Dunántúli Napló, 1976. december (33. évfolyam, 332-361. szám)
1976-12-09 / 340. szám
Kiskertünk T&easzok. taACAicirÁs* A kert Ősztől tavaszig elég hosszú idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy építkezés után telkünk tereprendezését elvégezzük, avagy kertünket átrendezzük. Minden későbbi munkát: pl. útépítést, támfalépítést, fa- és cserje- telepítést stb, a tereprendezésnek meg kell előznie. Elhamarkodott tereprendezés később, a jelzett műveletek után csak nagy üggyel-baj- jal, és főleg költségesen oldható meg. A tereprendezési terv a kertrendezési tervvel egyidőben készüljön. Komplikáltabb esetekben érdemes szakemberhez fordulni. Előnyös az a természetes terepalakulás, amikor az épület padlószintje a környező terep felett van 2—3 lépcsőfokkal, a terep pedig a telekhatár felé lejt. Ilyenkor az épület úgy látszik, mintha minimális kis enyhe halmon lenne. Az ilyen felszínkialakítás esetén térhatása is kedvezőbb lesz, nagyobbnak látjuk kertünket a valóságosnál. Enyhe lejtésű terep esetén a teraszos kiképzéstől óvakodjunk. Komplikáltabb a helyzet akkor, ha meredek tereppel állunk szemben Sorra kell vennünk minden fontos szempontot. Milyen változtatást eszközöljünk, hogy az új felszín használati értéke jó legyen? A változtatás milyen hatással lesz a kert egészére? Jól meg kell oldani a felszínhez, szomszéd telekhez való kapcsolódást! A terep túlzott megbontásával a vízlemosás (erózió) veszélye áll fenn. A hasznos felületeket teraszok kialakításával növelhetjük. A tereprendezésnek azonban a gazdasági okok is határt szabnak. Arra törekedjünk, hogy a terepet lehetőleg földegyensúllyal rendezzük le. (Rövid mozgatási távolságon belül helyi anyagból úgy, hogy sem hozni, sem elvinni ne kelljen.) Meg kell azonban mondani, hogy az agyonteraszírozás a tájtól idegen, ezért legyünk óvatosak. A sűrű teraszsoroknak inkább a gazdasági kertben van létjogosultsága. A lakóház közvetlen közelében és a díszkertben megfontolt, esztétikus megoldásokat válasszunk. Ha csak mód van rá, az épület körül 3—5 m sávban, közel vízszintes, enyhe lejtésű terepet alakítsunk ki. A teraszok közötti magasságot úgy kell megválasztani, hogy az jóval a horizont (szemmagasság) alatt legyen. Legszerencsésebb a 60—130 cm rézsűmagasság. A fő nézőpontból a közelebbi rézsűk alacsonyabbak, a tá- volabbiak magasabbak lehetnek. Ha a teraszok sora homorú felszínt mutat, térhatásuk kedvezőbb. A túl magas rézsűt optikailag többféleképpen enyhíthetjük, pl. ha lejtőjét padkával megosztjuk, a rézsű felső és alsó részét lekerekítjük, vagy alacsonyabb növényzetet ültetünk a rézsű aljára. A rézsű minimum 1 lábas (45 fokos legyen), de inkább 2 lábas, vagy annál enyhébb lejtésű. A lankás terepalakítás esztétikus, növénnyel jobban betelepíthető, a tájba jobban illeszkedik. Az új felszín a régi felszín irányába lejtsen. A lejtős terasz (2—3%-os lejtés) kedvező rálátási lehetőséget biztosít. Száraz, kitett helyeken a teraszok víz- gazdálkodás'« jobb, ha minimálisan visszafelé lejtenek (1—1,5%). A víz nem szalad le, lassan beszívódik a talajba. Az ilyen terasz optikailag úgy hat, minthi jobban lejtene visz- szafelé, ami zavarólaa hat. Ezt a módszert csak gazdasági haszonkerteknél alkalmazzuk. Feltétlenül említést kell tennünk a meglevő fák és termőföld védelméről. A me a levő fákat nagy becsben kell tartani, hiszen hosszú évekig, amíg az újak fel nem cseperednek, nagy seqítséget nyújtanak árnyékukkal, mikroklímájukkal. A terep kialakításánál, ha csak lehet, értékesebb fáink szintmagasságához iqazodjunk. A munkálatok alatt, különösen teher- aéokocsi mozgás esetén védőpalánkkal óvjuk fáinkat. A termőföld értékes alapanyaga kertünknek. Jó termőföld nélkül szép kert sem születik. Ahol szennyezési veszély van, az építkezés előtt hordjuk össze depóba a termőföldet. A tereprendezésnél is arra törekedjünk, hogy a jó termőföld ne kerüljön töltésbe, szeméttel ne keveredjen, hanem a leendő új terepszint felső rétege legyen. Kalla Gábor LAKÁS-INGATLAN Budapesti 140 m2-es, 3 szoba komfortos tanácsi lakást pécsi 2 szoba összkomfortosra cserélek. ,,150 000” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Szentlőrincen 3 szobás földszinti öröklakás garázzsal eladó. Érdeklődni: Szajlainé, Szentlő- rinc, Sallai utca 2/C. 17 óra után. Két és fél szobás új városközpontban levő öröklakást hasonló, esetleg kisebb tanácsira cserélnénk. — Érdeklődni: 16-ó01-es telefonon. Szép szoba-konyha, kamra beköltözhetően eladó. Pécs, Mihály utca 26. Eladó belvárosi kétszobás szövetkezeti öröklakás garázzsal. Érdeklődni: Móricz Zsigmond tér 11., földszint 2. — Schranzéknál — délután. Balatonlelle, Úszó utca 56. sz. ikernyaraló 330 n-öl telekkel, megosztva is eladó. Érdeklődni: 18 óra után, Pécs, Irányi Dániel tér 8. Morvay. Kétszoba összkomfortos szövetkezeti lakás eladó. Telefon: 19-821. 19 óra után. Belvárosban kettőszobás utcai házrész eladó. Zrínyi utca 6. Érdeklődni a délutáni órákban. Külön bejáratú bútorozott szoba, előszoba használattal dolgozó, gyermektelen házaspárnak kiadó. Gyárváros, Ság vári Endre utca 25. Értelmiségi fiatalnak távfűtéses, külön bejáratú bútorozott szoba, fürdőszoba-, konyhahasználattal kiadó. Érdeklődni a 18-249-es telefonon. 17 óra után. Házhelynek gazdálkodásra alkalmas 700 n-öl szántó és gyümölcsös eladó, vagy Trabantért cserélhető. Pécsudvard, Iveszics Márk. Széchenyi út 28. Háromszobás, kétszintes, garázsos, új családi ház 420 n-öl kerttel, szőlővel eladó. Nagypostavölgy 12. Kétszobás összkomfortot beszámítok. Hirden az újtelepen 160 n-öl telek eladó. Érdeklődni: Pécs, Postavölgyi út 23. (este). Lakásért idős nénit vagy bácsit eltartok. 7666 Pogány, Petőfi u. 23. sz. KOZULETEK, MAGÁNGÉPKOCSI-TULAJDONOSOK, FIGYELEM) A dunaújvárosi járási ÁFÉSZ 1977. január l-től bevezeti az adonyi autóalkatrész boltjában Adony, Vöröshadsereg út 11. sz. alatt az alábbi típusú személygépkocsikhoz első, hátsó és oldalüvegek kereskedelmi forgalmazását, Skoda, Moszkvics, Wartburg, Trabant, Volga, Zsiguli, P.-Fiat, Volkswagen, Zaporozsec. Tehergépkocsi-típusokhoz: SZÉLVÉDŐ és OLDALÜVEGEK IFA, ZIL, Csepel, Skoda, Robur, ZUK, Barkasz, Niza MEZŐGAZDASÁGI ERŐGÉPEKHEZ: zetorok, traktorok, kombájnok első és oldalüvegek A bolt nyitvatartása: hétfő, 13 órától 17 óráig kedd, szerda, csütörtök, péntek, 7 órától 17 óráig, szombat 7 órától 12 óráig A bolt telefonszáma: Adony 50 Építők útja elején garázs eladó. Érdeklődni: 11-938 telefonon, esti órákban. ________________ B eköltözhető, 2 szobás, fürdőszobás, kertes családi ház — garázslehetőséggel — eladó. I. kerület. Előd utca 4. Tanácstól 3 perc. Lakást, házat vennék életjáradékra, vagy eltartási szerződést kötnék. ,,Peti” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Külön bejáratú bútorozott szoba-konyhás albérlet — gyermekes házaspárnak is — kiadó. Telefon: 19-863. 270 n-öl szőlő Újhegyen félkész faházzal eladó. Trabant csere érdekel. Borbála u. 38/2. ____________________ S zoba-konyhás házrész garázslehetőséggel beköltözhetően eladó. — Csaba u. 19. Érdeklődni: Engel János u. 4. Sürgősen eladó Peter- den, Fő utca 10. számú ház. Gazdálkodásra alkalmas. Eladó Tüdőszanatórium felett 3 szobás, komfortos családi ház, 161 n-öl telekkel + garázs. ..Cserét beszámítok” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe.______________ Si klóson 4 szobás, új, kertes családi ház sürgősen eladó. Érdeklőd- ni: Siklós, Sallai u. 2. 2x1 szoba konyhás, elő- szobás ház kerttel eladó. Alics József, 7629 Pécs, Engels u. 6.______ H at nagyméretű helyiségből álló, I. emeleti, erkélyes társbérletemet elcserélném másfél szobás tanácsiért. Megtekinthető: Semmelweis u. 1. 17 árától. Makk. MODERN GARNITÚRÁK 3580 Ft-tól részletre VAJTA kárpitosnál, PÉCS, Déryné u. 11. Most vizsgázott ID Skoda 100-as eladó. Csikós, Jászai u. 8. 2—8 óráig. UC rendszámú ZSIGULI eladó, vagy Z-s rendszámú Combira megegyezéssel elcserélném. Szigeti úti benzinkút. Bartha József. FIAT 850-es gépkocsi alkatrészenként eladó. Cím: Kröhnung Károly, 7735 Himesháza, Petőfi u. 38. CU-s rendszámú SKODA 1000 MB eladó. Pécs, Budai Nagy Antal utca 6. szám. Hatágú kristálycsillár és jótállásos, 150 literes hűtőszekrény eladó. Per- czel utca 21. (Udvarban, 14 órától.) Fiatal hízott sertések eladók. Pécs, Kispostavölgy 5. Keresztes. Egy db hízó 140—150 kg-os eladó. Pécs, Füzes dűlő 6. Hegyes. Dupla korongos csiszológép, szarvas üllő, nagysatú, csősatú, dis- sousqáz reduktor eladó. Délelőtt 10-től 12 óráig, Kossuth Lajos utca 57. ajánlatunk az Ifjúsági Áruház KÉSZLETÉBŐL: Nagykamasz műszőrme bundák Bakfis teddy-beer bundák Kigombolható béléssel ballon télikabátok Bakfis szövet télikabátok Lányka szövet télikabátok I Kiskamasz téli szövetkabátok 530 Ft-tól ! Kámzsa nyakú acril pulóverek 145 Ft i Rollgcdléros trevira pulóverek 196 Ft Bánion pulóverek 58,50 Ft-tól 88 Ft-ig, kombiné nadrág-garnitúrák — bakfis- nadrágok — és sokféle ajándékcikk vásárolható nagy választékban, kedvező áron az Ifjúsggi Áruházban, Pécs, Kossuth L. u. ÍZ sz. alatt! 2530 Ft 2430 Ft 1820 Ft 1190 Ft 570 Ft-tól SEGÍTÜNK VÁLASZTANI I — VARJUK! Dolgozókat felvesznek AZ 5. ÉPFU komlói kirendeltsége felvesz kazánkezelőt, autószerelőt és lakatost. Jelentkezés: Komló, Mecsek jánosi. (50088) A PÉCSI Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat autóvillanyszerelőt és általához lakatost keres felvételre. — Jelentkezés a vállalat Pécs- Felső vasútállomása melletti telepén a gépészeti üzem vezetőjénél. (50085) GéPKOCSIKISéRÖT, lakatos és asztalos szakmunkást azonnali belépéssel felveszünk. Kesztyűgyár I. üzem. Hőerőmű, Edison u. (2873) GÉPÉSZTERVEZÖI múhkakörbe, 8— 10 éves tervezői gyakorlattal középvagy felsőfokú végzettséggel rendelkező tervezőt keresünk. Leveleket: „Nagy vállalat" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe kérjük. ~(2836) KÖZÉRDEKŰ ÚTLEZÁRÁS. A Pécs, Komját A. u.-ban a Dobó I. u.-tól a Mecseki Szénbányák Igazgatóságának bejáratáig tartó útszakaszt teljes szélességben lezárják, 1976. december 10- től december 15-ig, csatornabekötési munkák miatt. HALÁLOZÁS Fájó szívvel tudatjuk, hogy NÉDLER LAJOS / f. hó 7-én váratlanul elhunyt. Temetése f. hó 10-én, 14 órakor lesz a mohácsi köztemetőben. A gyászoló család. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy felejthetetlen emlékű édesanyám, imádott anyós és nagymamánk, POLLAK FERENCNé Szolga Katalin, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése dec. 10-én, pénteken du. 3 órakor lesz a pécs- szabolcsi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BEREZNAI JÓZSEFNÉ Szekeres Etelka nov. 30-án elhunyt. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett nagybácsim és nevelőapám, kedves Jenő bácsink, BENKO JENŐ. (Csimi) a megyei tanács pénzügyi osztályának nyugdíjasa, 73 éves korában, hosszantartó, súlyos betegség után elhunyt. Temetése december 10-én, délután 3 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Gyászolja: Kerekes Róbertné, Benkő Stefánia és családja. Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett nagymamám, OZV. KOVÁCS LAJOSNÉ volt pécsi lakos, december 6-án, 80 éves korában, csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatásáról később történik intézkedés. Gyászolja unokája és családja. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, nagynénink és kedves rokonunk, OZV. FEJES ISTVANNÉ rövid szenvedés után, 91 éves korában elhunyt. Temetése december 10-én, 1 órakor lesz a központi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy anyám, anyósom, nagyanyám, OZV. KOLLÁR FERENCNÉ Kiss Julianna, december 5-én elhunyt. Temetése december 10-én,^fél 3 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy GYÖRY KÁROLY december 6-án elhunyt. Temetése a pécsi köztemetőben lesz december 10-én, pénteken fél 2 órakor. Gyászolja felesége és fia. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, nagypapánk és kedves rokonunk, KOVÁCS PÉTER Pécs, Hunyadi út 1. sz. alatti lakos (volt barcsi malomtulajdonos) 77 éves korában elhunyt. Temetése december 10-én, pénteken 2 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. KÖSZÖNET Az Országos Bányaműszaki Főfelügyelőség és a Pécsi Kerületi Banyaműszaki Felügyelőség megköszöni mindazoknak, akik szeretett munkatársunk és barátunk, JOLSVAI ALFONZ kerületi bányaműszaki főmérnök hamvasztás előtti búcsúztatásán részt vettek, koszorúk és virágok küldésé- val gyászunkban osztoztak. Külön köszönjük a vállalatok, üzemek, intézmények, társadalmi szervek és mindig hű barátok megjelenését, őszinte részvétét. Hálás szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, ismerősöknek, barátoknak, a Vasas II., Fenyő utca lakóinak, a vasasi vörös- keresztnek, Mechanikai Laboratórium és a BéV dolgozóinak, akik felejthetetlen, drága halottunk, HEGEDŰS JÁNOSNÉ Uranka Irén temetésén részt vettek, együttérzésükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, KOVÁCS LAJOS temetésén részt vettek, koszorúkkal, virágokkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak a kedves rokonoknak, ismerősöknek, barátainak, jó szomszédoknak, akik szeretett halottunk, ROZINA JÁNOS temetésén megjelentek, utolsó útjára elkísérték, koszorúk, virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönet a Szalontay családnak. Külön köszönet a búcsúztatásért és a PJK antennaszerelő csoportnak a megjelenésükért. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága leányunk, kis húgom, unokám, GELENCSÉR IRÉNKE temetésén részt vettek, koszorúkkal, virágokkal sírját elhalmozták, táviratok küldésével nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a zenekar tagjainak, munkatársainak és volt osztálytársainak, a Vízügyi Igazgatóság, a Vasútigazgatóság, az Egyetemi Könyvtár és a Közgazdaságtudományi Kar dolgozóinak, rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek és jóbarátoknak együttérzésükért és segítségükért. A gyászoló család. 126-os karambolos Fiat és egy elektromos olajradiátor eladó. Lotz Károly utca 34. Rendszám nélküli autók, motorok és egyéb műszaki cikkek vétele és eladása. Rácváros, 25. Czinderi. ________________ Eg yéves Trabant igényesnek eladó. Telefon: 12-301,__________________ W artburq Limousine eladó. ,,ZK” jeliqére a Sallai utcai hirdetőbe. ZH-s Polski Fiat olcsón eladó. Pécs, Kovácstelep, Orögi fasor 64. Hízott sertések és trágya eladó. 1634 Pécs, Hajnalka u. 9. 180 kilogrammos hízott sertések eladók. Pécs, III. kerület, Muskátli utca 18. sz. 2 db fiatal hízósertés eladó. Pécs, III. kerület, Gém u. 6. Moszkvics 407-es, egyben, vagy alkatrészenként eladó. Rajnai, Pécs, Kamilla u. 6. VEGYES Lakását tapétáztassa Boóz József tapétázó mesterrel. Mohács, Újváros, 5. ép. Levélhívásra házhoz megyek, vidékre is. Kereskedelmi tanuló fiam mellé matematikából korrepetáló főiskolást keresek. Érdeklődni: Fürj u. 32. Anyakoca nagytételű tartásához társat keresek. ,,Nagyban” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Kapualjat, udvari helyet vagy garázst bérelnék a Kórház tér közelében gépkocsi beállásra. Telefon: 21-401. 2 éves kislányunk mellé lakásunkon gondozónőt keresünk. Telefon: 16-593. Kulturált, kényelmes vásárlás MECSEK ÁRUHÁZ Telefon: 13-622 Megközelíthető: a 20-, 28-, 32-, 40-, 47-es autóbuszokkal PARKOLÁSI LEHETŐSÉGI AZ EIVRT PÉCSI ELEKTRONIKAI GYÁRA felvételre keres női dolgozókat gépi alkatrészgyártásra, elektroncső-szerelésre. KÉTMŰSZAKOS FOGLALKOZTATÁS Jelentkezés: Felsőmalom utca 13. Munkaügy.