Dunántúli Napló, 1976. december (33. évfolyam, 332-361. szám)

1976-12-18 / 349. szám

4 Dunántúlt nqplö 1976. december 18., szombat HÍREK 1976. DECEMBER 1B SZOMBAT Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából AUGUSZTA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 7.27 — nyug­szik 15.54 órakor. A Hold kél 4.00 — nyugszik 13.56 órakor. Joseph John Thomson án született — és 1940- ben halt meg 84 éves ko­rában — Joseph John Thomson, Nobel-dijas an­gol fizikus. Manchesterben kezdte középiskolai tanulmányait és mérnöki pályára kívánt lépni. 1876-ban ösztöndij- jal Cambridgebe utazott és élete végéig ebben a városban munkálkodott. Huszonhét éves volt, ami­kor 1884-ben J. W. S. Ray­leigh örökébe lépvén, a kísérleti fizika professzora és a világhírű Cavendish laboratórium igazgatója lett. Thomson az atomfi­zika számos alapvető kí­sérletét végezte el, s az ő ihlető hatásával magya­rázható, hogy Anglia szá­zadunk első három évti­zedében az atomfizika legjelentősebb felfedezé­seinek színhelye volt; ta­nítványai közül heten kap­ták meg a fizikai Nobel- dijat. 1919-ben Thomson visszavonult és a Caven- dish-laboratóriumot ő maga bízta legkiválóbb tanítványa, E. Rutherford vezetésére. Thomson 1897-ben ki­mutatta a katódsugarak elhajlását elektromos tér­ben; az elektromos és a mágneses tér együttes el­térítő hatását vizsgálván meghatározta a katódsu- gárban repülő elektronok elektromos töltésének és tömegének arányát. Az ő elektronjai voltak a szub- atomi részek világának első követei. Ma este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Mária fő­hadnagy (este 7 órakor) Gá­zon-bér let. MOZI Park: A kék katona (f4. 6. f9) Petőfi: Osceola (f4. fö. fS) Kossuth: Osceola (10. 12) A copfos csoda (2) (4 órakor DISCO műsori) Erős szárnyak <f7. f9) FÉK Klub: Bátor emberek (4) Fekete Gyémánt: Rendet csi­nálok Amerikában és vissza­térek (4. 6) Jószerencsét: Je­lenetek egy házasságból (5) Rákóczi: Egykoronás románc (5. 7) Május 1.: A négy mus­kétás újabb kalandjai (f6) Harkány: Vannak még csodák (6, 8) Komló, Május 1.: Hang­verseny Bangladesért (4, 6) Komló, Zrínyi: Indul az űr­hajó (4) Folytassa. Kleol (6, 8) Mohács: Péntek 13. (6. 8) Sellye: Nadira (7) Siklós: Gyémánt Lady (7) Szigetvár: Csizmás kandúr (6) A nagy Carusd (8). Várható időjárás szombat es­tig : túlnyomóan borult, párás idő, sokfelé ónos eső, havas eső, amely fokozatosan min­denhol esőbe megy át. Mérsé­kelt, időnként megélénkülő délkeleti, keleti szél. Főként az éjszakai és a délelőtti órákban helyenként kod, köd- szitálással. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2—plusz 3, legmaga­sabb nappali hőmérséklet szombaton plusz 2—plusz 7 fok között. Huber Jenőné Pécs, Felsővámház utca 48. számú házának kertjében kétszer hozott termést az aratási körte. Először júniusban volt termés a fán. A Szakszervezetek Baranya megyei Tanácsa értesíti az érdekelt szülőket, hogy decem­ber 21-én a kőszegi és vajtai gyermeküdülőből a gyermekek 10.25-kor érkeznek haza. Kér­jük a szülőket, hogy a gye­rekeket a főpályaudvaron vár­ják. — Közlekedési park. A Mecseki Szénbányák villa­mos üzeme társadalmi munkában készítette el a pécsi Alkotmány utcai óvoda közlekedési park­jának berendezéseit. Az igazgatóság 20 ezer fo­rintért kisautókkal, rolle­rekkel és biciklikkel aján­dékozta meg a gyereke­ket. A BARANYAKER tel­jes tornatermi felszerelést vásárolt tízezer forintért. ♦ A LOTTÓ nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a MOM budapesti székházában megtartott — 51. heti lottósorsolá­son a következő számokat húzták ki: 8, 47, 57, 72, 75 ♦ — Befejeződött a két­hónapos szőlészeti és borászati előadássorozat Szulimánban. A Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet pécsi kutatóállomásának munkatársai tartottak elő­adásokat a szőlőtelepí­téstől kezdve a borkeze­lésig. A „tanfolyamon" nyolcvanon vettek részt. — A Magyar Madár­tani Egyesület dél-dunán­túli pécsi csoportja 1976. december 19-én, vasárnap 9 órakor tartja évi rendes közgyűlését a Baranya megyei Tanács (Széchenyi tér 9.) V. B. termében. Rendes tagjain kívül ven­dégeket is szívesen lát a vezetőség. December 19-én, vasár­nap du. 14 órakor a pé­csi Leöwey Klára Gimná­ziumban rendezik meg a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetsége által meghirdetett „Reicht brüderlich die Hand!" né­met nemzetiségi tehetség­kutató verseny országos döntőjét. A kulturális ve­télkedőre, amelyre ének, népzenei és anyanyelvi kategóriákban lehetett je­lentkezni, összesen 2030- an neveztek be. A pécsi döntőn Baranya. Bács- Kiskun, Tolna, Somogy és Békés megye legjobb ver­senyzői vesznek részt — A szigetvári vasút­állomás ipari vágányán még most is naponta 130 —150 vagap répa érkezik a szigetvári járás mező- gazdasági üzemeiből. Földben nincs már répa, csupán a földszéli priz­mákból szállítanak. A Szigetvári Állami Gazda­ság még ezen a héten be­fejezi a répaátadást, míg a szigetvári, mozsgói, két- újfalui, dobszai, szent- lászlói téesz a szállítással december végén, január elején végez. ♦ Új* autóbusz- járatok A Volán 12. n. Vállalat ér­tesíti ai utazóközönséget, hogy 1976. december 19-től munkaszüneti napokon a 39-es vonalon Kertvárosbál 4.59 árai indulással új járatot ál­lít forgalomba. A 32-es vona­lon az Újmecsekaljáról 5.20- kor induló járatát pedig 5 perccel korábban, 5.15 árakor indítjuk. A döntő résztvevőit a zsűri 16 körzeti, illetve megyei selejtező után je­lölte ki. Baranya megye csoport­jai közül az érdeklődők a következő csoportok versenyzőinek tapsolhat­nak: Zenekarok: Babarc, Hetvehely, Nagyárpád. Énekkarok: Palotabozsok, Véménd, Somberek, Ta­nárképző Főiskola, Leöwey Klára Gimnázium ének­kara. Fentieken kívül még két énektrió, két duó és a szűri Göndöcs Éva néni mesével lép a közönség elé. ■■ — Magtár és kaszárnya. Pécsett, a Vak Bottyán és a Hunyadi utca találkozá­sában lévő közös udvar­ban már csak egy nyugdí­jas tanárnő emlékszik ar­ra, hogy a csaknem két- évszázados épület egykor kaszárnya, majd megtár volt. A modern épületré­szek között ma is látható még az egykori kaszár­nya tetőszerkezete a jel­legzetes homlokdíszítéssel. A Vak Bottyán és a Tety- tye utca találkozásában ugyancsak kaszárnya állt: sarkán ma egy élelmiszer- üzlet működik. — Magyaros csárda Cserkúton. A pécsi ÁFÉSZ saját kivitelezésében a Cserkúti MEZŐGÉP Válla­lat szomszédságában az italboltot átalakítja és magyaros jellegű csárdát hoz létre. ^ 100 000 forin­tos felújítás után 1977. tavaszán fogad vendége­ket az új csárda. — Sok a hibás gázkon­vektor. Naponta 130—140 bejelentés érkezik a pécsi Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat ügyeletére. A leg­több készülék eldugul vagy nincs jól beszabá­lyozva. Tizennyolcán, két műszakban javítják a hi­bákat; az ünnepek alatt is ügyeletet tartanak. ♦ Állatorvosi ügyelet Ügyeletes állatorvos Pécs város területén, december 18- án, déli 12 órától december 20-án reggel 8 óráig dr. Ga­zsó Imre. Lakása: Vasas II. Telefon: 13-387. ♦ Ügyeletes állatorvos a pécsi járás területén 1976. december 18-án, 13 órától 1976. decem­ber 20-án 8 óráig dr. Takács Gyula. Telefon: 15-588, ha ez a szám nem jelentkezik, a 09 telefonon hagyható üzenet a „pécsi járás állatorvosi ügye­leté" címen. Az ügyelet he­lye: Pécs, Megyeri út 24. Esküvő KURILLA ILDIKÓ és FOLDESI MIHÁLY szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1976. december 22-én, 18.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). ♦ — Elmarad az előadás. Technikai okok miatt el­marad Pécsett a József Attila Művelődési Házban a december 23-ára hirde­tett „Tárlat az utcán” című előadás. Az elma­radt előadást január 18- án 17 és 20 órakor tart­ják meg. — Az építésföldtani térképezés munkáit végzi Pécsett és környékén a Földmérő és Talajvizsgáló Vállalat Most a Surányi úton és a Tettye oldalban fúrnak. A mérések ered­ménye segítséget nyújt a belvárosi pincerendszer megszüntetésére készülő kiviteli tervekhez. 04-05-07 Csak a váza maradt meg annak a Trabantnak, amelyik december 16-án Mecseknódasd ' közelében az árokba fordult és ki­gyulladt A pécsi tűzol­tók oltották el a tüzet. A becsült anyagi kár negyvenezer forint ♦ — Több ezer cserepes virág kerül az üzletekbe. A pécsi Kertészeti és Park­építő Vállalat a sokéves felmérés alapján idén tíz­ezer cikláment, kétezer fokföldi ibolyát, 400 azé- liát és mikulás virágot, valamint ezer hajtatott jácintot szerzett be. A le­veles növények közül ele­gendő pálmafélékkel és futónövényekkel állnak a vásárlók rendelkezésére. Reicht brüderlich die Hand! Vasárnap országos döntő Pécsett Vencsellei István fotókiállítása A Doktor Sándor Műve­lődési Központ és a Me­cseki Fotóklub rendezésé­ben Vencsellei István deb­receni fotóművész kiállí­tása nyílt meg tegnap feste fél hétkor a Doktor Sándor Művelődési Köz­pont klubhelyiségében. Megnyitó beszédet mon­dott Halász Rezső, az EFIAP tagja, a Mecseki Fotóklub ügyvezető elnöke. A kamarakiállítás meg­nyitását követően a Pécsi Ifjúsági Ház fotósai dia- porámás előadást tartot­tak a művelődési központ nagytermében. Bemutatásra kerültek Báló Imre, Borbély Tamás, Harnóczi Örs, Kálmándy Pap Ferenc, Molnár Csa­ba, Stornier János, Szabó Róbert és Végh András színesdia sorozatai. ♦ — Díszmadár, galamb, nyúl. A Pécsi Galambte­nyésztő Egyesület decem­ber 18—19-én díszmadár-, galamb-, baromfi- és nyúlkiállítást rendez a Zsolnay Művelődési Ház­ban, Pécs, Felsővámház u. 72. sz. alatt. A kiállításon Dél-Dunántúl legjobb kis­állattenyésztőin kívül be­mutatják állataikat a ju­goszláviai Szabadka város kisállattenyésztői is. A ki­állítás december 18. és 19-én (szombaton és va­sárnap) 8—18 óráig te­kinthető meg. — Vágány-korszerűsítés. Jövőre kezdik el a Buda­pest—Pécs főútvonalon a Rétszilas—Keszühidegkút —Gyönk közötti 31 kilo­méteres szakasz teljes át­építését. A korszerűsítés a tervidőszak végére feje­ződik be. — Felfrissítik a parko­kat. A pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat dolgo­zói ezekben a napokban javítják a város parkjai­nak talaját. A gyepterü­letekre, valamint a cser­jék, fák alá 148,5 mázsa szuperfoszfát és kálisó- keveréket szórnak. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügye* letek gyermekbelbetegek ré­szére: Pécs város: POTE Gyer­mekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely- lyei járás: Megyei Gyermek­kórház. Gyermeksebészeti, gyer- mekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyer­mekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye - egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebé­szet, traumatológia: Megyei Kórház. Égési sérülések: Hon- véd Kórház. Koponya* és agy­sérülések: Idegsebészet. Fül- orr-gégészet: POTE Fül-Orr­Gége Klinika. SOS—ELET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. Április—általános választások Pontosan két esztendővel a szeg­fűk forradalma után nemzetgyűlési választásokat tartottak Portugáliá­ban; április 23-án lejárt az alkot- mányozó nemzetgyűlés mandátuma, amelynek — mint nevéből is kidé- f rül — az volt a legfőbb dolga, hogy megalkossa a törvényerőre emelt új alkotmányt. Általános vélemény szerint a há- romszáz-egynéhány cikkelyből álló új portugál alaptörvény azoknak a munkája, akikben még lobogott a forradalmi láng, a reményes áprilisi demokratikus átalakulás iránti buz­galom. Ha más nem is, ez elég biz­tosíték volt ahhoz, hogy a lehetősé­gekhez képest haladó alkotmány szü­lessék. Csupán emlékeztetőül: az al- kotmányozó nemzetgyűlés annak o Goncalves-kormánynak a működése idején látott munkához, amely álla­mosította a legfontosabb bankokat, biztosító társaságokat, vállalatokat, hozzálátott a földreformhoz . . . A portugálok a demokráciára sza­vaztak április 25-én; a Portugál Kom­munista és Szocialista Párt együtte­sen többségbe került a jobboldallal szemben. Külön nagyszerű ered­mény, hogy a PKP — az alkotmá- nyozó nemzetgyűlési választásokhoz mérten — két százalékkal növelte voksai számát, s az újonnan megvá­lasztott köztársasági gyűlésben az addiginál tízzel több a képviselője. Mivel a választásokból legnagyobb és legerősebb pártként a szocialista került ki — bár jócskán vesztett sza­vazatokat I — természetesen Soares pártja látott a kormányalakításhoz is. A PSZP főtitkára kitartott elha­tározása mellett, amely szerint csak egyszínű kabinetet hajlandó alakí­tani, senkivel sem közösködik. Ez részben jó is volt, ugyanis nem tett engedményt a hazai és o külföldi nyomásnak, amely arra akarta rá­venni, hogy különféle szélsőséges pártocskák embereinek juttasson tár­cái Másrészt viszont nem üdvözöl­hető a szocialisták ' döntése, mert a kommunisták sem jöhettek számítás­ba a kormányalakításkor; mi több, Soaresék eleve elzárkóztak minden­nemű közös cselekvéstől a kommu­nistákkal. Sok ezer kilométerre Portugáliától, Vietnamban is választásokat tartot­tak április 25-én. A történelmi érté­kű népszavazás döntött Vietnam egye­sítéséről. Nem először került szóba és a megvalósítás közelségébe a nagy elhatározás, az északi és a déli or­szágrész egyesítése. Az igazi lehető­ség azonban csak most érkezett el, egy esztendővel a saigoni bábrezsim kapitulációja után. Minden vietnami állampolgár, aki betöltötte a 18. évét, szavazhatott, és minden 21 évesnél idősebb állampolgár választ­ható volt. Az már csak természetes, hogy Északon 18 század százalék híján mindenki az egyesítésre adta voksát; Délen a szavazásra jogosul­tak 95 százaléka tett hitet az or­szág újraegyesítése mellett. Megvá­lasztották a Vietnami Szocialista Köz­társaság összesen 492 nemzetgyűlési képviselőjét is. Vietnam északi szomszédjában, Kí­nában meglehetősen furcsa esemé­nyek zajlottak le a hónap elején. A januárban elhunyt Csou En-laj em­lékére koszorúkat helyeztek el a Tienanmen téren, Peking központjá­ban. A hatóságok el távolították az emlékezés virágai! A pekingiek erre összetűztek a rendőrökkel, akik végül is lezárták a környékei Néhány hónappal később nyilvános­ságra hozták, hogy Mao elnök kez­deményezésére minden állami és párttisztségétől megfosztották Teng Hsziao-pinget, aki ellen amúgy is megkezdődött a szokásos kínai bo­szorkányüldözés. A Kínai KB első al- elnökévé és az államtanács elnökévé kinevezték Hua Kuo-fenget. A hírre újabb tömegtüntetés volt a válasz, amely viszont már nem spontán kelet­kezett, hanem azok szervezésében, akiknek parancsára szétoszlatták a Csoura emlékezőket. A kínai fővárosban élő tudósítók szerint ezzel újabb hatalmi harc kezdődött „a nagy birodalom" leg­felső vezetésében. Egyre világosabbá válnak a frontvonalak az egyaránt Mao Ce-tungra hivatkozó radikáli­sok és progmatikusok között. Kulcsár László (Folytatjuk.) + MOSZKVA: Urho Kekkemen, Finnország el­nöke pénteken a Kremlben átnyújtotta Leonyid Brezs- nyevnek a legmagasabb finn állami kitüntetést, a „Finn fehér rózsa" Érdem­rend nagykeresztjét. Az SZKP KB főtitkára 70. szü­letésnapja alkalmából kapta a kitüntetést azo­kért az érdemekért, me­lyeket a szovjet—finn ba­ráti és jószomszédi kap­csolatok fejlesztésében szerzett. + MOSZKVA: Pénteken Moszkvában nyilvánosság­ra hozták annak az üd­vözlő táviratnak a szöve­gét, amelyet az Egyesült Államok Kommunista Pártjának Központi Bizott­sága intézett Leonyid Brezsnyevhez 70. születés­napja alkalmából. Az Egyesült Államok Kom­munista Pártja üdvözleté­ben nagyra értékeli azo­kat a kiemelkedő érdeme­ket, amelyeket az SZKP Központi Bizottságának főtitkára a szovjet nép előtt és a nemzetközi for­radalmi mozgalom szolgá­latában szerzett. + DOHA: Kompromisz- szummal fejeződött be pénteken Dohában a Kő­olajexportáló Országok Szervezete (OPEC) Minisz­teri Tanácsának 48. ülés­szaka. A háromnapos ta­nácskozásról kiadott köz­lemény szerint a szemben­álló álláspontok egyaránt érvényre jutottak: a tizen­három tagország közül ti­zenegy január elsejétől 10 százalékkal emeli a nyersolaj órát, amit hat hónappal később 5 száza­lékos áremelés követ. A világ legnagyobb nyers­olaj exportáló országa: Szaud-Arábia, valamint az Arab Emirátusok Állam- szövetsége azonban csak öt százalékos áremelés mellett döntött s ez az ár egész évben érvényben marad. + PÁRIZS: Manea Ma- nescu román miniszterel­nök pénteken befejezte háromnapos hivatalos franciaországi látogatását. Raymond Barre francia rpiniszterelnök és Manea Manescu tárgyalásainak Vtolsó napján megbeszé­lést tartottak a román— francia kapcsolatok erő­sítését és bővítését szol­gáló dokumentumokról. ♦ MOSZKVA: Pénteken a Szovjetunióban földkö­rüli pályára juttatták a Kozmosz—885 jelzésű mes­terséges holdat, amelynek tudományos berendezései folytatják a világűr kuta­tását. ♦ RÓMA: A római és milánói rendőrgyilkos ter­rorakciók után. egy újabb, harmadik halálos áldoza­tot követelő terrorcselek­mény történt Olaszország­ban csütörtökön este: Bresciában ismeretlen tet­tesek pokolgépet robban­tottak a város egy forgal­mas pontján. A robbanás megölt a járókelők közül egy 61 éves asszonyt, és súlyosan megsebesített 11 személyt, köztük a rob­banószerkezetet éppen 0^ talmatlanná tenni készülő két csendőrt. ♦ PEKING: A Zsenmin «Zsipao szerkesztőbizottsá­ga pénteken igazságot tett egy régóta vajúdó problé­ma dolgában, nevezete­sen, volt-e végső akarata Mao Ce-tungnak vagy sem? A válasz: nem volt, illetve az, amit Kína népe sokáig annak hitt, nem volt egyéb, mint az öz­vegynek és összeesküvő társainak, a letartóztatás­ban lévő „négyeknek” a koholmánya.

Next

/
Thumbnails
Contents