Dunántúli Napló, 1977. március (34. évfolyam, 59-89. szám)

1977-03-20 / 78. szám

2 DunantQil riaplö 1977. március 20., vasárnap 24 óra a nagyvilágban Meggyilkolták a Kongói Népi Köztársaság elnökét ♦ BRAZZAVILLE: A brazzo- villei rádió bejelentette, hogy meghalt Marien Ngouabi, a Kongói Népi Köztársaság elnö­ke, akit pénteken egy merénylet során súlyosan megsebesítettek. A rádió közleménye szerint az elnököt az „öngyilkos komman­dó" elnevezésű szervezet ölte meg, s nyugati hírügynökségek jelentése szerint lezárták az ország határait és kijárási ti­lalmat léptettek életbe. Marien Ngouabi 1968 óta volt a Kon­gói Népi Köztársaság elnöke. Az elnök halála miatt egyhóna­pos országos gyászt rendeltek el. ♦ WASHINGTON: A wa­shingtoni Kreeger színpadon a héten mutatták be Örkény Ist­ván Európa-szerte nagy sikert aratott művét, a Macskajáté­kot. Az amerikai főváros orszá­gos hírű színháza a Tóték tava­lyi kitűnő, elismert bemutatója után immár a második Örkény darabot vitte színre, ezúttal is magas színvonalú, hiteles elő­adásban. A főváros mindkét napilapja gratulál a darabhoz és az előadáshoz. A Washing­ton Star interjút is közöl a szer­zővel. •f PÁRIZS: A baloldal egysé­géről tanúskodó impozáns nagygyűléssel ért véget Párizs­ban a közös kormányprogramot aláírt pártok választási kam­pánya. A péntek esti nagygyű­lésen Georges Marchais, az FKP főtitkára, Francois Mitter­rand, a Szocialista Párt első titkára és Robert Fabre, a bal­oldali radikálisok mozgalmá­nak elnöke a községtanácsi vá- lasztások vasárnapi első fordu­lójában elért siker kiszélesítésé­ire, elmélyítésére szólította fel a választókat.-f HANOI: Az Egyesült Álla­mok küldöttsége háromnapos hivatalos látogatás befejezté­vel Vietnamból Laoszba utazott. A vietnami főváros repülőterén Phan Hien külügyminiszter-he­lyettes búcsúztatta az amerikai delegációt. ■f BEJRUT: Irak hivatalosan bejelentette, hogy Iránnal meg­állapodást írt alá a két ország közötti határok kiigazításáról, jelentette az IPS hírügynökség a MENA bagdadi közlésére hi­vatkozva. ::ISÍÍÍÍÍI;lÍÍÍlÍÍ0l^ÍÍÍ:: Elismerés az ifjúság neveléséért Épül-e Pécsett Centrum Áru­ház? A jelek szerint: igen. E tervidőszak utolsó esztendejé­ben már lesz rá pénz, az épít­kezés a hatodik ötéves terv első felében történik. Pécs új áruházát most adták ter­vezésbe, amiről dr. Sebők Im­rétől, a Centrum Áruház igaz­gatójától a következőket tud­tuk meg: v — A Csemege Kereskedelmi Vállalattal és a Mecsek-vidéki Vendéglátó Vállalattal — mint társberuházókkal — közösen ad­tunk tervezési megbízást a Pé­csi Tervező Vállalatnak. Az új Centrum Áruház végleges he­lye az Irányi Dániel, tér keleti oldalán van. A korábbi elkép­zelésektől eltérően önálló épü­letben 9—10 ezer négyzetméter bruttó alapterületű áruházát építünk. A társberuházók elkü­löníthető egységben működte­tik majd saját élelmiszer, il­letve vendéglátó részlegüket. A kivitelezésre elvi megállapodá­sunk van a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalattal. Az építkezést 1983-ra szeret­nénk befejezni. Felvetődik a kérdés: mi lesz a sorsa a mostani Centrum Aruháznak? Megszűnik-e?- Megszüntetéséről nincs szó. Közel három évtizedes múltú áruházunkat szűkebb pro­filú, exkluzív — szalon jellegű Tervezik az új pécsi K Centrum Aruházat Húsvét után indul a régi Centrum általános felújítása — áruházként kívánjuk a jövő­ben működtetni. Elgondolása­inkat most dolgozzuk ki, mert a közeljövőben esedékes álta­lános felújítást mór a majda­ni profil igényei szerint akar­juk terveztetni. 1949-ben készült a Centrum mostani portálja, s belső be­rendezése is 28 éves. Az előbbi életveszélyes, az utóbbi messze nem felel még a kor­szerű kereskedelem igényei­nek. A portál felújításánál most már városképi szempon­tokat is figyelembe kell venni, a berendezésen kívül jelentős belső építészeti átalakításra is szükség van. — A Pécsi Építő és Tatarozó Vállalat kivitelezésében hús­vét után indul a hosszúnak ígérkező munka, amelyet úgy akarunk szakaszosan lebonyo­lítani, hogy azzal a vásárlók­Szakmunkástanulók sikere Pécsi szakkör nyerte el a Fotó szerkesztőségének díját Diákfotó címmel egy éve a Fotó című folyóirat szerkesztő­sége pályázatot hirdetett kö­zépfokú oktatási intézmények szakkörei számára. A beérke­zett anyagok értékelése után a zsűri megállapította, hogy a legeredményesebb munkát Baranyai napok Budapesten Március 19-én zárult a bara­nyai napok rendezvénysorozata a budapesti Margitszigeti Nagyszállóban. Az eltelt egy hét alatt több mint három­ezren tekintették meg a Bara­nyáról szóló kiállításokat és kóstolták meg a jellegzetes baranyai ételeket. A B. m. Vendéglátó Vállalat kollektívá­ja, iBerényi Imre, Nagypál Lász­ló, Matartits Ferenc hetekkel előbb gyűjtötték a megye régi ételreceptjeit. 1976-ban a pécsi 500. Ipari Szakmunkásképző Intézet Tóm László vezette 24 tagú szakkö­re végezte, összesen 1700 pont­tal — több mint 800 ponttal a második legjobb előtt — kiér­demelték a pályázat ez évi szakköri díját. A díjat tegnap délben az intézet igazgatói iro­dájában Bencze Pál, a Fotó főszerkesztője nyújtotta át Lengvári Istvánnak, meleg kö­szöntő szavak kíséretében. Lengvári István válaszában hangsúlyozta: a szép díj — egy plakett és vásárlási utalvány — Tám Lászlónak és a szakkör lelkes hozzáállásának köszön­hető. Kifejezi a díj azt is, hogy ma már nem csupán „manuá­lis” tudású, hanem sokoldalúan művelt szakmunkásokra van szükség. Az intézet fotoszakkö- re is ezt a törekvést szolgál­ja ... A plakett egyik oldalán egy fényképező figurát ábrázoló relief, másikon felirat: „A leg­eredményesebb szakkör, 1977." Avatóünnepség a Feisővámház utcai Iskolában Hetven ötödik osztályos a pécsi Felsővámház utcai Álta­lános Iskolában fél éven át készült, próbázott, hogy be­kerülhessen a most alapított úttörő munkásórszakaszba. Végül is 25 tanulót találtak er­re alkalmasnak, akik jól ta­nulnak, példamutató közös­ségi életet élnek, élenjárnak az úttörő munkában és szü­leik is hozzájárultak, hogy munkásőrök lehessenek. A fizikai erőnlét nem volt fon­tos szempont, az majd a hosszú évek alatt úgyis ki­alakul. Az iskolában a már működő úttörő rendőr és honvéd sza­kasz után megalakult a mun- kásőr-szakasz is. Ilyen mun- kásőr-egység Pécsett ezen kívül csak az Építők úti Ál­talános Iskolában tevékeny­kedik. A tervek szerint a gye­rekek együtt tanulnak, gya­korlatoznak a felnőtt munkás­őrökkel. Kiképzéseket, lövé­szeteket nézhetnek meg, va­lamint közösen mennek ki­rándulásra. Az ígéretek sze­rint már a nyáron Baranyá­ban úttörő munkásőr-tábort is szerveznek. A hazafias, honvédelmi Úttörő munkásőrök A KISZ KB Dicsérő Oklevelét kapta az úttörőcsapat nevelést segíti ez a szakasz­munka is, de cél, hogy fel­nőttként esetleg igazi mun­kásőrökké is legyenek. Pé­csett egyébként csak ebben az iskolában található együtt a három fegyveres szakasz, vagyis az úttörő-munkásőrök, rendőrök, katonák kis közös­sége. ötödikben csak ismer­kednek a három fegyvernem­mel, hatodikban már légpus­kával gyakorlatoznak, lőnek, is, hetedik és nyolcadikban kispuskalövészeteken is részt vehetnek. A négy év alatt különféle modern fegyver­szerkezetekkel és fegyverne­mekkel ismerkednek meg. A diákok nem titkolják, hogy szeretnének egy ejtőernyős­ugrást megnézni, repülőtérre, igazi hadgyakorlatra is eljut­A 25 fős úttörő-munkásőr- szakaszban a lányok vannak többségben, sokuknak a szü­lei is munkásőrök. A március 19-i eskütételre, avatóünnep­ségre szüleik is eljöttek egyenruhában. Ott voltak a Petőfi laktanya kiskatonái is, a patronáló vállalatok KISZ-esei. A kis szakaszt kö­szöntötte Sári Ferenc, a Pécs városi-járási munkásőr zászlóalj-parancsnok, Hajas Zsuzsanna, a Pécs városi Út­törőelnökség elnöke, valamint Pánczél György, a Baranya megyei Munkásőrség cso­portvezetője. Az iskola 1420. számú Táncsics Mihály úttö­rőcsapata ezen a napon kap­ta meg a KISZ KB Dicsérő Oklevelét. — Cs. J. — nak minél kevesebb kényel­metlenséget okozzunk. A belső átrendezés során egyébként új kiszolgálási formákat is beve­zetünk — ezzel akarjuk közis­merten nem áruház-formájú Centrum Áruházunkat a mo­dern követelményekhez közelí­teni. A Centrum Áruház teljes fel­újítását a jövő év végére fe­jezik be. H. I. Az elnökség és a kitüntetettek egy csoportja az ünnepségen Erb János felvétele Mesefigurák a térítőn A tanfolyam résztvevői nagy figyelemmel nézik, milyen mutatós hímzés készíthető a varrógép segítségével Gépi hímző tanfolyam a meszesi asszonyoknak 59 féle mintát „tud” a varrógép- Jöjjön el a lakásomra, nagyon kérem! — ostromolták nap mint nap Peák Lászlónét, a Konzum Áruházban. Termé­szetesen nem kell pikáns tör­ténetre gondolni, ugyanis a varrógéppel roppant ügyesen bánó eladónőt a tanulni vágyó asszonyok kérlelték, mutassa meg nekik, hogyan is lehet hí­mezni, sikk-cakkozni, gomblyu- ikazni géppel. A szűnni nem akaró érdeklődés hatására szü­letett az ötlet, melyet a József Attila művelődési házzal közö­sen valósítottak meg: géphímző tanfolyamot indítottak Peákné vezetésével.- Örömmel vállaltam el, hi­szen úgyis az a bánatom, hogy az áruházban kevés idő jut egy-egy vásárlóra. Nem isme­rik a gépeket, nem is hiszik el, hogy méq az egyszerűbbek­kel is lehet hímezni, hacsak nem mutatom, nem tanítom meg. A negyed-félóra azon­ban még a legügyesebbeknek sem elegendő — rázza meg a fejét Lívia, s kedvcsinálónak elővesz néhány mintadarabot. Hímzett térítők, tarka virá­gok, kedves mesefigurák terí­tik be az asztalt. Alig hiszem, hogy ezek varrógép alól kerül­tek ki.- Csak kézügyesség és egy jó gép kell hozzá! Dupla fa­keret közé szorítjuk az anya­got, a többi a kéz és a tű dolga — mutatja is gyorsan a „tanárnő", s együtt ámulok-bá- mulok a hallgatókkal. — Pedig én még varrni sem tudok! A gépek kezelését azért tanultam meg, hogy be tud­jam mutatni a vásárlóknak. Ez a Naumann gép például 59 fé­le mintát ölt „magától". Egy­szer voltam Wittenbergben is, a varrógépgyárban, ott tanul­mányoztam a gépi hímzés for­télyait. Az asszonyok, akik eljöttek az első órára már tudnak var- rogatni, de hímezni még egyi­kük sem próbált. — Pedig nagyon szeretnék! A hímzés ruhán, köpenyen, té­rítőn szép is, divatos is. A Bőr­gyárban dolgozom, nem igen érek rá, azonban a kisunokám- nak készítenék valami szépet- mondja Langer Miklósné, mi­közben a gomblyukvarrással bajlódik. Krámos Kati varrógépet is csak most vásárolt, a tanfolyam hírére. — A nővérem gyerekeinek fo­gok varrni, hímezni mindenfé­lét, ha sikerül megtanulnom! A hímzett díszítés valóban ízléses, „feldobja” a legegy­szerűbb sima ruhát is. A bolt­ban vásárolható holmik viszont elég drágák, néha sablono­sak, tucatszerűek. Kézi hímzés­re nem igen van idő, a gépit pedig nem nagyon ismerik, A húszórás tanfolyam éppen eb­ben segít az asszonyoknak. Re­méljük, a sikeres vizsgadara­bokat majd meglátják az ér­deklődők. B. A. Kitüntetési ünnepség a FEK-ben A forradalmi ifjúsági na­pok rendezvénysorozatának kiemelkedő ünnepségét tar­tották tegnap Pécsett, a Fegy­veres Erők Klubjában. A szín­házteremben kitüntették azo­kat, akik kiemelkedő munkát végeztek az ifjúság nevelésé­ért, részt vettek az ifjúsági mozgalomban. A himnuszt követően ünnepi műsorral köszöntötték a részt­vevőket: Orosz Ottót, az MSZMP Baranya megyei Bi­zottsága osztályvezető-helyette­sét, Lőcsei Attilát, a Pécs vá­rosi Pártbizottság munkatár­sát, valamint a jelenlévő párt, állami és társadalmi szervek vezetőit a munkahelyek kép­viselőit. Beszédet Sarkadi Nagy Bar­na, a KISZ Baranya megyei Bizottságának első titkára mondott; méltatta a három ta­vasz: 1848, 1919 és 1945 je­lentőségét. Beszélt az ifjúsági mozgalom előtt álló feladatok­ról, a fiatalok tennivalóiról. Ezt követően a KISZ KB és a Ma­gyar úttörők Országos Szövet­sége által adományozott ki­tüntetések átadására került sor. Az Ifjúságért Érdemérem ki­tüntetést kapta: Valkai József, a Munkásőrség Baranya me­gyei parancsnoka, Takács Ist­vánná, a MECHLABOR, és Czenik István, a komlói Szén- előkészítő laboratórium dolgo­zója. KISZ Érdemérem kitüntetést kapott Komlódi Józsefné, a KISZ Pécs városi Bizottságá­nak első titkára, Kiss Pál, Komló, Kossuth-bánya, Grisnik Zoltán, a Dél-dunántúli Gáz­gyártó és Szolgáltató Vállalat, Vojnics János, Komló, Akna­mélyítő Vállalat, dr. Tóbiás Kázmérné, Pécs, Köztisztasági Vállalat dolgozója, valamint Csaba Ferenc, az MSZMP Sás- di járási Bizottsága és Kis Gyula, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának munka­társa. Gábori Imrénét és Somogy- vári Jánost Üttörővezető Ér­deméremmel tüntették ki. A Kiváló Ifjúsági Vezető ki­tüntetést 15-en, Kiváló Úttörő Vezető kitüntetést 4-en, Arany- koszórús KISZ-jelvényt 19-en vettek át. A KISZ KB dicsérő oklevelét 24-en kapták. Az Úttörő Szövetség elnöksége négy főnek dicsérő oklevél­ben ismerte el munkáját. Ki­váló Ifjúvezetői iMunkáért elis­merést 7 fő kapott. A kitüntetéseket Sarkadi Nagy Barna adta át a KISZ KB megbízásából. A KISZ Központi Bizottsága a „Vietnam—magyar barátság” Szakmunkásképző Intézet fel­szerelésében végzett munkáért, Kiváló ifjúsági vezető kitünte­tést adományozta Dobszay Sándornak. Aranykoszorús KISZ-jelvényben részesítette Lakatos Lászlót. Hárman a KISZ KB dicsérő oklevelét kap­ták.

Next

/
Thumbnails
Contents