Dunántúli Napló, 1976. november (33. évfolyam, 302-331. szám)
1976-11-06 / 307. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli nanio XXXIII. évfolyam, 307. szám 1976. november 6., szombat Ára: 80 fillér Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja szmeink győzelme Valóra vált az álom Pécs város új sportcsarnokát dr. Beckl Sándor államtitkár, az OTSH elnöke avatta fel tegnap este. Átadtak az ű| pécsi sportcsarnokot Díszünnepség a Pécsi Tudomány- egyetem aulájában A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 59. évfordulója alkalmából az MSZMP Baranya megyei és Pécs városi Bizottsága valamint a Pécsi Tudományegyetem pártvezetősége tegnap délután központi díszünnepsége; rendezett a Pécsi Tudományegyetem aulájában. A díszünnepség résztvevői között foglaltak helyet a megye és a város pórt-, állami és társadalmi vezetői, a tömegszervezetek képviselői, a jogi és közgazdasági kar tanárai és hallgatói. Dr. Iváncsics Imre. a Tudományegyetem pártvezetőségének titkára köszöntötte a résztvevőket, közöttük dr. Nagy Józsefet. az MSZMP KB tagját, a Megyei Pártbizottság első titkárát, V. I. Kolokovot, a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza igazgatóhelyettesét. Onnepi beszédet dr. Plechl Ágota, az MSZMP Pécs városi Bizottságának tagja mondott. — 1976. november 7-én 59 esztendeje ünnepük a Szovjetunió népei és a világ dolgozói a Naqy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóját — kezdte beszédét, majd arról szólt, hogy a Lenin nevét viselő ^ Néva-parti városban az egész emberiség sorsa alapvetően megváltozott, amikor ott a hatalom a munkás- és katonaküldöttek szovjetjeinek kezébe került. Ezt a példát Magyarország követte elsőként a dicsőséqes Tanácsköztársaság kikiáltásával. A szónok ezt követően szólt a ma már történelmivé vált események előzményeiről. Utalt arra, hoqy a cári Oroszországban a kizsákmányoló rend elviselhetetlen terheket rakott a népre, az elégedetlenséq fokozódott. A cári hatalom mindent megtett azért, hogy az elégedetleneket eqymás ellen fordítsa. Kihasználta országának soknemzetiségét, valamint a vallási ellentéteket is, — A marxista forradalmárok feladata volt Lenin vezetésével a tömegek közös harcra való egyesítése - folytatta beszédét. — Lenin 17 éves kora óta készült forradalmi hivatására. Marx tanítása óriási távlatokat nyitott meg előtte. A cári Oroszországban a nagyipar fejlődésével a nagyüzemi munkásság hada is fejlődött. A marxista forradalmárok tevékenysége az 1900-as évektől kezdve fokozatosan nőtt. Beszédének további részében kronológiai sorrendben felidézte a párt harcát 1917. október 26-ig, a Téli Palota elfoglalásáig, majd utalt az aznap hajnalra, amikor a szovjetek második kongresszusa elfogadta annak a kiáltványnak szövegét, amely bejelentette: a hatalom a szovjetek kezébe ment át, Így virradt fel 1917. október 26-a, a szovjet állam legelső napja! Beszédéi így folytatta: A párt, az orosz proletariátus élcsapata Lenin vezetésével alkalmazta Marx és Engels tudományos tanait a forradalmi gyakorlatban. A világon az első szocialista állam meghirdette az emberek egyenlőségét és azt a gyakorlatban megvalósította, a sok- nemzetiségű Szovjetunió népei között kialakult kapcsolatban felszámolta a kizsákmányolást, megnyitotta a felszabadulás útját az elnyomott, a függő és gyarmati sorban élő népek előtt. Véget vetett a kapitalizmus egyeduralmának. A Nagy Októberi Szocialista Forradalomban új rend született. Az új rend fennmaradt, fejlődött, erősödött, szilárdult és egyre hatalmasabb lett. A Szovjetunió Kommunista Pártja, a szovjet állam mindenkor következetes és elvi politikát folytatott, a marxizmus—leninizmus eszméit töretlenül alkalmazza és alkalmazta. Az ünnepi beszéd további részében a szánok méltatta a XXV. pártkongresszus jelentőségét, majd a IX. ötéves terv eredményeit az iparban, mezőgazdaságban. Az ipari termelés volumene. — amint ezt az irányelvek előirányozták — 43 százalékkal növekedett. A Szovjetunió a világ ipari termelésének 20 százalékát adja, A mezőgazdaságban fellendülés következett be. A kolhozok, szovhozok gazdaságilag megszilárdultak, 347 ezer traktort, 750 ezer teherautót és 64 millió tonna műtrágyát kapott a mezőgazdaság. Az életszínvonal-politika a IX. ötéves tervben döntő mértékben előtérbe került. Az egy lakosra jutó reáljövedelem negyedével növekedett, 56 millió ember költözhetett jobb lakásba. A X. ötéves terv a hatékonyság és minőség ötéves terve, e mellett a mennyiségről sem feledkeznek meg. — Ma, amikor a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 59. évfordulóját ünnepeljük, emlékezzünk a hősökre, azokra, akik életüket áldozták azért, hoqy országuk az elmúlt 59 év alatt több évszázadnyi utat megtehetett — folytatta beszédét. — Emlékezzünk azokra, akik életük órán a szocialista tábor országainak elhozták a kizsákmányolás eltörlésének lehetőségét, valamint azt, hogy létrejöhetett egy olyan társadalom, ahol folyamatos a fejlődés az élet minden területén. Hazánk 1945 óta együtt halad a Szovjetunióval, a Magyar Szocialista Munkáspárt a Szovjetunió Kommunista Pártjával azonos, egyeztetett nemzetközi politikát folytat. A két nép barátsága, szövetsége töretlen. Szólt a Szovjetunió következetes békepolitikájáról, azokról a segítségekről, amelyet a Szovjetunió és a szocialista államok nyújtottak és nyújtanak a népek igazságos harcaihoz. Beszédét így fejezte be: — Kedves Elvtársnők! Elvtársak! Tisztelt ünneplő közönség! November 7-e a nemzetközi munkásosztály, a világ dolgozóinak nagy ünnepe. A forradalmi elmélet társadalmi gyakorlattá válásának, a párt egységének és erejének diadala, ahogy Kádár elvtárs mondta a pórt fennállásának 50. jubileumán: „A kommunista és munkáspártok ereje eszméjük igazságában, nemzetközi ösz- szefogásában, a proletár internacionalizmusban van,” Az ünnepség után a Tudományegyetem irodalmi színpada adott művészi műsort. Fogadás a szovjet nagykövetségen Vlagyimii Jakovlevics Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 59. évfordulója alkalmából pénteken fogadást adott a nagykövetségen. A fogadáson részt vett Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Aczél György, Apró Antal, Benke Valéria. Biszku Béla, Fock Jenő, Gáspár Sándor, Huszár István, Nemes Dezső, Németh Károly, Óvári Miklós, Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Borbély Sándor, Gyenes András és Győri Imre, a Központi Bizottság titkárai. Jelen volt a fogadáson az MSZMP Központi Bizottságának, az Elnöki Tanácsnak, a kormánynak sok tagja, a politikai, a gazdasági, a kulturális, a társadalmi élet sok más vezető személyisége. A fogadás meleg, baráti légkörben zajlott le. A pécsi sportolók két évtizedes álma valósult meg, november 5-én átadásra került a városi Sportcsarnok. Az avatóünnepségre zsúfolásig megtelt a nézőtér. Az első esemény az elsötétített teremben a Leöwey Klára Gimnázium tanulóinak világító buzogány-gyakorlata volt. Ezután a Sportcsarnok fokozatosan teljes világítást kapott, és a Himnusz hangjai után Czente Gyula, Pécs város Tanácsának elnöke köszöntötte a vendégeket, köztük dr. Nagy Józsefet, a Központi Bizottság tagját, az MSZMP Baranya megyei Bizottsága első titkárát, és Lukács Jánost, az MSZMP Pécs városi Bizottsága titkárát. A városi tanács elnöke felkérte dr. Beckl Sándor államtitkárt, az OTSH elnökét. az új létesítmény átadására. Dr. Beckl Sándor köszöntőjében utalt arra, hogy az új sportcsarnokkal a pécsi sportolók és sportszeretők régi vágya teljesült. A létesítménnyel gazdagodott a város, a megye, hiszen új hajléka épült a testedzésnek és a sportnak, amely elsősorban az ifjúság egészségét és tehetségét egyaránt ápoló szerepre hivatott. Szólt arról, hoav különösen fontos közös ügyünk elősegíteni azt, hogy a felnövekvő nemzedék ne csak szellemileg, hanem fizikailag is jól felkészült legyen, hiszen nagy feladatok teljesítése vár rájuk a szocialista társadalom felépítésében. Ezt szolgálni kiemelkedő feladata az új sport- csarnoknak. Az államtitkár ismertette a sportcsarnok méreteit is. Küzdőtere 48x29 méteres, és így az orszáq jelenleg legnagyobb alapterületű csarnoka. Alkalmas 17 sportág eseményeinek megrendezésére és a versenyeket 2700 néző szemlélheti. Egyes rendezvényeken a nézőszám 400 fővel növelhető. — Most, amikor átadjuk ezt a nagyszerű sportcsarnokot ren deltetésének — mondotta dr. Beckl Sándor befejezésül — csak azt kívánhatom: használják és hasznosítsák jó eredményekkel és jó egészséggel. Az új létesítményt Horváth Lajos, a Baranya megyei Tanács elnöke vette át. Az Internacionálét követően a sportolók léptek a küzdőtérre. Először a belvárosi általános iskolások korong-gyakorlatát láthatták a nézők, majd az óvodások bemutatója következett. A Komarov Gimnázium padgya- korlatait az 500-as Szakmunkás- képző Intézet gúla-gyakorlatai követték, majd játékos sportvetélkedő, a Janus Pannonius Gimnázium szalaggyakorlata, és a Baranya megyei Tornaszövetség akrobatikus tornabemutatója szerepelt a programban. Az ünnepséget a sz,- eplők élőképe zárta. A sportcsarnok első rangos rendezvénye a ma délutáni Magyarország—Románia ifjúsági férfi és női kézilabda viadal lesz. November hónapban szerepel a műsortervben még egy nemzetközi esemény, a Steinmetz Kupa ökölvívó viadal. A későbbiek során tenisz Király Kupa mérkőzést is láthatnak a baranyai szurkolók. Lázár Lajos Tegnap megnyitotta kapuit a Konzum Áruház. A vendégek a hivatalos megnyitó után megtekintették az áruházai (Tudósítás a 2. oldalon) — Szokolai felv. — * Pée*'. Tudományegyetem aulájában megtartott ünnepség szón oka, dr. Plechl Ágota beszédét nallgal.'ák a részvevők.