Dunántúli Napló, 1977. február (34. évfolyam, 31-58. szám)
1977-02-19 / 49. szám
Dunántúlt naplö 1977. február 19., szombat 4 hírek 1977. FEBRUAR 19 SZOMBAT Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ZSUZSANNA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 6.43 — nyugszik 17.14 órakor. A Hold kél 6.57 — nyugszik 19.00 órakor. Weil Emil El yolcvan évvel ezelőtt, 1897. február 19- én született Dombegyházán — és 57 éves korában, 1954-ben halt meg Budapesten — Weil Emil Kossuth-dijas orvos, egyetemi tanár, a kommunista mozgalom kiváló harcosa. Szülőfalujában ismerkedett meg a szegényparaszti sors nyomorúságával is. Egyetemi éveit Pécsett töltötte és 1924-ben szerzett orvosi diplomát. 1932-ben a csepeli Weiss Manfréd gyár kórházának lett a főorvosa. Már ebben az időben 9 kiváló szakember; főként mint röntgenszakorvos tűnt ki. A munkásmozgalomba 1929-ben kapcsolódott be. Sok egészségügyi felvilágosító előadást tartott, főleg a peremkerületek munkásotthonaiban. Mint baloldali szociáldemokrata, rövidesen kapcsolatot talált a KMP-vel, melynek legfelső vezetésébe is bevonták. Nagy energiával szervezte a párt illegális nyomdájának munkáját és a kommunista sajtótermékek elosztását. Forradalmi tevékenységéért csaknem kilenc évet töltött börtönben a Horthy-éra alatt. A leiszabadulás után fontos állami és társadalmi tisztségeket töltött be: 1945-ben főtitkára lett az orvosegészségügyi szak- szervezetnek, elnöke az Egészségügyi Tudományos Tanácsnak; volt ország- gyűlési képviselő és washingtoni magyar követ is. Ma este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: , Requiem (este 7 órakor) Gózon-bérlet. MOZI Park: Fekete gyémántok (4, Petőfi: Fekete gyémántok (n4, *7) Kossuth: Fekete gyémántok (10, f3, hnó) Diagnózis (9) Kossuth Klub: Sellő a pecsétgyűrűn (6) Színészportré: So- mogyvári Rudolf. FÉK Klub: A hegytetőn zöld fenyvesek (4). Fekete Gyémánt: A kék katona (4, 6) Jószerencsét: Isztambuli akció (5, 7) Rákóczi: Fekete farkasok üvöltése (5, 7) Május 1.: A felső tízezer (fó) Harkány: Egykoronás románc (6, 8) Komló, Zrínyi: Egy lány Chicagóban (4, 6, 8) Mohács: Régi idők rock zenéje (6, 8) Sellye: Hubai őrnagy (7) Siklós: A halott férfi esete (7) Szigetvár: Edith Piaf (8) . Várható időjárás fzombat estig: időnként megnövekvő felhőzet, elszórtan — elsősorban a Dunántúlon — esővel. Éjszaka és reggel a keleti országrészben ismét sokfelé köd, amely helyenként napközben is megmarad. Napközben helyenként megélénkülő déli, délkeleti szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: plusz 2, mínusz 3 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton általában 10, a tartósan ködös helyeken 5 fok körül. Tanácskoztak juhtenyésztési A mezőgazdasági könyv- hónap rendezvénysorozatában tegnap, pénteken Szigetváron, a járási hivatal tanácstermében a juhtenyésztészről tanácskoztak a mezőgazdasági üzemek, az állatforgalmi és gyapjúforgalmi vállalatok szakemberei. „A megyei juhtenyésztés helyzete és a szakosítás lehetőségei” címmel Álló Miklós, a Baranya megyei Tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának helyettes vezetője tartott előadást. Kiemelte, fontos, felkarolandó ágazata ez a mezőgazdaságnak és a népgazdaságnak egyaránt. A juhexport jelentős devi- zqt hoz az országnak, ennek négy százalékát — több százezer dolláros — Hattyú a Sumonyi tavaknál. Több év óta először észleltek a Sumonyi tavak környékén hattyút. Érdekesség, hogy az általában párba érkező északi madarak közül csak egy pihent meg; társa valószínűleg elpusztult. — Brigádvetélkedő Pécs- váradon. Szocialista brigádok vetélkedőjét rendezik meg február 19-én Pécsváradon, a Fülep Lajos Művelődési Központban, amelyén 14 brigád vesz részt. ♦ A vonaton utazók figyelmébe! A Szigetvár—Kaposvár vasútvonal megszüntetésével különös figyelmet fordítunk a vonatok és a vonatpótló autóbuszok csatlakoztatására, A csatlakozás biztosítása érdekében szoros kapcsolatot tartunk a szigetvári vasútállomás forgalmi szolgálatával. A f. hó 11-én, a 2421 számú vonat esetében forgalmi szolgálatunk a Szigetvárról 18.45 órakor Kaposvárra közlekedő autóbuszjárat indítása előtt felhívta telefonon a vasútállomás forgalmi szolgálattevőjét, hogy a vonat esetleges késése felől tájékozódjék. A kapott tájékoztatás szerint mozdony meghibásodás miatt a szerelvény Szigetvárra való érkezése előreláthatólag meghaladja a várakozásra előírt 35 percet, ezért a forgalmi szolgálattevőnk a járatot Időben indította. (A vonat egyébként 18.23 helyett 19.12 órára érkezett.) Gyakorlati tapasztalataink alapján a 35 perces várakozási idő általában elégnek bizonyul az átszállás biztosítására, de a jelzett napon előfordult nagy mérvű késés vis maior jellegű — ami rendkívül ritka esetben fordul elő —, nem nyújt biztosítékot, illetve lehetőséget a tovább utazásra. a megye szakemberei devizabevétellel a megyénk biztosítja. A juhhús kilójáért külföldön a baromfihús háromszorosát és a marhahús másfélszeresét fizetik. A gyapjú világpiaci ára 1974-től tovább emelkedett. Legfontosabb feladat a szakosított bárányhizlalók és az ezekhez kapcsolódó szórvány juhászotok, valamint az anyajuhnevelő központok létrehozása, illetve a már meglévők továbbfejlesztése. Az előadás és a hozzászólások után három szakfilmet láthattak a résztvevők, melyek a juhtenyésztésről, a bárányhizlalásról és a juhgyap- jú kártevőiről adtak hasznos felvilágosítást. M. L Jugoszláv vendégek látogatása Tomislav Bogavac, a Szerb Szocialista Köztársaság oktatási miniszterének első helyettese és Dusán Knezevic, a Vajdasági Szocialista Autonom Tartomány külügyi bizottságának elnökhelyettese február 14—18. között hazánkban tartózkodott. Tárgyalásokat folytattak dr. Gosztonyi János oktatási államtitkárral a Jugoszláviában, a Szerb Szocialista Köztársaságban élő magyar nemzetiség és a Magyarországon élő szerb nemzetiség oktatásához nyújtandó kölcsönös támogatásról, annak továbbfejlesztéséről. Látogatást tettek Battonyán és Hercegszántón, ahol kiskönyvtárat adományoztak az itt működő délszláv iskoláknak, ugyancsak könyveket ajándékoztak a Magyar- országi Délszlávok Demokratikus Szövetségének. ♦ — Néhány napja helyezték el Sásdon, a termelőszövetkezet új libakeltetőjében az első 10 ezer darab libatojást. A harminc gépes keltető nemrég készült el 3 millió forintért. — Tájékoztató. Dr. Markója Imre igazságügyi államtitkár pénteken a Magyar Újságírók Oszágos Szövetségének székházában újságíróknak előadást tartott az igazságügyi munka időszerű témáiról, a jogpolitika és jogpropaganda soronlevő feladatairól. Az előadást konzultáció követte. A soproni belváros egyik legszebb és legjellegzetesebb régi háza, a Fabricius Ház. A régi polgárházakra jellemző stílusban épült kétemeletes házat múzeumnak rendezték be, amelyben a régi polgári házak bútorai, és használati tárgyai láthatók. A képen: a boltíves régi konyha. — Elkészült a bemutató- terem. A napokban adták át a Képcsarnok Vállalat felújított bemutató- termét Pécsett, a Kossuth Lajos utcában, amely egymillió forintos árukészlettel várja a vásárlókat. — A kisállat bemutató előkészítésével kapcsolatos megbeszélésüket tartották tegnap délután Pécsett a Kertbarátok Baranya megyei Társadalmi Szövetségének tagjai. A kiállítást április 8—41. között rendezik a Rózsakertben. Miről ír a Társadalmi Ellenó'r A Társadalmi Ellenőr, a havonta megjelenő országos folyóirat márciusi száma baranyai szerzők tollából Baranyáról szól majd. Beszámolót ad a lap a szakszervezeti kereskedelmi társadalmi ellenőrök tevékenységéről, megyénk kereskedelmi helyzetéről, ellátottságáról, nehézségeiről és a vállalati ellenőrzések tapasztalatairól. i — ■ ■ ■ ■■ ............. — Díjátadás. A Magyar Jogász Szövetség tavaly meghirdetett pályázatának díjátadását tartották tegnap Budapesten. A Tudományos Bizottság a második díjat dr. Vókó György, a Mecseki Szénbányák jogásza pályamunkájának ítélte. ♦ Állatorvosi ügyelet Ügyeletes állatorvos Pécs város területén február 19-én déli 12 órától február 21-én reggel 8 óráig dr. Velin István, lakása: Csend utca 4. Telefon: 18-262. A LOTTÓ nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Szigetszentmiklóson megtartott 7. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 7, I5, 59, 68, 75 ♦ — A békeerők világfóruma mellett működő Ciprusi Nemzetközi Szolidaritási Bizottság európai parlamenti képviselők részvételével nemzetközi találkozót szervez. A találkozót előkészítő ülésre a magyar békemozgalom küldötteként D. Káldi Zoltán, az Országos Béketanács Elnökségének tagja, országgyűlési képviselő pénteken Nicosiába utazott. ♦ A MEDOSZ elnöke Szigetváron A Szigetvári Állami Gazdaság dolgozóinak meghívására február 18-ón Görösgalra látogatott Hunyó István, a MEDOSZ elnöke, ahol a gazdaság vezetői fogadták, majd tájékoztatták a gazdaság helyzetéről. A rövid ismertető után Hunya István találkozott a dolgozókkal, kérdésekre válaszolt és ismertette ^nemrég megjelent könyvét, ami „Emelt fővel” címmel látott napvilágot. A Szigetvári Állami Gazdaságba Hunya Istvánt elkísérte Lukics József^ a MEDOSZ Baranya megyei titkára. Időközi tanácstagi választások Komlón A Baranya megyei Tanács 9/1977. Tsz. határozata alapján időközi tanácstagi választásra kerül sor Komló városban a 31, 32, 36, 48, 53, 59, 71, va- lamint Magyaregregy városkörnyéki község 2, 19. számú választókerületekben. A választás napja: 1977. március 6. A szavazás reggel 6 órakor kezdődik. A tanácstagi választást megelőző jelölőgyűlések Komló városban: 1977. február 21-én: 17 órakor a Belvárosi Általános Iskolában, a 31. sz. választókörzet. Ehhez tartozik: Bajcsy-Zs. utca 1— 35, 2—6, Majális tér 3- 20, Sóstó 1—8. 1977. február 21-én: 17 órakor a Bányászati Aknamélyítő Vállalat kultúrtermében, a 36. sz. választókörzet. Ehhez tartozik: Csizmazia utca 1—57, 2— 26. Aknamélyítő telephelye, Halastó, Kőbánya 1—5. 1977. február 21-én, 17.00 órakor: a Kenderföldi Általános Iskola, a 48. sz. választó- körzet. Ehhez tartozik: Arany J. utca 5—29. 1977. február 21-én 18.00 órakor a Kenderföldi Általános Iskolában az 53. sz. választó- körzet. Ehhez tartozik: Kazinczy utca 1—15. 1977. febr. 22-én 17.00 órakor a Belvárosi Általános Iskolában a 32. sz. választókörzet. Ehhez tartozik: Nyár utca, Tavasz utca, Akácfa utca. 1977. február 22-én 17 órakor a Gagarin úti Általános Iskolában az 59. sz. választó- körzet. Ehhez tartozik: Petőfi utca 14—24. 1977. február 22-én 17 órakor a Béta Bányaüzem területén lévő klubhelyiségben a 71. sz. választókörzet. Ehhez tartozik: lll-as akna, Béta-akna, Koszo- nya. ♦ — A baksai orvosi körzetben véradó napot tartott a Vöröskereszt járási szervezete február 18-án, amelyen 113 fő 43 liter vért adott térítésmentesen. A legtöbb vért a termelőszövetkezet szocialista brigádjainak tagjai és a tésenyi üzemegység dolgozói adták. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügye* letek gyermekbelbetegek résiére : Pécs város: POTE Gyermekklinika, Sxigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely- íyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebészet, traumatológia: Megyei Kórház. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Fül- orr-gégészet: POTE Fül-OrrGége Klinika. SOS-ELET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 áráig. 5. Negyednap: otthonos a csarnok, a gépek barátságosak. Az emberek régi ismerősök. Mikor az előtérben találkoztam Ber- ziczával, megpaskolta a hátam. Jajgatott a gépem, ragyogott a tengely, és majdnem pontos volt (majdnem)! Csak szeressenek Judit, akkor aranyéleted lesz. (Edittől tanultam meg azt a rém nagy pontosságot, ami a munkánkhoz kell. Vele kínlódtam végig a műveleti utasítások halmazát, a mikrométer kezelését, a tengely, a csiga csiszolását. Nem is tudom leírni, milyen érzés az, amikor a fémbe belemar az acél, mintha puha vajat kanalazna. Fényes a tengely, mint a tükör, az arcom ragyog benne, mérjük a lengőgombos mikrométerrel forgatjuk, visszük a meóshoz, és hallod: príma. Ez csodálatos. Május végén nagy hajtás volt. A diri (ekkor láttam először, kiábrándítóan nagy feje van) lejött a csarnokba és röp- gyűlést tartott. — „Mivelhogy az öntödénk még nem készült el, a központunk szállítja a megmunkálandó anyagot. A központ pedig (minden szentnek maga felé hajlik a -keze) nem küldött eddig öntvényt, sokszor kellett sétálni az elvtársaknak (ugye igazam van, próbált nevetgélni). Most tehát lássanak a munkához, mert megjött az anyag, a tervet teljesíteni kell. Külföldre szállítunk elvtársak, a müncheni cég nem tréfál, ha késünk, büntetést fizetünk, akkor pedig úszik a prémium, értjük elvtársak ugye?!” Megtörülgette a homlokát a lepedővel. Verebes Géza, a Kossuth brigád vezetője mindjárt felajánlotta, akár éjfélig is dolgozunk, a deviza keill az országnak, meg anyám tyúkja. Ebédszünetben Berzicza megdicsérte a brigádot, és ígérte, hogy a hajtás után betanított munkássá minősülnek. Ki törődött ezzel? Az órabér forinttal ugrik, egyébként semmi se változik. Szabó meg is jegyezte; de állatok nem leszünk. Berzicza ordított: Csak te ne szájalj, a te gépedről került le a legtöbb selejt, tőlem visszamehetsz a kokszgyárba kazánkezelőnek, majd meglátod mi leszel ott negyven éves korodban, egy trotyakos szemét, mert a negyven fokos melegben kikészül az ember, tudhatnád, itt virágok között melózhatsz, ha van is néha hajtás, abban még nem gebedsz meg, igen de ott nem kell a nők helyett dolgoznom, ha lebetegszenek. Edit felugrott, fogd be a szád, mert ráülök. Azt hitte, őt támadja, pedig rólam beszélt a Szabó. Egész délelőtt kummo- gott. Lányok, ma urak vagytok ke- negetett bennünket tovább a művezető, estére a kocsimon viszlek haza benneteket! Ugyan hogyan, én az északi kerületben lakom, Edit a belvárosban, a többiek a déli városrészben. Berzicza nem hagyott kétséget; negyed óra alatt szétfuvarozlak benneteket, ennyit megér nekem a forgácsolók becsülete. Hajnalban Szalai csorgatta a feketét. Szekrényéből elővette a bádogpoharakat, én kitöltögettem a kávét, és letettem a két forintot a becsülettálcára. Imre megfogta a kezem. — Hagyd! A szája remegett, lehet, hogy nevetni szeretett volna, csak nem tudott. Vagy talán mondani akart valamit? Mondjad csak, én is szeretném, ha valaki szólna hozzám. — Jutka. Szombaton programunk lesz. A várban. Berzicza buszt bérelt. Jössz? — Persze, hogy megyek. — Viszek fényképezőgépet, fotózunk .. . szóval .. . (Folytatjuk) Gáspár Sándor, az MSZMP PB tagja, a Szak- szervezetek Országos Tanácsának főtitkára pénteken Békéscsabára látogatott. * ünnepi ülésen emlékezett születésének 80. évfordulóján — Weil Emilre, a forradalmár orvosra pénteken az Orvos-egészségügyi Dolgozók Szak- szervezetének központi vezetősége, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem. A szakszervezet székházának Weil-termében tartott emlékülésen részt vett Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Politikai Főiskola rektora, dr. Orbán László, az Országos Közművelődési Tanács elnöke, dr. Schultheisz Emil egészségügyi miniszter és Duschek Lajosné, a SZOT titkára. Ott voltak Weil Emil egykori harcostársai, munkatársak barátoi. * A Központi Statisztikai Hivatal elnökének meghívására február 16-tól 18- ig Budapesten tartózkodott Rafael N. Salas, az ENSZ főtitkárhelyettese, az ENSZ népesedési alapjának igazgatója. Fogadta őt Bálint József államtitkár, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke és Szarka Károly külügyminiszter-helyettes, akikkel az ENSZ népesedési programja időszerű kérdéseiről tárgyalt. Rafael N. Salas pénteken elutazott hazánkból. Lapzárta Beirut. Miközben Bejrutban pénteken a közel- keleti válság rendezéséről folytak tárgyalások, Libanon déli részében újabb harcok folytak. Csaknem egyidejűleg fejezte be az ország vezetőivel tartott megbeszéléseit Cyrus Vance amerikai és Louis de Guiringaud francia külügyminiszter. A tanácskozások egyik konkrét eredménye: 50 millió dollár összegű amerikai segély felkínálásáról értesítette Vance Szárkisz elnököt. Az UPI hírügynökség beszámolt arról, hogy jobboldali fegyveresek pénteken elfoglaltak egy dél-libanoni palesztin települést. Kétnapos harc után került a jobboldali erők kezére. Szemtanúk szerint több mint 11 ember vesztette életét és többen eltűntek.- * Róma. Soares portugál miniszterelnök pénteken Rómába érkezett, hogy megpróbáljon támogatást szerezni országa közös piaci tagfelvételi kérelméhez. * Párizs. A francia köztársasági elnök pénteken az Elysée palotában fogadta Sztyepan Cservonyenkot, a Szovjetunió franciaországi nagykövetét. A találkozón érintették a francia—szovjet együttműködés további kiszélesítésének és megszilárdításának kérdéseit. * Berlin. Újabb merényletet kíséreltek meg Nyugat- Berlinben az NDK kezelésében működő gyorsvasút, az „S-Bahn” ellen. Ismeretlen tettesek csütörtökön 15 méteres akadályt helyeztek a sínekre, s csak a vonatvezetp éberségének köszönhető, hogy nem történt baleset. Az NDK közlekedési minisztériuma pénteken megfelelő intézkedések megtételét követelte a nyugat-berlini szenátustól az ügyben.