Dunántúli Napló, 1977. január (34. évfolyam, 1-30. szám)

1977-01-18 / 17. szám

Az Ózdi Kohászati Művek részére tizennyolc millió forintért füst- és porleválasztó elektro- filtereket gyártanak a MEZŐGÉP szigetvári gyáregységében. Erb János felvétele a szilárd, igazságos béke felé Leonyid Brezsnyev Tulába látogatott Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára hétfőn Tulába uta­zott. Részt vesz azon az ünnep­ségen, amelyen a hői város­nak átadják az „Arany-csillag" érmet. Brezsnyevet Tulába érkezése­kor a tulai terület és a város vezetői, Tula 1941-es védelmé­ben részt vett veteránok, él­munkások, a szovjet hős váro­sok küldöttségeinek vezetői, va­lamint a város lakosainak tíz­ezrei fogadták. Megérkezése után Brezsnyev vörös szegfűk­ből készült koszorút helyezett el a Felkelés téren álló Lenin emlékműnél. Ezt követően vi­rágokat helyezett el az örök tűznél, majd a jelenlevőkkel együtt egyperces hallgatással adózott a szovjet hazáért éle­tüket áldozott hősök emléké­nek. Ellátogatott a Tula közelé­ben fekvő Jasznaja Poljanába, a nagy orosz író, Lev 'Tolsztoj múzeumházába. A múzeumot 1921-ben Lenin kezdeményezé­sére alapították. Megtekintette az eredeti állapotában helyre­állított házat, amelyben Tolsztoj több mint 50 évig élt és alko­tott. Itt írta a Háború és bé- ké-t, az Anna Kareniná-t, és sok más, világszerte ismert művét. Brezsnyev a múzeum­ház emlékkönyvébe írt so­raiban kiemelte, hogy Tolsz­toj alkotásai a bölcsesség for­rásai maradnak újabb és újabb nemzedékek számára, majd vi­rágot helyezett el Tolsztoj sír­ján. Képünkön R. Csandra záróbeszédét mondja (Telefotó—TASZSZ—MTI—KS) A békeerők moszkvai világ­fóruma vasárnap délután befe­jezte munkáját. A záróülésen a tanácskozás résztvevői megvá­lasztották a fórum állandó szervét, amelynek neve: a Bé­keerők Kapcsolatainak Nem­zetközi Fóruma. A fórum elnö­kévé Romes Csandrát, a Béke­világtanács főtitkárát választot­ták meg. A világfórumnak vasárnapi plenáris ülésein hangzottak el a vitacsoportoknak a végzett munkáról szóló beszámolói. A megbízott előadók valameny- nyien konstruktív és sikeres munkáról, az enyhülés és a le­szerelés legfontosabb témáit érintő eszmecserék hasznossá­gáról adtak számot. A fórum háromnapos mun­kájának eredményeit és követ­keztetéseit foglalja össze a zá­róülés után kiadott közlemény, •amelynek szerkesztésében a magyar delegáció vezetői is részt vettek. A közlemény meg­állapítja : „Valamennyi földrész több mint 110 országának ötszáz küldötte vett részt a Moszkvá­ban 1977. január 14—16-án megtartott tanácskozáson, a béke erőinek világfórumán. A résztvevők mélyreható vitát foly­Kadar Janos meghitt a Luis Corvalán hazánkba látogat Befejeződött a békeerők moszkvai viiágfóruma tattak a nemzetközi feszültség enyhülése megszilárdításának, elmélyítésének és konszolidálá­sának létfontosságú kérdései­ről, az enyhülés újtában álló akadályok leküzdéséért világ­méretekben .és regionális kere­tek között folyó küzdelem kér­déseiről. Különös jelentőséget adott a fórumnak a világ országainak többségéből érkezett befolyá­sos politikai pártokat képviselő küldöttségek magas szintje, a nemzetközi, regionális és nem­zeti szervezetek széleskörű rész­vétele. A fórum a politikai pártok és szervezetek, a társadalmi erők lehető legszélesebb skáláját reprezentálta. Ezek képviselői azért gyűltek egybe, hogy pár­beszédet és véleménycserét folytassanak a jelenkor legfon­tosabb problémáiról. A dialógus 13 vitacsoportban folyt. Ezek mindegyike az eny­hülés lényeges vonatkozásait tárgyalta: az enyhülés fogal­mát, a megszilárdításának út­jában álló akadályokat, vala­mint a kölcsönös összefüggése­ket az enyhülés és korunk leg­égetőbb nemzetközi kérdései, mint a leszerelés, a nemzeti függetlenség és felszabadulás, az új nemzetközi gazdasági rend, a demokratikus szabad­ságjogok és emberi jogok kö­zött. Eközben a fő figyelmet ar­ra az új szerepre fordították, (Folytatás az 5. oldalon) Javítják a gépeket a termelőszövetkezetekben, állami gazdasá­gokban. A reménypusztai Új Élet Tsz-ben 27 tehergépkocsit, 24 traktort, a munkagépeket, valamint 6 kombájnt vesznek munka alá az új gépműhelyben. A Rába-Steiger és az IHC-erőgépeknél csak a Bábolnai Állami Gazdaság nagyigmándi üzemében, kü­lönleges képzésben részesült szerelők dolgozhatnak. A képen: nagyjavítás alatt egy IHC-traktor. Moszkvába érkezése óta szá­mos szocialista és nem szocia­lista országból kapott meghí­vást, s már a legközelebbi na­pokban elindul első nagyobb külföldi útjára. Ennek során a többi között felkeresi Bulgá­riát, az NDK-t, Kubát és Vene­zuelát. Az ezredforduló előtt gyógyítható? Kórszövettani tanácskozás Pécsett Hétfő délelőtt — hazánkban először — mintegy harminc kórbonctani kutató részvételé­vel nemzetközi kórszövettani tudományos tanácskozás kez­dődött a Pécsi Akadémiai Bi­zottság székházában. A részt­vevők — az NDK-ból, Jugo­szláviából, Lengyelországból, Csehszlovákiából és a Szovjet­unióból érkezett kutatók és a tizenöt magyar kórboncnok tu­dós — eddigi kórszövettani vizsgálataik tapasztalatait cse­rélik ki, különös tekintettel a tanácskozás fő témájára: a rosszindulatú nyirokszervi daga­natok kórszövettani vizsgálatai­ra. A találkozó céljára vonatko­zóan a rendezvény házigazdá­ja, dr. Kelényi Gábor profesz- szor, a Pécsi Orvostudományi egyetem kórbonctani intézeté­nek igazgatója elmondta, hogy a daganatos megbetegedések fölismerésében a mikroszkopi­kus vizsgálatok jelentősége az immunológia fejlődésével egye­nes arányban növekszik. Régen három (rosszindulatú) nyirok­szervi daganatos betegséget ismert a tudomány, ma több mint 20 ilyenről tudnak a kór­boncnok tudósok kutatómun­kája révén. S vajon hány van még?... A válaszkeresés, a válaszadás a tudomány feloda­Nyilatkozat a rákkutatásokról ta. Korunkban a tudomány hu­manizmusánál, nemzetközisé­génél fogva a vizsgálatok rész- eredményeit is időnként össze­vetik. Ennek színhelye most a Pécsi Akadémiai Bizottság székháza. A kórszövettani vizs­gálatoknak egyébként az aktív gyógyító munkában is óriási jelentősége van. Egy-egy daga­natos nyirokcsomóból kivett minta mikroszkopikus vizsgálata alapján eldönthető: milyen esélyei vannak a betegnek a túlélésre, illetve milyen kezelést igényel a gyógyítása. Mindez speciális szakértelmet igényel, s az új ismeretek közreadását, kicserélését föltételezi. A konferencián jelen volt dr. Eckhardt Sándor, az Országos Onkológiai Intézet igazgató fő­orvosa. Megkértük, tájékoztassa olvasóinkat: megítélése szerint a rák kórokozóit fölfedezik-e még az ezredforduló előtt, s ha igen, ez vajon egy valaki­nek a nevéhez fűződik-e majd? — A ráknak már eddig is egész sereg kórokozóját ismer­jük. Tehát nincs „a rák", ha­nemvan több mint száz rákbe­tegség, sok különböző kóroki tényezővel. Mindig újabbakat fedeznek föl világszerte, követ­kezésül sok kutató munkájából áll majd össze a végleges eredmény: valamennyi fizikai és kémiai kórokozó (daganat­keltő) tényező megismerése. (Az összefüggéseket köztük le­het hogy egy valaki ismeri majd fel.) Itt említeném a bio­lógiai tényezőt is, minthogy a közvéleményt ez, vagyis a „ví­rusok" foglalkoztatják legin­kább. Állatoknál van ilyen, embernél még nincs bizonyítva. A tudomány állása szerint ez az embernél csak akkor jöhet számításba, ha egyéb faktorok is jelen vannak. Hogy 2000-ig megoldódik-e? Nagy általános­ságban igennel válaszolhatunk. A feladatot nehezíti az, hogy a technikai fejlődés újabb és újabb kórokozó tényezőket pro­dukál. Versenyfutás ez a civi­lizáció és az ember mint bio­lógiai egyed között. . . Ahhoz, hogy megóvjuk az emberiséget, egyfelől a rákkeltő anyagokat el kell tüntetni az életünkből, másfelől a szervezet ellenállá­sát szükséges fokozni. Manap­ság gyakori a kérdés: öröklő­dik-e a rák? Egészen biztos, hogy nem. Ami örökölhető, az a hajlam. Summázva: a rákbe­tegség kórokozóinak fölfedezé­se nem egyik napról a másikra várható zseniális fölfedezés, hanem sok apró részlet megis­merésének összessége lesz. A futurológiái számítások ezt mintegy 20—25 éven belüli időszakban valószínűsítik. W. E. WELTFJÍLH iKi TLIENHitl Moskau I4 fü januar I971 Kállai Gyula, a Hazafias Népfront elnöke, a békeerők moszkvai világfórumán résztve­vő magyar delegáció vezetője vasárnap délelőtt moszkvai la­kásán meglátogatta Luis Cor- valánt, s a magyar közvéle­mény nevében üdvözölte őt ki- szabadulása alkalmából. A Chilei Kommunista Párt vezető­je a maga részéről köszönetét mondott azért a támogatásért, amelyet a Magyar Népköztár­saság dolgozói nyújtottak neki és a chilei antifasisztáknak, s hangoztatta, hogy Magyaror­szág még a szocialista orszá­gok közül is elsők között volt a chilei szolidaritási mozgalom ki- ba nta koztatásá ba n. Kállai Gyula a találkozón Kádár János, az MSZMP KB első titkára nevében magyar- országi látogatásra hívta meg Luis Corvalánt. Ez a meghívás eredetileg még a chilei fasisz­ta puccsot megelőzően hang­zott el. A Chilei KP főtitkára a most, Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának meghívásá­ra Magyarországra látogat Luis Corvalán, a Chilei Kommunista Párt főtitkára, aki több mint hároméves fogság után egy hó­nappal ezelőtt a nemzetközi szolidaritási mozgalom és azon belül is a szocialista országok erőteljes támogatásával kisza­badulta Pinochet-rezsim egyik koncentrációs táborából. kiszabadulása után megújított meghívást köszönettel elfogad­ta és kijelentette, hogy ha le­hetőségei megengedik, még ebben az évben Magyarország­ra látogat. A chilei kommunis­ta vezető utoljára tíz évvel ez­előtt járt hazánkban. Luis Corvalán elmondta, hogy Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúlt napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja IIO ország küldötteinek allasffoglalasa Az enyhülés folytatása vezet XXXIV. évfolyam, 17. szám 1977. január 18., kedd Ára: 80 fillér

Next

/
Thumbnails
Contents