Dunántúli Napló, 1976. december (33. évfolyam, 332-361. szám)
1976-12-25 / 356. szám
1976. december 25., szombat Dunántúlt napló 13 Jegyzetek beszélgetésekről Asszonyok, akik ogyediil nevelik gyerekeiket O aranyában 1970-ben 3844, s 1975-ben 4275 házas- ságot kötöttek. A válások száma 1970-ben 907 volt, 1975-ben 1031. Sok anya marad egyedül egy vagy több gyermekével. Társadalmi szervezetek rendszeresen összehívják őket, hogy jobban megismerjék életüket, gondjaikat. Köszönet a segítségért A felszólalók sorra megköszönték, hogy a vállalatok, a társadalmi szervezetek igyekeznek gondjaikon segíteni, Például: nem kellett ,,kilincselniük" azért, hogy gyermekeiket bölcsődében, óvodában elhelyezzék. A szakszervezetek beutalót adnak szabadságuk eltöltésére, és évente különböző összegű segélyben részesítik őket. ,,Nagyon jól jön ez a segély nekünk, akiknek minden forintot be kell osztanunk, mert köztudomású, hogy mi nem dúskálunk az anyagiakban..." Általános, hogy a műszakbeosztásnál is figyelembe veszik helyzetüket. „A legjobb nekünk a reggeles műszak, mert akkor jut időnk délután a bevásárlásra, elmenni a gyerekekért az óvodába." Egy harminc év körüli asz- szony — két kislánya van, az egyik nyolc-, a másik tízéves. — Férjemet az ital tette tönkre. Sajnos, nap mint nap ittasan jött haza. Durva volt nemcsak hozzám, hanem a kislányokhoz is. Felőrölte az idegeimet, beadtam a válópert. A két kislányt nekem ítélte a bíróság. Helyzetem azonban most sincs megoldva. Igaz, a lakást leválasztottuk, az egyik részben most is ott lakik a volt férjem. Nem egyszer megtörténik, hoay éjszaka zaklat bennünket, felveri a ház csendjét. Mit lehet itt tenni? Járjak a bíróságra, vigyem a tanúkat? Se idővel, se ideggel ezt nem lehet bírni. Számos családot ismerek, ahol az elvált asszony egy lakásban él volt férjével. Igaz, a bíróság kötelezte a volt férjet, hogy keressen magának másik lakást, de hiába. Jó lenne, ha valaki egyszer megvizsgálná az elvált asszonyok helyzetét abból a szempontból is, hogy a bírósági ítélet — ami a lakás elhagyására kötelezi a volt férjet — miként realizálódik a gyakorlatban. Szorgalmazni kellene ennek a problémának megoldását. + Középkorú asszony, portás az üzemben, két kiskorú gyermeket nevel egyedül. Férje három éve halt meg. — Egyedül maradtam: a gyerekekkel, az én egészségem sincs teljesen rendben. Csak köszönetét tudok mondani az üzem vezetőinek, hogy igyekeztek segíteni rajtam, amikor a portára helyeztek állandó reggeles műszakra. Úgy érzem, hogy ezt a munkakört jól ellátom, panasz nem merült fel ellenem. Sajnos azt az emberiességet, amit az üzem vezetői velem tanúsítottak, nem élvezem közvetlen munkatársaimtól. Állandóan szálka vagyok a szemükbe és omolnak rám amiatt, hogy én állandó reggeles vagyok. Én őzt hiszem, hogy ha az emberek megértőbbek lennének embertársaik iránt, már ezzel is sok gondot lehetne enyhíteni. Panaszkodom? Higy- gyék el, sokszor már az is enyhít a fájdalmon, ha van hol és kinek elsírni . . . Társaim megbecsülnek Köszönettel kezdődött ez a felszólalás is. — Gyermekemmel egyedül maradtam és a körülmények úgy hozták, hogy Pécsre jöttem, itt vállaltam munkát. Már albérletet kapni sem volt köny- nyű. Amikor elmondtam, hogy van egy kiskorú fiam, a főbérlő arca mindjárt komorrá vált. Végre sikerült fedelet találnom. Az üzemben igyekeztem megállni a helyemet, jó kollektívát is találtam. A brigád valameny- nyi tagja nő, jól érzem magam köztük, megbecsülnek. A nőfelelős, a szakszervezeti bizalmi is elbeszélgetett velem:, hogyan élek, milyen gondjaim vannak, miben lehetnek segítségemre. Említettem többek között a maaas albérleti díjat. Mint egyedülálló nőnek, aki gyermekét is megfelelően szeretné járatni, ruházni — nagy beosztással kell élni, hogy a legszükségesebbekre teljen a keresetből. Segítettek. Kapom nő és férfi dolgozók közt lényeges bérkülönbség legyen. A mi üzemünkben pedig van példa erre. Kérem vizsgálják meg és segítsenek ezt, az anyagiakban sem figyelmen kívül hagyható problémát megoldani. ♦ Az ankét résztvevői közül három asszony feláll, elnézést kérnek, de előrehaladt az idő és a gyermekért el kell menni az óvodába ... Garay Ferenc Tanulás, sport, játék A hógolyó nagyot csattant o hátamon. A másik az orrom előtt zúgott el. — Tessék vigyázni! Ha a néni nem áll „hosszú varkocs" elé, már két pontunk van! így hát megérdemeltem a B az albérleti hozzájárulást az üzemtől. Jól jön, köszönet érte. „Albérleti hozzájárulás? Az mi? Van ilyen? Én nem tudok róla?" — hangzott a résztvevők soraiból. Van. Több üzem ezzel is segíti a gyermeküket egyedül nevelő asszonyokat. + Negyven körüli munkásasz- szonyé a szó: — Én is egyedül nevelem gyermekemet, de most nem ebből a helyzetemből kívánok egy problémát szóvá tenni. Megértem a nők és a férfiak közti bérkülönbséget, ha teljesítménybérről van szó. Bár ebben az esetben is, ha a nő teljesítménye azonos a férfiéval, magától értetődő lenne az azonos bér is. De azt hiszem:, hogy ebben a vonatkozásban mind kevesebb ok a panaszra. Azt azonban sehogy sem tudom megérteni, hogy az időbérben azonos munkát végző i éri ott állt a nyakken- dős, kivasalt megnyitóközönség előtt és lazán ló- bálta kezében az oklevelet. Szép oklevél volt, — az állt rajta, hogy Rétfalvi Bernadett nyerte meg a Pécsi Szabó István Úttörőház országos gyermekre jzpályázatát. Béri száznegyvenkilenc centi, az Építők úti Általános Iskola hatodik osztályának tanulója és — egyéniség. Nem azért, mert veszélyesen tud rajzolni, nem is a neve miatt. Bár szép név a Bernadett, Lourdes-tól kezdve az egész világon elterjedt. Béri azért egyéniség, mert képekben gondolkodik. Meg vonalakban, meg színekben. Más gyerek nevekben, szavakban tájékozódik — elvontan. Béri - konkrét. Neki a látvány közvetlenül is mindent elmond. Kicsit különleges gyerek, mégis olyan, mint minden gyerek. Néhány kérdés meg felelet — és felvillan Béri, az egyéniség:- Hogy hívták a legszebb babádat? — Nem volt neve. Sosem adtam a babáknak nevet. Az arcukról ismertem őket. Nem kellett a név. Persze a társadalom Berire is rákényszerítette szokásait: ajándékozáskor annyi rokonnéni kérdezte: „Mi lesz a neve a babának?", hogy illett elkeresztelni. Ezt az etikettkérdést Béri úgy oldotta meg, hogy az ajándékozó tántik nevét használta fel a baba nevének. Ha- miskás nevetés: — Még jó, hogy bácsiktól nem kaptam babát. Képzelje ezt a babanevet, hogy mondjuk: Ödön. — Milyen egy rajzon a jó ember? — Szép ... — És a rossz? — Nagyorrú, nagyfülű, szóval olyan csúnya. Az elsődíjas rajzon körhinta forgott. Béri sosem ült még ilyenben, félne, hogy kiesik. De lerajzolta. így lett úrrá rajta. Szóval Béri egyéniség. Akire haragszik, úgy lerajzolja, hogy csak no .. (Földessy)- *V jr£- n ä Ebéd az Alkotmány utcai Általános Iskola napközijében. Fotó: Seres Éva hógolyót. Egy ,,indiános-hó- csata" kellős közepébe keveredni nem felnőttekhez illő dolog — ezt éreztem ki a szemrehányó szavakból, ügyetlenül botorkáltam az udvaron. — Kit tetszik keresni? — kérdezte egy tíz év körüli, karszalagos kislány. — A napköziseket. — Melyiket? — Hát... Tulajdonképpen mindegyiket. Szeretném megnézni, hogyan telik egy napközis délelőtt. — Akkor tessék először a másodikosokhoz menni. Ök a Télapó-műsort próbálják. Én vagyok az általános ügyeletes, majd én szólok és beengedik a nénit. A tornateremben, a Köztársaság téri iskolában a főpróba folyik. A másodikosok elfogódottság és izgalom nélkül szavalnak, énekelnek, táncolnak, báboznak. Később már a foglalkozó teremben, ugyanilyen magabiztossággal válaszolnak kérdésemre. Vagyis, jó napközisnek lenni? — Hát, hol jó, hol nem. Amikor a Duci néni fejből mesél és mi folytatjuk, akkor nagyon jó. — Meg akkor is, amikor mákostészta van. — Én akkor szeretek itt lenni, ha mindenfélét csinálunk... Hamar tisztázzuk, hogy ez a „mindenféle" azt jelenti, hogy hulladékanyagokból, rongyból, pálcikából, papírból, kefíres- dobozból, fenyőtobozból, meseadta fantáziájuk alapján, játékokat készítenek, vagy éppen, mint most, karácsonyi ajándékot, meglepetést a szülőknek, testvéreknek. — Van ám mesedobozunk is — mutatja büszkén Andrea. — Amikor valamelyikünknek születés- vagy névnapja van, telehozza cukorral és a többieket megkínálja. Azok meg verset, mesét mondanak köszöntőül. A harmadikosoknál a szokásos napközis délelőtt. Tanulás, tízóraizás, majd játék. — Tessék megírni — sorolják —, hogy legyen- szabad szombat az isiben meg a napiban is, és ne az Ezeregyéjszakát meséljék, hanem a Tüskevárat meg a Nagy Indián meséket, legyen több rétes, és a kakaó meg a kifli összesen 1 forint legyen ... És mindegyikünk nevét tessék beleírni az újságba, akkor elolvassuk. Ebben maradunk. A Mecsek-oldalban a modern házak között megbújik a Székely Bertalan úti iskola. Kí- vül-belül olyan, mint egy kastély. — Másik iskolából jöttem ide év elején — mondja Gábor. — Nagyon szeretek ide járni, mert itt sokat kirándulunk a Mecsekre. — Én is nagyon szeretem a sétákat — mondja Barna. —• De azért a szünetben a legjobb napisnak lenni. Otthon unalmas egyedül. Itt viszont sokat játszunk, moziba megyünk, tévét nézünk. — Ha már felsősök, ,,kulcsosok" lesztek, akkor is jártok napközibe? — Én biztos járok — feleli Péter. — Két évig otthon voltam a nagyival, de aztán napis lettem. Azóta jobban is tanulok. Szeplős babák, tévémacik társaságában gesztenyéből készített állatfigurák, falevél „kompozíciók” sorakoznak a játékpolcokon. Az elsősök birodalma ez. Az olvasást gyakorolják. Könnyen megy, szinte játszva tanulnak Kati nénivel. Olyan jó itt, mint az óvodában — mondják. Ugye ennél nagyobb dicséretet nem is lehetne mondani? Varga Agnes Körtvélyesi László: Mikuláskor Zalka Éva: „Eszti margarétával1' Surányi Éva: Portré Kéméndy József: „Babák"
