7 1 10 27-39 15 12. Pogány 18 4 5 9 16-23 13 13. Zsolnay 18 3 4 11 12-33 10 14. Steinmetz 18 4 1 13 16-25 9 15. Szalánta* 18 1 5 12 10-38 5 16. Gázmű 18 1 3 14 10-54 5 * = Szalánta csapatától két bűn­tetőpont levonva. Napirenden: az ifjúság testnevelése és tömegsportja Ülést tartott A Baranya megyei Tanács végrehajtó bizottsága hétfőn délelőtt ülést tartott, melyen a Megyei Sporthivatal jelentése alapján megvitatta az ifjúság testnevelésének és tömegsport­jának fejlesztéséről szóló mi­nisztertanácsi határozat végre­hajtásának Baranya megyei ta- ' pasztalatait. A megyei területi és helyi sportszervekben a legutóbbi időkben mind nagyobb jelen­tőséget kapott a tömegsport, több dolgozót vontak be a testedzésbe, a megye lakossá­gának 14—15 százaléka vesz részt rendszeresen és alkalman­kénti sporttevékenységben, mely mintegy 63—64 000 főt tesz ki. 197 sportegyesület 541 szakosztályában 15 000, kilenc- százhat tömegsport csoportban 44 000-en találnak sportolási lehetőséget. Százhat, munkahe­lyen, ahol nincs sportegyesület, a szakszervezet keretében mű­ködő sportbizottságok szervezik a versenyeket. A falusi sparta- kiád versenyeken 14 000-en, a munkahelyi spartakiádon 8000-en vettek részt. A továbbiak során megálla­pítja a jelentés, hogy az azo­nos közigazgatási területeken és azonos bázisokon működő sportegyesületek összevonása után csökkent a versenysport­ban az egyesületek és a szak­osztályok száma, de nőtt a tö­a Megyei Tanács V. B. megsportok száma. Népszerűb­bek lettek a kötetlen testedzé­si formák. Sokat várnak a me­gyei sportszervek az „Edzett if­júságért" mozgalom bevezeté­sétől. A természetjárás, turiz­mus adottságai megyénkben igen kedvezőek, ezt elsősorban a fiatalok használják ki. A sportoktatók hiányának felszá­molására a Megyei Sporthiva­tal évenként hatvan segéded­zőt képez. Az elmúlt évtől kezdődően a középfokú edző­képzést a testnevelési főiskolá­val közösen bonyolítják le, se­gédedző- és edzőképzés folyik a tanárképző főiskolán is, Szi­getváron a helyi igények ki­elégítésére segédedző tanfo­lyamot szerveztek. Gondolnak az ifjúsági sport- szervezők és tömegsportszerve­zők képzésére is. A tárgyi fel­tételek javítása, bővítése terén előrelépés történt, a helyi ta­nácsok sokat tettek a jobb sportolási lehetőségek biztosí­tására. A sportegyesületek lé­tesítményeit a bázisvállalatok, a községek dolgozói, a közsé­gek lakói, az iskolák tanulói is igénybeveszik. A sportszervezetekben szem­léletváltozás történt, többet tö­rődnek a tömegsporttal és anyagi lehetőségeket is bizto­sítanak a versenyek szervezé­séhez, lebonyolításához. A Minisztertanács határoza­ta, mely az ifjúság, a lakosság testedzését, tömegsportjának fejlesztésére feladatokat sza­bott meg, Baranyában is mind­jobban érezteti hatását. A még jobb, eredményesebb munka feltétele a társadalmi összefo­gás, együttműködés. A Megyei Sporthivatal, a KISZ megyei Bi­zottsága, a Szakszervezetek Megyei Tanácsa, a Hazafias Népfront Megyei Bizottsága, a Megyei TSZ Szövetség együtt­működésüket írásos megállapo­dásba rögzítették. A Megyei Sporthivatal a testnevelés és sport fejleszté­sében az ifjúság rendszeres sporttevékenységének kiszélesí­tésére törekszik s ennek sikere érdekében intézkedési tervet készített, melyet a vb elfoga­dott. Spanyolország—Magyarország 1:1 (0:0) Alicante, 28 000 néző, vezet­te: Vantrot (francia). Góllövők: Pusztai, illetve Juanito. Spanyol- ország: M. Angel — Capon, Pirri, Benita, Camacho — Vil­len, Del Bosque, Churruca — Juanito, Satrustegui, Rojo I. Magyarország: Gujdár — Tö­rök, Bálint, Kereki, Tóth J., — Nyilasi, Pintér, Zombori, — Fa­zekas, Kovács, Várgdi. Második félidőre Kubala László, a spanyol szövetségi kapitány kihasználta valameay- nyi cserelehetőségét. Szünet­ben ugyan M. Angel, Pirri, Satrustegui és Rojo lejött a pályáról, helyükre Arconado, Cortabarria, SoIsorra és Armos állt be. Baráti Lajos is cserélt. Törököt Martos váltotta fel. 58. percben Kovács helyére Pusz­tai állt be. A gyengébb első félidő után teljesen megváltozott a kép a második 45 percre. A mindkét oldalon történt cserék a ma­gyar csapat számára sikerültek jobban, főleg Kovács leváltá­sakor, amikor Pusztai éppen, hogy beállt és máris gólt fe­jelt. A vezetés birtokában az együttes már felszabadultan még lelkesebben és a nézők és az ellenfél nagy meglepe­tésére a spanyoloknál jóvali ki- tűnőbb kondícióban küzdött és megszerezhette volna a győzel­met is. vb Az angliai Birminghamben az asztalitenisz vb-n a csapat­mérkőzéseket játsszák. A fér­fiaknál vasárnap estig a ma­gyar együttes még veretlen volt. Anglia, NSZK, Franciaor­szág után Ausztrália együttesét is biztosan győzte le. A női csapatunk Franciaország és Bulgária ellen nyert egyaránt 3:0 arányban, Romániát is 3:0- ra győzték le Magosék, de a Koreai NDK csapatától nagy harc után 3:2 arányban alul­maradtak. Kosárlabda Diósgyőri VTK—Pécsi VSK »0:50 (43:22). NB I. női mérkőzés, Vasutas tornacsarnok, 200 néző, vezette: Ger­X ely, Berendi. Ld.: Winter (26), ronné (23), Medgyesi (15), illetve Németh (14), Bundászné (14), No- thaisz (12). A PVSK nagy csalódást okozott játékával, a Diósgyőr meg­erőltetés nélkül győzött ellene. NB II. mérkőzések: férfi csapatok: Kaposvári Táncsics—Universitas PEAC 119:74 (54:43), Kaposvár. Győri Köz­lekedés-Pécsi Sportiskola 86:83 (68:53), Győr. Női csapatok: Pécsi Sportiskola—MÁV DAC 68:53 (28:34), Győr. Universitas PEAC—Fonyód 66:37 (31:19), Balatonboglár. SZMT vezető titkára, valamint a megye párt-, állami-, gazda­sági-, és tömegszerveinek kép­viselői, a sportsizervek és sport­egyesületek vezetői. Dr. Garányi László, a Me­gyei Pártbizottság munkatársa köszöntötte a résztvevőket, majd Megyaszai József, . az MSZMP Baranya megyei Bizott­sága osztályvezetője tartott elő­adást. Elmondotta, hogy a megváltozott életkörülmények között az egyén elsősorban a 9port révén juthat a számára biológiailag is szükséges moz­gásihoz. így a sport mindin­kább emberközpontúvá válik és biztosítása fontos társadalmi érdele Az egészséges, edzett nemzedék nevelése össztársa­dalmi feladat. Gond, hogy a helytelen szemlélet akadályoz­za a tömegsport szélesebb ki­bontakozását. Ki kell mozdul­ni abból a felfogásból, hogy az iskolai testnevelés csak az oktatásügyi szervek, a tömeg- és versenysport pedig csak a sportszervek, a szakszervezet, a KISZ és az úttörő szövetség feladata. A testnevelés hatékonyságá­nak növeléséhez elengedhetet­lenül szükséges a személyi és tárgyi feltételek javítása is. 1977-től kezdve az „Edzett if­júságért” mozgalmat fokozato­san a fiatalok valamennyi kór­osztályát átfogó mozgalommá kell fejleszteni. A teljesítendő követelményeket úgy kell kiala­kítani, hogy azok segítsék elő o fiatalok egészséges életmód­jának, fizikai képességének, honvédelmi készségének, vala­mint mozgáskultúrájának fej­lesztését és adjanak progra­mot a szabad idő hasznos ki­töltésére. Ezt a jelvényszerző akciót alkalmassá kell tenni arra, hogy a jövőben 6—26 éves kbrú fiatalokat átfogó tö­megsport-mozgalommá széle­sedjen. Az előadást hozzászólások követték, majd a résztvevők el­fogadták a sportaktíva állás­foglalását. A megyei sportak­tíva felkéri a megye párt-, ál­lami-, gazdasági-, és tömeg­szerveit, szervezeteit, hogy az „Edzett ifjúságért” tömegsport­mozgalom folyamatos és ered­ményes végrehajtásához irá­nyító, szervező, ellenőrző tevé­kenységükkel minden támoga­tást adjanak meg. A sportok- tíva szükségesnek tartja az eredményes végrehajtás meg­szervezése érdekében a megfe­lelő személyi feltételek biztosí­tását. Az állásfoglalás indo­koltnak tartja, hogy a tanácsok, illetékes szakigazgatási szervei, az országos irányító szervek intézkedési tervei figyelembe véve, határozzák meg saját fel­adataikat, segítsék különösen az iskolai tanulók, a dolgozó fiatalok testnevelési és tömeg­sport mozgalmát Dunántúli napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallatna Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000. 15-762, 15-852. 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7630 Pécs, Engel János u. 8. Tel: 13-177. 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007

Next

/
Thumbnails
Contents