Dunántúli Napló, 1977. február (34. évfolyam, 31-58. szám)

1977-02-06 / 36. szám

2 Dunantmi napló 1977. február 6., vasárnap Alkalmas hangversenyek megtartására Akusztikai próbát tartottak tegnap délelőtt a Sportcsarnokban Akusztikai próba a Sportcsarnokban ületésének 60. évfordulóján Élete egy kommunista forra­dalmár életútja volt. Pécsett, 1917. február 6-án született. Ti­zenötéves gimnazistaként eb­ben a városban kapcsolódott be a Kommunista Ifjúmunkás Szövetség szervezésébe. A bal­oldali diákmozgalomban való tevékenysége miatt 1933-ban letartóztatták, rendőri felügye­let alá helyezték, a gimnázium­ból kizárták. Ettől kezdve ma­gánúton tanult tovább,, leérett­ségizett és igyekezett elsajátí­tani a marxista eszméket, vas­esztergályosnak ment a Sopia- na Gépgyárba. (Később Pesten is választott szakmájában dol­gozott.) A munkatársait meg­becsülő, szerény fiatalembert hamar megkedvelték, becsülték és bíztak benne. Az emberek­hez fűződő jó kapcsolata segí­tette abban, hogy az üzemi munkásokból önálló ifjúsági csoportot alakíthatott. 1935 őszén Budapestre költö­zött. Mozgalmi munkáját a vasas ifiknél folytatta. Legáli­san az SZDP ifjúsági csoport­Szalai Andrásra jóban dolgozott, illegálisan sajtót terjesztett, plakátokat ragasztott, és részt vett a Vö­rös Segély akcióban. Mint ön­tudatos naqyüzemi munkásra, a KMP újpesti szervezete is mindig számíthatott Szalai Andrásra. Akik ebben az idő­ben ismerték, úgy emlékeznek rá, mint a mesterségét kiválóan értő, művelt szakmunkásra, ön­tudatos kommunistára, képzett marxistára, akiben a nép ügye iránti hűség igaz emberséggel, nemes jellemmel párosult. 1937—1940 között külföldön élt. Bécs, Párizs, Szófia után felesége rokonainál Zágrábban telepedett le. 1941-ben tért haza. Ismét kapcsolatot talált Tegnap délelőtt szokatlan helyen, a Sportcsarnokban tar­totta meg próbáját a vasárna­pi és hétfői koncertjére készülő Pécsi Filharmonikusok Zeneka­ra. A Sportcsarnok küzdőterén felállított pódiumot 2600 diák figyelte, amikor Hirsch Bence karnagy beintette a zenekart, s felcsendült Gershwin Magyar- országon oly ritkán hallható műve, az F-dúr zongoraverseny. A hallgatóság iqazán nem pa­naszkodhatott: a zongoraszóla­mot Fellegi Ádám játszotta. Igen alapos próba volt, kü­lönleges élményt jelentett azok­nak a fiataloknak, aki életük­ben először vettek részt zene­kari próbán. Mégsem ez adta meg a tegnap délelőtti zene­kari próba jelentőségét, A Sportcsarnok akusztikája vizs­gázott itt elsősorban: alkal­mas-e a hatalmas csarnok hangversenyek megtartására. A nézőtér különböző szektorai­ban városunk és az ország szá­mos zenei tekintélye ült és fi­gyelte, hogyan érvényesül a zenekar hangja a Sportcsar­nokban. A pécsi zenepedagó­gusok, karnagyok, hangmérnö­kök talán valamivel nagyobb izgalommal, aggodalommal „hallgatóztak", mint például pesti kollégáik. A tegnapi akusztikai próbán múlott ugyan, is, hogy lesz-e Pécsnek nagy zenei együttesek szerepelteté­sére is alkalmas koncertterme. S az aggodalmuk jogos volt, hiszen a Sportcsarnokot nem ilyen célra tervezték eredeti­leg. A színház és a Liszt-terem kicsi nagy együttesek szerepel­tetéséhez, arról nem is beszél­ve, hogy ha városunkba láto­gat egy-egy neves művész, vagy zenekar, a zeneszeretők javarésze helyhiány miatt nem jut be a hangversenyére. Új, nagy koncertterem egyelőre nem épül Pécsett, így esett a választás a Sportcsarnokra, hátha alkalmas hangversenyek megrendezésére is? A tegnap délelőtti akuszti­kai próbára égetően nagy szükség volt. Áprilisban Ma­gyarországon vendégszerepei a Moszkvai Filharmónia világhírű szinfónikus zenekara a nem kevésbé világhírű karmesterük­kel, Kiril Kondrasinnal, Ven­dégszereplésük eqyik állomása Pécs lesz április 25-én,. Az együttes 110 tagú, igencsak körülményesen férne el akár a színház színpadán, akár a Liszt-terem pódiumán. Óriási várakozás előzi meg hangver­senyüket, és az Országos Fil­harmónia szeretné, ha minél többen részF vehetnének ezen a rendkívüli zenei eseményen. A zenekari próba második programja, Gershwin „Egy ame­rikai Párizsban" című műve után eldőlt a hangversenyek sorsa. A szakértők egybehang­zóan úgy nyilatkoztak, hogy al­kalmas a csarnok nagy zenei együttesek hangversenyének megrendezésére. A még jobb akusztika érdekében csupán apróbb változtatásokat kell végrehajtani. Kisebb együtte­sek, szólóhangszerek hangja viszont sajnos elveszik ebben a hatalmas teremben, össze­gezve, a lényeg mégiscsak az, hogy a Sportcsarnok révén több, mint 3000 személyes al­kalmi hangversenyteremhez ju­tott Pécs. D. I. Gyorsabban közlekedhetnek a vonatok Üj vasút­vonal Szentlorinc és Abaliget között Két alagút Hetvehelynél Hatvan kilométeres óránkénti sebesség expresszvonatoknál alig nevezhető sebességnek, in­kább csak tempós kocogásnak. Ilyen kocogásra kényszerül a Mecsek Expressz, amíg „átfúr­ja magát" a Mecseken, Abali­get és Szentlorinc között. A múlt század végén épült pálya nem bír el nagyobb sebességet. A vasútvonal rekonstrukciója tavaly kezdődött. Nem a régi pályát újítják fel, hanem vele párhuzamosan vadonatúj vasút­vonalat építenek. A két vonal közti távolság többnyire 15—30 méter. Az új pálya építése ol­csóbb lesz, mintha a régit újí­tották volna fel, arról nem is beszélve, hogy a vasúti for­:urkalas, rablas Koroson Kosáreladással kezdődött, italozással folytatódott Virág Gyula 47 éves mohácsi és Androvics István 41 éves hiri- csi lakos — többszörösen bün­tetett előéletűek -— „görbe napja", 1977. február 4-én. Velük ment Kórósra a „kirucca­násra” ifj. Virág Gyula 20 éves, mohácsi lakos, aki szin­tén büntetett előéletű, Házról-házra járva italoztak és betértek Buty Edéné Kórós, Petőfi u. 5. sz. alatti lakos lakására is élelmet és italt kér­ve. Várakozás közben „szét­néztek” a helyiségben hasz­nos holmit keresve. Találtak is két karórát, amit tüstént zseb- revágtak. Ezt Butyné észrevette, utánuk ment az utcára és visz- szakövetelte tőlük. Szóváltás támadt, amit az arra járó Hit­re Lajos igyekezett lecsillapí­tani. Ifj. Virág Gyula arcul- ütötte, majd q Hitre segítsé­gére siető Balogh Jenő mező­őrt, sámodi lakost támadta meg: zsebkéssel a bal lapoc­ka táján, majd egy újabb szú­Ártalmatlanná tették a fegyveres támadókat rással a jobb karján megsebe­sítette. Közben Szűr Lajos me­zőőr is a bajbajutottak segít­ségére sietett, de hasonló sors­ra jutott Androvics István és ifj. Virág Gyula megtámadták, kicsavarták kezéből a szolgá­lati vadászfegyvert és azt ma­gukhoz véve mindhárman el­menekültek, Hegyszentmárton határában a szőlőhegyen találkoztak Ber­ta Lajossal, a tsz mezőőrével, aki igazoltatni akarta őket a náluk lévő fegyver láttán, Ifj. Virág Gyula most sem bírt ma­gával, megütötte úgy, hogy a mezőőr a földre esett. Nekies­tek, fegyveréből és zsebéből ki­szedték a sörétes vadásztölté­nyeket, s magukhoz véve „bú­csúzóul" rálőttek. Berta Lajos szerencsére nem sérült meg, a lövés célt tévesztett. Ezt követően a — riad ózta- tás alapján összevontan az őket üldöző — rendőrökre 80- 100 méterről két lövést adtak le, de nem találtak el senkit. Tovább menekültek eldobálva felső ruházatukat, míg késő délután az elkövetéstől számí­tott 6 órán belül bezárult a gyűrű és Kórós határában el­fogták őket, A rendőri szervek ifj. Virág Gyulát és társait rablás, hiva­talos személy elleni erőszak és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt őrizetbe vették és a tárgyi bizonyítékok lefog­lalása mellett a kihallgatásukat megkezdték, ögvükben a nyo­mozást folytatják. Balogh Jenő mezőőr sámodi lakos a Pécsi I. sz. Sebészeti Klinikán fekszik, állapota nem súlyos. galom így zavartalanul biztosít­ható. A vasútépítést két pályasza­kaszra osztották: Szentlorinc és Bükkösd, illetve Bükkösd és Abaliget között folyik a munka. A Szentlőrinctől kezdődő 9,1 kilométeres szakaszon egysze­rűbb és könnyeb a munka. 1600 méter már tavaly elkészült, a többi 7,5 kilométert idén má­jusra megépítik. Nagy teljesít­ményű, szinte teljesen automa­tikus vasútépítő géplánc dolgo­zik ebben a körzetben, 200 em­ber hagyományos fizikai mun­káját takarítja meg, haladási sebessége naponta 800 méter is lehet. A másik szakaszon, Bükkösd és Abaliget között lényegesen nehezebb dolguk van a vasút­építőknek. Ezt a szakaszt már kizárólag a hegyek között kell építeni. Magyarországon szinte egyedülálló talajviszonyok ne­hezítik a munkát, amelyet ta­lajvíz- és csúszásveszély, magas töltés és mély, helyenként 30 méteres bevágások jellemez­nek. Ezen a pályaszakaszon egy 21 méter hosszú vasúti hidat és két — 105 és 410 méter hosz- szú — alagutat építenek Het- vehely fölött. Köztük alig 400 méter lesz a távolság. A hosz- szabb alagút boltozata már el­készült, most betonozzák csú­szózsaluzással a Bányászati Ak­namélyítő Vállalat munkásai az oldalfalat, 193 méternél tarta­nak jelenleg. Az egész 1978 végére készül el. Idén elkezdik a kisebbik alagút építését is, ennek 1979 elejére kell el­készülnie, mert abban az évben már a 8 kilométer hosszú vasúti pályát is el kell kezdeni építeni. Ezen a pályán nem lesznek már 800 méternél kisebb suga­rú ívek, és a lejtése sem halad­ja meg a 7 ezreléket. Növelni lehet majd a vontatási teljesít­ményeket: a teherszerelvények gyorsabban és nagyobb össz­súllyal, a személyszállító vona­tok pedig 100 kilométeres se­bességgel közlekedhetnek. Ez a pályaszakasz végleges elkészül­tével 120 kilométeres sebességet bír el. Addig azonban még több mint egymillió köbméter földet kell megmozgatni. Jellemző en­nek a munkának a nehézségé­re (és költségességére), hogy kilométerenként több mint 30 millió forintba kerül a pálya építése. A földmunkák már ja­vában folynak Abaliget környé­kén, — bár a tél nemigen ked­vez ennek a munkának — a munka dandárja márciusban kezdődik. A Szentlorinc és Abaliget kö­zötti szakaszon kívül ugyaneb­ben az időszakban máshol is lesz vasúti pályaépítés a buda- pest—pécsi vonalon. Pusztasza- bolcstól délre, Rétszilas és Pin­cehely között is átépítik a pá­lyát. Ami minket közelebbről érint: elkezdték Pécs és Szent­lorinc között Is az új pálya épí­tését. Dunai Imre az ifjúsági mozgalommal, az Országos Ifjúsági Bizottságban végzett pártmunkát. A függetlenségi mozgalom­ban való részvétele miatt a rendőrség 1942 tavaszán letar­tóztatta és. a hírhedt Andrássy- laktanyóba került. Az ütésektől, sérülésektől súlyos betegen is hű maradt elveihez és a mun­kásosztályhoz. Rabkórház, fel­tételes szabadlábra helyezés, majd az aszódi munkotábor voltak életének következő állo­másai. Ezeket ügyének katonai bírósági tárgyalása követte. 1943-ban két és fél évi fegy- házra ítélték. A sátoraljaújhelyi börtönben a foglyok illegális pártvezetőségének tagjaként is folytatta mozgalmi munkáját. Amikor 1944-ben büntetését néhány hétre felfüggesztették és gyógykezelés céljából haza­engedték, hamis iratokkal ille­galitásba ment. Betegen, de igaz emberséggel kapcsolódott be ismét a párt harcaiba. Tit­kos lakásán kis vegyi laborató­riumot rendezett be, iratokat, pecséteket másolt. Kommunis­ták és baloldaliak százainak életét mentették meg az általa készített hamis igazolványok. A felszabadulás után Buda­pesten az MKP IV. kerületi, majd központi apparátusában dolgozott. Jelentős szerepet ka­pott azoknak a vezető káderek­nek a kiválasztásában, a velük való foglalkozásban, akikre az államosításkor a gyárak, válla­latok vezetését bízták. 1949-ben koholt vádak alap­ján letartóztatták és október 15-én a személyi kultusz áldo­zatául esett. 1955-ben mint a párt és a munkásmozgalom igaz harcosát rehabilitálták. Emléke fennmaradt az utókor számára. Tanácskozott az MTA ifjúsági parlamentje Az MTA várbeli kongresszu­si termében rendezték meg a Magyar Tudományos Akadémia fiataljainak ifjúsági parlament­jét szombaton. Márta Ferenc elnöki megnyi­tójában egyebek közt beszélt arról, hogy az MTA kutatóhe­lyeken növekedett a társada­lom igényeit figyelembe vevő kutatások aránya, s nem egy in­tézetben a gazdasági, társadal­mi-kulturális élet fejlődését je­lentősen befolyásoló kutatási eredmények születtek. A szóbeli kiegészítőt követően 37-en szólaltak fel. A vitában résztvett Korhidesz Mihály, az MSZMP Központi Bizottságá­nak tudományos, közoktatási és kulturális osztályvezetője, és dr. Nagy Sándor, a KISZ Központi Bizottságának titkára. TEHENTARTOK A BARANYA MEGYEI ÁLLATTENYÉSZTÉSI FELÜGYELŐSÉG felemelt áron, — 45,— Ft/kg — megkezdte a 20—30 napos üszőborjak felvásárlását Az eladásra szánt borjak bejelenthetök a községi tanácsnál, a termelőszövetkezetek háztáji agronómusainál, esetleg közvetlen irásbpn, szemé­lyesen vagy telefonon az ÁLLATTENYÉSZTÉSI FELÜGYELŐSÉGEN TELEFON: 13-588 LEVÉLCÍM: 7625. PÉCS, HUNYADI ÚT 54.

Next

/
Thumbnails
Contents