Dunántúli Napló, 1977. január (34. évfolyam, 1-30. szám)
1977-01-13 / 12. szám
6 Dunántúlt napló 1977. január 13., csütörtök Olvastuk, hallottuk Baranyáról A Képes Újságban Kiss Károly három oldalon elemzi a mohácsi csata történetét. A történetírók, kutatók sokasága foglalkozott mór ezzel a témával, de még mindig vannak tisztázatlan részletei annak ellenére, hogy újabb és újabb adatokkal, emlékekkel gazdagodik. Kiss Károly írásából tudjuk, hogy Mohács alatt a magyar seregben harcolt Gnonski Lirhard vezetésével 1600 lengyel katona, akik szálig odavesztek. • Gergely János, a Pécsi Tanárképző Főiskola docense az úipetrei tsz és a főiskola együttműködéséről számolt be a Népszabadság hasábjain. Tavaly júniusban kötötték meg az együttműködési szerződést, melynek célja a tsz-ben folyó közművelődés tartalmi és módszerbeni gazdagítása. A szerződés felsorolja a tanárképző főiskola és a szövetkezet vállalásait. Tartottak tizenegy ismeretterjesztő előadást, két politikai előadást, három klubfoglalkozást. Rendeztek két képzőművészeti kiállítást is, és szerveztek egy irodalmi estet. A tsz. járműveket ad kölcsön és fedezi az utazások költségeit. Haszna van mindebből a főiskolának is, hiszen így tartalmasabbá válhat hallgatóinak nevelése, képzése. Kovács Péter Balázs, a Szabad Föld munkatársa, az István-téri pincelabirintust látogatta meg. Úgy írja: száz méter hosszan üvegek sorakoznak, mindkét oldalon 10—10 sor egymás mögött embernél jóval magasabban. És ez csak egy ág — igaz a legnagyobb — a három kilométerből, az öt emeletes pincerendszer labirintusából. Csekély három millió pezsgős palackról van szó, amelyek télen-nyáron azonos hőmérsékleten (12— 13 C fok) jutnak ahhoz a zamathoz, illathoz, fényhez, gyöngyözéshez, amelyek együttesen adják a pezsgő értékét. Ehhez viszont két-három évig kell rosto- kolniok a föld alatt a pince negyedik és ötödik szintjén. Ott kezelik, dédelgetik őket, mint Franciaországban, a pezsgő őshazájában. • Mágocs, Nemerő-pusztá- ról Szabó József arról tudósít a Képes Újságban, hogy már náluk is van ifjúsági klub. Ennek létrehozása mindenütt sok gondot okoz, de nem lehetetlen. összefogással, soksok társadalmi munkával együttesen kell dolgozni a célért, s az eredmény nem marad el. Lipóczki József E lső pillantásra páncélos jármű hernyótalpának tulajdoníthatnánk a képen kígyózó nyomokat. A tévedés csak a járműben van: a nyomokat páncélos állat hagyta maga mögött, amint méltóságteljesen döcög vissza a szárazföldről a tengerbe. Érdekes csoportját képezik az állatvilágnak a teknősök, amelyek arról nevezetesek, hogy testüket szarulemezból álló páncél védi. A szilárd talajon való mozgást akadályozza a merev páncél, mégis jó szolgálatot tesz viselőjének, védi a különféle ragadozók ellen. Rendkívül ellenálló állatok: a lágyrészek súlyos sérüléseit is kiheverik. Hosszú ideig bírják az éhezést, a vízben élők napokig képesek a víz alatt maradni — lélegzetvétel nélkül. Sokszor hihetetlenül magas kort érnek meg. A Tonga-szigete- ken állítólag 1966-ban természetes módon pusztult el az a teknős, amit 1777-ben Cook kapitánytól kaptak. Az óriásra növő teknősök közül legismertebb az ún. levesteknős, amely nevét onPáncélba zárva nan kapta, hogy kiváló levest főznek belőle. Eléri a 200-250 kg súlyt, és az 1,2 m hosszúságot, de ezek a példányok ma már ritkaság- számba mennek. Tojásrakásra kimegy a szárazföldre, és a homokban •kb. egy méter mély fészket készít magának. A szaporodási időszakban kéthetes időközönként 75—200 tojást rak. Az út megtétele a homokos parton, a gödör kiásása, a tojások lerakása a teknős erejét rendkívül igénybe veszi, ha ilyenkor fogságba ejtik, néhány óra alatt elpusztul. Számuk egyre csökken, egyrészt a kíméletlen vadászat miatt, másrészt, mert tojásait hihetetlen mennyiségben szedik össze. De sok állat is ellensége a fiatal teknősöknek: varánuszok, majmok, cibetmacskák ásnak a tojások után, a vízbe siető kicsik pedig gyakran a ragadozó madarak, illetve a cápák zsákmányai. Azok, amelyek kikelésük után elérik a tengert, a tenger- áramlatokkal néha távoli partokra is elsodródnak, A legnagyobb teknős fajok azonban ma már kihaltak. Őslénytani leletek bizonyítják, hogy a jégkorszak idején 5 m-t elérő teknősök is élnek. Téli vaddisznóhajtás Szép, izgalmas, sokoldalú A műhold furcsa feladata Az űrkutatás nagy vívmányai, a mesterséges holdak ma már a legkülönfélébb adatokat szolgáltatják az emberiségnek az időjárás alakulásáról, a földi erőforrásokról, a közelgő természeti katasztrófákról. Földünk múltjáról és jelenéről, a tengerek szennyezéséről stb. Elérkezett az az idő, amikor a ráfordítások megtérülnek és kamatoznak az emberiség számára. A mesterséges holdak néha egészen különleges, egyedi feladatokat is teljesítenek. A Nimbus 6. amerikai kísérleti műhold ebben az évben egy öreg 1914-es Ford T. autó világkörüli útját követi. A gépkocsi 1976. május 31-én indult Párizsból, és a tervek szerint július 27. táján érkezik meg New York-ba. A gépkocsiba 15 kg súlyú rádióadót szereltek. Ennek jeleit veszi ‘folyamatosan a Nimbus 6. amerikai műhold. Egyébként ilyen rádióadók sugározzák ki a jeleket a tengeri bóják és léggömbök fedélzetéről is. A jelek alapján állapítják meg a mesterséges holdak a bóják és a repülő ballonok pontos koordinátáit. A Ford gépkocsi 1976-os nyári útján egy pontos útvonalon halad úticélja felé. A kísérletnek az a célja, hogy ellenőrizzék a rádióbemérési rendszer pontosságát Szuperprés a kutatóknak Maximálisan 50 ezer tonna nyomásra képes szuperprés készül Kramotorszk egyik üzemében, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája magasnyomású fizikai kutatóintézetének megrendelésére. Részegységeinek súlya egyenként 100 tonna. Jelenleg még a világ egyetlen tudományos intézete sem rendelkezik ilyen roppant nagy teljesítményű préssel. A vaddisznó a házisertés őse, a közeli rokonság ellenére is testformában jelentősen különbözik házi rokonától. Erősebb és nagyobb fej, erősebb nyak, magasabb mar, a felálló fül, és a hosszú orr a jellemzője. Ezenkívül jóval izmosabb, mozgékonyabb, és fürgébb. A vaddisznó látása gyengébb, hallása és főként szaglása azonban kiváló. Ezek a tulajdonságok teszik izgalmassá és sokoldalúvá vadászatát. A vaddisznót lesen, — ez lehet esti, éjjeli, és hajnali — „szórón” cserkészve, tereléssel (riglizéssel), ugratással, egyes kutyával, olykor barkácsolva is, de leginkább hajtásban vadásszuk. A vadászatok legszebb téli öröme a gondosan, jól szervezett vaddisznóhajtás. Ennek eredményessége a vadászat rendezésének gondos előkészítő munkájától függ. A vaddisznóhajtás alapkövetelménye, hogy a rendezés mindig egy kézben összpontosuljon. Mihelyt több személy beleszól a rendezésbe, abból csak kavarodás lesz. Részfeladatokat vállalhatnak a vadőrök, vagy a megfelelő terep- ismerettel rendelkező vadász- társak is, de mindig csak a rendező által adott pontos utasítás alapján. A rendezőnek jól kell ismerni a vadászterület meghajtásra kerülő részét, a vaddisznó nappali tartózkodási helyeit, szokott járásukat, és váltójukat. Ismerni kell a terület domborzati viszonyait és az uralkodó szélirányt Ezek figyelembevételével kell meghatározni a meghajtásra kerülő területrész nagyságát, a hajtás irányát, és a lőállások helyét. A rendezőnek hozzávetőleges pontossággal tudni kell, hogy van-e disznó a meghajtásra kiszemelt területrészen. Ezért a vadászat megkezdése előtt — legcélszerűbb a hajtás napjának reggelén — le kell nyomozni, vagy hozzáértő vadőrrel lenyomoztatni a hajtásra szánt területrészek kerületét, hogy az észlelt friss be- és kiváltó nyomokból hozzávetőleges képet kapjon arról, hogy mennyi vaddisznó tartózkodik a hajtandó részen. A rendezőnek fejből tudni kell az egész napi vadászat tervét. Ismerni kell minden egyes hajtás lőállásainak helyét, és a lőállásokról kínálkozó kilövési lehetőségeket. Ennek alapján kell felállítani a vadászokat attól függően, hogy golyós, vagy gyöngygolyós fegyverrel vesznek részt a vadászaton. A vadászat megkezdése előtt közölni kell a résztvevőkkel a hajtás irányát, valamint, hogy a vaddisznón kívül más vad (pl. róka, stb.) lőhető-e vagy sem. Minden esetben fel kell hívni a figyelmet a kötelező óvatossági rendszabályok betartására, — mivel a vaddisznóhajtás olyan társas vadászat, amelyen a vadászok golyósfegyverrel lőnek és ez igen sok veszélyt rejt magában — és az eredményesség szempontjából is kívánatos helyes és vadászias magatartásra. A hajtok munkájának minősége egyetlen vadászatnál sincs oly nagy kihatással az eredményre, mint a vaddisznó-hajtásnál. Nagyrészt rajtuk múlik a vadászat sikere. Elsőrendű követelmény, tökéletes fegyelmezettségük és a kapott irányítás pontos betartása. Vaddisznóhajtásra lehetőleg csak felnőtt hajtókát alkalmazzunk. A vadász legfontosabb fel— adata, hogy mindenben eleget tegyen a rendező irányításának. Kerülni kell minden zajt, és a lőállás elfoglalása után figyelmesen fel kell mérni a lövés lehetőségének és a környezetének képét. Ismerni kell a szomszéd lőállás pontos helyét, és jól kell rögzíteni annak irá nyát. Előre meg kell állapítani, hogy a várt irányból jövő vadra mikor lehet biztonságosan a legeredményesebb lövést leadni. Ennek ismeretében a vadász kellő felkészültséggel fogadhatja a vadat, és r»em kapkod a vad megjelenésekor. A lőálláson a dohányzás nem tanácsos, ugyanez vonatkozik az evésre is. Lőállásunkat csak a hajtás végén, illetve a megbeszélt időpontban hagyhatjuk el. A vaddisznóhajtás veszélyes vadászati forma. Különösen sebzett disznó esetében, A sebzett vaddisznó támadhat, tehát ennek követése a hajtők részére tilos, és a vadász is csak a hajtás befejezése után követheti lövésre kész fegyverrel. A vaddisznó igen szívós állat, ezért sebzés esetén ne közelítsünk hozzá, hanem adjuk meg a kegyelemlövést. A vaddisznóhajtás a legszebb téli vadászati örömök közétartozik, de beigazolódott, hogy a vadászat egyetlen módját sem rontják el annyiszor, mint a vaddísznóhajtást, és egybe sem csúszik annyi gazdasági értéket, sőt emberéletet veszélyeztető hiba, mint a vaddisznóhajtások rendezésébe és gyakorlásába. Ezért az ilyen vadászatok rendezését nagy szakértelemmel és igen nagy felelősséggel kell a rendezőknek végezniük. Farkas János megyei fővadász A theát egy császár fedezte fel, de a monarcha nevét, akinek világunk a kedvenc teaital élvezetét köszönheti, elhallgatja az ős kínai legenda. A császárról mesél csak, aki vizet merítve egy meleg forrásnál, nem vette észre, hogy csészéjébe néhány levélke hullott a feje fölötti fácskáról. Elcsodálkozott azon, hogy milyen fűszeres íze és íUata lett egyszerre a máskor jellegtelen forrásvíznek. Kínai hazájában a tay-nak nevezett levelecskék ugyanazt az élvezetet jelentették, amit ma: leforrázva kissé izgató, aromás italt kínálnak. Nem az európai teanemzet fiai, az angolok, hozták Európába a szárított leveleket és virágokat, hanem a hollandok, akik a 17. század elején keletázsiai hajóikon a teát, mint csereárut bevezették. Csak néhány évtizeddel később, Arlington és Ossory lordok tették népszerűvé a teát, mint orvosságot, minden létező betegség ellen. Felzúdult London minden orvosa, mert azt hitték, hogy a teafogyasztás káros az emberi szervezetre és tönkreteszi a birodalmat. Szerencsére, nem így történt. A tea senkinek sem ártott és az állam a behozatal magas vámjából milliókkal gazdagodott. Ma már az egész világ teát iszik: pur, vagyis tisztán, mint Kínában, mint a mohamedánok, vagy tejjel mint az angolok, esetleg cukorral a nyelv alatt, mint az oroszok. Az elkészítés módjáról kétszáz éven át elkeseredetten vitatkoztak. Győzött az európai recept: egy csészére egy mok- káskanálnyi teát véve, forrásban levő lágy vízzel s mindig saját edényében három étappban leforrázni és öt percig állni hagyva, vattán vagy gézen átszűrve fogyasztani. Pur, citrommal vagy tejjel. A tea szakértő rajongói egyébként a tejet legelőször és hidegen öntik a csészébe és csak azután a teát, hogy az aroma élességét tompítsák. A teafacserje fehér-rózsaszínű virágaival olyan, mint a mindennél szebb almavirág és vadon akár húsz méter magasságig is nőhetne, de a mesterséges termesztésben csak másfél méteres cserjeszintig engedik nőni, hogy a levelek és virágok szüretét megkönnyítsék. Kína teadicsősége már lehanyatlott. Grúziából, Indiából, Ceylonból hozza a hajó és a repülő Európába a legtöbb teát, népszerű élvezeti italunk alapanyagát, melyről már időszámításunk előtt tudták, hogy aki teát fogyaszt, éber marad. A tealevél fogyasztásra való előkészítése nem olyan egyszerű. A fiatal levélkéket, rügyeket először fonnyasztják, majd gyúrják, pödrik és erjesztik. A szárítás csak ezután következik. Volt Kínában egy teaféleség, mely különleges eljárással egyenesen a császár részére készült, hivatalos ellenőrzés mellett. Ilyen teáról földi halandó nem is álmodhatott. A karavánteát Oroszországon keresztül tevetháton szállították még száz évvel ezelőtt is. Az export gócpontja Nizsnij-Nov- gorod volt. A tevehátas szállításra azért volt szükség, hogy az érzékeny szent levélkék illatát minőségi károsodás ne érje. Mióta azonban ónnal bélelt ládákba csomagolják, megszűnt a karavánszállítás: a hajórakomány különböző szagai nem fertőzhetik az előkelő teaillatot és nem gyengíthetik a tea erejét. A kínaiak napjainkban is jázmin- és gardénia virággal kevert teát kínálnak idegenből érkező vendégeiknek; a Szovjetunióban pedig kevés vízzel tömény kivonatot készítenek és ezt hígítják forró vízzel, hogy perceken belül fogyasztható legyen. A 17. és 18. században még gyógyszertárak árusították Herba Theae néven és innét származik a herbaté elnevezés. A Thea Sinensis, botanikái nevén Camellia viridis vadon terem Assamban. A japán kamélia eredetileg nagy piros virága a 18. század európai díszkertjeinek kedvelt virága lett és 1848-ban bevonult c világirodalomba is Dumas „Ka- méliás hölgy”-ével. Baranyai Aurél A „deliinológia“ tudománya Korunk újból felfedezte a delfineket, amelyeket már a régi görögök és rómaiak szent állatnak, az istenek és emberek barátjának tekintettek. Az akusztikusok igyekeznek megfejteni a delfinek kölcsönös értekezési módjának és csodálatos tájékozódóképességének titkát; E szép állatok gyorsasága meghazudtolja a hidrodinamika törvényeit, és viselkedésük a nagy mélységekben ellentmond mindennek, amit a fiziológusok az emlősök képességeiről és lehetőségeiről eddig tudtak. Ezek a vízi állatok ugyanis emlősök, távoli rokonaink, amelyeket a fajok fejlődésének sok százezer éves útján valahogy elvesztettünk szem elől, amikor élelmet keresve visszatértek az óceán ősvilágába. Melegvérű rokonaink ezek, amelyek családokba tömörülve gondosan nevelik kicsinyeiket, és hozzánk hasonlóan csupán a víz fölött tudnak lélegzetet venni. Mióta az Egyesült Államokban jó két és fél évtizeddel ezelőtt divatba jött a „delfi- nológia” nevű új tudományág, a zoológusok, neurológusok, pszichológusok és nyelvészek egész serege vett részt a delfinek értelmi képességeiről szóló vitákban. Az USA-ban több tudományos kutatóintézet még ma is sok időt és pénzt fordít a delfinek tanulmányozására és különösen a velük való' értelmi kapcsolatok megteremtésére irányuló kísérletekre. A kutatásokat megnehezíti az, hogy a delfinek hangterjedelme néhány száz Herztől 170 kiloherzig terjed, és az állatok túlnyomórészt ultrahangokat bocsátanak ki, amit az emberi fül csak bonyolult műszerek közvetítésével képes érzékelni. A Szovjetunióban is behatóan vizsgálják a delfinek élettani folyamatait. Batumiban építettek egy jókora delfináriu- mot az állatok elhelyezésére. Az okos állatok — a képen látható módon — akár több méter magasra is felugranak az élelemért.
