Dunántúli Napló, 1977. március (34. évfolyam, 59-89. szám)
1977-03-17 / 75. szám
© Punantmt napló 1977. március 17., csütörtök Terjed az örök fagy birodalma? Harc a mocsár ellen A mintegy száz éve folyó megfigyelések <azt bizonyítják, hogy a Nyugat-Szibériai Alföld egyre gyorsabban mo- csarasodik, s közben az örökké fagyott talajú övezet hatására erőteljesen terjeszkedik dél felé. Az eljegesedést és eímocsarasodást az éghajlat mostohává válásával, az évi középhőmérséklet csökkenésével és a megnövekedett csapadékmennyiséggel' magyarázzák. Mivel ezek a tényezők kívül esnek az ember beavatkozási lehetőségén, úgy látszott, bele kell törődni e hatalmos terület kedvezőtlen átalakulásába, annak ellenére, hogy az utóbbi időben óriási nyers- anyagfeltárásokat végeztek. A legfejlettebb technika alkalmazásával emberek százezrei szálltak szembe a természet m ostobaságával. Vajon valóban véglegesek ezek a nehéz természeti körülmények? — ezt vizsgálták a tudósok., Megállapították, hogy Szibéria legértékesebb természetes erdőtársulásai a nyírfákkal vegyes cirbolya- fenyvesek. Ezek az erdők ma már csak a síkság kiemelkedő részein találhatók. A pusztuló erdők altalajában már fagyott földtömegek, úgynevezett jéglencsék is előfordulnak, A kipusztult erdők talaját már csak mohapárna borítja, alatta pedig nem erdei talaj, hanem vastag tőzegréteg húzódik. A kutatók bebizonyították, hogy a talaj elmocsarasodásában nagy szerepük van a felgyülemlő tőzeg rétegeknek. Kiszámították, hogyha az ember nem lép közbe, jelenlegi éghajlati körülményeink között az örök fagy birodalma a' mai határtól 400—500 km-re délebbre húzódhat Beavatkozással a fagyhatárt a mai éghajlat mellett is visszaszoríthatják a 68. szélességi fokig,, s országnyi területek válhatnak így szántóföldekké. A mohatakarót leggazdaságosabban meszezéssel szorítják vissza, de a moha fel- égetése is célravezető lehet. Eredményekkel kecsegtet a tőzeg kitermelése és hasznosítása. A hótakaró megőrzéséhez növényzetre van szükség. Tavasszal a1 hó felületére repülőgépekről kiszórt szén- vagy tőzegporral kívánják a hótakarót elsötétíteni,, hogy hamarabb megkezdődjék az olvadás, így korábban felmelegedhet a talaj. Képünkön: A mocsár már az erdő széléig ér. A téltemető gyászlepke A mecseki patakok mentén, futó turista, úta-kon, a párásabb levegőjű völgyelésekben a tél utóján egy szokatlanul impozáns megjelenésű aranyló szárnyszegélyű hatalmas nappali lepkét figyelhettünk] meg. A védett déli lejtőkön előmerészkedtek álmukból a telet temető gyászlepkék (EU- VANESSA ANTIOPA), amelyek több rokon, fajjal együtt kitűnő menedéket találnak a barlangok üregeiben, öreg fák od- vaiban, de még a lakóházakban is. A citromlepkével, a nappali pávaszemmel és még néhány fajjal együtt ők a lepkevilág hazai matuzsálemei,, hiszen hosszú hónapokig élnek míg a többi faj általában csak napokig, jobb esetben néhány hétig. Ez idő tájt, amikor még igen kevés virágzó táplálék áll rendelkezsükre főleg a dúsan virító, élénk sárga kankalinféléken lakmároznak. Mivel rendkívül élénk röptűek, s igen sok energiát veszítenek, nem vetik meg az édes, szénhidrátokban, vitaminokban dús ki- csorgó fanedveket sem, A legkisebb zajra is összerezzennek, s egy hirtelen mozdulattal a fák korona szintjébe libbennek. Igen nehéz őket közelről megtekinteni, de ha szerencsénk van és márciusban sétálunk az éppen rügyező mecseki erdőkben, a tisztások napfénytől fürdő részein megpillanthatjuk őket, amint kiterjesztett szárnyaikkal sütkéreznek, feledtetve a hosszú téli kényszerpihenőt. Tulajdonképpen csak ilyenkor mutatja meg a gyászlepke szárnyainak bársonyosan fekete pikkelyeit, amelyet csodálatosan kékes ékfoltok és egy széles élénksárga sáv foglal keretbe. Néhányuk gyászosan rongyos és megkopott, többségük azonban átvészelte a tél viszontagságait A tavasz során a nőstények petéiket főleg fűz és nyárfa félékre rakják. Az utóbbi tápnövényen a nagyra növő, borvörös foltokkal díszített hernyók, ha nagyobb számban, lépnek fel, gazdasági kárt is okozhatnak a hajtáscsúcsok lombozatának pusztításával. A hernyókból kifejlődő lepkék júniusban jelennek meg, s az első hideg őszi napokig röpülnek. Nem ritka az sem a Mecsek vidékén, hogy az enyhe téli napokon, ha pór órára is, de előmerészkednek. Fazekas Imre Szalonka várás A húsa ízletes csemege Izgatottan várjuk, de az idén későn érkezik a hazánkon átvonuló erdei szalonka. Vadászata izgalmas, életmódja titokzatos, ezért nagyra becsüljük rövid ideig tartó vadászatának örömeit. Kedves vadászemléknek számít a vadászkalapra tűzött „ecset”-toll, melyet a szárnya könyökében találunk, és a mellévaló kis piheszerű „pamacs", amely a faroktövén helyezkedik el. Tél végével, tavaszvórás idején az erdei szalonkák elindulnak délen lévő téli szállásaikról, és vonulnak az északi költőhelyeik felé. Ez a tavaszi vonulás, amely a márciusban meginduló tengeri légáramlattal és a tavaszi ciklonnal kezdődik és délnyugatról az Adria felől érkezik hozzánk. Rövid itt-tartózkodásuk után északkeleti irányban vonulnak tovább. Tavaszi vonulásuk, amely egyben nászút is, március első harmadától április második harmadáig tart. Ebben az időben adódik lehetőségünk a szalonkahúzás vadászörömeinek kihasználására. Megyénkben a tavaszi szalonkahúzás legkorábban a Tenkes és Mecsek hegység erdővágásai fölött észlelhető. Az itt megpihenő szalonkák mindennapos esti, hajnali nászrepülésre kelnek. Az esti húzás 18—19 óra között látható, amely 30—40 percig tart. A reggeli húzás napkelte előtt szürkületben kezdődik és csak 15—20 percig tart. Ezért vadászaink jobban szeretik az esti húzást. Ilyenkor a párját kereső, vagy kergető szalonka korrogó, pisszegő hangot hallatva, sebes cikázással, vagy lepkeszerű lebegéssel húz keresztül a vágás bokrai, vagy a fák koronái fölött. Majd a mintegy félórás húzós befejeztével ismét leszáll a bokrok és fák sűrűjébe, nappali tartózkodási helyére. Megjelenésük változó, mert a márciusi langyos, párás idő nagyobb tömegbe hozza a szalonkát, míg a hűvös száraz idő szórványossá teszi a vonulást. A borús, enyhe idő kedvez az esti vadászatnak, mert ilyenkor lassan, imbolyogva lebeg át a szalonka a bokrok és fák felett, míg a száraz,. hideg és szeles időben sebes cikázással alacsonyan „csapdos” és ilyenkor igen nehéz a lövése. Az érvényben lévő vadászati idényben az erdei szalonkára március 1-től április 20-ig szabad vadászni, de csak húzáson-és egy alkalommal személyenként legfeljebb két darabot szabad lőni. Az a vadász, aki ezt a kettes terítéket eléri elégedetten is távozik egy-egy szalonkahúzásról. Az erdeinkben megpihenő, vonuló szalonkák leginkább a nedves talajú, vizes részek és patakok közelében tartózkodnak, ahol hosszú csőrükkel — amely 6—8 centiméter hosz- szú — a puha földből, vagy avar alól könnyen szerezhetik meg a földben élő, lágyabb testű rovarokból, gilisztákból álló táplálékukat. (Nem a földpárából élnek, melyet régebben tévesen állítottak.) Tartózkodási helyük onnan is megállapítható, hogy a puha talajban apró lyukakat találunk, amelyek az élelemkereső szalonka hosszú csőrének nyomai. Őszi vonulásuk ugyanezen az útvonalon történik, szeptembertől októberig, amikor az északi hideg szelek délen fekvő szállásaik felé kényszerítik az erdei szalonkát. Az őszi húzás mindig hangtalan, a tavasszal hallható korrogó és pisszegő hanggal szemben. Nem tévesztendő össze a hazánkban előforduló háromféle sárszalonka fajjal. Farkas János megyei fővadász Fernando Namora: Búza és konkoly Könyvajánlat Az egyik legsikeresebb és legtermékenyebb portugál író, akit világszerte a neorealizmus egyik úttörőjeként tartanak számon, első magyarra fordított művével jelentkezik. Több éves falusi körzeti orvosi működésének tapasztalataiból merítette a paraszti életforma alapos ismeretét. — Témái mindig „emberközelben" maradnak, akár mint legsikeresebb könyvében, a San Francisco bányája-ban egy megszüntetett bánya dolgozóinak sorsát, új életkezdését, vagy mint a „Búza és konkoly” egy kis portugál falulakónak talán kisszerű, de nagyon emberi vergődését mutatja egy túlhaladott életforma szorongatásában. Stílusában — Szőnyi Ferenc fordítása — ötvöződik a vaskosabb, darabos „falusi” jelleg modern lélekrajzzal. Elmaradott társadalmi körülmények csaknem „egzotikusnak” tűnő miliőjében küzdenek Loas és társai. Mostoha sorsukat, kudarcukat valami őserejű derű ragyogja be, a nyomorúságon áttörő életigenlés feszíti szét az oldalakat, ahogyan a portugál parasztság feszegeti napjainkban a múlt nyomasztó kötöttségét, bilincseit. Frissen, buján pezs- dülő természeti képekben, mélyen humánus emberábrázolásban érik és erjed valami nagy 'változás a földet keménnyé égető forró ibériai nap alatt. Namora könyve érdekes és jellemző részt mutat egy nálunk kevésbé ismert ország népe életéről, járul hozzá a világképhez, amelyet az olvasó ember alkothat a betű, az írás segítségével egy távoli, emberségében mégis közeli világról. K. T. A. Jól fejlett, fajtiszta telivérek A telivér fajtiszta lovak minden korban és minden országban az állam „aranytartalékának" számítottak. A tudományos műszaki haladás nem változtatta meg az ember és a ló kapcsolatát. Amikor a híres amerikai írót, William (MMÁa/ KÓSTOLÓVAL EGYBEKÖTÖTT főzési-sütési bemutató a hőálló edények GYAKORLATI ALKALMAZASABAN MÁRCIUS 18-AN, PÉNTEKEN 16 ÓRÁTÓL A 64. SZ. KERTVÁROSI IPARCIKK KISÁRUHAZBAN. MODERN HÁZIASSZONY CSAK KORSZERŰ EDÉNYEKET HASZNÁL! Faulknert, a lovak kedvelőjét megkérdezték, mi a véleménye a lovak jövendő sorsáról a gépek korában, az író így felelt: „Amíg létezik az ember, a ló nem tűnik el". A Szovjetunió területén közel ötven fajta ló tenyésztésével foglalkoznak, ' amelyek többsége számos nemzedék munkájának eredménye. Az Orosz Föderáció európai területének déli részén terül el a Szalszki sztyeppe. Itt több ezer hektáron működik a „Szemjon Bugyonnij" lótenyésztő gazdaság. A 20-as években az első lovashadsereg parancsnokának, Bugyon- nijnak a kezdeményezésére kezdték meg a lótenyésztést a Szalszki sztyeppén és fogtak hozzá a legértékesebb fajták kiválasztásához. A Nagy Honvédő Háború azonban félbeszakította a tudósok kísérleteit. Az évek során előállított Bu- gyonnij-fajtának keresztelt ló egyesíti a doni és telivér lovak legjobb tulajdonságait. A jól fejlett izomzattal rendelkező állatok igen nagy teherbíró képességűek. Olvastuk, hallottuk Baranyáról Kisbeszterce apró, eldugott falucska a sásdi dombháton. Alig kétszáz lélek lakja — olvashatjuk a Magyar Ifjúságban. Egy tucatnyi fiatal mégis megmozgatta, vonzóvá tette a kisbesztercei hétköznapokat. Szerveznek itt ifjúsági fórumokat, négy-öt község fiataljai adnak randevút egymásnak. Vietnami fiatalokkal tartottak baráti beszélgetéseket, este idegen házaknál szállásolták el őket, reggel családtagként szorítottak kezet. Nyertek kongresszusi versenyt, ezer forinttal hozzájárultak a magyar—vietnami barátság iskolájának építéséhez. Hatvanezer ember él a siklósi járás 84 községében. A Magyar Hírlap március 10-i számában úgy írja Vincze Jenő, hogy az országos általános képpel ellentétben itt még bizonyos munkaerő-felesleg is van. Siklós ma már nem taszítja, hanem vonzza az embereket. A Pécsi Kesztyűgyár részlege 800, a Szék- és Kárpitosipari Vállalat 250 embert foglalkoztat. Több kisebb ipari vállalat fogadhat még munkásokat, az egyoldalú ipar miatt azonban a perspektivikus tervekben műszer, vagy nehézipar fogadását jelölték meg. Aztán építeni kell egy új művelődési házat, jó lenne valahol elhelyezni a gazdag történelmi gyűjteményt, amelyet Mecseki József, Siklós történelmének, néprajzának: földrajz-éghajlati vonatkozáséinak kutatója tizenöt éves munkával készített el. * Szőke Attiláné szavait idézi a Magyar Ifjúság: „Elsősorban FIN fesztiválunkról beszélek szívesen, amit március 20-ra terveztünk ... A délelőtt folyamán fiataljaink zöme turistabotot vesz a kezébe és megszállja a Mecseket, hogy felkeresse elődeink titkos találkozóinak színhelyét, munkás- mozgalmunk emlékeit. Ugyanakkor a megye összes sportpályáját birtokba vehetik a KISZ-esek, sőt, a pécsi sport- csarnok kapuja is kinyílik a mozgásra vágyók előtt. Pécs szívében, a Széchenyi téren népes közönség előtt polbeat- dalosok gitárja pendül fel: a szabadságról, a békéről, az ifjúságról szól majd a dal." Este a Pécsi Nemzeti Színház is a fiatalok dalos, verses, táncos találkozójának színhelye lesz. Lipóczki József A szmog ellen — vegyszer? Julian Heicklen amerikai vegyész érdekes ötletet vetett fel: szerinte a fotokémiai folyamatok során keletkező szmog képződése ellen vegyszerrel védekezhetünk. Heicklen' egyike volt azoknak a vegyészeknek, akik a hatvanas évek végén felderítették, hogy a gépkocsik kipufogógázaiban lévő nitrogén- oxidok és szénhidrogének milyen fotokémiai reakciósorozatok eredményeként vezetnek szmog képződéséhez. Ezután megvizsgálta, mi az a vegyszer, ami a szmog képződéséhez vezető reakciósorozatot az aktív gyökök befogásával megakadályozhatja. Erre a legalkalmasabbnak a dietol-hidroxil- amint találta, ez már nagyon kis koncentrációban- hatásos, nem mérgező, és felhasználásakor sem keletkeznek a szervezetre káros vegyületek. Az ötlet széleskörű tudományos vitát váltott ki: ellenzői szerint nehéz előre látni, hogy a vegyszeres kezelés a természetes, atmoszférikus körülmények között is hatásos lesz-e, továbbá nem keletkeznekl-e mérgező termékek, és ilyen kísérlettel nem szabad milliók egészségét kockáztatni.
