Dunántúli Napló, 1977. február (34. évfolyam, 31-58. szám)

1977-02-10 / 40. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! tartottak Az Egyesült Izzó és Villamossági Rt fejlesztési csoport tervezői készítették el a nagyteljesítményű fénycsőgyártó sor géprészegy­ségeinek terveit. Fotó: Kopjár Géza Húszéves a munkásőrség Jubileumi ünnepséget Kádár János, az MSZMP KB első titkára mondott beszédet a kásőr-zászlóalj ünnepségén. KS/D. NAPLÓ, TELEFOTÓ XIII. kerületi Kilián György mun­Kadár János nyújtotta őt a lf őrös Csillag Érdemrendet a Kilián György munkásör-zőszlőaljnak Ezekben a hetekben szerte az országban ünnepi egységgyű­léseket tartanak a munkásőrök a munkásőrség megalakulásának 20. évfordulója alkalmából. Ennek keretében került sor szerdán arra az ünnepi gyűlésre Angyalföldön, ahol első Ízben adták át munkásőr zászlóaljnak az Elnöki Tanács által odaítélt Vörös Csil­log Érdemrendet. Acélszürke egyenruhások, munkásőrök töltötték meg zsú­folásig a Láng Gépgyár kazán­műhelyének hatalmas csarno­kát. Feszes vigyázzban álló so­raik között hozták be a XIII. ke­rületi Kilián György zászlóalj csapatzászlaját, majd — dísz­jel után — a résztvevők nagy tapsa közepette foglalta el he­lyét az elnökség: Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságá­nak első titkára, Borbély Sán­dor, az MSZMP Központi Bizott­ságának titkára, Katona Imre, a Budapesti Pártbizottság első titkára, Benkei András belügy­miniszter és Czinege Lajos ve­zérezredes, honvédelmi minisz­ter, az MSZMP KB tagjai. Az elnökség tagja volt F. F. Kriv- da vezérezredes, az ideiglene­sen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancsnoka. Ugyancsak az el­nökségben foglalt helyet párt-, társadalmi- és tömegszerveze­teink számos vezetője, a társ­fegyveres erők és testületek képviselői, munkában és kikép­zésben egyaránt kiváló mun­kásőrök. Cseszák Sándor zászlóaljpa­rancsnok jelentést tett Kádár Jánosnak, aki üdvözölte az ün­neplő munkásőröket. Elhang­zott a Himnusz, munkásdalo­kat énekelt a testület központi férfikórusa, majd Kovács Ká- rolynak, a XIII. kerületi Pártbi­zottság első titkárának elnöki megnyitójával megkezdődött az ünnepi gyűlés. Elődeik méltó •• ••> •• • örökösei Papp Árpád, a munkásőrség országos parancsnoka beszédé­ben emlékeztetett a két évti­zed jelentősebb állomásaira, s hangsúlyozta: jelenthetjük a pártnak és a népnek, hogy munkásőreink cselekvő részesei pártunk politikája megvalósítá­sának, készen állnak, hogy bár­milyen körülmények között vé­delmezzék népünk hatalmát, szocialista hazánkat. Az angyalföldi munkásőrök egysége húsz esztendeje az el­sők között alakult meg, A zász­lóalj első két százada a Láng Gépgyár, a Magyar Acéláru­gyár, az Acélöntő és Csőgyár, a Hajó- és Darugyár munká­saiból szerveződött. Példás helytállásuk bizonyítéka, hogy több mint hatszázan rendelkez­nek kiváló dolgozó jelvénnyel. Soraikban az alapítók, a vete­ránok ma is a forradalmi ha­gyományok hordozói, közülük huszonkettőn a Szocialista Ha­záért Érdemrend, harminc­egyen a Munkás-Paraszt Ha­talomért Emlékérem tulajdono­sai. Angyalföld kommunistái, köztük a munkásőrök méltó örökösei, folytatói elődeik for­radalmi harcának. A bizalom helytállásra kötelez Papp Árpád végezetül han­goztatta, hogy a kiképzési ered­mények állandó fejlesztésével, a szolgálati teendők mind tö­kéletesebb ellátásával, a harc- készség növelésével, a kommu­nista nevelés egyre hatéko­nyabbá tételével, példás helyt­állással a termelőmunkában,a közéletben szolgálják a jövő­ben is azt a bizalmat, ame­lyet pártunktól, munkásosztá­lyunktól, népünktől kaptak. Be­jelentette: az Elnöki Tanács a harckiképzésben, a honvédelmi nevelőmunkában, valamint a társadalmi megmozdulásokban tanúsított példamutató tevé­kenysége elismeréséül a Vörös Csillag érdemrendet adomá­nyozta a zászlóaljnak. Bensőséges percek következ­tek: <j magas kitüntetést Kádár János a csapatzászlóra tűzte. Ezt követően Papp Árpád és Katona Imre Szolgálati Érdem­rendet nyújtott át kilencvenegy munkásőrnek, a húsz éve szol­gálatot teljesítő alapítóknak, akik akkor öltötték magukra az egyenruhát, amikor szocialista vívmányainkat a néphatalom­mal szembeszegülő ellenforra­dalom fenyegette: Hagyomá­nyosan szép aktus következett, egy idős munkásőr, Bertalan Miklós jelképesen ezekkel a szavakkal adta át a fegyvert egy most esküt tett fiatal mun­kásőrnek, Sipos Lászlónak: — Az alapítók lassan elbú­csúznak az önként vállalt fegy­veres szolgálattól, az egység mégis fiatal, forradalmi marad, mert sorait az új nemzedék legjobbjai' gyarapítják. Ezután nagy taps közepette Kádár János emelkedett szó­lásra. (Folytatás a 2. oldalon) Ülést tartott a KISZ KB A KISZ Központi Bizottsá­ga szerdán ülést tartott dr. Maróthy Lászlónak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a KISZ KB első titkárának elnökletével. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Biszku Béla, a Po­litikai Bizottság tagja, a párt Központi Bizottságá­nak titkára, jelen volt Po- linszky Károly oktatási mi­niszter és Seek/ Sándor, az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnöke. Az ülésen megtárgyalták Fejti Györgynek, a KISZ KB titkárának előterjesztésé­ben az ifjúsági tömegsport és turizmus helyzetéről szó­ló jelentést, valamint azt a javaslatot, amely a KISZ feladatait határozza meg az Edzett ifjúságért tömeg­sport-mozgalomban és az ifjúsági turizmus fejleszté­sében. Csatlakozás a csepeli felhíváshoz A mágocsi termelőszövetkezet 15 százalékkal növeli termelését 200 új szarvasmarhát állítanak be Az idén 31 hektárra nőtt a zöldségtermesztő terület A mágocsi termelőszövetke­zetben dolgozó 130 kommunis­ta a legutóbbi párttaggyűlésen felhívással fordult a tsz va­lamennyi tagjához, dolgozójá­hoz, hogy csatlakozzanak a cse­peli munkások munkaverseny felajánlásához, melyet a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 60 éves évfordulójára tet­tek. A mágocsiak azt vállalják, hogy 1977-ben 15 százalékkal növelik az állati és növényi eredetű élelmiszerek termelését. A szövetkezet idei tervében eredetileg egy tizedével kíván­ták a termelést bővíteni. A népgazdasági terv 1977-re a magyar mezőgazdaság szá­mára 7—8 százalékos termelés- növekedést írt elő, amely min­den gazdaságtól maximális erő­feszítést követel. A mágocsiak, a Hegyhát mezőgazdasági mű­velésre. nem a legjobban alkal­mas földjein gazdálkodva, di­és hatvanezer na poskacsát ad át ebben az évben a beremendi ÁFÉSZ keltetőüzeme a háztáji gazdaságok részé re. Eddig százhetvenezer naposbaromfit adtak el. — Szokolai felv. — cséretreméltó kezdeményezésé­nek értékét még növeli, hogy a szarvasmarha-tenyésztésben, zöldségtermesztésben is az elő­ző évinél sokkal több termék­kel kívánnak a lakosság ellá­tásában részt venni. Szarvasmarha-állományukat 833-ról 1033-ra növelik, az egy tehénre eső eddig nagyon ala­csony tejtermelést 1977-ben több mint 300 literrel emelik. Már az év első hónapjában ki-' alakították ennek feltételeit Pintér Henrik személyében új állattenyésztési főágazatvezetőt neveztek ki, új szakember ke­rült a szarvasmarhatelep élé­re is. A szakmunkások gondos kiválasztásával, egyéni érde­keltségi rendszerek kidolgozá­sával kívánják a tejtermelést növelni. A szervezési intézke­désekkel egyidőben a növény- termesztést részben alárendel­ték az állattenyésztésnek, a ta­karmánytermelést egyik legfon­tosabb feladattá nyilvánították. Mindezek figyelembevételével 1977-ben a tejtermelés 30—34 százalékos emelését tűzték cé­lul. Az állattenyésztésnél marad­va a mágocsiak adottságaikat kihasználva 159 hektáros tava­ikban a haltermelést növelik, a baromfitelepeiken, háztáji gaz­daságban pedig mintegy 180 vagon pulykát tenyésztenek ex­portra. Pulykából 1977-ben 23 milliót forgalmaznak, csaknem 10 millió forinttal többet, mint az elmúlt esztendőben. A mágocsiak figyelemremél­tó vállalásának leglényegesebb pontjait elemezve kitűnik, hogy 1977-ben 31 hektáros zöldség- termesztő területen gazdálkod­nak, amelyből 2 hektáron fólia alatt primőröket termelnek. L. J. Dunántúli ItOPlO XXXIV. évfolyam, 40. szám 1977. február 10., csütörtök Ára: 80 fillér Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja

Next

/
Thumbnails
Contents