Dunántúli Napló, 1977. január (34. évfolyam, 1-30. szám)
1977-01-13 / 12. szám
A munkahelyi közérzet dolgozó kezeket pótol A csövek talán máig sem kerülnek a bányába, ha a gyorsvágathajtó brigád másokra vár. Bányalakatosból már akkor — tizenhárom esztendővel ezelőtt — is kevés volt. Ha a munkahelyre érve ott találta a mázsányi csöveket, és ha segítséget kapott, felszerelte. Ha nem, várhatott a csapat, míg arra vetődött a többi lakatos. Valamennyi termelési tanácskozás napirendje volt, hogy várni kell a bánya lakatosra. A következő negyedévben aztán megkapták a választ, minden harmadik műszakban azonban továbbra is pattanásig feszegették a tömlőket, hogy az elmaradt sűrítettlevegős vezetéktől a váj- végig elérjenek. A szocialista brigád rövidesen felismerve saját érdekeit, segített magán: megkeresték azt az időt, amikor a munkahelyen négyen is elegen vannak, és ketten a csöveket készítették be. A nehéz fizikai munkát jelentő szállítás nem az ő dolguk volt, az irodákban sokat veszekedtek is emiatt a műszakiak. A brigád azonban jobban tudta, hogy mi felel meg az érdekeiknek. Rozgonyi Tamás és dr. Andies Jenő gazdaságszociológiai vizsgálatai egyértelműen bizonyítják, hogy milyen óriási erőket szabadít fel a gondosan összeválogatott, jól szervezett, a munkában érdekelt közösség. Esztendők óta vitatkozunk, hogy honnan vegyünk munkaerőt, ha egyszer mines. Hány közösséget kérdeztek meg hazánkban, hogy hajlandók lennének-e kevesebben elvégezni ugyanazt a> munkát, vagy másokét is, ha ezért erkölcsi és anyagi elismerést kapnak? Hány gazdasági vezető gondolkodott eddig azon, hogy a társadalmi-gazdasági érdekekre épülő munkaközösségeket úgy szervezzék, hogy azokban a rokonszenv kapcsolatok ?s kialakulhassanak? Jó néhány munkahelyen találkoztam olyan közösségekkel, melyek mit sem törődve a hivatalos szervezettel, zárt, megközelíthetetlen csoportokat alkottak, többnyire a diktatórikus módszereket alkalmazó vezetőkkel szemben. A közösségek kapcsolatai eltérően alakulhatnak: más és más közösségek alakulnak ki, ha a csoportot alkotó munkások érdekei a hivatalos közösségen belül, annak segítségével megvalósulhatnak, A gazdaságszociológia ezért is tartja a legfejlettebb csoportnak a teamet, ahol mindannyíuk érdeke azonos a csoport egészének érdekével, s legalább egy tevékenységi körben nincsenek másféle húzóerők. Ha az így szervezett közösség képviselőit a csoportra vonatkozó döntésekbe is bevonják, ha figyelembe veszik véleményüket, ha esetleg a döntést rájuk bízzák, azonosulhatnak a rájuk vonatkozó tervekkel, tényleqes teljesítőképességüknek többszörösére lesznek képesek. Az ilyen közösségek képesek magukkal ragadni gyengébb társaikat, dolgoznak a hiányzók helyett is. Ök- nem siránkoznak: honnan vegyük, ami nincs? Az előbb a döntésekről, a demokratikus döntésekről beszéltem, melyek egyrészt az optimális döntések elengedhetetlen feltételei, másrészt szoros összefüggésben áll az érdekeltséggel. Az anyagi érdekeltséget most kár lenne a közösségek munkájával, a munkaerő takarékossággal kapcsolatban felhozni. Nemcsak azért, mert sok esetben a gazdasági vezetők ezt az érvényben lévő bér- szabályozás mellett ugyanolyan nehezen képesek biztosítani, mint a munkaerőt, hanem, mert meggyőződésem szerint a munkások a munkahelyi közérzetet, a munkakörülményeket, a szociális gondoskodást, a munkahelyi barátságokat többre becsülik. Tudom, az üzemi demokráciáról szólva sokan megkérdezik: mTért kellene a döntésekbe a közösségeket jobban bevonni, hiszen a munkások véleményei a termelési tanácskozásokon, szakszervezeti taggyűléseken, egyéni panaszok nyomán, a gazdasági szervezetek alá- és fölérendeltségi viszonyainak különböző csatornáin úgyis eljutottak mindenhova. Valóban így van. De jó néhány fórumot, tanácskozást végigültem, míg a bányában dolgoztam, és újságíróként is.- Kevés volt olyan azonban, mely lázbahozta a munkásokat, mely igazán növelte a munkások érdeklődését a vállalat ügyei, gondjai iránt. Pedig egy kollektív tulajdonosi tudat, a „miénk” kialakulása bármilyen furcsán hangzik is, munkaerőgazdálkodásunk egyik fontos feltétele. Ahol igazi teamek dolgoznak, ahol a demokratizmust nem szükséges állandóan deklarálni, mert az valójában él, onnan nem mennek el a munkások, ott kisebb a kapun belüli munkanélküliség, ott gyengébb társaik helyett is dolgoznak, ha szükséges. Tizenhárom esztendeje az éjszakai csőszállításnál P. I. lábára esett egyik cső. Két hétig a szerszámosládán pihentette összezúzott lábfejét, a csőszállításnál más segített, a vájvégen pedig hárman dolgoztak. Mint aknásznak, az lett volna a kötelességem, hogy táppénzre küldjem, a csőszállítást beszüntessem, a gyorsvágathajtó brigád létszámát valahonnan kiegészítsem. Ők másként döntöttek. Abban a hónapban hat méterrel túlszárnyalták előző havi önmagukat .., Lombosi Jenő Erich Honecker Jugoszláviában Erich Honeckernek, az NSZEP KB főtitkárának, az NDK államtanácsa elnökének vezetésével szerdán január 15-ig tartó hivatalos és baráti látogatásra Jugoszláviába érkezett a Német Demokratikus Köztársaság pártós állami küldöttsége. A delegációt Belgrádban, a köztársasági elnök rezidenciája előtt Joszip Broz Tito, a JKSZ elnöke, Jugoszlávia államelnökségének elnöke köszöntötte. A jugoszláv sajtó meleghangú kommentárokban köszönti az NDK párt- és állami küldöttségének látogatását és a Belgrádban sorrakerülő magasszintű megbeszéléseket, amelyekre — mint írják — „Jugoszlávia és az NDK jól és sokoldalúan fejlődő kapcsolatainak időszakában kerül sor". Javul a hírközlés és a postaszolgálat Csaknem 2,6 milliárd forint fejlesztésre A hírközlési igények növekedése egyre nagyobb feladatok elé állítja a postát, amely egyelőre mennyiségben igyekszik kielégíteni a követelményeket, s emellett törekszik szolgáltatásai minőségének javítására is. A posta 1977, évi terve változatlanul a telefonszolgálat fejlesztését, a rádió- és a televízió adóhálózat bővítését írja elő. A klasszikus postaszolgálatban a levélforgalom mérsékelt, 30 milliós növekedésével számolnak. Várhatóan 3 százalékkal emelkedik a csekk- és az utalványforgalom, a tavalyi szinten marad a csomag- és a táviratforgalom. Állóeszközfejlesztésre állami és vállalati beruházásból megközelítően 2,6 milliárd forint áll a posta rendelkezésére, az ösz- szeg több mint felét a helyi távbeszélőszolgálatra, 20 százalékát a postaszolgálatra költik. Budapesten 49 ezer állomással, vidéken mintegy 17 ezer állomással bővítik a telefon-főközpontok kapacitását. Vidéken ugyancsak a múlt évről húzódott át a szegedi 11 160 állomásos crossbar központ átadása. Ezen kívül a városban és környékén kisebb főközpontokban 2160 új állomást szerelnek fel és 4100 állomással bővítik Zalaegerszegen és Nagykanizsán a telefonközpont befogadóképességét. A helyközi telefonforgalom bővítésére, javítására Budapest—Győr között 2700 csatornás átviteltechnikai berendezést helyeznek üzembe, Szekszárd — Hőgyész — Dombóvár, valamint Balassagyarmat—Salgótarján között koaxiális kábelt építenek. A nemzetközi forgalomban megteremtik a távhívó kapcsolatot Csehszlovákiával. A telefonszolgálat „ügye” az egyéni előfizetők névsorának idei megjelentetése is. A vezeték nélküli hírközlés legnagyobb eseménye a solti 2000 kilowattos középhullámú adó februári üzembehelyezése, amely az ország területének 80 százalékára terjeszti ki a Kossuth adó jó minőségű vételét. Ezen kívül 15 URH adó telepítésével javítják a rádiózást, míg a televíziózás fehér foltjainak csökkentésére 12 átjátszó adót helyeznek üzembe. Győr—Kab- hegy és Budapest—Győr között mikronullámú összeköttetést teremtenek. A postaszolgálat feltételeinek javítására 43 postahivatal üzembe helyezését tervezik. Az előfizetői telex-hálózat mintegy 6000 állomásához újabb 400-at kapcsolnak be. Elutazott a mongol parlamenti küldöttség Szerdán elutazott a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Huráljának küldöttsége, amely az országgyűlés meghívására hivatalos, baráti látogatást tett hazánkban. A küldöttséget C. Dügerszüren, a Nagy Népi Hurál Elnökségének elnökhelyettese vezette. A mongol parlamenti küldöttséget elutazása előtt fogadta dr. Trautmann Rezső, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának helyettes elnöke, Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese. A delegáció látogatást tett Buda István munkaügyi minisztériumi államtitkárnál. Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke kedden a városházán fogadta a mongol parlamenti küldöttséget, amely ezt követően Budapest nevezetességeivel ismerkedett, s járt a Chinoin gyárban is. A „zakuszka vonal” a Szigetvári Konzervgyárban. Erb János felvétele Nagyjavítás a Szigetvári Konzervgyárban Megállapodás hatvan mezőgazdasági üzemmel Finomfőzelék és zakuszka exportra Félidejéhez érkezett a nagyjavítás a Szigetvári Konzervgyárban. Tizenkét szakma mintegy nyolcvan szakembere fáradozik azon, hogy mire megérkezik a szezon, megfelelően felkészített gépsorok álljanak a dolgozók rendelkezésére. Rendbehozzák a gyümölcs- feldolgozót, a zöldbab- és a négy zöldborsó gyártósort. A II. üzem gépeit a TMK-műhely- ben szerelik, mert az üzemépületet teljesen felújítják. Festik, mázolják, kicserélik az elektromos vezetékeket és tartozékaikat. Új pasztőröző-be rendezésnek készítenek alapot az I. és a II. üzemben. Két, NSZK- licenc alapján gyártott hőkezelőt vásároltak a budapesti ÉLGÉP-től. Mindkettőt január végén szerelik be a szigetváriak1. Nem állították le valameny- nyi gyártósort a nagyjavítás idejére, három termel, hogy az év első három hónapjára vállalt kötelezettségeiket teljesíteni tudják. Almabort palackoznak, tőkés exportra pedig almalevet sűrítenek. A nyugatnémet és a francia vásárlóknak öt vagonnal szállítanak: januárban. Ebben a negyedévben kétszáz vagon finomfőzelék és másfélszer ennyi zakuszka készül szovjet megrendelésre. A most termelő gépsorokat csak a felújított feldolgozó vonalak után javítják. A cukorborsó feldolgozásával indul a szezon, várhatóan május végén. Utána sorra belép a többi1 gyártósor is. A szükséges alapanyagot tehát időben kellett biztosítani. Alapos előkészítő munka eredménye, hogy 20 százalékkal több zöldség-, és gyümölcsféleséget kötött le szerződésben a gyár. Kibővítette partnerkörét is. Tízzel több, összesen csaknem hatvan mezőgazdasági üzemmel, ÁFÉSZ-szel, MÉK- kel állapodtak meg. Előzetes térveiket is ennek alapján készítették el az idei esztendőre. Termelési értéküket megközelítően 70 millióval szeretnék növelni a tavalyihoz képest Az elképzelések szerint zöldborsóból 6310, zöldbabból 1550, paradicsomból 9980, különböző fajta paprikából ösz- szesen mintegy 3400, uborkából 2155 tonnát vesznek át a termelőktől. Ezeken kívül természetesen még más zöldség- és gyümölcsféleségeket is vásárolnak. Baranya, Somogy, Bács és Tolna megyéből szerzik be a zöldségféleségeket, míg a gyümölcsöt az ország majd egész területéről. Legjelentősebb partnereik: a Bólyi, a Dalmandi, a Mosonmagyaróvári Állami Gazdaság, a mozsgói és a kocsolai termelő- szövetkezet. Több kedvezménnyel fokozzák a- termelői kedvet. Tíz borsócséplő gépük mezőgazdasági üzemek használatában van. Növényvédelmi és vetőmag hozzájárulással támogatják a termelőket, mázsánként 4—8 ezer forinttal segítik a vetőmag | vásárlást. Ezeken kívül szaktanácsot adnak a nagyobb terOten végeznek idén a Művészeti Szakközépiskola textijszakón. Bizséné Zs. Kovács Diána textil- méseredmények eléréséhez, művész irányítása mellett. A végzős növendékek az érettségi után a népművészeti és háziipari szövetkezeteknél, textilgyáraknál vállalhatnak munkát. Seres Éva felvétele H. T. Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXIV. évfolyam, 12. szám 1977. január 13., csütörtök Ara: 80 fillér