Dunántúli Napló, 1976. november (33. évfolyam, 302-331. szám)
1976-11-15 / 316. szám
Citorakészítő — A televízió „Röpülj páva" műsorát néztük a feleségemmel, mikor megjelent a képernyőn egy citorazene- kar. Mondom, te asszony, ilyen citorákat én is tudnék csinálni! Hát, ha van kedved hozzá, akkor állj neki, buzdított. Egész éjjel fészke- lődtem az ágyamban, a gyerekkori emlékeim közt kutattam, mert valaha csinálgat- tam citorákat. Már kora hajnalban papírt, ceruzát fogtam és elkezdtem számolni, tervezni. így éledt újra az én citoraszerelmem — mesélte Barna István pécsi citeraké- szítő. Barna István a Pécsi ÁFÉSZ-nél dolgozott, mint terménydaráló. Onnan ment rokkantsági nyugdíjba, öt- venhét éves, járni alig tud. Betegsége az otthonhoz köti. A Megyeri úti ház: lakás, műhely és kiállítás. Szebbnél- szebb remekművű citerák fekszenek a polcokon. — Apám uradalmi famunkás volt, mellette tanultam meg fával dolgozni. Most nyugdíjas éveimben végre azzal foglalkozhatok, amivel egész életemben szerettem volna. — Tudja, én nem úgy csinálom ezeket a népi hangszereket, ahogy az Alföldön azok a mesterek, mint például a Budai Sándor. Az én citoráimat az alsó farészre építem és utána viszem préseken keresztül. Ök az oldalukra építik a citorát. És még egy technikai érdekessége van az enyémnek: gázmenetes hangoló szegeket használok, melyek egy évig sem eresztenek le. Az első citorán, melyet 1973-ban több évtizedes kihagyás után készítettem, sokat törtem a fejem. Könyvtárakba jártam és kerestem a szakirodalmat. Két hétig dolgoztam rajta szinte éjjel-nappal. Zenei könyveket tanulmányoztam, míg végre sikerült megcsinálnom azt a kottalécet, mely tökéletes hangolhatóságot eredményezett hangszereimnél. Levelet mutat, melyben olvasom, hogy „a citerák külsőre nagyon szépek, megnyerték tetszésünket, bár hangsúlyozni kívánom, hogy az ön által készített citerák- nak legnagyobb értéke a kellemes zengés, a kottaléc pontos beosztása és ami ebből következik, a könnyen és tisztán hangolhatóság ...” — Ezt a levelet a vasasi „Röpülj páva" kör vezetője Major Ferenc küldte, miután vettek tőlem hat citorát. Tudom most furcsát mondtam, hisz „kontárnak" vagyok minősítve. A helyzet azonban az, hogy a hangszereket kipróbálták, elnyerte a tetszésüket, elvitték. Fizetni azonban nem fizethettek, mivel számlát nem tudok adni; így amíg a citorákat törlesztik, addig a vasasi művelődési ház citorakészítője vagyok. Roszprim Nándor Rohan az idő. Készül a színházi revü változat Bizony, rohan . , . Lányok és fiúk fütyültük úton-útfélen. „ Rohan az idő, és lassan emlék lesz minden dal .. . Körmendi Vilmos, a Kossuth Rádió Hemingway-szakállas könnyűzenei szerkesztője, aki a dalokból összeállította a televízió emlékparádéját, most színpadra is tervezi ugyanezt; a Rohan az idő című televíziós műsort. — A Lánchíd avatásától napjainkig közéleti események köré csoportosítottuk a táncdalokat, emlékeztetőnek — mondja. — Százhatvanöt dalt vettem fel. Én voltam a műsor összeállítója, hangszerelője, zenei rendezője, Csenterics Ágnes pedig a szerkesztő-rendezője. Régi MA- FILM-híradókból, illetve a későbbi évek anyagát a televízió híradójának archívumából vettük ki. Eredeti filmbevógások- ból álló képsorok készültek tehát a zenei anyaghoz, úgynevezett blue box technikával. — Van-e ennek az időszaknak abszolút slágere? — Nem állítottunk fel értékrendet. A százhatvanöt slágert mindenki ismeri, tehát mind abszolút slágernek tekinthető. Bukásnak számított volna, hogyha csak egy olyan is elhangzik, amit nem ismert mindenki. — Ez a műsor egyik állomása volt a magyar tv-show kialakulásának. Mi a véleménye erről? — Valóban, kifejezetten televíziós lehetőség, hogy az em. berek nosztalgiájára építsünk. A kép és a zene összhangja alkalmas ilyen, a múltat kissé újraértékelő ábrázolásra. Óvakodtunk a látvány túlhangsúlyozásától, Csak eredeti dokumentum anyagot használtunk fel. így sem lehetett minden eseményt a könnyűzene nyelvezetéhez illeszteni. Például az űrrepülés kezdetének kifejezésére alkalmas a sláger, hogy „Szeretném bejárni a Földet", De az újjáépített Erzsébet híd képéhez nem feltétlenül jó az Egy Duna-parti csónakházban című régi dal. De a szerkesztői alapötlet, azt hiszem jó összetartó erőnek bizonyult. — Befejeződött a Rohan az idő televíziós sorozata, s most dolgozunk majd a színházi revü változaton. Hiszünk ennek a lehetőségében is, mivel ugyanazon a közönséglélektani jelenségen alapul, mint a tv-so- rozat: a nosztalgián. F. D. □Hétfői Ketten együtt nyolcvanévesek A Kessler nővérek nyilatkoznak A világhírű táncoslábú ikrek, Alice és Ellen Kessler — ösz- szesen nyolcvan évesek, de még bőven akad számukra hely a világ sikerpódiumain. Pályafutásuk alatt hatalmas vagyont „táncoltak és énekeltek” össze, melynek sorsáról a közelmúltban végrendelkeztek. A testamentum szerint az egyik ikertestvér halála esetén a vagyon teljes egészét a másik ikertestvér örökli. A kíváncsi újságírók a vég- rendelkezés hallatán arra véltek következtetni, hogy az ikrek visszavonulnak a nyilvános szereplésektől. Alice és Ellen azonban tagadták ennek lehetőségét és kijelentették, hogy mindaddig szerepelni fognak, míg a közönség szívesen fogadja őket. A közönséggel egyelőre még nincs baj, mert a televízió érdeklődése még nem lanyhult irántuk, s egy percnyi fellépésüket ezer márkával honorálja, az Egyesült Államokban pedig egy esti fellépésért fejenként ötezer dollárt vágnak zsebre. Az igazság azonban az, hogy a lipcsei születésű Kessler-nő- vérek csillaga hanyatlóban van. Az ötvenes években a Kessler- nővérek fellépése mindenütt attrakció számba ment, s közös fellépéseiken az olyan nagy sztárok is háttérbe szorultak, mint Frank Sinatra vaqy Dean Martin. A fél óra különbséggel született ikrek karrierjük fénykorában éjjel-nappal azonos ruhákban jártak, ma viszont, kivéve a reflektorfényben eltöltött időt, mindinkább arra törekszenek, hogy mindjobban kifejezésre juthasson egyéniségük, még az öltözködésben is. Életüket teljesen hivatásuknak szentelték. Egyikük sem ment férjhez, életük férfikísérői mindig csak ideiglenesek voltak, s ismeretlenek maradtak a szépséges ikrek árnyékában. Állandóan együtt élnek düsseldorfi, müncheni vagy római lakásuk egyikében., A világsikerig hosszú volt az út. Pólyájuk kezdetén esténként tizenhét márkáért táncoltak és énekeltek a düsseldorfi Palladiumban. Világsikerük a párizsi Lidóban indult meg néhány frankos honoráriummal.- A honorárium az éhenha- láshoz túl sok volt, a jóllakás- hoz viszont kevés - emlékszik vissza Alice.- A Lido konyhájáról kapott sültkrumplin éltünk - mondja Ellen. Aztán az ötvenes évek folyamán a Kessler-nővérek csillaga mind magasabbra emelkedett a siker egén és Európa mellett Amerika és Japán is legnevesebb pódiumain fogadta őket. Egyesek szerint a szép ikrek négy karcsú lába volt az NSZK minőségileg legjobb exportcikke.- Az idő még nem szólít bennünket az aggok házába, ezért még nincs szándékunkban visszavonulni - mondják a negyven éves lányok. L. Zs. A szerelem mindjg nagy kockázat Valentyina Tyelicskina vallomása Nyakában dús ötvösnyakék — az orosz pompa. Haja dísztelen-simán hátrafésülve — az orosz egyszerűség. Valentyina Tyelicskina hajdanvolt orosz falusi lány, a szovjet filmdelegáció tagja. Harmincegy éves — és ilyenkor az életkort még nem illetlenség leírni. Tizenegy éve végzett a Moszkvai Filmművészeti Főiskolán, huszonhárom filmben játszott. Egy küldött a szovjet filmgyártásból, ahol 330 ezer ember, 38 stúdióban, évente 140 játékfilmet, 100 tv- filmet és 2 ezer tudományos és dokumentumfilmet készít. Mielőtt Seremetyevón felhúzott volna vele a gép, átvette a Komszomol kitüntetését, aztán elrepült Pestre. A Szovjet Filmnapokon tulajdonképpen a Nősülni tudni kell című kellemes film női főszereplőjeként vett részt, de nem ennek van jelentősége. Soroljuk a filmeket, amelyekben játszott, aztán a színházi szerepek között egy gyöngyszem: a Sirály-beli Mása. A világirodalom leghalkabb drámájában, minden színésznők egyik álma. — Ebből a sokszínű, remek szerepből mit fedezett lel magának? — Mása ... ez a kérdés elevenembe talált — mondja kicsit felhős arccal. — A legkedvesebb szerepem ... de túlságosan szerettem volna eljátszani, a rendezővel túl lazán találkoztak a gondolataink és talán túlságosan fiatal voltam még hozzá. Hiszen már a pálya elején megkaptam ezt a feladatot. Szóval a legfájdalmasabb pontom még mindig Mása. Nagyon szeretem a Sirály-t, nagyon szeretem Mását és tartozom még vele . . . — Ilyen nagy szeretettel hogyan magyarázza, hogy Csehov a Sirályt 1896-ban irta és máig világsiker? Hol van benne a remekművek örök időszerűsége? — A probléma a tehetség és a személyiség problémája. A színész számára a tehetséges, ám kiforratlan személyiség drámája a vonzó. A mindennapi ember számára pedig Mása alakja azért eleven minden időben, mert beteljesületlen a szerelme. Ezt a tragédiát is a személyiség teljesülésének hiánya okozza. Nem valósíthatta meg önmagát, és egy reménytelen szerelem is nyomja a lelkét. Mása alakjában itt van a remekművek örökérvényűsége: ha nem is törvényszerű, de örök emberi jelenség, hogy a szerelem kockázatos. Nem lehet senkinek sem megparancsolni, hogy szeressen, vagy ne szeressen, emlékezzék vagy felejtsen. Csehov Sirályában Mása alakja ezért világsiker ma is és az lesz mindig. — Ha ennyire érti és érzi a tragédia műfajának belső világát, akkor kielégíti-e, hogy több filmjében komikus alakot játszik? — Az ember minden műfajba belefér, lelkülete, gondjai mindegyikben ábrázolhatóak. Lehet, hogy minden játék valamiképpen tragikomédia. Ha így fogom fel, akkor mind remek színtér az önkifejezésre. Hiszen tragédia és komédia — egymáshoz vonzódó ellentétek. Csak a kettő mértékének aránya váltakozó. Például Oszt- rovszkij komédiát is írt, és én azokat mélységes tragédiának fogom .fel. — Látszik; drámaelméletből jó iskolát járt ki Moszkvában! Erre Valentyina szeme a rámenős magyar fotóriporterek kereszttüzében furcsán csillan: — Igen, mi a reflektorfényben állunk, európai kultúrájú elméleti tanáraink pedig a háttérben maradtak, amíg éltek. Áldom a nevüket: Belokurov, Szverdlin és Szvodlonyin professzor bácsik nevét. — Végül is; Mása helyett lilmkomédiák! így is boldog ember? — Igen, nagyon! Színész vagyok, és sokszor a legbensőbb igazságokat is érzékeltetem az embereknek. Nagyon boldog vagyok! Kék ruhában ült előttünk, kicsit a tajgák hűvös-tiszta emlékével. Földessy Dénes A A biztosítás — biztonság DE CSAK biztonsági zárak mellett! Ezt kínálja mindenkinek a 24. sz. VASALAS- ZAR-LAKAT SZAKBOLTJA, Pécs, Zsolnay V. u. 3. Telefon: 10-310., ahol: hengerzárbetétes ELZETT BIZTONSÁGI ZÁRAKON kívül az ajtó-, ablak-, bútor- vasalások-zárak teljes szakszerű választékát találja! iUlitöl időszerű et Sirály?