Dunántúli Napló, 1977. január (34. évfolyam, 1-30. szám)

1977-01-28 / 27. szám

1977. január 28., péntek Dunantmt napló 3 Jói hasznosítják tapasztalataikat Pécs III. kerületében is egy éve hozták létre a la­kóterületi pártalapszerve- zetek munkáját irányító ke­rületi pártvezetőséget. A kerületben több mint 60 000 ember lakik, — munkahe­lyeiken fejtik ki szakmai, politikai tevékenységüket. A pártvezetőséghez hét párt- alapszervezet tartozik, — amelyek több mint 600 párttagot egyesítenek. Többségük nyugdíjas, de ez korántsem jelent tétlensé­get, hiszen közülük nagyon sokan most is aktivan vesz­nek részt a pártmunkában. Mint többen megfogalmaz­ták; természetes dolog ez, hosszú évtizedek pártmun­kájában edződtek, sok ta­pasztalattal rendelkező, po­litizálni szerető emberekké váltak. Párthűségük és munkájuk a párt politikájának végrehajtásá­ért — példamutató. Néha ta­lán túlzottan érzékenyek? Meg­történik. De ez is érthető, — közülük sokan a felszabadulás előtti nehéz időkben is elv- hűen helyálltak, féltő gonddal vigyázzák szocialista rendünket. A pártvezetőség a III. kerü­leti tanácshivatal épületében kapott helyiséget, itt beszélge­tek Pollák Dezsővel, a pártve­zetőség titkárával. Pártmunká­ját még 1945-ben kezdte — Vajszlón volt párttitkár, — majd legutóbb a pécsi erőmű párt- bizottságának titkáraként dől-, gozott. Mostani megbízatásá­nak előzményeiről mondja: — Amikor megkérdezték tő­lem, hogy vállalnám-e itt a pártvezetőség titkári funkcióját, viszontkéideztem: jár-e fizettség érte? — Nem. — Rendben. Akkor vállalom! Az eltelt egy év munkáját, az új szervezeti forma tapasz­talatait jónak értékeli. Mint mondja lényegében kísérleti év­nek volt tekinthető, de az adott időszak leglényegesebb felada­tait megoldották. — Ezek közül a párttagsági könyvek cseréjével kapcsolatos feladatokat és megoldásukat hangsúlyozottan említem — mondja. — Területünkön nem volt igazolatlanul távolmaradó az ünnepélyes tagkönyvkiosztó taggyűlésekről. Volt idős, be­teg elvtársunk, akit felesége tá­mogatott és így jött el. Számo­sán, akik például betegségük miatt „felmentettek kategóriá­ban" vannak a közös rendezvé­nyek alól, — mégis döntő több­ségük részt vett a taggyűlésen. Nem lehet erről meghatódott- ság nélkül szólni. De arról a műsorról sem, amivel például az Acsádi utcai általános is­Lakóterületi pártmunka Pécs III. kerületében kola úttörői kedveskedtek. Na­gyon jólesett elvtársainknak az a szeretet és tisztelet, amelyet a fiatalok tanúsítottak irántuk. ■Mint lakóterületi pártalap- szervezeteknek, illetve a párt­vezetőségnek legfontosabb ten­nivalói közé tartozik a kerület­ben a politikai munka kifejtése, a várospolitikai és szociálpoli­tikai témákban tájékoztatás és a vélemények meghallgatása, továbbítása, valamint eleven kapcsolat tartása az idős párt­tagokkal. Ebben a kerületben is számos peremterület van, mint például Kovácstelep, Rácváros, Istenkút, Patacs... A területi pártalap- szervezetek igyekeznek város- politikai kérdésekben is tájé­koztatni tagságukat, vélemé­nyüket kikérik. Részük van a rácvárosi Úttörő utca rendbe- hozásóban, a Kaszárnya patak kitisztításának szorgalmazásá­ban ... z— Szeretnénk bizonyos kör­nyezetvédelmi feladatok meg­oldásában is segíteni — mond­ja Pollák Dezső elvtárs. — Nos, nem valami óriási dolgok­ra gondolunk, de parkok, ját­szóterek védelmére igen. Elkép­zelésünk például valamilyen szer­vezeti formában iskoláknak ki­adni a parkokat, játszótereket szocialista megőrzésre, óvás­ra. Aztán Éger-völgy kitűnő le­hetőséget nyújt kirándulásra, üdülésre. Ehhez azonban egy úgynevezett „szolgáltató ház” is szükséges. Ezt a szerepet a jelenlegi ürögi kultúrház be- tölthetné, természetesen alapos felújítás után, mert most úgy­szólván használhatatlan álla­potban van. Jó kapcsolatokat építettek ki a területen lévő üzemekkel, amelyekkel együttműködési megállapodásban rögzítették a tennivalókat. — Sok segítséget tudunk nyújtani például a párt küzdel­meinek megismertetéséhez, a szocialista hazafiság, proletár nemzetköziséq témában a tu­datformáló neveléshez. Számos veterán párttagunk szívesen be­szélget ezekről a fiataloknak, úttörőknek, KISZ-eseknek. A munkájukat lelkesen végző párttagok, alapszervezetek most a beszámoló taggyűlésekre ké­szülnek. Megvitatják elmúlt évi munkájukat, meghatározzák fel­adataikat. Kétségtelen, hogy mind az alapszervezeteknek, mind a pártvezetőségnek jelen­tős tennivalóik vannak a terü­leti pártmunkában, a politikai légkör alakításában. — Tudatában vagyunk ennek, és áldozatkészségben eddig sem volt, és ezután sem lesz hiány — mondja a pártveze­tőség titkára. — Bizton számít­hat ránk a párt. G. F. „Ha most nem sikerül, akkor soha" Miért adnék egy évet. A z ember környezetének megváltoztatására vagy megtartására törekszik, attól függő­en, hogy vágyainak, céljainak mennyire gátja vagy segítője. A szebb és a jobb felé törekvés a legnemesebb tulajdonságok egyike, s még a legelégedet­tebbek is akarva-akaratlanul sokszor kimondják: ha ezt vagy azt elérhetném, bizony adnék egy évet az életemből... Mondanám: az olvasó gon­dolkozzon el egy pillanatra. Va­jon akad-e olyan álma, ami ezt az egy évet megéri?... Három korosztály képviselőjével, mun­kásokkal beszélgettem, életük­ről, hétköznapjaikról; ez egyik­ben még nem fogalmazódott meg a nagy cél, elégedettsége valószínűleg a vélt realitásokon nyugvó „még nem többet aka­rás" -bál fakad, a másik pe­dig épp idejét érzi a „robban­tásnak”, mondván, ha most nem sikerül,, akkor soha, akkor BÚZA- ÉS KUKORICANEMESITÉS MARTONVASÁRON: Az MTA martonvásári Mezőgazdasági Kutató Intézetében különleges klí­makamrákban nevelik a nemesítésre szánt búzát és kukoricát Az időjárástól függetlenül évente három—négy generációt is ér­lelnek. Újabb eredmény: a kukorica virágporát, a polent mély- hűtve is tudják tárolni, akár évekig is Sármány Ferenc Két öccse is munkásőr Komlón, a szilvási városrész egyik szép épülete két szoba összkomfortos lakásának erké­lyén állunk. Úgyszólván az egész város panorámáját be­tekinthetjük innen, Kökönyöst, Somágtetőt, Kenderföldet... — Sokszor elgyönyörködöm a kilátásban, a felépült és épülő házakban, a szép üzletekben — mondja Sármány Ferenc, a Volán 12-es Vállalat komlói egy­ségének gépkocsivezetője. — Nem vagyok komlói születésű, de nagyon a szívemhez nőtt ez a város. Még az 1950-es évek elején az úgynevezett „hős­korszakban" érkeztem ide, ak­kor is mint gépkocsivezető dol­goztam. Szállítottuk Komló épí­tőit Mecseknádasdról, Hidasról, Bonyhádról, Zala megyéből, de még Debrecenből is a munkás- járatokkal ... Szép idők voltak még akkor is, ha a közállapo­tokra sokszor a „zűrös" jelző illett... Azóta nagyot fejlődött, lecsendesedett, jobbára bányá­szok lakta munkásvárossá nőtt. A vitrinben piros kis dobo­zokat látok. Egyenként pattintja ki fede­lüket. — Ez a Haza Szolgálatáért ezüst fokozat, — ezek pedig a Haza Fegyveres Szolgálatáért öt, tíz, tizenöt éves kitüntetések, — itt a vállalati Kiváló Dolgo­zó kitüntetés. A Lenint ábrázo­ló plakettet eredményes pro­paganda munkámért kaptam ... Még 1947-ben szüleivel együtt Szlovákiából települtek át, — Babarcra kerültek. Tizenöt hold földön gazdálkodtak és 1948- ban „kezdeti típusú szövetke­zetét” alakítottunk Párttag lett, majd a Bólyi Állami Gazdaság­ban párttitkárrá választották. Pártiskolára küldték, ezután a Pécsi Megyei Mezőgazdasági Igazgatóságon termelőszövetke­zeti szervezőként dolgozott. — Gépkocsivezetői jogosít­ványt szereztem 1950-ben, 1953-ban a Volán komlói tele­péhez irányítottak. A Komló— Mohács buszjáratot vezettem nap mint nap. Az ellenforrada­lom kitörésekor Babarcra men­tem szüléimhez és november­ben ott már jónéhányadmagam- mal fegyvert fogtunk a munkás­hatalom védelmében. Megala­kult a babarci raj... Később pedig már a szervezett munkás­őrség. Azóta is tagja vagyok. Az eltelt húsz év munkásőri emlékei közül szívesen beszél a komlói városi egységnél eltöl­tött évekről is, az egység tag­jai között kialakult nagyszerű szellemről, az együvétartozás jóleső érzéséről. — Szakaszom háromszor nyerte el a század első szaka­sza megtisztelő címet, — mondja. — Szakmai munkájuk­ról, a munkásőrségben helytál­lásukról csak dicsérő szavakkal lehet szólni. Az én szakaszom­ban sok volános van, tehát a munkahelyről is jól ismerjük egymást. Igyekeztünk a paran­csot mindig a legjobb tudá­sunk szerint teljesíteni. Meg­történt: riasztottak bennünket, a rendőrség kérte segítségünket egy veszedelmes betörő elfogá­sáért. Mentünk, körülzártuk a terepet és a hálóban fenn is akadt a körözött... Most buszvezető Komlón. Sze­reti munkáját és nem kis büsz­keséggel szól a Komló városi buszforgalom fejlődéséről is. — Ezelőtt két éve például még ide a szilvási városrészbe sem jött busz, ma pedig napon­ta kilencven járat hozza-viszi az utasokat. Korszerűsödik a mi gépkocsi parkunk is. Most már számos panorámabuszunk van, két hete én is ilyent vezetek. — Hallottam, hogy tavaly Irakban járt... — Igen. Ikarus buszokat vit­tünk Bagdadba. Nagy becsü­lete van ott is a magyar bu­szoknak, sokat vásárolnak tő­lünk. Visszakanyarítva szavait a munkásőrségre, mondja: — Tízen vagyunk testvérek, közülünk két öcsém is munkás­őr... Ők aktívak, én pedig né­hány nap múlva tartalékállo­mányba vonulok. De ezután sem szakad meg kapcsolatom a munkásőrséggel. íMert a tar­talékállomány is szolgálat... Mindig készenlétben állunk, ha szükség van ránk ... G. F. Három dolgozó véleménye • | r rr | • •• rr • r /rí jelenéről, jovojerol vége... S a harmadik? Éppen húsz esztendeje állt válaszút előtt, s mert kockáztatni. Papp László, a 26 éves fia­talember alkatra nagyhírű név­rokonára hasonlít: zömök, erős ember, határozott fellépésében valahol ott lappang a szakma tudása. Az ARIT 14-es Autójaví­tó Vállalatnál kezdte tanuló­éveit, szerzett szakmunkásokle­velet. — Nézze —, mondja, a régi ismeretségre appellálva —, miért ne érezném itt otthon ma­gam? Munkámat megbecsülik, fizetésemmel elégedett vagyok. 'Mondom: az autószerelő szakma a legnagyobb jövő előtt álló szakma. Sokan, akik vele kezdtek, kiváltották az ipart, többet keresnek, s talán jobban is élnek. — Lehet — mondja. De ott tényleg hajtani kell, nincs ebéd­szünet és nincs délután. Én pedig szeretem a szabad időt. — Nösülés ...? Rázza a fejét; majd. Kertvá­rosban lakik, nemrégiben húz­tak egy emeletet a szülői ház­ra, nagy kölcsönt is felvett. S bár a kocsi is megvan már, előbb élni kell. A fizetése 4100 forint, igaz ebből sok minden lejön. Nemrégiben csoportveze­tő lett. — Itt, az új telepen öröm dolgozni. Pécs legmodernebb, legjobban felszerelt autószervi­ze ez a Szigeti úti. — Mit jelent ez a csoport­vezetőség? — Némi többet számomra. A tízéves munkaviszonyom első nagyobb állomása; megbecsü­lése. Két óra szabad időm van — amolyan munkaidőkedvez­mény —, ez idő alatt végzem a szükséges adminisztrációt, vi­szem a kocsikat próbaútra. — Vágyai? — Utazni, sokfelé járni. A cégem jóvoltából jártam már Szovjetunióban és Lengyelor­szágban, szakmai úton. Most nyáron, úgy néz ki, hogy né­hány kollégámmal kimegyünk Ausztriába, a Forma 1-es autók versenyére. Kérdem: mi volna az, ami néki megérne egy esztendőt az életéből? Rázza a fejét. Olyan nincs. Talán egy világkörüli út... tanulhat mindent. Csak kilós kenyereket készítünk, s úgy vágjuk a munkát, mint a fát. Panaszkodik: úgy érzi, hogy az üzem nincs kihasználva. Még két óra van a munkaidejéből, de már le is takarította a gé­pet. Egész délelőtt állt az egyik gyártósor... Azon gondolko­zik, hogy rövidesen beiratkozik valamelyik egyetemre. Talán a közgazdasági volna a legjobb, de ha nem veszik fel, elmegy az élelmiszeripari főiskolára. — Azért, adnék én két évet is — mondja —, ha ez sike­rülne. Meg az sem volna rossz, ha itt, az üzemen belül vala­hogy megváltozna a vezetők és a munkások kapcsolata, viszo­nya. Az ember szeretne bele­szólni a termelésbe, a munká­ba, de nem tudja, hol kezdje? Elakad az információ. Akár felülről jön, akár alulról men­ne... Nem eléggé ismerik a vezetők a munkások gondola­tait, s nem eléggé a munká­sok a vezetők elképzeléseit. Talán ebből ered, hogy az em­ber nincs tisztába saját magá­val sem, nem tudja, hogy amit csinál az jó vagy rossz... Nem érzi, hogy szükség van rá. 3. Sziebert Pál 1958-ban kezd­te a pékséget kitanulni, s az­óta dolgozik a sütőiparban. Most, az új pécsi kenyérgyár dagasztógépét kezeli: egy mű­szakban nyolc tonna kenyér tésztáját forgatja meg a gé­pe. — A kényszer vitt erre a pá­lyára, lakatosnak akartam men­ni vagy a Sörgyárhoz, de nem vettek fel. Aztán ittra­gadtam. — Sokan itt hagyták a szak­mát? — Hogyne. Én is gondoltam rá, de menjek el segédmunkás­nak? Tanuljak új szakmát? Nem éri meg. Az új gyárról beszélgetünk. Gombnyomásra megy minden, a nagyfokú gépesítés teljesen kiküszöbölte a fizikai munkát. A régi gyárra hivatkozva kér­dem : — Condolt-e erre, hogy így megváltozik a pék élete? — Igen is, nem is — vála­szolja. — Az természetes, hogy mindenhol fejlődik a technika, de ez nem mindig biztos, hogy jót hoz ... Nem értem. — Szóval — mondja —, úgy érzem, hogy a szaktudásomra nincs szükség többé. Ilyen fo­kú gépesítés mellett, egy át­lagember, ha beállítják a da­gasztó mellé, fél ára alatt ki­Petrovics Károly pontosan 20 esztendeje jár be mindennap reggel Babarcról Pécsre. Kint, a kertvárosi építkezésnél ta­láltam meg, éppen egy — rövidesen átadásra kerülő épü­let alagsorát betonozták. A Hengl-brigád tagja, brigádve­zetőhelyettes. — Az állami gazdaságnál dolgoztam, mint kőműves — mondja —, de közbejöttek anyagi gondok, s az igazság szerint szerettem volna már mást is építeni, mint üzemépületeket. Akkor jöttem át az építőipari vállalathoz. Húsz esztendeje ugyanabban a brigádban dolgozik. Most 46 esztendős, s a munkatársai a korához képest kissé megelő­legezve, ,,öreg"-nek hívják. Ott van ebben a szeretet is. Be­szélgetésünk elején szabadko­zik, hogy miért nem inkább a Hengl Jánossal beszélek, ő töb­bet tudna mondani a munká­ról... — Műtétem volt, s most jöt­tem meg, tegnap. Gondolhatja, hogy milyen örömmel? Két hónapig táppénz, rengeteg idő, s nagyon vágytam a munkatár­saim közé. — Korán kel, későn ér haza. Nem gondolt arra, hogy Ba­barcról beköltözik Pécsre? — De. Csakhogy ingatlanom van, s hiába adtam volna be a lakáskérelmet. Most már le­tettem róla. Építek, másoknak... Mondja, hogy végig ott volt a Szalai András utcai „pizsa­maházak" építésénél, s aztán, az első kertvárosi panel be­emeléstől itt van. — Akkoriban sokat nézeget­tük a terveket. Nagy rét volt itt, repcével meg búzavirággal, s nehezen tudtam elképzelni, hogy lakótelep lesz itt. Most körülnézhet: ezt mind mi csi­náltuk ... Mondja: megtalálta a számí­tását, megbecsült munkás. Kü­lönben nem lenne itt, egy na­pig sem. — Jó volna a nyugdíjig itt kihúzni, — mondja — így, mun­kásként. Miért ez a vágyam? Ha idősebb lesz az ember, már nem igen tudja azt teljesíteni, mint a fiatalok... Nekik kell kicsit többet húzniuk, helyettem is. Vajon vállalják-e ...? Kozma Ferenc

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents