Dunántúli Napló, 1976. október (33. évfolyam, 271-301. szám)
1976-10-09 / 279. szám
Dunántúlt napló 1976. október 9., szombat 4Nyugdíjas napot tartott a Pécsi Kesztyűgyár pénteken délután két órakor az Olimpia étteremben. Az évente egyszer megrendezett családias vállalati ünnepségen több mint háromszáz nyugdíjas jelent meg, közülük többen már öt—tíz—tizenöt éve nyugdíjasok. hírek 1976. OKTÓBER 9 SZOMBAT Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából DÉNES nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 5.54 — nyugszik 17.08 órakor. A Hold kél 17.37 — nyugszik 7.02 órakor. Színi Gyula S záz évvel ezelőtt, 1876. október 9-én született — és 56 éves korában, 1932-ben halt meg — Színi Gyula író, újságíró. Budapesten végzett jogot, majd bírósági szolgálatba lépett, de 1900-ban otthagyta a bírói pályát és belépett a Pesti Napló szerkesztőségébe. Később rövid ideig a Budapesti Naplónál is dolgozott, majd Az Újság munkatársa lett. Sűrűn jelentek meg kritikai cikkei a Magyar Geniusban, A Hétben, később pedig az Osvát Ernő szerkesztette Figyelőben és Nyugatban. A Magyar Tanácsköztársaság idején az írói direktórium tagja volt; az ellenforradalmi korszakban visszahúzódott minden szerepléstől. Munkásságát 1929-ben Baumgarten-dijjal jutalmazták. Számos regényt és színdarabot fordított, írásainak témaválasztásában a ritkához, a különöshöz vonzódott; távol állott a realizmustól, inkább szimbolista alkotó volt. Ismertebb regényei a Profán szerelem, a Porcelánmuzsika, A bűbájos. Sok tanulmányt is irt. Halálát követően, 1933-ban megjelent válogatott elbeszéléseinek kötete. A felszabadulás után Eleven bálvány cimü regényét jelentették meg. Ma e SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Mária főhadnagy (este 7 órakor) Bemutató bérlet. MOZI Park: Mackenna aranya (3, hnó, f9) Petőfi: Az ötödik pecsét (4, 6. 8) Kossuth: A holnap lovasai (10. 12, f3, f5) A kékruhás nő (f7, f9) Kossuth Klub: Maréknyi szerelem (6, 8) . Fekete Gyémánt: Visszatérés óz földjére (4. 6) Jószerencsét: Közelharc férfiak és nők között (5, 7) Rákóczi: Akció az elnök ellen (5, 7) Május 1.: Vidám gazfickók (fő) Harkány: Amerikai éjszaka (7) Komló, Május 1.: Olaszok hihetetlen kalandjai Leningrád- ban (4, 6) Komló, Zrínyi: Bankrablás (4, 6, 8) Mohács: A kék katona (6, 8) Sellye: Fehér farkasok (7) Siklós: Olcsó regény (7) Szigetvár^: Tükörképek (8) Várható időjárás szombat estig: időnként kissé megnövekvő felhőzet, számottevő csapadék nélkül. A hajnali és a reggeli órákban többfelé köd, helyenként ködszitálás. Mérsékelt, változó irányú szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 5—10, legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton: általában 20—25 fok között, egy-két tartósan ködös helyen kevéssel 20 fok alatt. Dr. Nagy József fogadta a Komszomol- küldöttséget Dr. Nagy József, az MSZMP KB tagja, a Baranya megyei Pártbizottság első titkára tegnap délután fogadta az Ny. L. Spilkov, Lvov megyei Komszomol első titkára vezetésével Baranyában tartózkodó szovjet ifjúsági küldöttséget. Szívélyes eszmecserét folytattak a Ivovi és a baranyai ifjúsági szervezetek kapcsolatáról, munkájáról. A Ivovi fiatalok elmondták, milyen hasznos ismereteket szereztek eddigi látogatásaik során, s azt, hogy magyar barátaik mennyire őszinte érdeklődést mutattak a Szovjetunióban folyó munkákról, az ottani emberek élet- és munkakörülményeiről. A Komszomol küldöttség tegnap délelőtt látogatást tett a Pécs városi Tanácson, ahol Pppp Imre elnökhelyettes adott tájékoztatót a tanács ifjúság- politikai munkabizottság tevékenységéről. Tegnapi programjuk során a Ivo- viak ellátogattak a Tanárképző Főiskolára, majd KISZ-vezetőkkel találkoztak. ♦ — A MÁV jövő évi tervei. A MÁV pécsi Vasút- igazgatóságán tegnap fogadták el a jövő évi terveket és 1978-as előtervet. Közel 421 millió forintot fordítanak jövőre az állóeszközök fejlesztésére, míg 1978-ban 609 milliót használnak majd fel. Ezerki- lencszázhetvenhétben kezdődik többek között a siófoki vasútállomás átépítésének első üteme és folytatódik a pécsi központ és szociális létesítmény kivitelezése. Hozzáfognak a MÁV-rendelő bővítéséhez és Dombóváron elkezdődik az új szociális központ építése. — Szüreti bál. Szőlőlopással, tánccal, énekkel egybekötött szüreti bált tartottak a napokban a pécsi Tüzér utcai szociális otthonban. A mulatságon részt vettek a patronáld brigád tagjai is, a Kossuth Lajos utcai OFOTÉRT üzlet dolgozói. — Négyszintes szociális épület. Az ÉPFU új szociális épületet építtet a Megyeri úti telepen. A 13 millió forint értékű orvosi rendelő, ebédlő, különböző öltöző és fürdő hatszóz ember régi gondját oldja meg. Átadási határidő ez év végén. — Bélyegek — kalapács alatt. Bélyegárverést tart vasárnap délelőtt fél tízkor a KPVDSZ kultúrott- honban a Magyar Bélyeg- gyűjtők Országos Szövetsége. — Cserjékből tizennyolc- ezer tövet és 1500 fát ültetnek ki a Kertészeti és Parképítő Vállalat dolgozói Pécsett, a lombhullás után. — Tiszteletbeli doktoravató ünnepi közgyűlést tartottak pénteken az Eötvös Loránd Tudomány- egyetemen. Az egyetemi tanács David Artur Da- viesnek, a Meteorológiai Világszervezet, főtitkárának legfelsőbb szintű nemzetközi meteorológiai tudományos vezetői tevékenysége és kimagasló szakmai kutatómunkája elismeréséül a természettudományok tiszteletbeli do’kto- ra címet adományozta. Az egyetem pecsétjével ellátott díszes oklevelet dr. Adóm György rektor nyújtotta át a tudósnak. ♦ Ügyeletes állatorvosi szolgálat Ügyeletes állatorvos Pécs város területén október 9-én, 13 órától 11-én reggel 8 óráig dr. Gazsó Imre, lakása: Vasas II., telefon: 13.387. * Ügyeletes állatorvos a pécsi járás területén 1976. október 9-én, 13 órától 1976. október 11-én 8 óráig dr. Fekete József. Telefon: 15-588, ha ez a szám nem jelentkezik, a 09 telefonon hagyható üzenet a ,,pécsi járás állatorvosi ügyeleté" címen. Az ügyelet helye: Pécs, Megyeri út 24. — Kilenc százalékkal növekedett a vagyonbiztosítási kárkifizetés összege az Állami Biztosító Baranya megyei igazgatóságán a tavalyi évhez viszonyítva. Idén az első félévben közel 56 millió forintnyi igénylés érkezett be. Legtöbbet a szocialista szektorok tűz, vihar, jég és egyéb káraira, valamint a lakosság élet- és baleset- biztosításaira fizettek ki. Naptárak 1977-re Zömmel elkészültek és már kaphatók is a PIERT üzleteiben az 1977-es naptárak. Előjegyzési naptárból nyolc, zsebnaptárból pedig húszféle került forgalomba. A nagyméretű képzőművészeti asztali és fali naptárak is húsz változatban készültek. Sláger a Csontváry képekkel díszített kiadvány és a kétféle Ady naptár. Jövőre ünnepeljük Ady Endre születésének 100. évfordulóját. Ebből az alkalomból dolgozta fel képekben Reich Károly grafikus a költő szerelmi líráját. Ezeken kívül találunk még háromféle határidőnapló formájú, képes kalendáriumot, azaz agendát is. — Gyöngyösön, a járásivárosi művelődési központban pénteken megkezdődött az amatőr színjátszók kétnapos találkozója. Két napon át az ország különböző területein működő amatőr színjátszók cserélik ki tapasztalataikat. A napirenden lévő téma: „Hogyan játsszunk gyermekeknek?" — Képzőművészeti kiállítás. Ma délután 3 órakor nyílik Szigetváron, a dzsámiban Bánkúti Gert- rúd olajfestményeiből rendezett kiállítás. Megnyitót mond Tinusz János, a szigetvári városi tanács elnöke. A tárlat október 31- ig tekinthető meg. — A Kossuth Könyvkiadó füzet alakban jelentette meg „Az európai kommunista- és munkáspártok konferenciájának dokumentumai (Berlin, 1976)” című összeállítást. A füzet tartalmazza Erich Honecker megnyitó beszédét, Leonyid Brezsnyev- nek, az SZKP KB főtitkárának és Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának beszédét, valamint az európai kommunista- és munkáspártok konferenciájának dokumentumait. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügyeletek gyermekbelbetegek résiére: Pécs város: POTE Gyermekklinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház: Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebészet, traumatológia: Megyei Kórház. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Fül« orr-gégészet: POTE Fül-OrrGége Klinika. SOS-ELET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7 órától reggel 7 óráig. — Dr. Vendel Miklós Kossuth-díjas akadémikust, nyugalmazott egyetemi tanárt/ a bányászati tudományok doktorát köszöntötték pénteken Sopronban. A nemzetközi hírű tudós most 80 éves. Születésnapja tiszteletére munkásságát méltató ünnepi tudományos ülésszakot rendeztek.a városban. A 80 éves tudós jelenleg is aktívan részt vesz a közéletben, s a tudományos munkában, ♦ A LOTTÓ nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Martfűn megtartott 41. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 5,45,58,68,73 ♦ — Pénteken ülést tartott a Szakszervezetek Országos Tanácsa. A tanácskozáson részt vett Fock Jenő, Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, Óvári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a Politikai Bizottság tagjai és Karakas László munkaügyi miniszter is. A tanácsülés első napirendi pontjaként Virizlay Gyula, a SZOT titkára az értelmiség körében végzett szakszervezeti munkáról számolt be és annak továbbfejlesztésére tett javaslatot az elnökség nevében. — Dr. Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke pénteken fogadta Richard Edmund Parsons-t, Nagy-Britannia és Észak-írország Egyesült Királyság új magyarországi nagykövetét, aki átadta megbízólevelét. ' — Új óvoda épül Szent- lőrincen. A régi Gyűjtőlegelőn, a mostani új telepen 100 férőhelyes, négy csoportos óvoda épül. A kétszintes, ötmillió forint értékű óvodát a helyi Költségvetési üzem 1977. szeptember elejére fejezi be. — A megyei napilapok főszerkesztői, a vidéki rádióstúdiók vezetői október 7-én és 8-án az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium vendégeiként látogatást tettek a Város- építési Tudományos és és Tervező Intézetben, előadást hallgattak a terület- rendezés fejlesztés aktuális kérdéseiről, az építészet mai problémáiról. Meglátogattak néhány budapesti építkezést, majd találkoztak Bondor József építésügyi- és városfejlesztési miniszterrel, aki válaszolt kérdéseikre. A nagy érdeklődés közepette lezajlott háromnapos környezetvédelmi vándorgyűlés pénteken befejeződött Sopronban. A vándorgyűlésen olyan témákat vitattak meg, amelyek nemcsak hazánk, a Kárpát-medence, hanem a Duna menti országok, az egész közép-európai térség környezetvédelmével összefüggenek. Mindenekelőtt a Duna komplex hasznosításának témakörére fordítottak nagy gondot a vándorgyűlésen. A fejlődési világkonferencián Budapesten tartózkodó Abd-el Rahman Khane, az ENSZ Iparfejlesztési Szervezetének főigazgatója, valamint a magyar kormány megbízásából Kallós Ödön, a Kereskedelmi Kamara elnöke pénteken hazánk és ez UNIDO közötti együttműködési megállapodásokat írt alá. A megállapodások a fejlődő országok iparosítását elősegítő közös feladatokat tartalmazzák. * Megalakulásának 25. évfordulója alkalmából pénteken jubileumi ülést tartott az Országos Mező- gazdasági Fajtakísérleti Intézet a Magyar Tudományos Akadémia kongresz- szusi termében. Az ülésen Váncsa Jenő mezőgazda- sági és élelmezésügyi miniszterhelyettes, az Országos Mezőgazdasági Fajta- minősítő Tanács elnöke mondott beszédet. Kiemelte, hogy az intézet az elmúlt évtizedekben végzett munkájával jelentősen hozzájárult a mezőgazda- sági és az élelmiszeripari termelés növeléséhez, minőségének javításához. Lapzárta A chilei fasiszta rezsim újabb gaztettet követett el. A Chilei Kommunista Párt Mexikóvárosban kiadott közleménye szerint a Pinochet titkosrendőrség ügynökei meggyilkolták Marta Ugartét, a Chilei KP vezetőségének tagját. * A férfi kézilabdázók NB l-es küzdelemsorozata befejezéshez közeledik. Pénteken az utolsó előtti, a 21. fordulót játszották. A PMSC Budapesten a Vasas ellen 30:30 arányú döntetlent ért el. * Bonnban és Londonban pénteken egyidejűleg közölték, hogy Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár szombattól hétfőig James Callaghan brit miniszterelnök vendégeként feleségével magánlátogatást tesz Angliában. * Libanonban pénteken folytatódtak a harcok a fővárost kettéválasztó demarkációs vonal mentén és az észak-libanoni Tripoli térségében. Beirutban 31- en haltak meg. * A már mozgó vonatról rántották vissza a rokonai Bódi József 28 éves bajai lakost október 8-án az esti órákban a sásdi vasútállomáson. Bódi József a peronra zuhant. A mentők a dombóvári kórházba szállították. * A Magyar Szolidaritási Bizottság elnöke vezetésével pénteken hazaérkezett Moszkvából az a küldöttség, amely a szocialista országok szolidaritási bizottságainak tanácskozásán vett részt. 63. Most már sikerül elengednie az ajtószárnyat, nem kell támaszkodnia, végre a saját hangjára talál: — És mi lesz az Opellal?! — rántja föl kihívón a szemöldökét. Bánhegyi is a régi hát megint: — Elpasszoljuk egy parasztnak! — nevet, és diadalmasan domborítja a mellét. — Leteszi érte az árát, ne félj: csak ne kelljen évekig várnia egy új kiutalásra! Nem szeret a paraszt sorban állni,. . Újabb nevetés: — Ez az. élet, kicsikém!... Ha még nem vetted volna észre! Megfordul: — A gratulálásodat meg fölfújhatod! . . . Ruzsinszki Gábor csöngetésére számítottak most a legkevésbé. Szabvány udvariaskodásra azért semmi szükség, ilyesmire ő még ott is képtelen, ahol elvárnák. Hát még itt, ahol a ház asszonya annyira örül a vendégeknek: bárki bármikor állít is be, mindig a legjobbkor érkezik: a fojtott levegő szellősen meglibben, a feszültség egyszerre széthullik, csak mosolyogni kell, újra érdemes ragyogni — tessék, kerüljön csak beljebb!... — Nem baj, dehogyis zavar! — lengi körül Éva sóhajos nevetése most is rögtön, mielőtt a festő akár egy szót is szólt volna. — Legalább eszik velünk!... Ebédelt?! Ugyan! Hol?... Szilviát nem hívja. Ö külön háztartás. És ő valóban evett: — az egyetemről a fiatalabb tanárok a Club-ba szoktak átugrani, a bisztróban meleg étel is kapható, maguk kérik ki, és asztalhoz ülhetnek vele. — Különben is örül, hogy föltűnés nélkül otthagyhatja őket, és bezárkózhat végre a szobájába. Kelletlenül fog neki Ruzsinszki a föltálalt ételnek, sokkal szívesebben vetné magát hátra az egyik fotelban, tőle nyugodtan befejezhetnék az ebédjüket, ellenne ő addig csöndben, ölében a vázlatfüzetével. így viszont sokkal nehezebb hallgatnia: a szénceruza segítsége nélkül, körök és idomok satí- rozósa nélkül tompa szavakra figyelni — és nem válaszolni. A hencegésre. Mert azt sürgősen, a leves legelején a tudomására hozzák, hogy egy új Fiat gurult a ház elé. Tulajdonképpen ezt még simán elengedhetné a füle mellett. Új kocsi, díszhintó, helikopter vagy akár űrrakéta: ilyesmit aztán igazán annyit húzogathatnának az orra előtt, amennyire leleményes szívükből futja; kész örömmel mond le más javára! Egyetlen rozoga közhely is elegendő rá, egyéb reagálást nem érdemel az örömük: — A kutya is oda pottyant, ahol van már... — morogja, s a folytatást ezzel ki is zárta. Bánhegyi Frigyes azonban alig várja az ebéd végét. S mihelyt Éva az asztalt megbontja és az első tálca szennyes edénnyel kivonul, halasztha. tatlanul elő kell végre hozakodnia a délelőtti vendégekkel. — Az első kritikusok! Nálam! A festő nem válaszol rá. Egyáltalában, most tűnik csak föl neki, hogy a másik szobába nyíló ajtó két szárnya kitárva, és a barátja „festményei” odaát a falon körbe-körbe olyan rendben, mint egy színpadra állított tárlaton. — öregem, a pápák nálam! Mégiscsak óriási dolog, nem?!... Eljöttek ide, hozzám! Hülyék, de azért meglepődtek! ... (Folytatáta következik)