Dunántúli Napló, 1977. január (34. évfolyam, 1-30. szám)
1977-01-20 / 19. szám
rakott támfal épltéso Kisebb támfalakat ragasztó habarcs nélkül, szárazon is rakhatunk. Ennek a megoldásnak legnagyobb előnye, hogy olcsóbb és a támfalba növények is telepíthetők. Bármilyen támfalat csak fagyálló kőből szabad építeni. Statikai és vizuális okokból alacsonyabb támfalakat kisebb kövekből, magasabbakat nagyobb méretű kövekből építsünk. A szárazon rakott támfal építésére legalkalmasabbak a lapos, réteges kövek. (Pécs környékén az abaligeti kőbányában található), ugyanis jól rakhatók egymásra, és helyükön jól megfekszenek. A stabilitás növelése érdekében a támfalnak 4—5 százalékos dőlést kell adni hátrafelé. Az építésnél habarcs helyett földet, sziklakerti évelő növények betelepítése esetén pedig termőföldet használjunk. E célra megfelel a jó morzsalékos kerti föld komposzttal vagy érett marhatrágyával dúsítva. A föld-komposzt aránya 4/5 rész, 1/5 rész legyen. A túlzottan agyagos földet lazíthatjuk homokkal, tőzeggel, fűrészporral. A földkeveréket át kell rostálni, mert a kisebb kövek, földcsomók nehezítik a támfal rakását. A hézagokba telepített növények gyökérzete hátranyúlik a támfal mögé, ahol biztosabban talál tápanyagot, de főleg nedvességet. Ezért a támfal mögé 20—30 cm-es termőföldréteget tegyünk. A támfal mögötti víz szivárgásának elősegítése érdekében 1/4 rész apró követ, kőtörmeléket tegyünk a földbe elegyítve. A földkeverék a támfalépítés idején mérsékelten nyirkos legyen, mert így könnyebb vele dolgozni. Az építéshez legszükségesebb szerszámok: nagykalapács, véső, függőón, zsinór, 1,5 —2-es léc, vízmérték és lécekből ösz- szeszegelt derékszögű háromszögalakú sablon, mely a fal hátradőlésének ellenőrzésére szolgál. Mindig zsinór mellett dolgozzunk. A rétegek között 2—3 cm föld legyen. A köveket szorosan helyezzük egymás mellé, köztük függőleges részt ne hagyjunk, mert a föld kipereg és a csapadék is gyorsan kimossa. Ha egyenetlen a kő külső zsinór felőli síkja, nagykalapáccsal pattintsunk belőle, igazítsunk rajta. A fal szilárdabban áll, ha a kövek kissé befelé lejtenek. Ilyen rakásmód mellett kisebb az eshetőség arra, hogy a támfalból egy—egy kő kifordul, kiesik. A befelé lejtés elősegíti a csapadékvíz beszivárgását a sziklanövényekhez. A fal vastagsága a támfalmagasság függvénye. Általában 25—30 cm, esetleg 40 cm vastagság elegendő. A fal szilárdsága növelhető, ha egy- egy nagyobb követ beeresztünk a támfal mögötti földbe. A bekötéseket lehetőleg egyenletes elosztásban rakjuk. A támfalépítésnél vigyázzunk arra, hogy a kövek teljes felületükkel megfeküdjék a talajt, ne billegjenek. A kövek közötti részekbe bottal, szerszámnyéllel tömjük be a termőföldet. A kövek egymás felett kötésben legyenek. Egy-egy sor kirakása esetén ellenőrizzük le a zsinór mentén a köveket és lécsablonnal a dőlésszöget. A támfalat fedkővel, az ún. zárósorral fejezzük be. A fedköveknek kell a legnagyobbaknak lenni. Tekintélyes nagyságuk tartós stabilitást biztosít. Méretük megközelítően 30 cm széles és 30—35 cm hosszú legyen. A legszebb köveket erre a célra már a támfalépítés idején félre kell tenni. Amennyiben a támfal létesítésé- sével egyidőben alkalom van a növények betelepítésére, természetesen egyszerre végezzük, ültetésre legalkalmasabb időszak: tavasszal: március, április, május, ősszel pedig a szeptember, október hónapok. Legtöbbször nehezen lehet összehangolni az építési és ültetési munkát egy időszakra, ezért az ültetést a jelzett ültetési időszakban máskor is végezhetjük. ültetéskor a növény és a látható kőfelület arányára gondosan ügyeljünk. A támfalfelület maximum 1/3 részét takarjuk. Azt a látszatot kell keltenünk, mintha a növények magukról telepedtek volna meg a támfalon, hosszú évek során. Kerüljük a szimmetrikus elrendezést, ilyen a természetben nincs. A támfalnak legszebben rakott részeit hagyjuk szabadon. Más a helyzet akkor, ha kény- szerűségből szerényebb, esetleg rosz- szu I sikerült támfalunkat szép növényanyaggal teljesen rejteni kívánjuk. A támfal mindig a környezetéhez is illeszkedjék, nemcsak tereprendezési vonatkozásban, hanem a támfal növényei a környezet növényállományával harmonikus egységben legyenek. Igényesebb kivitelű támfalaknál a betelepítés előtt kérjünk szaktanácsot. Kalla Gábor „Csabi-2” gyermekheverő-vásár, különböző színű szövetekkel. PÉCSI BÚTORGYÁR II. TELEP LOTZ KAROLY UTCA 2. TELEFON: 15-172. A Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat felvételre keres 0 gépkocsirakodókat, 0 gépkocsivezetőket (Dömper, Multika), 0 Diesel adagoló javítót, 0 autóvillamossági szerelőt, • maróst, • nehézgépkezelőket, 0 autószerelőket, 0 ív- és lánghegesztőket, 0 vasszerelőket, 0 kőműveseket, • ácsokat, 0 panelszerelőket, • takarítókat (épülethez), 0 segédmunkásokat. JELENTKEZNI LEHET: Pécs, Szántó Kovács János utca (ÉM-szálló), munkaerőgazdálkodás. LAKAS-INGATLAN Különbejáratú csendes albérletet keresek fürdőszoba használattal, vagy garzont bérelnék meghatározott időre. — Telefon: 11-394, reggel 8—17 óráig. ____________ F iatalember, lehetőleg üres, külön bejáratú albérleti szobát keres, fürdőszoba használattal. ,,Szigeti városrész" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Kertvárosban kettő és félszobás OTP öröklakás eladó. ,,Dóra" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Kertvárosi, 2 szobás szövetkezeti, házfelügyelői lakást cserélnék sürgősen tanácsi másfél vagy kettő szobásra. — Pécs, Júlia u. 7., földszint^__________________ U ránvárosi kettő és félszobás házmesteri lakásomat elcserélném kettő—háromszobás tanácsira. ,,Jól jár" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Elcserélném 2,5 szobás komfortos tanácsi lakásomat, másfél vagy egyszobásra a Budai városrészen. ,,Egyedülálló" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. ________ B elvárosban kettőszobás házrész eladó. Érdeklődni: Zrínyi u. 6. sz. DéJutáni órákban. Kétszoba fürdőszobás családi házrész beköltözhetően eladó. Antónia u. 20. 15 óra után.____________________ S zekszárdi kétszobás összkomfortot cserélek Pécs környéki nagy házra. „Falun" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Családi ház kerttel, gazdasági épülettel sürgősen eladó. Németi, Zrínyi u. 3. Érdeklődni mindennap. ______________ Fogo rvosi magángyakorlat végzéséhez rendelőt és várót bérelnék. „Dóra" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe.________ Es zterágon. beköltözhetően eladó szoba, konyha, éléskamra gazdasági épülettel — víz bevezetve. — Érdeklődni: szalántai postán, Dob- rosiné. Pécsváradon, a Dombav tónál 2 db hétvégi telek eladó. „Fizetési könnyítéssel" Jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 1978-ban átadásra kerülő 2 V> szobás szövetkezeti lakást átadnánk Görcsönyben. — „Kertes" jeligére a Sal- lai utcai hirdetőbe. Házhely némi építés* anyaggal eladó. „Bá- licsi úton" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Életjáradékot fizetnék ingatlanért, 1 szoba lakhatóság szükséges. „Gergely" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Uránvárosi 2 szobás tanácsi lakást + 200 n-öl gyümölcsöst adnék kertes pécsi házért. — „Maya" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 20o ezer kp -f OTP átvállalással beköltözhető összkomfortos lakást keresek Pécsett. Ajánlatokat „Megoldás" jeligére a Sallai utcai hirdetóbe.__________________ V ennék háromszobás összkomfortos öröklakást, esetleg házat, 240 ezer kp -f- OTP átvállalással és kisebb havi részletfizetéssel. „Távfűtés. garázs előnyben" ieliqére a Hunyadi úti hirdetőbe._______________ E lcserélném komlói lakásomat, mely kétszoba összkomfortos, hasonlóra, illetve összkomfortos kétszobásra. — Ajánlatokat „43002" jeligére a Hunyadi úti hirdetóbe.__________________ Ko marov utca 27. szám alatti kétszintes háromszobás központi fűtéses, garázzsal ellátott lakásomat igényesnek eladnám.______________ B útorozott albérletet keresek. „Dolgozó nő" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe._______________ E ladó Kökény, Kossuth Lajos utca 26. számú ház. Érdeklődni lehet bármelyik napon Kossuth Lajos utca 7. szám alatti lakónál.__________ E ladó családi ház Bánfán, 1500 n-öl gazdálkodásra alkalmas területtel. Érdeklődni a helyszínen. — Irányár: 25 ezer. Petőfi u. 32. Újhegyen egyenes fekvésű, két útra nyúló 1826 négyszögöl szántóföld eladó. Érdeklődni: Basamalom u. 6. Telefon: 17-640. ADAS — VÉTEL Eladó 11 hetes bikaborjú kb. 120 kq, 10 hetes üszőborjú. Kistótfalu, Kossuth utca 41. MODERN GARNITÚRÁK 3580 Ft-tól részletre VAJTA kárpitosnál, PÉCS, Déryné u. 11. 100 db 2,8 m-es fűrészelt akácfa szőlőoszlopot vennék. „Sürgős volna” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 120—130 kg-os hízók eladók — helyben vágást, beszállítást vállalom. — Balatoni Ferenc, lé- seny. Diófuméros, kisipari kombinált szobabútor olcsón eladó. Pécs, Rákóczi út 39/c. I. em. 2. Trabant ponyva eladó. Pécs, Hajnóczy út 23/B. Tábori Endre. Varrógép, irodagépek, vasalók, kávéfőző, borotva, hajszárító javítás, hősugárzó — fűtésre — megrendelhető Kovácsnál. Jókai utca 5. Skót juhász, hároméves kan kutya, törzskönyvezett, díjnyertes szülőktől eladó. Mohács, Bem utca 22/a, délután. IG-s Trabant 601 eladó. Vasas II. Szövetkezet utca 94. sz. Rózsatövek tavaszi szállításra. Kérjen díjtalan árjegyzéket. Homoki rózsakertész, 5502 Endrőd. 2 db 180 kg-os fiatal hízott sertés eladó. Pel- lérd, Kossuth Lajos u. 21. sz. Eladó 412-es Moszkvics. Megtekinthető Barna József, Borostyán u. 13. Érdeklődni: Horváth -ó- zsef, Pécs, Lánc u. 13. Februártól gimnazisták orosz korrepetálását vállalom. Válaszokat: ,,Orvostanhallgató" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Februártól általános iskolás lányokat oroszból korrepetálok. „Gimnazista" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Fiatal, katonaviselt üzemmérnök állást keres. „Vegyigépész" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Dolgozókat feluesznek TEJTERMÉK kiszereléshez női dolgozókat, tejporító üzemrészbe férfi segédmunkásokat azonnali belépéssel felveszünk. Tejüzem, Pécs, Tüzér utca 15. (109) GYAKORLATTAL rendelkező gyors- és gépírót, valamint gyors- és gépírni jól tudó adminisztrátort jogsegélyszolgálathoz alkalmaz a Déldunántúli Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat. Jelentkezés: Pécs, Felszabadulás u. 107., személyzeti és oktatási osztályon vagy a szakszervezeti bizottságnál. (50180) NAGYSZABÁSÚ számítógépes fejlesztés előtt álló vállalat keres a szervezési munkák lebonyolítására, illetve koordinálására megfelelő végzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkező rendszerszervezőt. „Új úton" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. (50175) PÉCSI nagyvállalat műszaki ellenőri munkakörbe építésztechnikust keres. Jelentkezés eddigi munkakör és az igények megjelölésével „Perspektíva" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. (50156) A FUSZÉRT Vállalat felvételre keres: hegesztő vizsgával rendelkező autószerelőt, árukísérőket, férfi és női dolgozókat raktári, munkára. Jelentkezés: Pécs, Megyeri út 59. Raktárbázis. Füszért, munkaüqy. (90) TAKARÍTÓNŐT keresünk nappali műszakra. Lehet nyugdíjas is. Ta- nárkéoző Főiskola kolléqiuma. ^ (54) ,,D"-vizsgával rendelkező qépko- csivezetőt felvesz a Hídépítő Vállalat „Nysa" mikrobuszra. Szakmával rendelkezők előnyben. Jelentkezni lehet: Komló, Sportvölgy 2. (80) TÖBB éves gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőt azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezés „Bizalmas munkakör" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. (97) GYAKORLATTAL rendelkező fiatal könyvelőt felveszünk. Jelentkezéseket „Mielőbbi belépés" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe kérjük. (105) A Pécsi Orvostudományi Egyetem takarítónőket (lehet nyugdíjas is) azonnali belépéssel alkalmaz. Jelentkezés: Pécs, Honvéd utca 5. Munkaügyi osztály. (107) A SZENTLŐRINCI ÁFÉSZ azonnali belépéssel női szakácsot keres. Bérezés kollektív szerződés szerint. Jelentkezés az ÁFÉSZ kereskedelmi főosztályán. Szentiőrinc, Munkácsy Mihály utca 4. sz. (120) A II. SZ. BELKLINIKA szakképzett és segédápolónőt keres felvételre. Jelentkezés a klinika főnővérénél. (43047) SZEDERKÉNYI bőrdíszműves üzemünkbe női divattáska gyártására dolgozókat felveszünk varrodába és összeszerelő üzemrészünkbe. Betanítás idejére biztosított bért fizetünk. Pécsi Kesztyű és Bőrdíszmű- ipari Szövetkezet III. sz. üzeme Szederkény, Petőfi utca 7. (43109) KÖZPONTI bőrdíszmű üzemrészünkbe női divattáska gyártására dolgozókat felveszünk varrodába, kétműszakos beosztásba. Betanítás idejére biztosított bért fizetünk, utána műszakpótlékot fizetünk. Pécsi Kesztyű és Bőrdíszműipari Szövetkezet Pécs, Ágota köz 1. (43110) 15. SZ. Bölcsőde (Pécs, Kilián Gy. u. 2. sz.) egy fő 7 órás kazánfűtőt felvesz. (137) SZAKÁCSNŐT keresünk o Szőlőskert Étterembe. Jelentkezés az üzlet vezetőjénél személyesen. (Pécs, Kisszkókó 4. Telefon: 15-886.) (118) BANYAMÉRÉSBEN gyakorlott bányaipari technikust és mérlegképes pénzügyi csoportvezetőt keres felvételre DÉLKŐ Mecsekvidéki Kőbányák, Komló. (116) A PÉCSI Geodéziai és Térképészeti Vállalat figuránsi teendők ellátására felvesz női és férfi dolgozókat. Jelentkezés: Pécs, Jogász utca 4. III. emelet 30. szoba. (127) GÉPÍRÓT keresünk azonnali belépéssel. „Kis vállalat1' jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. (114) LAKATOST, villanyszerelőt, segédfűtőt (olajtüzelésű kazánhoz) felveszünk. Tejüzem, Pécs, Tüzér utca 15. (1)0) KONYHAI segédnővéreket és park- gondozáshoz segédmunkást — nyugdíjast is — felvesz a Gyermekkórház, Pécs, Nyár u. 8. (60484) GYERMEKKÓRHÁZ, Nyár u. 8. szám alatt felvesz szakképzett ápolónővéreket és képesítés nélküli segédnővéreket. (60488) SEGÉDMUNKÁSOKAT, kubikosokat, és takarítónőket felvételre keres a DDGAZ termelési üzemegység Pécs, Felszabadulás u. 107. (50166) „D"-vizsgás gépkocsivezetőket felvesz a DÉLVIéP pécsi és vidéki telephelyre. Jelentkezés naponta 7— 10 óráig, Pécs, Engel u. 15. sz., főépitésvezetőségünknél. (50179) A PÉCSI Geodéziai és Térképészeti Vállalat segédmunkásokat vesz fel. Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban: Pécs, Légszeszgyár utco 17. (17) HALÁLOZÁS Értesítjük a rokonságot és kedves ismerőseinket, hogy OZV. MÁTÉ PÉTERNÉ Nagy Rozália, 1976. december 26-án elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1977. január 21-én, pénteken fél 1 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Gyászoló gyermekei, menye, veje, unokái. OZV. HEGYVÁRI BÉLANÉ volt szentlőrinci lakos, 82 éves korában elhunyt. Temetése január 22-én, fél 10 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Gyászoló Hegyvári és Nagy család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy OZV. KERTÉSZ MARTONNÉ 73 éves korában elhunyt. Temetése 1977. január 21-én, 12 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Drága jó férjem, édesapám, apósom és nagyapám, HORVATH VINCE 64 éves korában elhunyt. Temetése január 22-én, szombaton 10 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy • ISTÓKOVICS GYÖRGY 70 éves korában elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatása január 22-én, szombaton fél 11 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Megrendültén tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, drága jó édesapám és nagyapánk, BANK JÓZSEF, Szabolcs és István-akna volt körzeti megbízottja, (Tolbuhin út 184., majd kertvárosi lakos) életének 65. évében, súlyos betegség után elhunyt. Drága halottunk temetése január 21-én, pénteken fél 3 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Gyászolják: felesége, leánya, unokái és a rokonság. Megrendüléssel tudatjuk, hogy BANK JÓZSEF ny. r. tőrm. hosszú betegség után elhunyt. Temetése január 21-én fél 3 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Temetéséről a B. m. Rendőrfőkapitányság gondoskodik. Fájdalomtól megtört szívvel tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó férjem, LADÁNYI SÁNDOR, az 500. Szakmunkásképző Intézet nyugdíjas portása, türelemmel viselt, hosszú szenvedés után 61 éves korában elköltözött az élők sorából. Hőn szeretett férjemet 1977. január 21-én 13 órakor kísérjük utolsó útjára a központi temető ravatalozójából. Emlékét szivünkben kegyelettel megőrizzük. Kérem a részvétlátogatások megértő mellőzését. A gyászoló felesége, gyermekei és a Lemle család. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett jó feleségem, leányom, testvérem, sógornőm, nagynénim és kedves rokon, DR. TÓTH PALNÉ Martinkovics Etelka türelemmel viselt, hosszú szenvedés után 55 éves korában elhunyt. 1977. január 21-én, délután 3 órakor helyezzük örök nyugalomra a mohácsi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy DR. TÓTH PALNÉ Martinkovics Etelka 55 éves korában türelemmel viselt betegség után hirtelen elhunyt. Temetése január 21-én 15 órakor lesz a mohácsi temetőben. A gyászoló család. A PM Bevételi Főigazgatóság Baranya megyei hivatal dolgozója, DR. TÓTH PALNÉ Martinkovics Etelka 55 éves korában elhunyt. Temetése január 21-én 15 órakor lesz a mohácsi temetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük. A hivatal dolgozói. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy IFJ. ADAMOV LÁSZLÓ gépészmérnök, budapesti lakos, életének 34. évében tragikusan elhunyt. Drága hqlottunkat január 21-én, fél 12 órakor kísérjük utolsó útjára az óbudai temetőben. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk minden kedves rokonunknak, ismerősünknek, akik KRAMMER ERZSÉBET temetésén részt vettek, koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön hálás köszönet a koporsó és lámpavivő férfiaknak, akik önzetlenül segítségünkre voltak. A gyászoló család. Köszönetét mondok a kedves rokonoknak, ismerősöknek és mindazoknak, akik POLGAR JANOS temetésén részt vettek, koszorúkkal, virágokkal, vagy más módon fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló felesége. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett nagynénénk, OZV. ÓBERT LASZLÓNÉ temetésén részt vettek. A gyászoló rokonok. Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk, GALLAI FERENC temetésén részt vettek. Külön köszönet a Pécsi Porcelángyár Radnóti Miklós szocialista brigádnak, a Porcelángyár társadalmi tűzoltótestület tagjainak és mindazoknak, akik koszorúkkal és virágokkal igyekeztek fájdalmunkat enyhíteni. Gyászoló felesége és gyermekei, Gallai és Ab- rahám család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett édesanyánkat, OZV. FÓNAI FERENCNÉT utolsó útjára elkísérték, koszorúkkal, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett fiam és kedves rokonunk, KOVÁCS KAROLY végső búcsúztatásán részt vettek, együttérzésükkel, koszorúk, virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Geodéziai és Térképészeti Vállalatnak a szép koszorúért és búcsúztatásért. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak a kedves rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek és szomszédoknak, akik felejthetetlen, drága halottunk, SÁFRÁNY ISTVÁN nyugdíjas bányász temetésén részt vettek, koszorúkkal és virágokkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászolják felesége, leányai, vejei, unokái, unokamenye, unokaveje, dédunokája. Köszönetét mondunk a Volán 12. sz. Vállalat dolgozóinak, a III. kerületi hivatali munkatársainknak, rokonainknak, kedves barátainknak, ismerőseinknek és szomszédoknak, akik szeretett halottunk, SASSAK JANOS temetésén részt vettek, koszorúkkal, virágokkal búcsúztak és részvéttáviratokkal fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. KÖZÉRDEKŰ Az OKISZ Labor által kibocsátott „DIVAT A SORSOLÁS" tárgynyere- mény-sorsjegyek december 31-i sorsolásán kisorsolt nyeremények jegyzéke a MERUKER Vállalat, Pécs, Kossuth Lajos utca 3. portáján megtekinthető! A MAGYAR AUTÓKLUB Baranya megyei Szervezete 1977. február 5-én, 20 órai kezdettel rendezi meg a hagyományos autósbálját a Nádor Szálló termeiben. A bál műsorát az ŐRI rendezi. Belépődíj a kötelező fogyasztással együtt klubtagoknak 110,— Ft, a nem tagoknak 130,— Ft. Jegyelővétel és asztalfoglalás a klubirodán, Pécs, Citrom u. 3. Telefon: 12-738. HUMLJH A KONZUM ÁRUHÁZ AJANLATA: Hagyományos tüzelésű Star de Luxe asztalitűzhely és olajkályhák nagy választékával állunk vásárlóink rendelkezésére. A II. emeleten lévő műszaki osztályunkon. SZŐLŐSGAZDÁK figyelmébe ajánljuk I Növényvédőszerek és műtrágyák nagy választékban kaphatók mező- gazdasági szaküzletünkben. Pécs, Béri Balog Adám u. 1. sz. (Felsőmalom úti piac.) FIGYELMÉBE AJÁNLJUK MINDENKINEK! telewizio csereakcióját Január 17-töl / \ február 15-ig MECSEK ARUHÁZ, SZLIVEN ÁRUHÁZ, KERTVÁROSI KISARUHAZ 21. sz. Műszaki bolt Széchenyi tér 6. 22. sz. Műszaki bolt Kossuth Lajos utca 21. 41. sz. Iparcikk bolt Középmeszes. VIDÉKEN: a komlói, mohácsi, siklósi, szászvári szakboltjainkban ÉRDEKLŐDJÖN — TÁJÉKOZTATJUK ! (eo *»)