Dunántúli Napló, 1977. március (34. évfolyam, 59-89. szám)

1977-03-19 / 77. szám

1977. március 19., szombat Dünantmt napló 3 Zöld utat a zöldségnek Különjáratú autóbuszok és az idegenforgalom A zöldségtermelés és -ellátás javítására a negyedik ötéves tervidőszakban két alka­lommal - 1971-ben és 1974-ben hozott határoza­tot a Minisztertanács. A többirányú központi intéz­kedések sem tudták azon­ban elhárítani azokat a gondokat, amelyek 1968- tól kezdve mind fokozot­tabban jelentkeztek. A kedvezőtlen irányzat átme­neti megszüntetése után, 1975-ben ismét lényeges csökkenés következett be a termelésben. A zöldség­termő terület több mint 11 ezer hektárral lett kisebb, és a tervezettnél mintegy 20 százalékkal kevesebb zöldség termett. Nem tel­jesültek a szántóföldi zöldségtermelési előirány­zatok sem, amikor az aszályos időjárás is érzé­keny veszteséget okozott. Tervünk szerint az idén 124 ezer hektárra kell növelni a szántóföldi zöldségtermesztő területet. Az 1977. évre terve­zett termésmennyiség (1 670 000 tonna), pedig 42,1 százalékkal haladja meg a múlt évi — még csak előzetesen közölt — eredményt. Feltételek — Megvannak-e a feltételek ehhez a nagyarányú fejlő­déshez? — kérdeztük az il­letékes miniszterhelyettestől. — A zöldségtermesztés előtt álló feladatok teljesítése ér­dekében a Minisztertanács megvizsgálta a szakágazat helyzetét. Megállapította, hogy további olyan intézkedések vál­tak indokolttá, amelyek erőtel­jesen segítik a célok elérését. Az intézkedések részben a ter­melés korszerűsítésére, részben a termelés gazdaságosságá­nak javítására irányulnak, s a mezőgazdasági nagyüzemek mellett fokozottan érintik a kis­gazdaságokat is. A felvásárlási árak színvona­la átlagosan 15 százalékkal emelkedik az 1976. évi terve­zett árakhoz viszonyítva. Ezen az árszinten belül a friss fo­gyasztásra alkalmas, munka­igényesebb zöldségfélék ára általában nagyobb mértékben emelkedik, mint a feldolgozó- ipari célokat szolgáló termé­keké. Sor került a felvásárlási ár­rendszer továbbfejlesztésére is. A zöldségfélék eddiginél szé­lesebb körére állapítottak meg a korábbiaknál lényegesen magasabb állami védőárakat, amelyeket a szabadon felvá­sárolt árunál is alkalmazni kell. A felvásárló szervezetek (a ZÖLDKER tagvállalatai, a konzerv- és a hűtőipar) az értékesítési szerződésben min­den fontosabb zöldségfélére meghatározott árat garantál­nak. Ezek a szerződéses fel­vásárlásra érvényes vállalati garantált árak a termékek sok­kal szélesebb körére terjednek ki és magasabbak, mint az állami védőárak. Szerződéses felvásárlás ese­tén a vállalati garantáltnál alacsonyabb ár nem alkalmaz­ható, ugyanakkor, ha a piaci helyzet indokolja, a felvásárló szervezetek ennél többet is fizethetnek. A szabadfelvásár­lási árak alacsonyabbak lesz­nek a szerződéses felvásárlási áraknál. Árak — A felvásárlási árak színvo­nala nagyon fontos szerepet játszik. Köztudomású azon­ban, hogy a zöldségterme­lés fejlesztése meglehető­sen költséges művelet. Mi­lyen könnyítésre számíthat* nak az üzemek? — A beruházási támogatá­sok körét és mértékét éppen ezért növelték a mezőgazda- sági üzemek támogatásáról szóló rendeletek a múlt évvé­gén. Ezek szerint 70 százaié­# Kedvezmények a termelés fejlesztéséhez # Beszélgetés Váncsa Jenő MÉM-miszterhelyettessel kos támogatást nyújt az ál­lam a zöldség- és zöldség- vetőmag-termelés meghatáro­zott célgépeinek beszerzésére; pályázat alapján a nagyüzemi zöldség- és burgonyatermelést szolgáló öntözőtelepek létesí­téséhez; a meglévő öntözőte­lepek korszerűsítéséhez, s ugyancsak pályázat alapján a legalább 2000 tonnás zöld­ségtároló és a hozzá kapcsoló­dó áruelőkészítő létesítéséhez. Van egy 40 százalékos tá­mogatást biztosító lehetőség is. Ez érvényes a zöldségter­melés céljait szolgáló fűtött és fűtetlen fóliatelepek (fólia­sátrak) létesítése esetén. Az előírt feltételek teljesítése ese­tén ezt a támogatást az ÁFÉSZ-ek, valamint az ÁFÉSZ- ek és a zöldségfelvásárlóst, il­letőleg zöldségfeldolgozást végző vállalatok társulásai is igénybe vehetik. Ugyanilyen mértékű támoga­tást ad az állam a mezőgaz­dasági kistermelők fűtetlen fó­liasátrainak megvalósításához. Ez azt jelenti, hogy a mező- gazdasági kistermelő fóliasátor létesítéséhez az ÁFÉSZ, vagy a megyei ZÖLDÉRT Vállalat boltjaiban 20 százalékos támo­gatással, csökkentett áron vá­sárolhat fóliát és előregyártott vázszerkezetet. Ennek azonban feltétele, hogy az ÁFÉSZ-szel, a ZÖLDÉRT-tel, vagy más, a lakosság részére forgalmazó vállalattal a fóliasátorban ter­melt zöldség értékesítésére, s legalább három évre szóló szerződést kössön a termelő, és a szerződés két példányát a vásárláskor átadja. Vonatkozik a 40 százalékos támogatás — pályázat alapján — a korszerű áruelőkészítő be­rendezésekkel felszerelt, leg­alább 1000 tonna kapacitású zöldségtároló létesítésére is. Mindemellett a mezőgazda- sági nagyüzemek kaphatnak a fejlesztési alapjukat gyarapító támogatást is, ha számottevő­en növelik zöldségtermelésü­ket. A megyei tanácsok előny­ben részesítik az erre pályá­zó nagyüzemek közül azokat, amelyek a zöld- és paradi­csompaprika, a vöröshagyma, a paradicsom termelésének növelésére vállalkoznak. Támogatás — Ennek a támogatásnak bi­zonyára vannak olyan felté­telei, amelyeket talán nem mindegyik nagyüzemben is­mernek még. Szólhatna ezek­ről is kicsit részletesebben? — A támogatásért az a me- zőgazdasági nagyüzem pályáz­hat, amely vállalja, hogy a zöldségtermelés, illetve a zöld- ségvetőmag-termelés növelésé­nek tartós feltételeit megte­remti, a zöldség vetésterületét vagy termésmennyiségét (üveg­ház, fólia, vagy más által) nö­veli, és ennek fenntartását anyagilag, technikailag meg­alapozza. Támogatásban részesíthető az a mezőgazdasági nagy­üzem, amely fővetésű zöld­ségtermelő területét 1976-hoz képest négy év alatt legalább 50 hektárral, az első évben legalább 30 hektárral növeli. Előnyt élvez az a mezőgaz­dasági nagyüzem, amely ön­tözéses zöldségtermelő terüle­tét legalább 100 hektárral emeli. A támogatás alapja a szo­cialista kereskedelemnek és a feldolgozó iparnak értékesített Primőrök a piacon zöldségből, illetőleg zöldség­vetőmagból származó árbevé­tel. Az értékesítésbe beleszá­mít a háztáji, illetőleg a ki­segítő gazdaságok által ter­melt, de a mezőgazdasági nagyüzem révén az említett szerveknek és a mezőgazda- sági nagyüzem saját, állandó elárúsítóhelyein értékesített zöldség is. Növény­védelem — A tapasztalatok szerint a nem mindig megfelelő vető­magnak és a növényvéde­lem fogyatékosságainak is fontos szerepük van a zöld­ségtermelési eredmények alakulásában. Milyen javu­lás remélhető e területe­ken? — A korszerű zöldségvető- mag-termelés és -feldolgozás érdekében megalakult a Bé­kés megyei Zöldségvetőmag Termesztési Társulás, amely a tervidőszak végére az itthon megtermelhető kerti magvak mintegy 90 százalékát állítja elő. Meggyőződésem, hogy ez sokat segít. Ami a másik tényezőt illeti: a MÉM megvizsgálta a főbb zöldségfélék növényvédelmi helyzetét. Ennek alapján új védekezési eljárásokat vezet­tünk be a vetőmagcsávázásban és a palántanevelésben. Van mód új módszerek alkalmazá­sára a vöröshagyma, a papri­ka, a paradicsom, a hüvelye­sek és kobakosok károsítói el­len is. Az országos hatósági növényvédőszer-kísérletek ered­ményeként új növényvédőszere­ket engedélyeztünk és engedé­lyezünk. Ezek hatékonyabbá te­szik a zöldségnövények védel­mét. Jelentősnek tartom azt is, hogy az igények alapján gon­doskodunk a szükséges repü­lőgépekről, helikopterekről, to­vábbá fejlesztettük az előre­jelző hálózatot, s az üzemek rendszeres tájékoztatást kap­nak a károsítok várható fellé­péséről. A nagyobb területen ter­melt zöldségfélék .(paprika, pa­radicsom, káposztafélék, hagy­ma, sárgarépa, zöldbab, bor­só) vegyszeres gyomirtása megoldott. Kidolgoztuk és en­gedélyeztük a háztáji terüle­tekre a hagyma, a sárgarépa, a paprika és a paradicsom gyomirtószerének használatát is. Kedvezmények — S érezhető-e már a koráb­ban részletezett kedvezmé­nyek, támogatások kedvező hatása? — A zöldségtermesztéshez kapcsolódó építési beruházá­sok iránt megnőtt az érdeklő­dés. Tavaly 14,2 hektárnyi nö­vényház építésére érkezett be pályázat, amelyből 12 hektárt 1977-ben üzembe helyeznek. Az idén január 1-e óta 10 hektár alapterületű növényház pályázatának elbírálása és to­vábbi 16 hektáros beruházás előkészítése van folyamatban. A hazai és a szocialista gép­gyártás fejlesztésének eredmé­nyeként a főbb zöldségfajok gépesített termesztése is meg­oldható. Tovább bővül a komp­lex termelési technológiák kö­re és a gyökérzöldséget be­takarító gépek beszerzési le­hetősége. Ezen túlmenően min­den indokolt tőkés gépigény is kielégítésre kerülhet. A szük­séges deviza fedezetet bizto­sítottuk, ami több mint a kétszerese az 1976. évben ilyen célra adott keretösszegnek. A zöldségvetőmag-termesz- tés speciális gépeire is ki­terjesztett, kiemelt támogatás eredményeként az érdekelt üzemek, vállalatok jelentős fej­lesztést készítenek elő az 1980- ig terjedő időszakra. A háztáji és kisegítő gazda­ságok zöldségtermelési feltéte­leinek javítása érdekében a MÉM és BKM 1977-ben jelen­tős összegeket fordít a kisgé­pek beszerzésére. A megren­delt kisgépek 1977. februárjá­tól folyamatosan beérkeznek. Mindent egybevetve, meg­állapítható, hogy a termelői kedv, a feltételek kedvezőbbé válásával párhuzamosan örven­detesen növekszik. G. P. Szépen fejlődik az uborka a görcsönyi kertészetben Ugyanannyi busz, de több utazás Naptárunk most márciusban már nem csupán a csillagá­szati tavaszi napforduló köze­ledtét jelzi, hanem egyben az idegenforgalmi idény kezdetét is. Baranya megye és Pécs kedvelt célja mind a hazai, mind a külföldi turistáknak, s mi baranyaiak is szívesen utaz­gatunk akár saját megyénkben, akár távolabbi tájakon. Ápri­lisban és májusban pedig mór hagyományosan az általános és középiskolák diákjai is ország­járó útra kelnek. Mindenféle hosszabb turista­út alapvető feltétele a szállás és a szállító jármű biztosítása, különösen a csoportos kirán­dulásoknál. Magyarországon a különjáratú autóbuszokat ja­varészt a Volán vállalatok bo­csátják az utazási irodák, il­letve turistacsoportok rendel­kezésére. Elengedhetetlen fel­tétel tehát, hogy a Volán vál­lalatok és az utazási irodák szorosan együttműködjenek, an­nál is inkább, mivel a külön­járatú autóbuszok bérelése iránti igények meglehetősen egyenlőtlenül oszlanak meq az év hónapjai között. A csúcs­idényben nyáron, de különösen áprilisban, májusban és szep­temberben a pécsi Volán 12-es Vállalatnál egy-egy nap 15— 20 autóbuszigénylést kellene ki­elégíteni. Ennyi busz azonban nemigen áll rendelkezésre. Az őszi és téli hónapokban pe­dig alig-alig akad autóbusz­igénylés. Ezek alapján érthető, hogy a Volán 12-es Vállalat és az IBUSZ, a COOPTOURIST, az EXPRESSZ Baranya megyei ki- rendeltségeinek, valamint a Mecsek Tourist napokban tar­tott megbeszélésén a szerve­zettebb autóbusz-kapacitáski­használás volt a téma. A Volán 12-es Vállalattól ta­valy 1369 különjáratú autóbuszt béreltek. Mindössze 86 autó­buszigényt kellett elutasítani, ezeket is a csúcsidényben ka­pacitáshiány miatt. Ez nem sok, de azoknak, akiket ez érintett, mindenképpen kellemetlen volt A Volán 12-es Vállalat autó­buszparkja nem bővül ebben az évben jelentős mértékben, lényegében ugyanannyi autó­busszal lehet csak a turista­igényeket kielégíteni, mint ta­valy. Az utazási irodák és a Volán megbeszélésének éppen az volt a célja, hogy idén a tavalyival azonos autóbuszka­pacitással több utazást lehes­sen lebonyolítani. Mindez még aloposabb szervezettséget és együttműködést követel a Vo­lán-tói is, és az utazási irodák­tól is. D. I. Kanadába került három ritkaság Kanada is felfedezte „világ­bajnokunkat”, a mohácsi Ehmann Lajost. Nem zöld gye­pen, vagy vörös salakon sze­rezte ezt a címet, hanem az asztal mellett ülve érdemelte ki a nem-hivatalos világbajnoki címet. Ez esetben éppen a „kisebb" számít nagyobb telje­sítménynek, hiszen a mikró- írásról van szó. A mikróírás és a Duna-parti kereskedő kapcsolata még 1929-ben kezdődött, amikor egy bajor egyetemista 26 ezer be­tűt írt egy postai levelezőlap­ra. Ehmann Lajos „válaszul” 26 196-ot. Ezzel megkezdődött a versengés, ám a mohácsi mikróíró nem talált legyőzőre, olyannyira nem, hogy még ma is a mikróírás utolérhetetlen művelője. A hatvankilenc esztendős mester angol nyelvű levelet tesz elém: egy Torontóban székelő múzeumtársaság elnöke, Ko- pertt Weit értesíti Ehmann La­jost, hogy három munkáját megvásárolja a társaság, amelynek 16 múzeuma van Eu­rópában és Kanadában, és ar­ra specializálta magát, hogy a világ minden tájáról összegyűj­ti az érdekességeket. Ezek kö­zül természetesen nem marad­hatnak ki a Duna partján szü­letett ritkaságok sem. Mert mi másnak nevezhet­nénk a gyufaszálra írt parla­menti megnyitó beszédet, a 40 filléres bélyegen megörökített bélyegtörténetet, mint ritkaság­nak. De sorolhatnám tovább: Kölcsey Ferenc Himnuszát öt­ször öt, Petőfi Sándor „Füstbe ment terv" című versét ötször hét milliméteres nagyságúra ki­csinyítette. Egy levelezőlapra tizen négyezerszázharminchat betűből parlamenti beszédet írt. Egy másikra 56 196 betűt rótt, vagy említhetem a „Nekünk Mohács kell" című Ady-verset, amelyet 3750 betűvel egy négy­szer négy milliméteres lapon örökített meg. Ez utóbbi há­rom ritkaságot vásárolta meg a kanadai társaság. Az „iga­ziak” azonban itthon vannak. Kodály Zoltán 75. születésnap­jára készült mű kuriózumnak számít: a violinkulcs, a hangje­gyek, hangjegyvonalak mind­mind betűk, összesen 3744, s mindezek a Háry János szöve­géből alakultak ki. A szenzá­ciót mégis Madách Imre drá­mája, az „Ember tragédiája" jelenti: a világ legkisebb kéz­zel írott miniatűr könyvében 17x17 milliméteres lapokon 160 028 betű található. Szinte hihetetlen! önkéntelenül felve­tődik a kérdés: hogyan tud ilyen fantasztikus kis betűkkel írni? — Több alkalommal meg­vizsgálták a szemem és megál­lapították, hogy nagyít — mondta Ehmann Lajos. — Ész- reveszem a mások számára észrevehetetlent. Ehmann Lajos idős kora el­lenére is dolgozik. Legújabb munkáinál elsősorban a betűk szépségére ügyelt. Kétszer öt és négyszer öt centiméteres la­pon keretbe foglalva a „Tisza” és a „Mohács" című verseket kicsinyítette. Am a kanadaiak sem elégedtek meg a három különlegességgel: újabbak vá­sárlását helyezték kilátásba. Horváth Teréz

Next

/
Thumbnails
Contents