Dunántúli Napló, 1976. november (33. évfolyam, 302-331. szám)
1976-11-06 / 307. szám
e Dunántúli napló 1976. ncvember 6., szombat KISTAPOLCA Komolytalan rovat Útleírást írok Gyermekkorom óta izgatott az utazás is, meg az útleírás is. Tiszteltem azokat, akik felrúgva otthoni kényelmet, állást, veszélyeket vállalva, gond, nélkülözés után néhány elefántagyarral, fókabőrrel, meg az útleírás évek alatt gyűjtött anyagával hazatértek. Kidülledt szemmel olvastam a dravidákról, az őserdőkről, a dolmenekről szóló izgalmas, színes olvasmányokat és fájt a szívem, hogy eqyes honfitársaimnak kijutott a szerencse, hogy amikor írnak, nem kell hazudniok, egyszerűen leírják azt, ami velük történt. Aztán elfajultak az útleírások. Világutazók nem töltöttek éveket távol, a veszély sem volt akkora. Néhány hónapot ücsörögtek egy-egy helyen és írtak az ottani szokásokról, népekről. Később továbbzüllött a dolog. Nem úgy, mint eleink, Körösi Csorna Sándor, Teleki Sámuel, Biró László, nem indultak el kortársaink a guineai rengetegbe, hanem feliratkoztak egy IBUSZ utazásra, jófajta magyar szalámival, fütyülős barackpálinkával. Honfitársaink ez újabb úton is keltettek ijedelmet, bár közel sem olyan nagyot, mint nyilazó őseink és szintén jelentős hadizsákmánnyal, himmi-hu- mival tértek haza, de ez már nem régi „kéntses is- kátula" volt, hanem mondjuk nylon holmi, amelyet, ha másképp nem tudtak zsákmányolni, akkor a szomszédasszony kintmaradt fia vette meg számunkra. Útleírás változatlanul született, de az már nem tartott ilyen frappáns címre igényt: „Feleség voltam Amerikában", vagy „Egy év az emberevők között", hanem leegyszerűsített cím volt, ilyesfajta: „Párizs, ahogy én láttam", vagy „Egy hét Monakóban”. Köztudomású, hogy a lejtőn nincs megállás. Ez alatt az egy-két hét alatt magyarunk mégis látott valamit imitt-amott. Az ez úton leírtak mégis magukon viselték a valóság egynéhány téveszméjét. A legújabb útleírást már nem feszélyezi semmi. Egy rokonszenves útleírónk, külföldet járt hazánkfia, egy napot töltött valamilyen egzotikus helyen és erről az egyetlen napról született meg a legújabb bőséges, magyar útleírás. Rendkívüli teljesítmény! Az emberi elszántság és genialitás legfelsőbb csúcsa! Ennél többet már azt hiszem csak az a lángeszű ember tud elérni, aki megírja a „Két óra Stockholmban" című útleírást. Szegény ember vízzel főz és jóllehet az irigység emészt, ezt az utat csak hazai viszonyok között követhetem. Mert követem! Én ugyanis eddig még nem tudtam eladni meg nem jelent útleírásaimat jó pénzért, úgyhogy kénytelen vagyok honi tájainkra ilyenfajta utazást tenni. Ha majd megjelenik az „EGY NAP", vagy „FÉLNAP" című 300—350 oldalas útleírás, amelyikben benne lesz Sásd múltja, jelene, jövője, kocsmái, hagyományai, piaca és mindaz, ami hazai turistáinkat érdekli, akkor vegyék tudomásul, hogy ezt én írtam kizárólag a fenti nagy példakép nyomán. Szöllősy Kálmán . . . Azt hiszem megveszett a világ körülöttem, mert már reggel feldühítenek indulás előtt, aztán Harkányban kilencven percet várok a barátomra és nem jön, később a kistapolcai vízimalom három kutyája ront nekem a köd-párás berekből vonyítva, mintha anyjukat ölném, Botosék udvarán pedig a pimasz, kokas a bokámat, s egy merészebb támadással fölföl ugrálva próbálja elkapni kabátövem rézcsatját. Az idő is borzongató, hűvös, a nagy- harsányi hegy felől — amelynek nyugati végét paxittal nyesik szüntelenül a bánya lőmes- terei — hideg szél támadja a beremendi síkságot. A cementmű széles aszfalt-szalagjáról hajlik el jobbra az út Kistapol- cára, Baranya egyik legöregebb — talán öt-hatszáz éves —- településére. A falu egy kicsit kopott, egy kicsit fátlan, egy kicsit rideg, de történelme, az aztán van: Csömör Zsófi néni — aki nemrég örökre megtért 99 esztendejével —, mesélte korábban a tanácselnöknőnek, Orgyán Sán- dornénak: — A dombra épült tapolcai kápolna alatt még a dédanyám idejében csontokat, fegyvereket találtak. Törökök feküsznek alatta. De talán magyarok is. Kovács István református lelkész szerint Kistapolca múltja Siklósnagyfalu múltja is: — Ez a két település valamikor egy volt, Széknagyfalva. néven. A török hódoltság idején a kistapolcai dombokról a lakosság lejjebb húzódott, a nagykiterjedésű zsombékos, mocsaras vidékre. Hogy ne legyenek „szem előtt”, mármint a törökök szeme előtt. Kis kunyhóikat ráépítették a vizenyőre, ők ismerték jól a járást, az ösvényeket, a törökök viszont nem. Ha jól emlékszem — vagy harminc-negyven esztendeje egy török lovasnak teljes csontvázát, fegyverzetét, lovának maradványait lelték meg a lecsapoláskor. Elsüllyedt... A lakosság később kettévált, egy része hátrább húzódott, vagy a mai Siklósnagyfalu területére. Nemeskürty István kitűnő könyve is említi, hogy az ezer- ötszázötvenes években Siklós várát és környékét mindössze 400 török lovas tartotta kézben, időnként végiglopkodták és gyilkolták a vidéket és persze... a magyar rabló-nemesek is, a Perényiek és társaik . . . — Egyébként errefelé nagyon jó földek vannak — mondja a lelkész — már úgy értem, hogy a lecsapolás után. Addig itt nem nagyon foglalkoztak földműveléssel. Beszéltem olyan idős helybéliekkel, akik annakidején még halász- gattak, víziszárnyasokra vadásztak, abból éltek. A kifogott halat felfüstölve tartósították, az volt a főtáplálékuk. A zsombékos, mocsaras világ azóta összezsugorodott: a fölu végén egy kis kacsaúsztató maradt meg, amelyet a BCM építésénél részben feltöltöttek földdel. Ez már nem történelem, csupán mese, de — a felvételek során — ebben a tóban fürdette — iszapolta Ten- kes kapitány a labanc ezredest, de itt van az a — közel kétszáz esztendős — kápolna is, amelynek harangkötelét — a tévéfilm tanúsága szerint —két birka rángatta, becsapván a német zsoldosokat. A tavat tizenegy meleg- vizű forrás táplálja, télen sem fagy be, az asszonyok idejártak mosni, egészen addig, míg az építkezés során a földgépek megjelentek és az útépítésnél fönnmaradt földet a dömperek idehordták. Most nincs átfolyása, a víz mozdulatlan és hina- ras, mosásra alkalmatlan. Még a hatvanas évek elején geológusok járták a vidéket, kutattak, kerestek. — Úgy hallottuk, lesz melegfürdőnk, építenek medencét a falunak ... jó kis kirándulóhely lett volna a környék. Aztán abbamaradt minden — mondják az asszonyok az újonnan épült Jókai utcában. — Jó lett volna, mert fejlődik a falu, főként, amióta a BCM beindult. Mi is ott dolgozunk az urammal — mondja Botos Gáborné. — Azt is hallottuk, hogy az üzem bővül, cementgyárat, még egyet építenek, már nem is tudom. Papírgyárról is beszélnek . . . Kistapolcából nem lett fürdőhely, a geológusok — érthető módon — elvetették ezt az elképzelést: ha itt fúrnak, nagyon könnyen a harkányi vízréteg látta volna kárát. Ami pedig a papírgyárat illeti, az csak mende-monda, hiszen a papír- gyártáshoz — sok egyéb mellett — nagyemnnyiségű víz is kell, az pedig itt nincs. A falu 172 lelket számlált a cementmű építése előtt, ma már 220 lakója van Kistapolcá- nak. A tanácselnöknő mondja, hogy egy új utcát nyitottak — húsz családi házzal — (ez a Jókai utca) és most — az előbbivel párhuzamosan — ismét egy új telep létesül: negyven házhelyet kínálnak eladásra, a villanyt már kivitték, lehet építeni. Valószínű, hogy a község szülöttéről, Barta Lajos, Kos- suth-díjas íróról nevezik el a telepet. A Jókai utca családi házai újak, mindössze hat-nyolc évvel ezelőtt kezdődött az építkezés, a legtöbb házban hydro- for emeli ki a vizet a kútból, sokhelyütt berendezték már a fürdőszobát is. Az utca egyik járdája mentén fiatal diófák nőnek: — A tanács telepítette? — Nem, hanem az utcánkban lakik egy idősebb férfi, egyszer csak ásta a lyukakat és elültette a csemetéket. A túloldalon valamilyen lila virágot hozó fák vannak, nagyon szépek. Nem engedjük kivágni. — Ki akarja kivágni? — Beszélik, hogy a tanács másfajta fákat tervezett ide — mondja Botosné. Nehezen hiszem el, hiszen a tanács ugyancsak igyekszik megalapozni ennek a községnek jövőjét: a hajdani Spitzer- féle sajtérlelő épületben 85 ezer forintos költséggel pinceklubot létesített a fiataloknak, fel is szerelték játékokkal, televízióval, lemezjátszóval, aztán van egy kitűnő könyvtár, amelynek a BCM-ben dolgozó Schilli Éva a vezetője, tárgyalnak az ÁFÉSZ-szel is, egy új élelmiszerbolt ügyében, mert a jelenlegi kicsi, elavult. Buszmegálló is kellene, ehhez megszervezik a társadalmi munkát, csak a BCM-től várnak annyi segítséget, hogy a földmunkát egy géppel elvégeztesse. Botosék háza több mint 400 négyszögölnyi telekre épült: a konyháravaló megterem, meg kukorica is a „hízónak”, ennek a csodamalacnak, amelyet a szomszédtól kaptak' még a nyár elején, de olyan kicsi volt, alig nyomta meg az 1 kilogrammot, cumisüveggel ne- velgették. míg végre szépen felferősödött. Libák, tyúkok járják keresztül-kasul az udvart, meg egy ronda nagy kakas, a fóliasátor alatt ötezer salátapalántának van helve, talán jó pénzért elkel majd a tavasz- szal. — Nem mondhatnám, hogy okunk lenne panaszra. Sokat dolgozunk a gyárban is, itthor: is, de van értelme. Legföljebb az a baj, hogy a faluban nem lehet friss húst kapni, a napokban is levágtunk egy hülye nagy libát, egész héten azt esszük az urammal — mondja Botosné. Ambrus Lajos bácsi családjával abban a házban lakik, amelynek falán évekkel ezelőtt helyeztünk el egy fekete gránit táblát, Barta Lajos emlékére, s amelyet minden sajtónap alkalmával megkoszorúzunk. — Miért éppen a te házadon van a tábla, amikor nem is vagy kommunista? — mondták neki annakidején. — No és? Demokrata vagyok és ez a lényeg — felelte önérzetesen. Óvja, vigyázza a táblát, minden évben várja, mikor érkeznek az író rokonai, hogy kellő tisztelettel fogadja őket. A felesége mondja: — Mindig jön a fia és a nővére, külföldi kocsival és egy szép csokor piros szegfűt helyeznek a táblára. Bécsben laknak ... A nyolcvanvalahány esztendős Lajos bácsi tűnődve szól közbe: — Nem tudom hol lakhatnak ott, pedig valamikor jártam Bécsben, nem is egyszer. . . Többszobás ház, amelynek beüvegezték a tornácát, sőt, afféle télikertet is varázsoltak a hátsó bejáratnál. Lajos bácsi az udvar végében kosarat fon eqy kis házikóban, téesz- nyugdijas, van rá ideje bőven. Valamikor elnöke volt a kistapolcai téesznek, még az „ősidőkben", a kezdés nehéz éveiben. Viharos közgyűlésekről, veszekedésekről, hajnalig tartó vitákról emlékezik, például az asszonyok által kivert 110 mázsa napraforgóról, amit le kellett adni 92 filléres kilónkénti áron, hogy aztán később — ezúttal már mázsáját 400 forintért — visszavásárolják vetőmagnak .. . Ez már a közelmúlt történelme. A szövetkezeti mozgalom bölcsőjét még e kedves öregek ringatták, már csak ők emlékeznek —, mert az utódok itt Kistapolcán, de a környező községekben is a jövőt formálják, pontosan, és okosan, kevesebb romantikával, ugyan, de annál nagyobb gonddal. Rab Ferenc Fotó: Seres Éva 1 A modern ház Nemzedéki problémák a házasságban Kettős alkalmazkodás Kihasznált öregek A nemzedékek együttélése a családban a házasság és a válás problémáinak önálló részterülete. A patriarchális családforma megszűnésével jelenség, hogy a családtagok száma csökken, egyben megnő azonban az önálló életvezetés igénye is. Nemzedéki probléma keletkezhet a szülők és a felnőtt gyermekek között már a házasság megkötésével kapcsolatosan, még inkább az idősebbekkel eqyüttélő fiatal házasok közös alkalmazkodása során. Napjainkban a fiatal házasok sok esetben azért élnek együtt a szülőkkel, mert: a) lakásgondjaikat így tudják megoldani, b) a háztartásvezetés és gyermeknevelés terheit részben a „nagymama" vállalja, c) az idős szülő személyes támogatásra szorul. Ebből a felsorolásból is látszik, hogy a nemzedéki problémák is sok ágra bomlanak, a szülők és házasságot kötött qyermekeik között kedvező és kedvezőtlen szükséqes vagy megszüntetést kívánó kapcsolatok egyaránt lehetnek. Találunk arra is példát, hoqy a fiatal házasokkal eayütt lakó szülő valósáagal mártír módjára viseli a terheket, éppúgy, mint azzal az esettel, hogy mindenáron el akarja hideqíteni lányát. vagy fiát a házastársától. Sok esetben jelentős a házastársaknak az anya vagy az anyós által nyújtott háztartási segítség. Nem egv nagyanya vagy anyós igaztalanul nagy terhet is vállal. Közülük egyeseknek a háztartás ellátása, a gyermekek gondozása mellett még annyi szabadidejük sem marad, amennyi törvény szerint a háztartási alkalmazottat is vagy vásárláshoz szükséges anyagiak összegyűjtésére is, viszont a szülő aki odafogadta a hózastársakat, kétségtelenül — jogilag elő nem írt — nagylelkűséget vállalt. Aligha felel meg azonban az alkalmazkodás szükséges szintjének az az anyós, aki leányának, a további gyermekek megszületésének elkerülése végett, azt tanácsolja, tagadja meg a nemi érintkezést a férjével. A helytelen beavatkozás példája az az eset is, amikor az anyós még azt sem akarta megengedni menyének, hogy egyedül o választhassa ki kisgyermeke részére a csecsemő-utalványra járó babakelengyét. Érdekes tény, hogy a feleség a férfi anyjával sokszor nehezebben hangolódik össze, mint a férfi az anyósával, különösen így van ez, ha ráadásul a feleség az együttélést a férjjel az anyós házában vagy lakásában kezdi meg. A nézeteltéréseknek nem ritka forrása az, hogy az egyébként is elfogult szülőt igazságtalanul pártfogolja a családi viták során az a házastárs, akit szüleinél a házastársak Pedia a bírói gyakoris kifejeződött követel- hogy o házastórs saját lek zavaró magatartásával szemben köteles a házas együttélés feltételeit biztosítani. Nem egy családi házban volt már a békekötés oka, hogy a férj. vagy feleség saját maga védte meg a szülő leküzdhető elfogultságával szemben házastársát. megilleti. S mindezt jóformán ellenérték nélkül teszik. Az együttlakás azonban kettős alkalmazkodást kíván, a házasság életrendje nagy mértékben függ attól, hogy kikhez és hány személyhez kell alkalmazkodni: és az idősek életritmusa rendszerint más már. A nemzedéki összetűzések gyakran épp ebből fakadnak. Cseh Szomba- thy László állapítja meg, hogy a generációs különbségek elsősorban azt jelentik: minden korosztály kialakítja az életstílusát, értékrendszerét fiatalabb éveiben, a gyermek- és ifjúkori szociaiizálódás során, és ezen később már nemigen változtat. „A mai öregek életstílusa, normarendszere tehát az 1900-as, 1910-es években formálódott. Ezzel szemben felnőtt gyermekeik az 1930-as, 1940-es évek „termékei", unokáik személyisége pedig az utolsó 10—15 évben bontakozott ki." (Család és házasság a mai magyar társadalomban 164, oldal.) A megértő házastársak és szülők együttlakása napjainkban a társadalmi és az otthoni feladatok ellátása közti gondok megoldásának egyik fontos forrósa. Ahol azonban a kellő egyetértés és alkalmazkodás nincs meg — az alkalmazkodásnak is kölcsönösnek kell lennie! — akkor helyesebb — persze, ha lehetséges, s ha még nem késő — a különköltözés. Ez annál is indokoltabb, mert a szülőkkel való együttlakás ideje alkalmas lehet lakásépítés Az idős ember lélektanához tartozik, hogy nem akarja : csak kegyelemből foglalkozzanak vele és voltaképpen a gyermekeknek már nincsen is szükségük rá. A magát hasznosítani akarás, a befolyásolás szándéka mögött is emberileg érthető motívum. Nem jó formája azonban ennek az, amikor például az anya naponta kívánja bebizonyítani, hogy ő főz jobban a menyénél, ő takarít szebben. Ismét és ismét az olyan fontos apróságok történetéhez tartozik ez is. Az ilyen apróságok a házasságban nem mindig maradnak apróságok, megmérgezhetik az egész családi közösség életét. Dr. Csiky Ottó FROTTÍR gyermekköntösök 30n'„-os engedménnyel szín- és méret- választékban a Mecsek Aruház divatoszlályán
