Dunántúli Napló, 1976. december (33. évfolyam, 332-361. szám)
1976-12-02 / 333. szám
1976. december 2., csütörtök Dünantmi napló / 3 Fórum Erzsébettelepen S zépnevű utcákat — Székely, Kun, Besenyő, Török — fog közre a Bányász utca és a Jász utca, s az egészet egyik oldalról Marx, a másikról Engels nevét viselő út határolja. Ez az Erzsébet- telep. A bányászkolónia egyenházait egyre több modern, új ház köríti, de ezekkel együtt, vagy ezek ellenére is tíz percre Pécs belvárosától — a „mostohagyerekek” egyike. Későn jön a kenyér Azon az estén jóval a megbeszélt időpont előtt bandukoltunk a Marx úton felfelé. Az útat gyengén világították meg a lámpák (de a házak közül lenézve a Budai kertvárosra és azon túl — az est szikrázó fényeit láttuk), s talán ezért is nem vettük észre a környék egyetlen élelmiszer- boltját. De hisz nem is csoda: nincs a megszokott esti bolti fény, a bolt fél 5-kor már rég zárva. Szállingóznak hazafelé az erzsébettelepiek. Az aznapra valót bizonyára máshonnan hozzák. Ritkásan jön az autóbusz is. Az emberek más bányatelepi járatokról szállnak le, amelyek az Engels út felé viszonylag gyakran húznak el. Erzsébettelep egyetlen autóbusza — a 49-es — Szarnárkútig jár. A Bittner Alajosról elnevezett művelődési házban ezen a hétköznapi estén erzsébettelepiek és a környékbeliek egy amolyan fórum keretében szerettek volna választ kapni lakóterületük gondjaira a városi tanács szakigazgatási vezetőitől. Tulajdonképpen nem nagy ügyekről volt szó. És mégis azok, hiszen a mindennapi élettel kapcsolatosak és az ilyenek mindig nagy ügyek. Például a kenyér. Hiába mondta Herbst Ferenc kereskedelmi osztályvezető, hogy alapvető élelmiszerekből nem lehet hiány és hiába magyarázta Somogy/ Béla mezőgazdasági és élelmezési osztályvezető, hogy Pécsett 32 kocsival 254 helyre szállítják a kenyeret, s valamelyik boltnak mindenképpen utolsónak kell lennie — az erzsébettelepiek ezt sehogysem tudták megérteni. Meg is mondták, miért. Mániái György: „ Odalátunk a kenyérgyárra, mégis utolsónak kapjuk a kenyeret ..May József: „A Ellátási gondok a lakóterületen r Epülnek-e bányász családi házak? helybeliek a boltiakat szidják, pedig ők tehetnek róla a legkevesebbet. Ha a lél 2-kor záró boltba zárás előtt egy—másfél órával hozzák a kenyeret, persze, hogy nem tudják eladni, másnap meg . .. kinek kell a száraz? . .." Ilyen panaszokra valóban • nehéz magyarázatot adni. Mert egészen más, ha egy estig nyitvatartó boltba viszik dél körül a kenyeret, mint ha a fél 2-ig nyitvatartó kapja akkor. Mi lehet a megoldás? A helybeliek kérték: vagy a bolt nyitvatartását változtassák meg, vagy a kenyér érkezzék hamarabb. A másik téma a közlekedés volt. Hiába Ígérte dr. Kiss Elemér, a Volán személyforgalmi üzemigazgatója, hogy a készülő új városi menetrend és a kocsipark várható bővülése e környéknek is hoz javulást, a helybeliek a járat mindennapos rendszertelenségéből indultak ki. Reggel a munkába menők várják az autóbuszt, de amikor az nem jön, elindulnak futva le az Ady Endre útra, s közben húz el mellettük csaknem üresen a kocsi, ami aztán olyan látszatot kelt, mintha a járat nem lenne kihasználva. Késik a busz. Lehet, hogy mindenütt pirosat kap, ami egymaga elég az utasok hajnali futóversenyéhez. És napközben? Kirchner András: „Sok itt a nyugdíjas, akiknek gyakrabban kell orvoshoz járni. Nekik ezek a járatok is fontosak ..." Azon vitatkoztak, hogy ■délelőtt 9 és 11 között kell-e még egy járat. A Volán „kísérletképpen" beállít egyet... A terület jövője Sokakat izgat a terület jövője. Pár hónapja szóbakerült, hogy bányász családi házak épülnek errefelé. Térképészeti felmérés volt már (valaki felpanaszolta, hogy — természetesen a távollétében — ennek ürügyén letiporták a kertjét és leszedték az eprét), aztán minden elcsenedesedett. Most nem tudják: merjenek-e a szőlőkben, gyümölcsösökben telepíteni? . . . megérik-e az új tőkék, fák a termőrefordulást? ... Ba- laskó István tervosztályvezető Így válaszolt: „E pillanatban nem tudjuk, lesz-e építkezés. De ígérem, hogy jövő nyárig tisztázzuk és akkor tájékoztatjuk az itt lakókat." Az erzsébettelepi fórumon természetesen sokkal több lakó- területi probléma került szóba. Ezekre megnyugtató, vagy kevésbé megnyugtató választ kaptak a kérdezők. A fórum maga pedig egyértelműen igenlő válasz volt arra a kérdésre: hasznos lenne-e hasonló eszmecseréket tartani Pécs más területein is? Hársfai István Csökken a várakozási idő Uj konyha épül a Pécsi Bőrgyárban Régi a Pécsi Bőrgyár dolgozóinak panasza: sokat kell várakozni az ebédre, nehézkes az önkiszolgálás, nagy a tumultus a szűk étteremben, kicsi a büfé. Ez remélhetően megszűnik, ugyanis a gyár átépítteti a jelenlegi konyhát, bővítteti az éttermet, korsze- rűsítteti a büfét. A munkát a Pécsi Építőipari Szövetkezet december közepén kezdi és előreláthatóan fél év múlva fejezi. be. A konyha átépítésével egyidőben, a régi férfi öltözők helyén épül az új étterem, amelynek területe kétszerese lesz a mostaninak. Ez lehetővé teszi, hogy felgyorsuljon az étkeztetés, a 3—4 turnusban ötven százalékkal többen étkezhessenek. Az építkezés ideje alatt a pécsi műszergyárból hozott ételeket melegítő-tálaló helyiségben készítik elő és a gyár kultúrtermében fogyaszthatják el a dolgozók. Egymillió kilométer baleset nélkül A millió itt nem forintot, hanem kilométert jelent. Hárman a Volán 12-es Vállalatának dolgozói közül nemrégen kapták meg a kitüntető címet és jutalmat: egymillió kilométert tettek meg az országutakon, baleset nélkül. Nem tudom, hogy Vidák Antal, Pálfai János és Petkó Bertalan miképpen vélekednek efelől, de alighanem úgy érzik, a baj nélkül megtett „egymillió" fölér egy gyönge lottónyereménnyel ... Hét óra öt perckor — szinte gongütésre — áll meg nagy szusszanással az Ikaiusz a pécsi Bacsó Béla utcában. Az utasok sietnek dolgukra, az autóbusz pedig lassan átkocog a piac térre. Ott pihennek egy falatnyit, a szó igaz értelmében, mert ez a reggelizőhely, elfogy néhány lángos. Markáns arcú ember Vidák Antal, a haja deres. ötvenegy esztendős. — Mohácsi vagyok — mesél magáról — ötvenkettőben kezdtem a gépkocsivezetést. Mindjárt a MÁVAUT-hoz kerültem, de nem ám Mohácson, akkoriban az határsáv volt, s négy-öt pilótának bérelt helye volt otthon. Egy évig, másfélig változó munkahelyen dolgoztam, Veszprémben, Dunaújvárosban, azTöbb mint harmincmillió darab szárazelem készül Törökszentmiklóson, az Alföldi Szilikátipari Vállalat helyi üzemében. A másfél voltos góliát, valamint ceruza és a háromvoltos 2 R—10-es — pl. televíziós készülék konverteréhez használ ható — szárazelemet kooperációban készítik a Budapesti Akkumulátor Gyárral. tán ötvennégyben hazakerültem Mohácsra. — Hogyan választotta ezt a pályát? — Polgáriba jártam . . . Más nem ment. Próbálkoztam sok mindennel, végül így döntöttem. Most már késő ahhoz, hogy változtassak. Meséli, hogy igen sokat kellett dolgozni abban az időben. Volt, hogy négyszáznegyven órát is eltöltött a volán mögött. A Vezess baleset nélkül mozgalom ötvennégyben indult, azóta tette meg ezt az egymillió kilométert. Szép teljesítmény, főleg, ha hozzászámítjuk a megelőző két évet, s a most következőket. Szűkszavú, de egy-két dolgot azért még akaratlanul is elárul magáról. — Muszáj reggelizni ilyenkor — mondja —, mert amikor gyomorvérzésem volt. . . Gépkocsivezetők betegsége. Az országút egyenlő az állandó feszültséggel, szorongással, a másokért való szüntelen aggodalommal. Gratulálunk az egymillióhoz és magamban további baj nélküli kocsizást kívánok, hogy sokáig örülhessenek egymásnak a két kis unokával ... Pálfai Jánost nehéz volt megtalálni, örökké úton van, a 12-es Volán anyagbeszerzője. Az ember azt hinné, hogy az anyagbeszerző afféle úr, valami Polski-FIAT-tal furikázik. Pedig egy irdatlan nagy, pótkocsis ZIL-szerelvénnyel járja az országot. Egyik reggel sikerült elcsípnem az Ipar utcai telepen. Éppen indult volna lerakodni. — Melyik városban nem járt még az országban? — Olyant nem tud mondani — jelenti ki kategorikusan. — Járok én mindenfelé. Most fenn voltam — fejével Budapest felé biccent — hoztam gumikat, Zsiguli-alkatrészeket, motort, jegynyomdát... Minden szombatja szabad, de hétfőn reggel nyolckor már valahol „ott” kell lennie. Ez azt jelenti, hogy reggel háromkor indulás. És péntekig nincs megállás, menni kell. így aztán hamar összejön az egymillió. — örök életemben teherautón dolgoztam. A TEFU-nál kezdtem ötvenkettőben Pécsett, és tíz évig Komlón. Hatvanháromtól meg itt. Meg vagyok elégedve. — A felesége is? — Belenyugodott. Itt jóval több a kereset, mint ahol előbb dolgoztam. És a megélhetéshez sok kell. — Igaz. Dehát, hol dolgozott azelőtt? Mi az eredeti szakmája? — Hentes és mészáros voltam. Lehet, hogy jó hentes volt. De az biztos, hogy jó gépkocsivezető. Ezt igazolja a szép jelvény és az elismerés. Szabadságon van, mondták a siklósi Volán-telepen. És Kásádon lakik, abban a házban, amelyikben a tanács van. No, ezt nem nehéz megtalálni. És Petkó Bertalan, is otthon van: baleset történt, nem, nem vele, vagy a gépkocsival, hanem eltörött a göbe mellső lába, alighanem kényszervágás lesz a vége. Mert neki sem volt balesete egymillió kilométer megtétele alatt. Ö is autóbuszt vezet, akárcsak Vidák Antal. — Mondja meg neki, ha Mohácson jár, hogy üdvözlöm — kér. A szoba fala tele van a Kiváló dolgozó oklevelekkel. Meg ott díszeleg a hétszázötvenezer kilométeres jelvény is. Most mellékerül az egymilliós. Büszke rá, de szerény. Egyszerűen fogalmazza meg nézetét a dolgokról: — Amit az ember csinál, azt jól kell csinálni. És nálam éppen olyan becsülete van egy jó utcaseprőnek, mint egy jó mérnöknek vagy orvosnak. Mert egy jó utcaseprő nékem többet ér, mint egy rossz orvos. ötvenegyben, a katonáéknál szerezte meg a hivatásos jogosítványt. Leszerelés után harmadnap munkába állt Bere- menden az öreg gyárban. Teherautót vezetett, ötvenkilenctől meg már utasokat szállított. Azóta buszozik. Kásád— Siklós, Villány—Boly között. — Itt is született? — Nem. Negyvenkettőben jöttünk ide Szabolcsból az Albrecht-birtokra cselédnek. Kilencen voltunk testvérek. Tizenhárom évesen már négy ökröt hajtottam, gondoztam, nem is szeretek a gyerekkoromra gondolni. Kimegyünk az udvarra, ahol megmutatja a kéken csillogó játékot: a szépen gondozott Wartburgot, a magától kibújó antennát, a sztereó-magnót... Azpn tűnődtem, hogy van mindhármukban valami közös, ezen az egymillió baleset nélküli kilométeren kívül. Mindháromnak két lánya van, akikre büszkék is. Mindenütt van már unoka is. Vidák Antal a legidősebb, ötvenegy éves, Pálfai János egy évvel fiatalabb, kerek ötven, Petkó Bertalan szinte fiatal a nagypapa- ságra: negyvenhat esztendős. Dehát így van, teljen sok örömük az unokákban, és vezessenek még sokáig baleset nélkül! Kampis Péter Vidák Antal Pálfai János Petkó Bertalan
