Dunántúli Napló, 1977. február (34. évfolyam, 31-58. szám)
1977-02-26 / 56. szám
© Dimantfllt napló 1977. február 26., szombat A sajtvilág fővárosában- ~ * s A sajthordó céh tagjai szállítják a sajtot Különleges vásár Alkmaarban Kettős teher és a megoldás iránya A női emancipáció és az emberi szabadság Hollandia adja a tőkés világ sajttermelésének 6%-ót, sajt- kivitelében pedig a maga 12%- val a második helyen áll. A sajtvilág fővárosának megtisztelő címét és ragját pedig Alk- maar szerezte meg magának. Alkmaar, négy évszázados hagyományaihoz hűen, tavasztól őszig minden pénteken, hajnaltól délután három óráig tartja színes és nevezetes sajtvásárát. Egyedülálló vásár ez a világon. Ezen a napon Alkmaarban minden a sajt jegyében történik. A sajtvásár napján Hollandia minden részéből össze- sereglenek az ország legnagyobb sajtkereskedői, exportő-’ rei, bizonyítva, hogy azért az alkmaari sajtvásár a fontosságából még nem veszített semmit. Felvonulnak a sajthordók céheinek a tagjai hagyományos hófehér ruhában, piros és kék, széles karimájú szalmakalapban, aszerint, hogy. melyik céhhez tartoznak. Ezek a „Kaasdrager”-ek (sajthordó férfiak) ma is ugyanolyan öltözetet viselnek, mint századokkal ezelőtti őseik. A sajtokat fából készült hosas alkotmányokon helyezik el és vállhevederre erősítve viszi ktova. Egy rakomány súlya mintegy 160 kg. A termelők, illetve eladók a patinás Fő tér közepén, gyékényekre kirakják az áruikat. A kirakott sajtseregek körül megkezdődik a vásár. A vevők körüljárják, szemlélgetik, tapogatják, majd megízlelik a sajtokat. Ha ízlik, akkor a kóstolás után az alku következik, amelynek a végén egymás tenyerébe csapnak, megpecsételvén az egyezséget. Persze a vásárlás azért mégsem történik ilyen egyszerűen, mert hosszas válogatás, többszöri ízlelgetés előzi meg, miközben az eladó szüntelenül dicséri az áruját. A vevőnek kóstolgatás közben talán összefut a szájában a nyál* a kitűnő ízektől, de ezt a világért sem árulná el; jöjjön csak a szép vásári alku. Ha a vásár létrejött, ismét a sajthordó-céh tagjai lépnek munkába. Szertartásos mozdulatokkal felrakják a sajthordó keretre az árut és a tér közepén álló nagy mérlegházhoz viszik. Ezt a mérlegházat még 1599-ben építették. A kapuszerű állványzat felett leng a mérleg kettős vasgerendából álló karja, két végén egy-egy óriási serpenyő. A mérés rajta ma már nem is pontos, de annál látványosabb; tulajdonképpen a turisták számára történik így. Ahol a turisták nem látják, ott pontos tizedmérle- gen újra lemérik az eladott sajtokat. A piac egy csöndes sarkában holland főkötös öreg néni — lehet vagy nyolcvan esztendős — árulja sajtjait. Idegen beszédünket hallva nyomban megállít, szól hozzánk és már is nyújt felénk egy-egy szelet kóstolót. Miközben eszegetjük, kérdezi: — Milyen nemzetbeliek? — Magyarok vagyunk — válaszoltuk. — Oh, magyarok, — felelte, örülök, hogy ötven év után újra találkozom magyarokkal. Tudják — folytatta — férjemmel az első világháború után három kis magyar gyermeket fogadtunk magunkhoz. Én akkor is már itt árultam a sajtot. A gyerekek azután hazamentek, s mi még sokáig leveleztünk, de a második háború után megszakadt minden. Délután három órakor meg- kondul a toronyóra harangja, s végetér az e heti sajtvásár. Vevők és eladók szétszélednek, hogy egy hét múlva újra kezdődjék minden. Kelenváry János A női emancipáció problémája megkülönböztetett helyet foglal el a társadalmi kérdések sokaságában. A legkülönbözőbb fórumok foglalkoznak vele világszerte és az azt elősegítő megoldásokat keresik. Mint probléma egyáltalán nem újkeletű. Már Platon államelméletében jelentkezik, ha nem is mai formájában. Mozgalommá a kapitalista társadalomban vált. Kérdésfelvetésére az elidegenedétt emberi viszonyok összeküszálódása, az ember valóságos érdekeinek fel nem ismerése nyomta rá bélyegét: a nők társadalomból való kirekesztettségét megszüntetni, kivívni a számukra megfelelő pozíciókat, a férfiakkal szemben, a férfiak ellenére. Ez az álláspont figyelmen kívül hagyja a mindenkori társadalmi valóságot annak történelmi hátterével együtt. Azok, akik a női emancipáció követelését magukévá tették és szenvedélyes harcot folytattak megvalósításáért, többnyire nők voltak és csak azt a hátrányt és megkülönböztetést ismerték fel, amely a két nem viszonyából őket érintette. Ezért minden bajuk okát a férfiak önzéséből, irigységéből stb. vezették le. Az ilyen felszíni jelenségek azonban csak következményei, de nem meghatározói a két nem egyenlőtlen viszonyának. Szubjektív elképzelésen alapul minden olyan törekvés, amely a két nem viszonyából az egyik vagy másik felet szinte kiragadva szemléli és a női emancipálódást vizsgálva megfeledkezik arról, hogy milyen következményekkel járhat, vagy egyáltalán következményekkel járhat-e ennek megvalósítása a férfiakra nézve is. A nők társadalmi tevékenységbe történő tömegméretű bekapcsolódása és társadalmi státuszuk megváltoztatására irányuló törekvésük természetesen a férfiakban is egy po- zícióféltést, státuszféltést alakított ki. Megalakulásuk éveiben még a szakszervezetek is kirekesztették soraikból a nőket és szembeszálltalc követeléseikkel. Ügy vélték, hogy a nők munkához való teljesértékű jogainak megszerzése, amely az azonos bérezést is magában foglalná, a férfiak érdekeit sértené, és nem ismerték fel azt a veszélyt, amelyet a nők alacsonyabb bérezése számukra is jelentett. Az pedig bumerángként hullott vissza rájuk, mert a munkáltatók olyan munkakörök betöltésére, amelyekre nem feltétlenül kellett férfiakat alkalmazni, szívesen fogadtak el nőket, így ugyanazt a munkát kevesebb bérért megkapták. Ezzel a férfiak nem kerültek előnyösebb helyzetbe. Sőt! Minden nő valamilyen módon férfihez tartozik. Anya, testvér, gyermek vagy feleség. Olyan társadalomban azonban, ahol az egyéni érdek és közösségi érdek kettéhasad, az ember előtt saját érdeke sem válhat nyilvánvalóvá. Ezért még azok a férfiak is, akiket munkanélküliségük idején a feleségük tartott el, gyakran tiltakoztak a női munka ellen. • Meg lehet-e oldani a nők társadalmi egyenlőségének problémáját a férfiak ellenére, a férfiakkal szemben? A kérdésnek ilymódon történő megfogalmazása hamis, éppen ezért tévútra visz. Nincs külön olyan nőkérdés, amely a férfiaktól függetlenül oldhatná meg a nők emancipációját. A férfi és nő viszonya nemcsak a szocializmust építő országokban, hanem korunk minden társadalmi rendszerében felmerülő probléma. Ennek megfelelően alakult a téma társadalmi visszatükröződése is. A művészet, az irodalom, a tudomány, a napi politika, a köznapi élet a legkülönbözőbb módon foglalkozik a férfi és nő kapcsolatával. Az e témakörben létrejött művek közös jellemzője, hogy az eddiginél jobb társadalmi pozíciót szeretnének a nők számára biztosítani. Bármilyen legyen is a megoldás, amelyet adnak, mindig egy adott világnézeti és politikai felfogás kifejezője. A férfi és nő viszonyának jelenlegi problémáit megoldani és a jövőt felvázolni azonban kizárólag a történelmi materializmus társadalom- és emberkoncepcióján belül lehetséges, amely a nők társadalmi egyenlősége feltételének az általános emberi emancipációt tekinti. Minden más kísérlet csak zsákutcába vezet. Bizonyítékul szolgálnak erre azok az elképzelések, amelyek bár sokszor tudományos megközelítéssel -, de a marxizmus tórsadalomfelfogását megkerülve — nem voltak képesek egyértelmű, pozitív megoldást találni a nő szabad emberi létezésére, a férfi és nő kapcsolatának emberivé válására. Azok közül a munkák közül, amelyek napjainkban a nők társadalmi szerepének kérdését • tudományos módszerrel akarják megoldani - kiemelkedő: E. Sullerot A női munka története és szociológiája című tanulmánya. Sullerot a történelmileg létrejött munka- tevékenységen keresztül, tudományos következetességgel vizsgálja a nők társadalomban elfoglalt helyét. Bár a múlt vizsgálatát illetően szigorúan tudományos tényekre támaszkodik, a társadalom kapitalizmust meghaladó fejlődését el nem ismerve, nem képes a kapitalista termelési viszonyok között egyértelműen meghatározni a nők jövőbeni társadalmi státuszát. Látja, hogy nagyon sok esetleges, véletlen körülmény gyakorolhat rá pozitív vagy negatív hatást, a kivezető utat azonban nem akarja a fennálló társadalmi rend megváltoztatásában megtalálni. A férfi és nő viszony problémájának vizsgálatával foglalkozva Margaret Mead a nevelésnek tulajdonít minden más társadalmi tényezővel szemben elsődleges jelentőséget. A nemek szerinti nevelés kétségtelenül lényeges szempont a férfi és nő különböző társadalmi szerepének kialakításában. Ez azonban csak annak a természetadta munka- megosztásnak a következménye, amely különböző férfi és női tevékenységi köröket alakított ki. Simone de Beauvoir a nő szabad létezését a férfivel szemben akarja megvalósítani. Egzisztencialista alapokon álló felfogásának lényege: a nő valósítsa meg önmagát a férfival szemben, mivel a férfi önmagát a nő ellenében hozza létre — lényegében mindazok felfogását is kifejezi, akik bár nem egzisztencialista alapokról kiindulva, de a férfival szemben akarják a kérdést megoldani. A férfi és nő társadalmi egyenlőségének feltétele a természetadta hatás megváltoztatása az ember természetes és társadalmi viszonyaiban egyaránt. A társadalom fejlődésének mai szakaszában az ember a szabadság birodalma feltételeinek megteremtésén fáradozik. Tudatos társadalmi tevékenysége során létrehozza azokat az anyagi-gazdasági eszközöket, amelyek a szabadság elengedhetetlen feltételei. Ennek a folyamatnak velejárója a nők társadalmi tevékenységbe történő bekapcsolódása. A nők munkába való bekapcsolódása a szocialista társadalom mai fejlettségi szintjén azonban nem vonja maga után közvetlenül a férfi és nő társadalmi egyenlőségének megvalósulását. A nők társadalmi tevékenységből történő kiszorulását felváltja a kétfős teher. A faj és a család reprodukciója ugyanis, amely a munka megosztásának kezdetén a nőnek jutott, továbbra is első- vágy másodrangú tevékenységként, a nő feladatát képezi. Vannak ugyan olyan intézmények — bölcsődék, óvodák, napköziotthonok, és különböző szolgáltatások -, amelyek átveszik a terhek egy részét, de az egész mindennapi élet megszervezése az évszázadok hagyománya alapján ma is a nő feladata. Hogyan lehet ezen változtatni? Előremutató megoldás lenne-e, ha a nők terheik csökkentésére visszatérnének a gyermeknevelés feladatához? A közelmúltban hazánkban is napvilágot láttak olyan javaslatok, amelyek az anyaságot a társadalmi termeléssel azonos rangra emelve a nő hivatásává akarták tenni, amelyért az állam fizetést és nyugdíjat is biztosítana. Ez a megoldás épp olyan idegen lenne a szocialista társadalomtól, mintha a gyermekeket a nők kettős terhének csökkentése végett - állami intézetekben akarnánk felnevelni. Az emberi élet teljességéhez éppúgy hozzátartozik a következő generációhoz fűződő közvetlen kapcsolat szükséglete, mint a munkában való önlétrehozásé. A nők társadalmi helyzetén változtatni csak a férfi és nő társadalmi és családi viszonyának megváltoztatásával lehet. Azt az ellentmondást, amely a férfi és nő társadalmi helyzetében megvolt, és amely a nő számára komoly társadalmi és emberi hátrányokat eredményezett, a mai történelmi viszonyok között csak egy olyan másik ellentmondással lehet megoldani, amely bizonyos értelemben a férfiakat juttatja a nőkkel szemben hátrányosabb helyzetbe — társadalmi és egyéni életükben. Ilyen megoldást csak a társadalom széleskörű összefogása adhat. Ennek példáit nap mint nap tapasztalhatjuk. A nők felszabadításának kérdését nem lehet olyan problémának tekinteni, amely kizárólag az ő sorsuk változását idézné elő. Ez a szocializmust építő társadalmaknak olyan feladata, amely az emberi szabadság feltételeit hivatott megteremteni. Ezt az utat jelöli ki az MSZMP KB 1970 februári határozata is, és ennek szellemében jönnek létre mindazok az intézkedések, amelyek a szabad emberi létezés, megteremtésének irányába hatnak. A feladat: ezeknek a gyakorlatban való emberséges megvalósítása. Jóriné Kiss Magdolna cKdMO/jfTa/<7N °RdwAt Bonyolult dolog az írás Sétálok egyszer a Pécsitó partján, megyek a buszállomáshoz. Egy félig ismerős autós megáll mellettem : — Pécsre megy? — Igen, a buszhoz. — Jöjjön, beviszem! Beülök, bemutatkozom. — Mondja mégegyszer a nevét! — szól rám. Megmondom. — Maga írta, azt a marhaságot a f útba 11 ról ?! — Én — szerénykedem. — Akkor szálljon ki! — Jó — mondom —, de beszállni sem én akartam! — Elnézést kérek, ne szálljon ki — mondja enyhültebben, majd megint begerjed : — Rúgott Maga. már labdába? — Rúgtam, de elég gyengén sikerült. — Akkor milyen jogon mert róluk olyanokat írni?! — Többféle jogon. Szemetes még nem voltam, mégis meg tudom állapítani, hogy koszos-e a város. Nem vagyok szőlősgazda, de tudom, melyik a jó bor. Ez például az $gyik jog. Van több is, de ne beszéljünk róla I — De nekem ez nem tetszik! — Lássa, ez a másik jog! Joga van hozzá. Nekem is. Nem szólt semmit, maga elé meredt, behozott, de először és utoljára. Mellesleg másfajta sikerem is volt. Horgászom, szintén a Pécsi-tó partján. Ahogy az már szokás, ha fogási tapasztalatokat nem is, de eszméket cserélünk. Be is mutatkozunk. Meglepődik és megkérdi mégegyszer: — Megmondaná újra a nevét? Itt is megmondom. Földerül az arca: — Maga írta azt a jó kis cikket a magyar labdarúgásról? Én! — mondom a fentinél jóval kevésbé büszkén. — Akkor hazaviszem kocsival, mert a busz úgyis csak este nyolckor jön. Jön? Elmentem vele. Kedves ember volt, a kocsija is jó volt. Miért ne mentem volna el?! Tanulsága a történetnek egyébként nincs. Nem is kell. ÍRTAK RÓLAM Én ugyan Írogatok, néha nyilatkozom is, de ahhoz nem vagyok hozzászokva, hogy rólam írjanak. Tavaly megjelent rólam egy cikk. Figyeltem a megnyilatkozásokat. Feleség: Nini! Benne vagy az újságban! Hivatal: Jé, a főnökről írtak! Olvasta? Én: Olvastam. Egy tisztelőm:' Eddig azt hittem, hogy közönséges, normális ember vagy, most kiderült, hogy emberfeletti lény. Egy barátom: Úgy megijedtem! Azt hittem, meghaltál. Olyan szépeket írtak rólad I A zöldségesbolti asszonyok: Ugye mondtuk, hogy maga nagy ember. Kinek írják olyan nagy betűkkel a nevét?! Én: A TYP 67-nek, meg a CSÉB-nek. Egy ismeretlen a buszon: Mennyit írtak erről a hülyéről I Én: Túlélem! A legbotrányosabb válást is elfelejtik egy hónap alatt. Tanulság: Jobb, ha az ember másról ír, mintha róla írnak! AZ IHLET KÉRDÉSE Többször voltam író-új- ságíró-olvasó találkozón. Itt gyakran előjönnek a kérdéssel, hogy mikor tud írni. t • Jó, most ne beszéljünk az írás minőségéről, pusztán a manuális munkáról, hogy milyen időpontban, mikor van kedvem írni. Egyszerű a válasz: Amikor a kinti világ unalmasabb, mint az írás. Ezért írok többnyire értekezleteken. Az olvasóban most két kérdés merülhet föl: Unalmas dolog az írás? Még unalmasabb dolog az értekezlet? Mindkettőre nem tudok másként, mint igennel válaszolni. Szöllősy Kálmán Körtvélyesi László felvétele
