Dunántúli Napló, 1977. március (34. évfolyam, 59-89. szám)
1977-03-19 / 77. szám
e Dunantmt napló 1977. március 19., szombat S zomszéd szobából a barátom szólt át, .......tudod, úgy kezdd el, hogy tavaszvan... virágok... fák.,. meg minden" én meg mint a bólogató János, csak szótlanul és eléggé leverten biccentek a fejemmel, persze, „fák meg minden ...” pedig nincsenek is fák, éppen ez a baj, hogy nincsenek, számtalan belvárosi, de külvárosi utcák is csupaszok, s ez a növényzet-nélküli sivárság valóban lehangoló. Már rég megtanultam — bár soha sem eléggé, — hogy az ember ne mondjon elhamarkodott ítéletet egyes dolgok fölött, mégis nekitámadók Kalla Gábor kertész-mérnökinek, ”... Miért nem ültettek fákat a város holt utcáira?” —, mert számomra egyszerűnek tűnik a megoldás, gödröt kell ásni, bele a fát, betakarni, aztán majd „isten kegyelméből" felcseperedik és lombosodik, és ha igaz az — s miért ne lenne igaz? — hogy egy közepes lombozató fa évente több mázsa port köt le, s cserébe oxigénnel jutalmazza a jónépet, akkor a munka már eleve hasznos. Most két napot áldoztam arra, hogy bejárjam a város különböző pontjait és eszembejutott, hogy — amikor évekkel ezelőtt, a VÍZÜGY jóvoltából repülőgéppel keringtünk Pécs fölött — mennyire vigasztaló látványban volt részünk, hiszen a belváros háztető-rengetegét nagyon szépen és sűrűn bontották meg a haragoszöld foltok, sőt, itt-ott egybefüggő rendszerben beleolvadtak a Mecsek erdeibe és szólőskert- jeibe. Csakhogy ezek a zöld foltok onnan magasból nézve kissé elmosódtak, hiszen apró kis kertekről, rissz-rossz gyümölcsfákról van szó, amelyek a belvárosi házsorok mögötti szűk kis kertekbe, udvarokba, komor tűzfalak közé szorultak, nem is nagyon élvezve a napfény áldását. Mert aztán ha az ember leszáll a „mennyekből” a csupasz valóságba, vagyis a holt utcák aszfaltjára, — ahol az utcasorok eltakarják előle a kilátást r— csalódottan tapasztalhatja, hogy a foltok eltűntek, nincs semmi más, csak épületek homlokzata, aszfalt járda, aszfalt úttest. A Fürst Sándor utca elején — az iskola környékén — még akad élősövény, néhány fa, de a Porcelángyártól befele már ez is ritkul és a> Rákóczi út — ami a város legforgalmasabb útvonala — meghökkentően fótion. Pedig széles — legalábbis eqy szakaszon — igazán hagyhattak volna növény- ziettől dús sávot még annakidején, amikor évekkel ezelőtt lebonyolították a rekonstrukciót. A buszra váró tömeg a megmondhatója, hogy a délutáni csúcsforgalom idején mennyi port nyelünk, s mennyi rakódik le az ember hajába, Szájába, szemébe és ruhájára, és nyári füllesztő kánikulában szinte ájulás kerülget bennünket nemcsak itt, hanem mondjuk az Aradi vértanuk útján is, ahol még a levegő is megszorul. Ipargazdasági konferencia A Magyar Tudományos Akadémia ipargazdasági bizottságának és ipargazdasági kutatócsoportjának rendezésében március 22-től háromnapos tudományos konferencia kezdődik a Tudományos Akadémián. A tanácskozásról pénteken sajtótájékoztatót tartott Román Zoltán, az MTA ipar- gazdasági kutatócsoportjának igazgatója. A most második alkalommal megrendezésre kerülő konferencia időszerű ipargazdasági kérdések tudományos megvitatását tűzi napirendre, elméleti kutatók és gyakorlati szakemberek egyeztetik elképzeléseiket. A tanácskozáson 350- en vesznek részt, s több mint 20 előadás hangzik el. Két szekcióban tanácskoznak majd, az egyikben az ipari struktúra kialakításának elméleti és gyakorlati kérdéseivel, a másikban a gazdaságirányítás legaktuálisabb feladataival foglalkoznak, egyik érdekes előadás az iparpolitikánk és az ipar előtt álló tennivalókat vázolja fel, s külön előadásban pedig a mezőgazdasági és az élelmiszeripari termelés növekedésének arányait és összefüggéseit elemzik a szakemberek. M egértem én nagyon is Kalla Gábor kér- tészeti vállalati főmérnök és munkatársainak nagy-nagy gondját: hogyan oldják meg- a város fásítási programját, amikor annyi minden gátló körülménynyel kell viaskodniuk'. A belvárossal — egyelőre — nincs mit kezdeniök. Tudják, ismerik is azt az elképzelést, s erről mi lapunkban, évekkel ezelőtt sorozatot is írtunk — hogy a belvárosi udvarokét, kertekét meg keli nyitni a közönség számára, le kell bontani a szigorú, de értelmetlen kőfalakat, kerítéseket, átjárókat kell kiképezni, padokat, kandelábereket, játszó-alkalmatosságokat elhelyezni, mert másképpen nem megy, hiszen a szűk utcák aszfaltburkolata eleve kizárja a fásítást. A belvárost romantikájával,, de egyben éslz- gondolásaival egyetemben —, szerűtlen hajdani telepítés-el- öröklöltük. Változtatni ezen nem lehet. Nagyobb baj az, hogy az új lakótelepek, sőt újonnan nyitott utcák fásítását is ezernyi tény qátolja. Mutattak nekem egy rajzot, amely színes vonalakkal tarkított: az új kertvárosi lakótelepet ábrázolja. A vállalat — városi klímát jól elviselő juhar, illetve platánfákat — szeretne kiültetni. D e ... a föld alatt húzódik a DÉDÁSZ, a GAZMŰ, a« VÍZMŰ, a Posta, a Hőszolgáltató Vállalat hálózatrendszere. Ez eddig érthető. Az is, hogy szigorú szabályok írják elő az úgynevezett védőtávolságot, ami 1—2 méter, s ez azt jelenti, hogy például a gázvezeték fölé, vagy oldalirányba semmiféle fa nem telepíthető két méteren belül. A gyökérzet megfojtja, összerop- pantja a csöveket, kábeleket. Érthető. A pirossal jelzett utcákba — ilyen szép számmal akad az új! lakótelepen — semmi sem ültethető. A sárga jelzésű elviseli a rövidebb gyöké rzetű növényzetet és csupán a „zöld utcák” kaphatnak zöld- sávot, ilyen-olyan fákkal, díszcserjékkel, virágokkal'. Egyetlen pillantás elegendő a rajzra, s feltűnően kevés a zöld jelzés. Fönt jártam az Asztalos János utcán, a Surányi úton, fönt a Mecsek oldalában, itt évek alatt házakat szanáltak, új útvonalaikat építettek meg széles aszfaltcsíkkal, járdákkal, magas kandeláberekkel, beton támfalakkal, csak éppen a Kertészeti Vállalat emberei szorultak ki szép terveikkel. Mellesleg — nem egy esetben — például az Endresz György utcában, a közművek által megépített földalatti kábelhálózat a kivitelezésnél nem oda került, ahol eredetileg bejelölték, hanem egy, vagy másfél méterrel odébb. A kertészeknek kellett „letapogatni" az utcát egész hosszában, mire sikerült megtalálniuk azt a keskeny sávot, ahova — most a tavasz- szol — végre fákat dughattak le a földbe. Nem akarom az olvasókat számok tömkelegével untatni. Tavaly a vállalat 3200 darab fát, 31 ezer díszcserjét. 5300 darab konténeres cserjét és 279 örökzöld növényt ültetett ki. Az idei terv — komolyam mondom — mindegy, hogy mennyit ír elő, többet-e, kevesebbet-e, — ezúttal nem számít Hiszen munkaerő van, pénz van, s a vállalat olyan kertészet-gépesítési' programot kíván realizálni az elkövetkezendő években — a fű nyitótól egészen a fametszés gépesítéséig, hogy arról korábban álmodni sem lehetett. A baj mégis az, hogy a vállalat, illetve a közmű vállalatok, sőt, már a tervező intézetek ilyen irányú munkájában mines összhang. Erre figyelmeztető példa — a már említett Lvov- Kertváros esete is, — ahol a jóéq tudja miért, de ismét mem jutott hely a zöldsávok telepítésére. Igaz ugyan, hogy a bejelölt parkok, játszóterek élet- rekelnek annak rendje és módja szerint. De az utcákat akkor sem szabad csupaszon hagyni. Az utcák keskenyek. Van járda, van úttest, ezek alatt megvan a helye a közműnek és kész. S oha nem sikerült kiderítenem, mi az oka annak, hogy lakótelepeink zsúfoltak, hogy szinte kínos pontossággal ügyelnek arra, hogy ne adj isten! —, esetleg az utcasorok véletlenül távolabb essenek egymástól. A belvárosi holt utcákat —, mondom — örököltük. Félő, hogy utódaink —(Szintén örökölnek holt utcákat, ma épülő új lakótelepeinken. Rab Ferenc cKdMO/yTa/tfN T^dwAt A szórakozottság iskolája V an egy barátom, aki kimeríthetetlen öröm forrása számomra. Még ná- lamnál is szórakozottabb. Pedig, hogy én mire vagyok képest . . . Számtalanszor indulok el fapapucsban, és csak az utcán veszem észre, hogy fázik a lábam. Legnagyobb dobásom az volt, hogy megyek valami értekezletre. Az előrelátható gyönyörűségek miatt szépen kinyalva mentem le. Feleségem ilyenkor az ablakból figyel, és búcsúintegetés közben egy utolsó, szakértő pillantást vet rám, hogy ellenőrizze azt is, hogy elmegyek-e, meg azt is, hogy mi a feltűnő rajtam, a fene nagy életörömön kívül. Utánam szól: — Te olyan értekezletre mégy, ahol a többiek is pizsamában lesznek? — A szentségit I — helyeslek, és ahogy végig nézek rajtam, minden tip-top, a cipő ragyog, a nadrág vasalt, nyakkendőt is kötöttem, a pizsamakabátra. Visszaballagtam, ahelyett, hogy egy új, és nyilván azonnal elterjedő divatot honosítottam volna meg. Ezek után érthető, hogy barátom számomra a legtisztább, a káröröm forrása. Két történetét hadd meséljem el: A PARAFADUGÓ Barátom értekezleten volt. Jó értekezletnek számított. Akadt innivaló is, pogácsa is. ö magyarázott a szünetben, közben ivott egy-egy kortyot, meg evett egy- egy aprócska pogácsát. Eddig nem is lett volna baj, ha az egyik istenátka a soronkövet- kező pogácsa helyére oda nem rak egy borosüvegdugót. Megközelítőleg olyan alakút, mint a pogácsa. Barátom még egy pogácsát betermelt, aztán bekapta a dugót. Magyarázott és evett, de a dugó megmakacsolta magát. Ahelyett, hogy — előírás szerint — szétom- lott volna, egyben maradt és ugrott egyet a szájában. Barátom nyelvével visszalökte a dugót a megfelelő helyre, újra elkezdte rágni, de a dugó makacsul ragaszkodott az elomlás helyett az egységhez. Barátom egyszerre töprengóvé vált. Beszéde lassúbbodott, a szeme kigúvadt, ábrázatán rémülettel elegyes tanácstalanság ömlött el, körbenézett, majd a társadalom megrovásával nem törődve, tenyerébe köpte a dugót. Meghökkenve bámulta a stup- lit, majd észbekapott, mégegyszer megnézte a vihogó ábrázatokat, és csúnya beszédre fakadt. — Hogy az al . . . (Nem idézem. Nem szabadi) A PARTVIS-ESET Minden feleség gonosz. Az enyém is. Természetesen a barátomé is. Mi lenne különben ez az eset, amit most elmesélek, ha nem gonoszság? Barátomnak vidékre kellett mennie és otthon várt az autóra. Az jött is. Nem illett ugyan, de veszettül dudált. Mi szokott ilyenkor történni mindkettőnknél? Barátom kapkodni kezdett és nem is tudta, hol kezdje, a feleség meg adogatta a holmikat, közben beszélt: — Persze, fogalmad sincs, hol a másik zoknid! . . . Mikor találsz meg te magadtól valamitl . . . Ha én nem lennék, te sose készülnél el I . . . stb. (Melyik férj nem ismeri ezeket, jelentkezzék!) — Na, itt az aktatáskád — nyomta a kezébe azt is. Aztán odaadta a kesztyűt, kalapot, végül kezébe nyomta a partvist, majd kinyitotta előtte az ajtót. Barátom megindult, fején a kalap, hóna alatt az aktatáska, kezében a partvis. Felesége meg elmélázó tekintettel leste az emeletről, mikor ér le élete párja. Leért. Odament az autóhoz, egy fiatal kolléga kinyitotta előtte az ajtót, majd megkérdezte: Géza bácsi! Ezt is magaddal akarod hozni? Barátom megdöbbenve födözte föl kezében a takarítóeszközt. Megnézte jól, majd fölnézett a magas égre, ahol sorstársa derűs ábrázata volt látható az ötödik emeleten. Hosszan fölnézett, a partvist kétkézre kapta és a földhöz csapta, majd megszólalt: — Hogy az a! . . . (Ismét nem idézhető, de mi férjek el tudjuk képzelni. Gyakran használjuk is.) Szöllősy Kálmán Munkások a képtárban I Líra, szerkezet, fantasztikum Március 19-én, szombaton délelőtt Tóth Antal művészet- történész Szentendre jelentőségét méltatja a képtárlátogató közönségének. A művésztelepek és iskolák legtöbbször valamilyen messziről felismerhető azonosságot árasztanak. A pécsi gyűjteményben is észrevehető, hogy a nagybányai művésztelep tagjai a századfordulón milyen azonos neódszerek alapján, mennyire közös világkép nyomán hozták létre műveiket. A Nyolcak vagy az Aktivisták stílusfelfogása, színezései és kompozíciós módszereik menynyire hasonlóak voltak. Menynyire egyazon művészettörténeti periódus tartalmát adják ezek a művek! Szentendrével kapcsolatban bonyolultabb a kép. Évtizedeken át, a mai napig elevenen ható tényező ez a város, a magyar művészetben. Stíluskategóriaként így, hogy „szentendrei művészet" viszont nem elég szabatos, hiszen más a „szentendrei szürrealizmus" és más a szentendreiek „konstruktivizmusa”, de ezek mellett a posztnagybányai hagyomány is létezik. Szentendrén él egy sor fiatal művész, aki ehhez a nehezen körvonalazható „szentend- reiséghez” alig tartozik, mégis részük van abban, hogy a tárlatlátogató ma egy — igaz összetett — mégis jellemző világot fedezhet fel műveiken keresztül. Mert milyen ellentétesen kiegészülő tartalmat tár fel Paizs Goebel Patakpart-ja és naivérzelmesen megfogalmazott virágcsendélete, Korniss Dezső Kántálók-ja, vagy a nagyméretű Tücsöklakodalom. Mennyi fájdalmasan felszaggatott fekete-fehér vonalháló van Vajda Lajos szénrajzában, milyen bonyolultan szövődnek egymást feltételező tartalommá a montózs-szerűen elrendezett ház- fej-motívumok Vajda arcképén. Ámos Imre balladai hangulatot árasztó Asszonyai gyöngyházszínű szürkékben és barnákban szinte időtlenségbe merevedve végzik dolgukat, csupa mese minden ezen a képen, az arányok, a színek, a mozdulatok mégis valami meghatározhatat- lanul szomorú hangulatot keltenek. A kép keletkezésének ideje a háborús őrület kezdetére esik. Anna Margit Angyala naiv mesefigura. Palettáján vidámak a színek, történeteinek alaphangja a derűs csattanóé, ötlet és képtelen dolgok társítása tölti ki felületeit. Barcsay Jenő ismert alkotásain szűkszavú bizonyítékait látjuk annak a folyamatnak, melynek során a művészi képzelet, alkotó fantázia a készen, a természetben talált dolgokat „átírja", bizonyos szempontból lényegesnek tartott tulajdonságát kiemeli és felnagyítja, a festmény szerkesztésének alap- gondolatát meghatározza. Képein az adott környezet szemmel követhető szerkezete jelenik meg. Festményeinek jellemző motívuma az épület és az ember elvont, szembe vagy egymás mellé állítása. Barcsay életművét három, más-más festői problémát megvilágító alkotás képviseli a kiállításon. Korniss Dezső 1959-es Kalligráfia című képe pedig már a nem helyi érdekességű, inter- nacionális művészi kísérletek felé mutat utat a „hogyan lehet a véletlent megkomponál- ni"-féle programmal. Deim Pál Fekete-Vörös képe a színek és elvont formák monumentális, erősen érzékekre ható, ugyanakkor szimbolikus értelmezési lehetőségeket is tartalmazó effektusok felhasználásával ma idézi meg az immár negyven éve élő „szentendrei hagyományt”. Aknai Tamás A Mecseki Szénbányák felvesz: 18—35 éves férfi munkavállalókat föld alatti CSILLÉS, SEGÉDVÁJÁR, VÁJÁR, LAKATOS munkakörbe. 35 ÉV ALATTI ÚJ DOLGOZÓINKAT legalább egyéves föld alatti munkaviszony után KOMLÓN ILLETVE PÉCSETT P/2—2 ÉV MÚLVA, KÉSZPÉNZBEFIZETÉS NÉLKÜL RENDKÍVÜL ELŐNYŐS ANYAGI FELTÉTELEK MELLETT JUTTATJUK LAKÁSHOZ. A lakáskiutalás feltétele: 10 éves föld alatti munkaszerződés. A lakás kiutalásáig kényelmes munkásszállói elhelyezést és kedvezményes, teljes ellátást biztosítunk Komlón, illetve Pécsett. C i m ü n k : MECSEKI SZÉNBÁNYÁK MUNKAÜGYI OSZTÁLYA 7629 PÉCS, KOMJAT ALADÁR U. 5. Olcsóbban vásárolhat téglát 2. OSZTÁLYÚ B—30-AS BLOKKTÉGLA 400,— FT/EZER DB ÁRENGEDMÉNNYEL. Befizethető: 1. sz. telep PÉCS, 5. sz. telep SIKLÓS, 6. sz. telep SÁSD. 3. OSZTÁLYÚ B—30-AS BLOKKTÉGLA 500 — FT/EZER DB ÁRENGEDMÉNNYEL. Befizethető: 1. sz. telep PÉCS, 4. sz. telep SZIGETVAR, 9. sz. telep SELLYE, 15. sz. telep BARCS. 4. OSZTÁLYÚ B—30-AS BLOKKTÉGLA 1000,— FT/EZER DB ÁRENGEDMÉNNYEL. Befizethető: 1. sz. telep PÉCS Az árengedmény csak a gÖTcsönyi téglagyárból március 31-ig kiszállított tételekre vonatkozik. ^t-DUN4A/7^ PÉCS HUT um * _ ■> _ ! a. . . I PÉCSI SÉTÁK