Dunántúli Napló, 1976. december (33. évfolyam, 332-361. szám)

1976-12-02 / 333. szám

1976. december 2., csütörtök Dünantmi napló / 3 Fórum Erzsébettelepen S zépnevű utcákat — Székely, Kun, Bese­nyő, Török — fog közre a Bányász utca és a Jász utca, s az egészet egyik oldalról Marx, a másikról Engels nevét viselő út ha­tárolja. Ez az Erzsébet- telep. A bányászkolónia egyenházait egyre több modern, új ház köríti, de ezekkel együtt, vagy ezek ellenére is tíz percre Pécs belvárosától — a „mosto­hagyerekek” egyike. Későn jön a kenyér Azon az estén jóval a meg­beszélt időpont előtt bandu­koltunk a Marx úton felfelé. Az útat gyengén világították meg a lámpák (de a házak közül lenézve a Budai kertvá­rosra és azon túl — az est szikrázó fényeit láttuk), s talán ezért is nem vettük észre a környék egyetlen élelmiszer- boltját. De hisz nem is csoda: nincs a megszokott esti bolti fény, a bolt fél 5-kor már rég zárva. Szállingóznak hazafelé az erzsébettelepiek. Az aznapra valót bizonyára máshonnan hozzák. Ritkásan jön az autó­busz is. Az emberek más bá­nyatelepi járatokról szállnak le, amelyek az Engels út felé vi­szonylag gyakran húznak el. Erzsébettelep egyetlen autóbu­sza — a 49-es — Szarnárkútig jár. A Bittner Alajosról elnevezett művelődési házban ezen a hétköznapi estén erzsébettele­piek és a környékbeliek egy amolyan fórum keretében sze­rettek volna választ kapni la­kóterületük gondjaira a városi tanács szakigazgatási vezetői­től. Tulajdonképpen nem nagy ügyekről volt szó. És mégis azok, hiszen a mindennapi élet­tel kapcsolatosak és az ilyenek mindig nagy ügyek. Például a kenyér. Hiába mondta Herbst Ferenc kereske­delmi osztályvezető, hogy alap­vető élelmiszerekből nem lehet hiány és hiába magyarázta So­mogy/ Béla mezőgazdasági és élelmezési osztályvezető, hogy Pécsett 32 kocsival 254 helyre szállítják a kenyeret, s valame­lyik boltnak mindenképpen utolsónak kell lennie — az er­zsébettelepiek ezt sehogysem tudták megérteni. Meg is mond­ták, miért. Mániái György: „ Odalátunk a kenyérgyárra, mégis utolsónak kapjuk a ke­nyeret ..May József: „A Ellátási gondok a lakóterületen r Epülnek-e bányász családi házak? helybeliek a boltiakat szidják, pedig ők tehetnek róla a leg­kevesebbet. Ha a lél 2-kor záró boltba zárás előtt egy—másfél órával hozzák a kenyeret, per­sze, hogy nem tudják eladni, másnap meg . .. kinek kell a száraz? . .." Ilyen panaszokra valóban • nehéz magyarázatot adni. Mert egészen más, ha egy estig nyitvatartó boltba viszik dél körül a kenyeret, mint ha a fél 2-ig nyitvatartó kapja ak­kor. Mi lehet a megoldás? A helybeliek kérték: vagy a bolt nyitvatartását változtassák meg, vagy a kenyér érkezzék hama­rabb. A másik téma a közlekedés volt. Hiába Ígérte dr. Kiss Ele­mér, a Volán személyforgalmi üzemigazgatója, hogy a készülő új városi menetrend és a kocsi­park várható bővülése e kör­nyéknek is hoz javulást, a hely­beliek a járat mindennapos rendszertelenségéből indultak ki. Reggel a munkába menők várják az autóbuszt, de amikor az nem jön, elindulnak futva le az Ady Endre útra, s közben húz el mellettük csaknem üre­sen a kocsi, ami aztán olyan látszatot kelt, mintha a járat nem lenne kihasználva. Késik a busz. Lehet, hogy mindenütt pirosat kap, ami egymaga elég az utasok hajnali futóversenyé­hez. És napközben? Kirchner András: „Sok itt a nyugdíjas, akiknek gyakrabban kell orvos­hoz járni. Nekik ezek a járatok is fontosak ..." Azon vitatkoz­tak, hogy ■délelőtt 9 és 11 kö­zött kell-e még egy járat. A Volán „kísérletképpen" beállít egyet... A terület jövője Sokakat izgat a terület jövő­je. Pár hónapja szóbakerült, hogy bányász családi házak épülnek errefelé. Térképészeti felmérés volt már (valaki fel­panaszolta, hogy — természete­sen a távollétében — ennek ürügyén letiporták a kertjét és leszedték az eprét), aztán min­den elcsenedesedett. Most nem tudják: merjenek-e a szőlők­ben, gyümölcsösökben telepí­teni? . . . megérik-e az új tőkék, fák a termőrefordulást? ... Ba- laskó István tervosztályvezető Így válaszolt: „E pillanatban nem tudjuk, lesz-e építkezés. De ígérem, hogy jövő nyárig tisztázzuk és akkor tájékoztat­juk az itt lakókat." Az erzsébettelepi fórumon természetesen sokkal több lakó- területi probléma került szóba. Ezekre megnyugtató, vagy ke­vésbé megnyugtató választ kap­tak a kérdezők. A fórum maga pedig egyértelműen igenlő vá­lasz volt arra a kérdésre: hasz­nos lenne-e hasonló eszmecse­réket tartani Pécs más terüle­tein is? Hársfai István Csökken a várakozási idő Uj konyha épül a Pécsi Bőrgyárban Régi a Pécsi Bőrgyár dol­gozóinak panasza: sokat kell várakozni az ebédre, nehéz­kes az önkiszolgálás, nagy a tumultus a szűk étteremben, kicsi a büfé. Ez remélhetően megszűnik, ugyanis a gyár át­építteti a jelenlegi konyhát, bővítteti az éttermet, korsze- rűsítteti a büfét. A munkát a Pécsi Építő­ipari Szövetkezet december közepén kezdi és előrelát­hatóan fél év múlva fejezi. be. A konyha átépítésével egyidőben, a régi férfi öltö­zők helyén épül az új étterem, amelynek területe kétszerese lesz a mostaninak. Ez lehető­vé teszi, hogy felgyorsuljon az étkeztetés, a 3—4 turnus­ban ötven százalékkal töb­ben étkezhessenek. Az építkezés ideje alatt a pécsi műszergyárból hozott ételeket melegítő-tálaló he­lyiségben készítik elő és a gyár kultúrtermében fogyaszt­hatják el a dolgozók. Egymillió kilométer baleset nélkül A millió itt nem forintot, hanem kilométert jelent. Hárman a Volán 12-es Vállalatának dolgozói kö­zül nemrégen kapták meg a kitüntető címet és jutal­mat: egymillió kilométert tettek meg az országuta­kon, baleset nélkül. Nem tudom, hogy Vidák Antal, Pálfai János és Petkó Ber­talan miképpen véleked­nek efelől, de alighanem úgy érzik, a baj nélkül megtett „egymillió" fölér egy gyönge lottónyere­ménnyel ... Hét óra öt perckor — szinte gongütésre — áll meg nagy szusszanással az Ikaiusz a pé­csi Bacsó Béla utcában. Az uta­sok sietnek dolgukra, az autó­busz pedig lassan átkocog a piac térre. Ott pihennek egy fa­latnyit, a szó igaz értelmében, mert ez a reggelizőhely, elfogy néhány lángos. Markáns arcú ember Vidák Antal, a haja de­res. ötvenegy esztendős. — Mohácsi vagyok — mesél magáról — ötvenkettőben kezd­tem a gépkocsivezetést. Mind­járt a MÁVAUT-hoz kerültem, de nem ám Mohácson, akkori­ban az határsáv volt, s négy-öt pilótának bérelt helye volt ott­hon. Egy évig, másfélig változó munkahelyen dolgoztam, Veszp­rémben, Dunaújvárosban, az­Több mint harmincmillió darab szárazelem készül Törökszentmiklóson, az Alföldi Szilikátipari Vál­lalat helyi üzemében. A másfél voltos góliát, valamint ceruza és a háromvoltos 2 R—10-es — pl. televíziós készülék konverteréhez használ ható — szárazelemet kooperációban készítik a Budapesti Akkumulátor Gyárral. tán ötvennégyben hazakerültem Mohácsra. — Hogyan választotta ezt a pályát? — Polgáriba jártam . . . Más nem ment. Próbálkoztam sok mindennel, végül így döntöt­tem. Most már késő ahhoz, hogy változtassak. Meséli, hogy igen sokat kel­lett dolgozni abban az időben. Volt, hogy négyszáznegyven órát is eltöltött a volán mö­gött. A Vezess baleset nélkül mozgalom ötvennégyben indult, azóta tette meg ezt az egymil­lió kilométert. Szép teljesít­mény, főleg, ha hozzászámítjuk a megelőző két évet, s a most következőket. Szűkszavú, de egy-két dolgot azért még aka­ratlanul is elárul magáról. — Muszáj reggelizni ilyen­kor — mondja —, mert amikor gyomorvérzésem volt. . . Gépkocsivezetők betegsége. Az országút egyenlő az állan­dó feszültséggel, szorongással, a másokért való szüntelen ag­godalommal. Gratulálunk az egymillióhoz és magamban to­vábbi baj nélküli kocsizást kí­vánok, hogy sokáig örülhesse­nek egymásnak a két kis uno­kával ... Pálfai Jánost nehéz volt megtalálni, örökké úton van, a 12-es Volán anyagbeszerzője. Az ember azt hinné, hogy az anyagbeszerző afféle úr, vala­mi Polski-FIAT-tal furikázik. Pe­dig egy irdatlan nagy, pótko­csis ZIL-szerelvénnyel járja az országot. Egyik reggel sikerült elcsípnem az Ipar utcai tele­pen. Éppen indult volna lera­kodni. — Melyik városban nem járt még az országban? — Olyant nem tud mondani — jelenti ki kategorikusan. — Járok én mindenfelé. Most fenn voltam — fejével Budapest fe­lé biccent — hoztam gumikat, Zsiguli-alkatrészeket, motort, jegynyomdát... Minden szombatja szabad, de hétfőn reggel nyolckor már valahol „ott” kell lennie. Ez azt jelenti, hogy reggel három­kor indulás. És péntekig nincs megállás, menni kell. így az­tán hamar összejön az egymil­lió. — örök életemben teher­autón dolgoztam. A TEFU-nál kezdtem ötvenkettőben Pé­csett, és tíz évig Komlón. Hat­vanháromtól meg itt. Meg va­gyok elégedve. — A felesége is? — Belenyugodott. Itt jóval több a kereset, mint ahol előbb dolgoztam. És a megélhetéshez sok kell. — Igaz. Dehát, hol dolgozott azelőtt? Mi az eredeti szakmá­ja? — Hentes és mészáros vol­tam. Lehet, hogy jó hentes volt. De az biztos, hogy jó gépko­csivezető. Ezt igazolja a szép jelvény és az elismerés. Szabadságon van, mondták a siklósi Volán-telepen. És Ká­sádon lakik, abban a házban, amelyikben a tanács van. No, ezt nem nehéz megta­lálni. És Petkó Bertalan, is ott­hon van: baleset történt, nem, nem vele, vagy a gépkocsival, hanem eltörött a göbe mellső lába, alighanem kényszervágás lesz a vége. Mert neki sem volt balesete egymillió kilométer megtétele alatt. Ö is autóbuszt vezet, akárcsak Vidák Antal. — Mondja meg neki, ha Mohácson jár, hogy üdvözlöm — kér. A szoba fala tele van a Ki­váló dolgozó oklevelekkel. Meg ott díszeleg a hétszázötvenezer kilométeres jelvény is. Most mellékerül az egymilliós. Büszke rá, de szerény. Egy­szerűen fogalmazza meg néze­tét a dolgokról: — Amit az ember csinál, azt jól kell csinálni. És nálam ép­pen olyan becsülete van egy jó utcaseprőnek, mint egy jó mér­nöknek vagy orvosnak. Mert egy jó utcaseprő nékem többet ér, mint egy rossz orvos. ötvenegyben, a katonáéknál szerezte meg a hivatásos jogo­sítványt. Leszerelés után har­madnap munkába állt Bere- menden az öreg gyárban. Te­herautót vezetett, ötvenkilenc­től meg már utasokat szállí­tott. Azóta buszozik. Kásád— Siklós, Villány—Boly között. — Itt is született? — Nem. Negyvenkettőben jöttünk ide Szabolcsból az Albrecht-birtokra cselédnek. Kilencen voltunk testvérek. Ti­zenhárom évesen már négy ök­röt hajtottam, gondoztam, nem is szeretek a gyerekkoromra gondolni. Kimegyünk az udvarra, ahol megmutatja a kéken csillogó játékot: a szépen gondozott Wartburgot, a magától kibújó antennát, a sztereó-magnót... Azpn tűnődtem, hogy van mindhármukban valami közös, ezen az egymillió baleset nél­küli kilométeren kívül. Mind­háromnak két lánya van, akik­re büszkék is. Mindenütt van már unoka is. Vidák Antal a legidősebb, ötvenegy éves, Pálfai János egy évvel fiata­labb, kerek ötven, Petkó Ber­talan szinte fiatal a nagypapa- ságra: negyvenhat esztendős. Dehát így van, teljen sok örö­mük az unokákban, és vezes­senek még sokáig baleset nél­kül! Kampis Péter Vidák Antal Pálfai János Petkó Bertalan

Next

/
Thumbnails
Contents